A The Last of Us 3 sztorija készen áll, a fejlesztés azonban még nem kezdődött el
A The Last of Us Part 2 befejezése után egyáltalán nem lepett volna meg senkit, ha idővel egy harmadik rész is felütötte volna a fejét, a jelek szerint pedig nem csak a játékosok gondolkodtak így. Neil Druckmann, a széria második részének írója és rendezője a Script Apart nevű podcastban vendégeskedett, és árult el részleteket a projekttel kapcsolatban.
A szakember elárulta, hogy ő és írótársa, Halley Gross már elkészültek az esetleges folytatás forgatókönyvének alapjaival, tehát ha arra kerül majd a sor, hogy trilógiává bővül a The Last of Us univerzuma, ők készen állnak majd a folytatásra. Egyelőre azonban még nagyon korai ilyen kijelentéseket tenni, hiszen ismerve azt, hogy a második rész fejlesztési ideje mindent egybevetve hét év volt, a harmadik rész megérkezése még igencsak távolinak tűnhet, viszont annyi bizonyos, hogy jó munkához idő kell.
Druckmann mindenesetre kifejtette, ő nagyon is szeretne egy harmadik részt, amelyben az eddig megismert karakterek méltó lezárást kaphatnának történetük végére.
Műfaj: Akció, Kaland, TPS
Fejlesztő: Iron Galaxy Studios, Naughty Dog, Nixxes Software
Nagyon jól mutatták be mind a kettő oldalt, de kicsit háttérbe szorult Ellie, és ami számomra hihetetlen, hogy azok után ami történt így ért véget. Abby sokkal többet vesztett és mégis történt ami történt...