A Windows 7 fölé kerekedett a Windows 10

Szerző: xoki | 2019. January 03. | hír | 35 hozzászólás

A Windows 10 megjelenését követően a Microsoft elsődleges célja - az operációs rendszereket illetően - a Windows 10 népszerűségének növelése volt. A cég azt szerette volna elérni, hogy mindenki automatikusan váltson át az új Windowsra, amely a későbbiekben folyamatosan frissülni fog. Viszont sokan úgy gondolták, hogy a Windows 7 továbbra is sokkal jobb, így nehezen vették rá magukat a váltásra.

Sokáig a Windows 7 volt a csúcstartó, viszont 2018 decemberében a Windows 10 sikeresen átvette a vezetést, vagyis most már a piac nagyobb részét öleli fel, mint a jó pár éves Windows 7. Úgy tűnik, a Microsoft elérte a célját, mivel már hivatalosan is a Windows 10 lett a legnépszerűbb operációs rendszer. Decemberen a felhasználók 39,22%-a használt Windows 10-et, miközben Windows 7-et a felhasználók 36,9%-a.

A Windows 7 és a Windows 10 mellett a többi operációs rendszer már egyáltalán nem releváns. Talán a Windows 8.1 emelhető ki a maga 4,51%-ával, valamint a Windows XP, amely a felhasználók 4,54%-át teszi ki.

Hozzászólások: 35
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
MattDirr avatar
Hát igen. Driverek, játékok, frissítések és egyéb dolgok szempontjából szinte kénytelen az ember win 10et használni. Így nem csoda hogy megelőzte a win7et,
0
0
0
0
sean avatar
Az elején mikor még ingyenes frissítés volt akkor hamar visszaálltam a 8-ra mert televolt hibával és alig volt program ami elment rajta. Manapság már jobb
0
0
0
0
reszler112233 avatar
Nekem asztali gépemen 10 van évek óta, és gond nélkül megy. De nézelődve a neten csak 10-hez vannak driverek. Sőt nekem 2 napig ugyan volt 7 az asztali gépen, és hiába gyártói oldalról akkor letöltve a legfrissebb drivert, a gép nem úgy ment mint a 10-el, miután felment rá és azt is ugyanúgy gyártói oldalról való driverekkel telepítettem. De most utánanéztem, csak 10-hez jönnek friss driverek az alaplapomhoz. 7-hez 1 darabot találtam ai 2018-as az is első havi, de 10-hez van több is. De még 8.1-hez sincs hozzá frissebb driver. Igaz ha minden oké nem fontos drivert frissíteni, de nálam mind laptopnál és asztali gépnél is előfordult hogy kellett, és ez volt a laptopon 7 alatt is és asztalainál 10 alatt.
0
0
0
0
Dani234 avatar
Nagyon sokáig a 7-et használtam tartózkodtam a win10-től de most már lassan 4 hónapja 10 et használók és nagyon jó. De a 7 el sem volt semmi bajom. 😀
0
0
0
0
SuperPuma avatar
Van azért bőven idegesítő, átgondolatlan tulajdonsága a Windows 10-nek.
0
0
0
0
Andris18 avatar
Driverek, játékok és egyéb programok támogatása csak win 10 re. Másrészt "az új mindig jobb". Eddig nekem nem volt bajom vele még a keresztapa 1 is megy kompatibilitás módban!
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Ha majd egyszer véletlenül újratelepítem gépemet már én is win10-et fogok rá rakni de egyenlőre jó nekem a 7, amíg támogatják 2020 környékéig okés lesz, addig úgyse telepítem újra 😃
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
Minden téren gagyibb a win7 mint a 10, nem tudom miért ragaszkodnak hozzá az emberek. Én mindkettőt használom egyébként, de a 7et csak muszájból.
0
0
0
0
💬 9
Shadow9 avatar
@Mesterlovesz: Pl. erőforrásigény miatt. Nincs mindenkinek pénze folyamatosab gépet fejleszteni, pláne OS-t cserélni.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@Shadow9: 2 giga ramra nincs pénze 2019 ben? Hát ezt valóban csak a legtehetősebbek engedhetik meg maguknak. Nekem van egy harmatgyenge laptopom AMD A10 es 2 magos procival és gond nélkül fut rajta a win 10 (ráadásul 64 bites verzió).
0
0
0
0
ToMiHuN95 avatar
@Mesterlovesz: Hát nálam a legújabb Windows 10-en, nem ment más csak a Steam és az CS 1.6 és már 6GB rammot zabált a gép! 😃
Plusz SSD nélkül megette a fene az egészet, túl sok hülyeséget tölt elő a Windows 10. A TH2 meg az RS2 volt még jó Windows 10-ből, de az újabbak amire frissül nem kérek többet belőle. Elég volt!
Mióta Windows 7 van fent újra, nem anyázok semmit. Működik minden amit használok stabilan. Nincsenek FPS gondjaim.
Windows 10-el mindig voltak ilyen problémáim. Driverketől függetlenül low fps, eltűnő textúrák, régebbi játékok bugosak voltak, mint a Dead Island.

Nekem nem kellene még1x az tuti.
Mire kikopik a Windows 7 addigra úgy is lesz SSD-m új DX12-es kártyám stb. Akkor már érdemesebb lesz azt használni. Tálán a Windows 10 is másabb lesz addigra. A legjobb az lenne ha az egészet elfelejtenék. Nem tudom mit akar egységesíteni az MS. Telefon, TV bármi nélkül... De azért tele van b... a rendszer mobilra való appokkal... UWP fejlesztő sose volt elég, de hát nem hiába. Halott az egész koncepció! Ezt a Microsofton kívül mindenki tudja, érzi.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@ToMiHuN95: Mindenki tudja, hogy 6 gigát nem eszik a windows, szóval ott valami más volt a felelős nálad az biztos. SSD meg kb 7ezer ft körül kapható, ha annyira fontos akkor bárki vehet egyet. Azt nem tudom, hogy kevesebb frissítés jön-e a 7 re, de ha valakinek ennyire lassú a gépe, azt is ki lehet kapcsolni úgy tudom. Az új játékok nagy része meg már szinte csak a 10 et támogatja, van hogy 7 en el se indulnak.
0
0
0
0
ToMiHuN95 avatar
@Mesterlovesz: Igen frissen telepített, frissített Windows 10 volt! 😃 Még a screenshootok is meg vannak ha érdekel. A feladat kezelős is meg a MSI Afterburner-es értékek játék közben.

A lassúság főleg bekapcsolás után volt. Hibernált kikapcs így-úgy a HDD-t akkor is lassítja.
Konkrétan bekapcsolas után fél percig nem csinált semmit a gép úgy, hogy nem indulhatott semmilyen program a Windowsal.
Amint eltelt az a bizonyos idő ugyanolyan gyors volt mint bármelyik operációs rendszer.
Különben a Windows 8.1 hibernált kikapcsolasa gyorsabb volt mint a 10-é. Ott HDD-ről a konektroba dugas után 3 másodpercre már az asztalon volt a gép.
Most a Windows 7 lehet lassabban boot-ol, de ha betöltött az betöltött. A Chrome is azonnal indul, nem kell rá várni.

Most nem azt mondom, hogy emiatt tettem vissza a Windows 7-et, de a sok hülyeség összejött és bőven elegem lett a 10-ből.
Sose volt elég jó, pedig az első preview követtem és visszajelzések alapján segédkeztem a fejlesztésekbe mobilon is meg PC-n is.
Amint mint utólag kiderült, nem is foglalkoznak vele.
A személyes adatok törlése ami a legújabb frissítésben volt, már több felhasználó jelezete az MS-nek még kiadás előtt... Nem foglalkoztak azzal sem.
Az RS2 óta minden nagy évszakos frissítés arról szól, hogy vagy elvesznek valamit a rendszerből vagy elrontanak valamit.
A mobil 10-nek is ez okozta a vesztét a kevés hardverrel együtt.
Felesleges volt minden hónap második keddjén kiadni frissítést hozzá, mert csak elrontottak benne valamit...
PC-n a folt kedd indokolt lenne, de az évszakos hülyeségek nem.
Azt a kevés semmit mondó fejlesztést nyugodtan bele ölhették volna a régebbi Windows 10 kódba mint frissítés.

Ha valaki teszem fel elégedett egy Windows 10 verzióval a következő évszakos frissítés haza vághatja a fenébe.
A frissítéseket kikapcsolni már művészet Windows 10-en.
A szolgáltatásokból vissza kapcsolja már... 😃
Persze van most más módja hol lehet kikapcsolni, de szerintem még két évszak és egy halloweeni frissítés és már ott sem lehet majd kikapcsolni.

Miért is kellene ugye? Hát az veszélyes... Nem nem az. A soros terv 2.0 veszélyes... 😂 Ez nem. Mivel a régebbi Windows 10 verzióknak is ugyanúgy van támogatottsági ideje mint a számozott kiadásoknak.

Az új játékokhoz új hardver is kell.
Nekem nem hiányzik a évszakokkénti anyázás.
Windows 10 miatt nem vennék SSD-t. Rég költöttem már a gépre úgy igazán. Más lett a prioritás. Először testépítés miatt aztán költözés, de ha újra sikerül akaszatni valahogy ezek mellett egy nagyobb összeget tuti megint költök rá!
Bár ahogy szemezgettem egy GTX 1060 3GB, de még egy 1050Ti is arany áron van nekem PCX-en...
Használtan meg nem vennék kártyát, de nem hinnem, hogy sokkal olcsóbban menne.
Ha belefutnék egy lelkét kijáratott bányász kártyába vagy a klónba megint anyáznék csak!
Személy szerint én még nem futottam össze ilyennel hardveraprón, de ismerek ilyeket közelről, hogy megszívták hasonló dolgokkal.
Magamat viszont csak ajánlani tudom ha ott adok el... 😂 Bár azért a sok pozitív pont összejött már, nem is rontanám ilyennel a renomém!

Különben így bele gondolva, nem is igazán indokolt a csere nálam egyelőre. Nincs olyan játék a könyvtárba ami ne menne jól. Egy csalódás volt eddig és már azért vissza se tudnám kérni a pénzt az a 7Daystodie új kiadása.
Az alpha 16-ig királyosan ment, most az új 17-esbe még lowon se tudok játszani vele... 😕
Aztán lehet csak Windows 10 kellene... 😃
Mint pl a Doom-nak. Megvettem és vulkánba ugyanezzel a kártyával jó grafikán, felbontáson 100+FPS!
Most újra felraktam Windows 7, Vulkán API 40 FPS. 😂
Nem nagyon fekszik neki úgy néz ki.
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@ToMiHuN95: Hát semmi se lesz tökéletes, de a korral haladni kell, a világ nem áll meg. A régi gépek úgy is kikopnak egyszer.
0
0
0
0
ToMiHuN95 avatar
@Mesterlovesz: Ez így igaz! 😃
Szerintem ha már elfogy a FX-em majd az új kártyával inkább megtanulok játékkonzon játszani kontrollerel.
Valamelyest költséghatékonyabb mint PC-n játszani!
0
0
0
0
Mesterlovesz avatar
@ToMiHuN95: Pont hogy a játékok drágábbak konzolra, és a gép olcsóbb, PC re meg a gép drágább és a játékok olcsóbbak. Persze összességében ha 0 ról kell választanod a kettő közül, akkor a konzol az egyértelműen olcsóbb meg egyszerűbb.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@Mesterlovesz: Bár ez az oldal alapvetően játékokkal foglalkozik, de nem használnak minden PC-t játékra, irodai munkára W7-el és LibreOffice-al kisebb RAM-mal rendelkező gép is megfelel.
Úgyhogy nem, nem gagyibb minden téren a 7-es, mint a 10-es.
0
0
0
0
no avatar
Új gép miatt én is váltottam a játékgépemen 10re.
Régi notebookon viszont nagyon tud szenvedni a 10, pláne a főverzióváltásokkal. Azért az eléggé problémás, hogy 3-4 óra között váltott 1607-ről 1703-ra.

Volt olyan főverzióváltásom a 10ben (1607-ről 1709-re) hogy utána a profilt sem tudta betölteni, így ugrott minden róla. Igaz nem volt rajta sok minden, de azért eléggé problémás ez, ahogy a kikényszerített folyamatos update is. Kapcsolom ki a gépet, de nem, mert ő még frissít. Hiába lövöm ki a frissítést, updatet, nyomom ki a szolgáltatást, tiltom le hová mentheti az új verziót, csak vissza-vissza erőlteti az updatet.
Még Enterprise verzió esetén is simán vált főverziót, holott ott azért végképp nem kellene ezt tennie, legalábbis az MS marketing rizsája szerint.
Főverzióváltás évente 1-2 alkalommal kierőltetve szintén problémás. Magán meg játékgépen még elmegy az az évente 1-2 óra időkiesés, de munkagépen nem biztos hogy olyan remek dolog ez.
0
0
0
0
💬 4
Shadow9 avatar
@Palanova: Céges gépeken ez általában nem annyira fájdalmas, elvégre a PC a cég tulajdona, a felhasználó csak használja azt, úgyhogy muszáj lenyelnie a verzióváltásokat.
Más kérdés, hogy szerintem nagyon rosszul kezeli ezt konkrétan a munkahelyem, tudniillik még nekem kell "könyörögnöm", hogy hadd végezzem el az upgrade-et, ahelyett, hogy fentről kiadnák az ukázt, amivel nem vitatkozhatna a delikvens.
0
0
0
0
no avatar
@Shadow9: Céges gépet a felhasználó nem frissítsen szerintem. Az, hogy ha egy-egy alkalmazásból neki frissebb kell, az más tészta. Mert emgint más ha az otthoni gépedet up to date tartod és megint más egy céges környezet, de ezt cégtől is függ persze.

Van olyan melóhely ahol a usereknek nem igazán tetszik ha bekapcsolja a gépét, de nem "dolgozhat" egyből, mert előtte kell 1-3 óra míg lefrissül a windows.
És akkor nem beszéltünk ha notebook, és éppen előadást akar tartani. Ott vannak a fejesek a megbeszélésen, kinyitja a notit és elkezdi az oprendszerfőverzióváltást mely 1-3 órán át teker, a tárgyaló meg le van foglalva 45 percre...ciki. És az IT lesz előéve, nem a user.
Fentről kiadott ukáz meg remek gondolat csak éppen a fenti problémák miatt az az IT vezető repülne először aki ezt az ukázt kiadja, mert a szegény usereknek nincs éves szinten kétszer 1-3 órájuk, hogy windowst frissítsenek...ugyanis nem kevés cégnél az IT még mindig csak egy megtűrt, szükséges valami, ami mindenbe beleszól, és senki sem tudja mit is csinál pontosan. Csak ülnek bent egész nap és isszák a kv-t.
És akkor még nem beszéltünk arról sem hogy az IT-nek illő lenne a főverziókat kiadás előtt tesztelni, hogy a saját céges alkalmazások megfelelően futnak-e alatta. Kitudja mennyi alkalmazás esetén az évente két nagy tesztelésre sincs minden IT felkészülve. Kellően nagy számú alkalmazás esetén a tesztelés hónapokat vehet igénybe. És pl konkrétan a 1809-el voltak problémák. Semmi komoly csak éppen a felügyelőalkalmazás automatikus ellenőrzésekor az egész gép újraindult.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@Palanova: Nem a felhasználó frissít.
Céges gépen pedig legyen a usernek évente 2 órája, mert a gép nem az ő tulajdona.
Verzióváltások fél-egy év csúszásban vannak, most kezdtük nemrég a 1809-et.
0
0
0
0
no avatar
@Shadow9: Pontosan, ebben egyetértünk.
0
0
0
0
sapitibi91 avatar
Ellehetetlenítik a Win7-et, így kénytelen váltani a nép a 10re ha akar, ha nem! :/
0
0
0
0
💬 1
Shadow9 avatar
@sapitibi91: Hogyan is?
2020ig van hivatalos támogatás, de pl. az XP-t is bőven tovább használtam, mint azt az EOL megszabta.
Meg minek is cseréljem le, ha tökéletesen működik?
0
0
0
0
xsebix avatar
Én valahogy még nem vettem rá magam a váltásra pedig pár hónapja már vettem egy Win10 kulcsot, de igazából nincs bajom a 7el sem 1 játék volt mondjuk amit ki akartam próbálni még valamikor, de csak win10en fut viszont annyira nem érdekelt, hogy újra tegyem a rendszert... Van egyébként bármi előnye a 7hez képest azon kívül, hogy 1-2 játék csak 10en indul?
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@xsebix: DirectX 12 pl. egy a sok közül. Win 7-en pedig minden játék gyengébben teljesít az aero miatt nagyságrendileg 30%-al. Bár az utóbbi már a 8-ban is korrigálva lett.
0
0
0
0
WeKing avatar
2 éve használom a winfos 10-et, nekem eddig nem volt vele bajom. Teljesen tiszta rendszert akartam az akkor még új gépemre, nem tört vindózt szóval rápróbáltam, megtetszett, azóta ezt használom. Egyáltalán nem bántam meg, hogy váltottam.
0
0
0
0
kolbaszkarika avatar
Ha jól emlékszem én is csak azért váltottam mert nem ment fel rá az NV driver sehogy. Elégedett vagyok vele mondjuk, de sokan csak belekényszerítve lettek eleinte.
0
0
0
0
Midorima Shintaro avatar
Semmi gondom nincs a 10-es windowsal nagyon rég használom, de az elterjedése szerintem főleg inkább annak köszönhető, hogy a MS passzív-agresszíven kényszerítette a felhasználókat a váltásra, nem pedig annak hogy mennyivel jobban kedvelik a userek a 10-es wimdows-t. Ingyenes frissítési lehetőségek, (mesterséges) driver és hardver kompatibilitási problémák stb. Aki egy percre is azt gondolja, hogy ez a statisztika az emberek választását tükrözi, az könnyen tévedhet.
0
0
0
0
santakigyo avatar
Kicsit erőltették a váltást, szóval kicsit álszent ez a kijelentés. Viszont tényleg jó oprendszer.
0
0
0
0
no avatar
Azért kellett hozzá az MS és az Intel is, hogy pl Intel 7.gen fölötti procira nem nagyon akar felmenni a windows 7. Persze fel lehet tenni, de na. Plusz már lassan driver sincs az újabb vasakhoz. Így nem nehéz kinyírni egy oprendszert.

OS/2 hogy halt meg? MS nem akarta hogy a piacon legyen konkurenciája így tett róla hogy az IBM kinyírja a saját fejlesztését, párban a Lotus Smartsuittal.
0
0
0
0
ben_aloha avatar
Haladni kell a korral.
Velemenyem szerint, a 10 sokkal stabilabb, kevesebbet eszik, szebb is, egyszoval jobb. Persze, van a telemetria es egyebek..Nincs rejtegetnivalom, erzekeny infot meg ugy sem gyujtenek. 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció