Menu
A The Elder Scrolls VI és a Starfield sem lesz látható az idei E3-on
Szerző: xoki, 2019. március 31., hír

Már tudjuk, hogy a Bethesda biztosan ott lesz az idei E3-on, ahol saját sajtókonferenciájukra is sor fog kerülni, de sajnos a cég két húzócíme nem lesz látható az eseményen.

A tavalyi E3-on a cég egy-egy rövid kis teaser trailerrel leplezte le a Starfield és The Elder Scrolls VI játékokat, de sajnos az idei eseményen nem láthatjuk majd őket. A Bethesda a PAX Easten árulta el a rossz hírt, mely szerint az említett játékok nem lesznek jelen az E3-on, vagyis semmilyen új információra ne számítsunk.

Todd Howard szerint először az új technológiájukat láthatjuk majd a Starfieldben, ezt követően pedig ennek az úgymond második verzióját a The Elder Scrolls VI-ban. Arra kéri a rajongókat, hogy legyenek türelmesek, mert még hosszú út áll előttük. Egyik projekt sincs olyan állapotban, hogy többet mutassanak belőle, és figyelembe véve a tavalyi rövid kis videókat, ez igazából egyáltalán nem meglepő. Tisztán látszik, hogy mindkét projekt a fejlesztés korai szakaszánál tart, és időre van szükségük, mielőtt megmutathatnák azt a nagyközönség számára.

Todd Howard egyébként korábban elmondta, hogy ő már tudja a játékok megjelenési dátumát, de természetesen nem fogja elárulni, hiszen ez nem lenne okos döntés a részéről.

Ajánló
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 7
kaland21 avatar
3 hónapja | 2019. 04. 01. 21:15:52
#
Most már semmi elvárásom nincs a Bethesda játékai iránt.. maradjunk ennyiben.
mikej95 avatar
3 hónapja | 2019. 04. 01. 18:20:31
#
Ki hitte volna, hogy a TES VI-ből a cinematic előzetesen túl bármi kész van, miután kiadtak egy olyan gány munkát mint a Fallout 76.
Neo1989 avatar
3 hónapja | 2019. 04. 01. 14:55:35
#
Engem spec a Doom jobban érdekel.
Dono avatar
3 hónapja | 2019. 04. 01. 14:52:22
#
Nagyon várom már a TES VI-ot, és egyre közelebb is van 2200...
gerikember avatar
3 hónapja | 2019. 04. 01. 00:02:17
#
Várom már az új Elder-t :P
kimi100 avatar
3 hónapja | 2019. 03. 31. 20:53:52
#
Most már semmi elvárásom nincs a Bethesda játékai iránt.. maradjunk ennyiben.
Milton avatar
3 hónapja | 2019. 03. 31. 00:44:37
#
Kifogytak a jpeg-ekből?


Lite versions: