A Microsoft tulajdonába kerülhet a Discord

Szerző: Pafry | 2021. March 24. | hír | 37 hozzászólás

A Microsoft tovább folytatja megállíthatatlan terjeszkedését, és a Bethesda kicsit több mint 7 milliárd dolláros felvásárlása után úgy tűnik, meg is van a következő célpont. Ez pedig nem más, mint a tavalyi év folyamán az értékét megduplázó közösségi platform, a Discord, melynek vezetőivel jelenleg is tárgyalásokat folytatnak.

Először a VentureBeat oldalán tűntek fel pletykák a hatalmas üzlettel kapcsolatban, de ezt később több, egymástól független forrás is megerősítette. A Microsoft nem kevesebb mint 10 milliárd dollár értékben kívánja felvásárolni a Discordot, akikkel ezelőtt erről már tárgyalt az Epic Games és az Amazon is. Így tehát a gigacég egyre erősebben rá szeretne feküdni a szolgáltatásokra, és egy ehhez hasonló játékos chatfelület pont kapóra jönne számukra. Az, hogy ez mit jelentene a Discord felületére nézve, történnének-e érdemi változások, jelenleg még nem tudni, és korai is lenne találgatni ez ügyben.

A Discord vezetősége egyelőre mérlegeli a lehetőségeket, végső döntés a felvásárlás ügyében eddig nem született.

Hozzászólások: 37
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Kaktuszmalac94 avatar
Hurrá, még egy szoftver amit haza vágnak... amire az ms rá teszi a kezét, az rövid időn belül kivérzik... miért kell mindent be kebeleznie?! nem baj, szerencsére van még alternatíva!
0
0
0
0
Neuralink_2022 avatar
Nem kár érte, hadd vesszen...
0
0
0
0
💬 2
CulturalCat avatar
@Neuralink_2022: Mostmár lehet hogy szarabb lesz a TS3-tól.
0
0
0
0
Scorn Face avatar
@Neuralink_2022:
Nem kár érte, hadd vesszen...

Ha ilyet írtál, felteszem nem igazán használod a Discord programot.
Nekem kifejezetten fájna ha tönkretennék, pl: a külföldi barátaimmal ott szoktam kommunikálni, sok szakmai és barátaim által létrehozott szerveren vagyok fent, aktív tagként.

Szóval nem esne jól, ha ezeket szétbarmolnák valamilyen hülye ötletükkel az MS hóhérai...
0
0
0
0
kellpenzgepre avatar
@Jammokus: Elnézést, maga ön?
0
0
0
0
Mast3rGamer1982 avatar
@Jammokus: Feküdj le aludni, mindenki jobban jár.
0
0
0
0
kellpenzgepre avatar
Iiiigen, a microsofot abszolút arról híres, hogy kézben tudja tartani a közkedvelt programokat..
0
0
0
0
💬 6
YoRHa 2B avatar
@kellpenzgepre: MSN,Skype 😂
0
0
0
0
kellpenzgepre avatar
@YoRHa 2B: Nem csak az, Microsoft edge, bing , stb.. A windows is kb csak azért sikeres, mert nincsen nagyon vetélytársa...
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@kellpenzgepre: Ez is igaz.
Bár edge et meg bing et is csak chrome letöltésére használom arra tökéletes 😂
0
0
0
0
Csicso avatar
@YoRHa 2B: Arra sem: van a gépemben egy meghajtó külön adattárolásra, és a gép újratelepítése előtt (van egy kis SSD amin csak a rendszer van azt gyalulom majd) már be van készítve rá minden telepítő, úgyhogy egyszer sem kell majd megnyitni.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@kellpenzgepre: Majd jön az Epic OS aztán vége lesz itt a monopolista helyzetnek. 😉
0
0
0
0
kellpenzgepre avatar
@Warlordcommander: Ha lehet felesleges skineket venni, akkor lesz az igazi.
0
0
0
0
Mast3rGamer1982 avatar
Nem kéne ezt is el***, rohadjon ki a tüdejük, az összesnek!
0
0
0
0
Cannahun avatar
Nagyszerű! Akkor a discordot sem kell már sokáig használni! Amint megtörtént az üzletkötés már megy is az uninstall!
0
0
0
0
Pinceboy13 avatar
@Palanova: Ne fesd az ördögöt a falra. 😆
0
0
0
0
Axel19 avatar
Szerintem nem hülyék hogy eladják kb 20 év múlva a Discord vezető hatalom lehet a Instagram ellen vagy akár a facebook ellen is! Remélem nem hagyják magukat átverni.

Hajrá Discord vezetőség, maradjon a ti kezetekben!

"Igérjétek meg, hogy nem adjátok el gyárat, maradjon a ti kezetekben a Smuntz gyár" - részlet (Egértanya)

😀😀😀😀😀
0
0
0
0
💬 2
no avatar
@Axel19: sok csevegő program indult ezzel a reménnyel...
0
0
0
0
no avatar
@Axel19: No ebben teljesen igazad van de a windows mondhatja azt hogy *** akkor nem engedélyezem a programod kompatibilitását avagy nem lesz Windows támogatott. Ez az én véleményem...és tényleg elég szomorú ami itt folyik 😕
0
0
0
0
csuz-li avatar
Csak nehogy úgy járjunk, mint a Skype-al. Az volt a legnépszerűbb, amíg meg nem vették. Mára elérték, hogy alig használható és tényleg csak az használja, akinek a cége ezt előírja.
0
0
0
0
💬 4
Scorn Face avatar
@csuz-li: Én a mai napig használom a Skypot, igaz nem sűrűn, de használom (mint magánszemély, ha céges dolog akkor viber).
0
0
0
0
csuz-li avatar
@Scorn Face: Mi cégen belül épp a Discordot használjuk. Skypot akkor, ha valamelyik nagyvállalati ügyféllel kell beszélni és náluk az van bevezetve.
Pont azon gondolkodtam, hogy úgy tűnik, bármit használok, azt a Microsoft idővel felvásárolja. Poénból elkezdek Hangouts-ot használni és megnézem, mi történik. 😀
(Mondjuk már évek óta a Hangouts az, amit Androidon magáncélból használok, sosem értettem, hogy minek még egy program a telefonomra, ha van belőle gyári és működik is.)
0
0
0
0
no avatar
@csuz-li: Akkor megmentésre javasolnám az Overtone-t ami már becsődölt 😀
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
@csuz-li: Azt ne felejtsük el hogy a Skype ot is azért vette meg mert befellegzett az MSN nek 😆
0
0
0
0
Scorn Face avatar
Remélem nem jön össze az üzlet! 😠
Már csak az hiányozna, hogy szétbarmolja az MS ezt a jó programot...
0
0
0
0
no avatar
Skype is addig volt használható míg az M$ rá nem tette a mancsát, utána egyre hulladékabb lett az egész, és az sem segített rajta ha átnevezték többször is. Még egy nyomorult push to talk-ot sem tudnak belerakni.
0
0
0
0
hotdog19 avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
Cannahun avatar
@hotdog19: Guilded... discord clon, plusz funkciókkal!
0
0
0
0
no avatar
Fantasztikus ... eddig ez volt az elerheto legjobb. De igyis nehol hulladek. Megveszi a microsoft lehet keresztet vetni ra...
0
0
0
0
no avatar
Kár lenne érte, valszeg ez is a Skype sorsára jutna.
0
0
0
0
TRACERHD avatar
Ha be is következik remélem nem *** el.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Igazából amennyi pénzük van, megvehetnék a Földet is lassan...

Menyiségre mennek, s nem a minőségre.
0
0
0
0
ichigo23619 avatar
inkább ne.
a skype is egy tré lett miután a májkrémsoft kezébe került.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció