A TSMC először az Apple megrendelésére fókuszál majd

Szerző: xoki | 2021. June 26. | hír | 3 hozzászólás

A chipfejlesztésben hatalmas tapasztalattal rendelkező TSMC sem tudja leküzdeni a jelenleg is tartó hiányt, ezért sajnos kénytelenek előnyben részesíteni néhány vállalatot.

A TSMC-nek választania kell, hogy kinek gyártja le először a chipeket, a DigiTimes legfrissebb jelentéséből pedig ki is derült, hogy ki élvez majd elsőbbséget. Úgy tűnik, a cégnek az Apple-re esett a választása néhány másik kulcsfontosságú partner mellett. Az Apple után pedig a PC és a szerver gyártók következnek majd.

A döntésre hatással volt, hogy az Apple hatalmas erőforrással rendelkezik, és mivel több millió iPhone-t, iPadet és Macet értékesítenek, a cég jelentős mennyiségű, a TSMC gyártósorairól legördülő chipet tud lefoglalni, amely a chipgyártó negyedéves profitját is jelentősen megnöveli. Korábbi információk alapján az Apple 4 nm-es és 3 nm-es chipekre is igényt tart, a TSMC pedig állítólag saját magával versenyzik, hogy időben leszállíthassa majd a 3 nm-es chipeket.

Valószínűleg az Apple és a TSMC szoros együttműködésének köszönhető az is, hogy az A15 Bionic, az új SoC - amely az iPhone 13 szériába kerül - tömeggyártása is elkezdődött. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy időben elkészülhetnek majd az Apple új flagship okostelefonjai.

Hozzászólások: 3
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
SuperPuma avatar
Gondolom első sorban kivel milyen szerződést kötöttek, másodszor ki mennyit fizet.
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@SuperPuma: Toronymagasan az Apple generálja nekik az éves bevétel legnagyobb részét, gyakorlatilag hülyék lennének nem őt kiszolgálni elsősorban.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@LordSzalko: Ja hát azt egyből gondoltam. Igazából csak az a kérdés, hogy kötöttek-e mással olyan szerződést, ahol a lehívást időre kell teljesíteni, mert különben hujujuj lesz. (Bár gondolom nyílván akkor a fejőstehenek mellett azok még a priok.)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció