Állítólag két generációt támogat majd az Intel 600-as lapkakészlet

Szerző: xoki | 2021. July 15. | hír | 6 hozzászólás

Márciusban az Intel megerősítette, hogy a Raptor Lake-S lesz a 13. generációs Core széria, amely 2022-ben debütál majd, miközben a 12. generációs Alder Lake-S asztali processzorok már ebben az évben elérhetővé válnak.

A 12. generációs processzorokkal sajnos nem lesznek kompatibilisek a jelenlegi alaplapok, részben a nagyobb LGA 1700-as socket miatt. Szerencsére a csere után úgy tűnik, az új 600-as szériába tartozó lapotok kompatibilis lesz a következő év folyamán érkező 13. generációs Intel CPU-kkal is. Az információt a SATA-IO oldalon tette közzé a vállalat. Az új processzorok mellett a 600-as alaplapszéria lesz az első, amely a DDR5 RAM-ot is támogatni fogja a fogyasztói piacon.

A visszafelé kompatibilitás nagy pozitívum lehet, de ettől függetlenül nem mindig éri meg megtartani a régebbi hardvert. Előfordulhat például, hogy az új processzorokhoz szükséges BIOS-frissítésre akár több hónapot is várnotok kell. Az olyan gyártók, mint például az MSI vagy az Asus, a BIOS Flashback funkcióval tették lehetővé, hogy CPU nélkül is frissíthető legyen a BIOS. Elég sok esetben lehetőségünk van erre, de rengeteg alaplapnál még mindig muszáj egy támogatott CPU-t használni, amely elég kellemetlen lehet, főleg akkor, ha még a váltás előtt megváltatok az előző processzortól.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
mbalazs81 avatar
Ezen nem is lepődök meg. Mivel a mostani is. 😀 Asszem marad még pár évig ez az alaplapom a procival..
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Régen az Asrocknak voltak beteg deszkái. i865 chipkészlet és egy rakás más chip úgy bedrótozva, hogy a Q6600 mendegéljen benne...AGP és DDR-400 kíséretében.
0
0
0
0
carl18x avatar
Hát úgy látszik megint van valami kavarás, mert a pletykák szerint 3 generációt támogatott volna. De az ördög sose alszik és muszáj folyton pörgetni az a GDP-t. Na lehet az alaplapgyártók is panaszkodtak hogy miért támogatna 3 generációt?
Új procihoz akkor mindig lehet új alaplapot is venni, és jön az Extra profit.
0
0
0
0
💬 3
bukta2 avatar
@carl18x: Ezért kell AMD-t venni 😃
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Hát ott is most lesz platform váltás úgyhogy most aki gépet akar építeni az szív.
0
0
0
0
odinx avatar
@SonhadorL: Igen, de AMD-nél B450 alaplapba tudsz rakni 1.2.3.5. generációs procit. Bár sajnos a 3 és 5. generáció újonnan nagyon túl van árazva.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció