A Sony tulajdonába került a Bungie

Szerző: xoki | 2022. February 01. | hír | 6 hozzászólás

Bár közel sem akkora mértékű, mint a Microsoft Activision Blizzard felvásárlása, a Sony is meglepett minket legújabb üzletével.

A Sony Interactive Entertainment bejelentette, hogy sikeres tárgyalásokat követően hivatalosan is felvásárolják a Microsoft egykori belsős stúdióját, a Halo eredeti megalkotóit, a Bungie-t. Érdekes módon ennek az üzletnek sem volt semmilyen előszele, így teljesen meglepték a médiát. A Sony 3,6 milliárd dollárért jut hozzá a céghez, illetve az általuk birtokolt franchise-okhoz, mint amilyen a Destiny és a közelgő új IP-jük.

A Bungie mostantól a Sony tulajdona lesz, de a stúdió a SIE leányvállalataként továbbra is saját lábán fog állni, illetve játékaikat is saját maguk adják majd ki. A Bungie a tervek szerint továbbra is multiplatform marad, szóval például a Destiny is minden eszközön támogatott lesz. Bár nem biztos, hogy az említett játék PlayStation-exkluzív lesz, a Sony mindenképpen remek üzletet kötött, hiszen first-party stúdiói közül már régóta hiányzik egy lövöldözős játékokra szakosodott csapat.

A Bungie vezérigazgatója, Pete Parsons szerint ez nem csak a játékokról szól. Abban reménykednek, hogy a felvásárlásnak köszönhetően felgyorsulhatnak a terveik, hogy egy multimédiás szórakoztató céggé váljanak.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
zsiroslangos avatar
Hát nem egy Activision-Blizzard... :/
0
1
0
0
💬 1
Quadgame94 avatar
@zsiroslangos: Nem is volt milliárd
0
1
0
0
Unstoppable avatar
Perpill a Bungie-nál az egyetlen élő IP a Destiny, és az sem éppen most éli a fénykorát, sőt kiegészítőről kiegészítőre gyengébben muzsikál. Nem egészen tiszta mit kezd velük a Sony de hát ezek nem rövidtávú befektetések ugye😅
1
0
0
0
💬 1
Warlordcommander avatar
@Unstoppable: Gondolom pont emiatt sikerült megvenniük, mert elég rossz helyzetben vannak. Amúgy ez még szerintem a sony-tól a bethesda felvásárlására adott válasz volt. Nem hiszem hogy ilyen hamar leegyezkedtek velük, azóta hogy a ms megvette az acticisionblizzardot.
0
0
0
0
kismadar avatar
Közben a Sony-nál megszellőztették, hogy ez után még lehet számítani több hasonlóra náluk is... 😅
0
0
0
0
xCube avatar
Beindult a bevásárlás a játékiparban rendesen. Már várom a következő akvizíció hírét.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció