Menu

A Sniper Elite is megkapja a maga filmadaptációját

Szerző: Pafry, 2021. április 02., hír

Nemrégiben röppentek csak fel a hírek, hogy a Sony két nagy videojátékából, a Demon's Soulsból, valamint a Ghost of Tsushimából is filmet tervez készíteni, most azonban már itt is van a következő mozi alapanyag.

A Variety értesülései szerint a Sniper Elite széria is kap egy filmadaptációt, a rendezést pedig a Rampage, valamint a Törésvonal című filmekről ismert Brad Peyton vállalta el. A produceri feladatokat a lassan ötödik születésnapját ünneplő Assassin's Creed filmért felelős Jean-Julien Baronnet, valamint a Sniper Elite széria fejlesztőcsapatának, a Rebellionnak a vezetője, Jason Kingsley látják majd el.

A történet egy elit mesterlövész, Karl Fairburne akcióit fogja követni, azonban a film több akar lenni egy egyszerű akciónál, maradandó karaktereket kíván felvonultatni, valamint egy fordulatokban gazdag sztorit kanyarítani az események köré. A főszerepet alakító színész kiléte egyelőre ismeretlen, és bizonyára ezzel a filmmel sem találkozhatunk túl hamar a mozivásznakon, mivel még csak előkészületi fázisban jár.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 3
joshsword avatar
15 napja | 2021. 04. 04. 09:32:58
#
Szerintem sok mindent ki lehet hozni belőle, akár még sorozatban is gondolkodhatnának. Több story, több célpont, több helyszín, stb
... és innentől, akár lehetne a történetek fonalát bonyolítani, akár romantikával, bosszúval, stb
Apor avatar
15 napja | 2021. 04. 04. 09:13:49
#
Ha erre van igény...
Szabcsiadi avatar
15 napja | 2021. 04. 04. 01:49:44
#
Nem tudom, valahogy a Sniper Elite lenne az utolsó amiről filmet látnék mivel nincs benne az a + amivel lehetne valamit kezdeni és az ember aki nézi azt mondja, hogy "Igen, ez egy Sniper Elite film". A Sztori alap történelmi eseményeken alapszik, van egy csávó aki különböző célpontokat kap el és ennyi. Viszont nyílván ebben van a legkevesebb buktafaktor mivel ha a film jó akkor egy jó háborús film lesz, és talán valaki megtudja, hogy "Jé ebből van játék is" vagy ha rossz akkor meg egy lyukat ütnek egy olyan franchiseba amivel igazából semmi baj sem volt, mert egy rossz szót nem hallottam a Sniper Elite körül mert többségében azt mondták rá, hogy "Amúgy ***a kis játék, el lehet vele lenni!" és ennyi. Ennek ellenére rá lesek majd, de egy kb. 300 tagból álló csapat nem tudom milyen eredményt tud elérni mert ha ezt akarják akkor vagy sok/nagy támogatóra és/vagy sok büdzsére lesz szükség. :D


Lite versions:
Vírusírtó balVírusírtó jobb