Menu
A Microsoft felfedte az Xbox Series S árát és megjelenési dátumát
Szerző: xoki, 2020. szeptember 08., hír

Néhány szivárgást követően a Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy az Xbox Series X mellett egy második következő generációs konzolt is kiad majd. Ez lesz az Xbox Series S, amely november 10-én fog debütálni.

A cég hivatalos Twitter fiókjain fedte fel az információt, amelyek között a hivatalos magyar oldal is feltüntetett néhány fontos információt, mint például a konzol kiinduló árát is. „Következő generációs teljesítmény minden idők legkisebb Xbox konzoljában” – olvasható az Xbox Magyarország hivatalos tweetjében közzétett promóciós képen. A tweetben az ajánlott fogyasztói árat is felfedték, amely 113 990 Ft lesz.

Egyelőre mást nem árultak el a konzolról, de sokan úgy vélik, kizárólag digitális játékokra lesz használható, és valamennyivel gyengébb grafikus kártya kerül bele, illetve kisebb belső tárhellyel rendelkezik majd. Az Xbox Series X-ről egyelőre nem kaptunk bővebb információt, szóval ennyi alapján kicsit nehéz behatárolni, hogy vajon mire is lesz képes, de a cég állítása szerint hamarosan sor kerül majd a teljes leleplezésre is. Feltehetően mindkét konzolról egyszerre fogják lerántani a leplet.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 29
Milton avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 20:03:45
#
static.bhphoto.com/images/images500x500/denon_dp400wt_dp_400_stereo_turntable_white_1553510734_1459556.jpg
NE0NFACE avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 20:01:33
#
Sok jó monitorral ki lehet ezt használni.
https://www.ign.com/articles/xbox-ser…-512gb-ssd
roland0807 avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 20:00:01
#
i.imgur.com/3RIL5kf.jpg
HeyJoe-PCRPG-HUN avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 19:14:58
#
Ennyi pénzért éppenséggel teljesen korrekt... De nálam inkább majd 1 RTX 3070-es figyel be a mostani GTX 1060-asom helyébe, esetleg egy RTX 3060-as, ha végre arról is megtudhatunk már majd valamit! :?
19ati93 avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 17:11:37
#
mint valami hangfal xXD
paalciklohexan avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 15:40:02
#
Ez az elfordított rezsó ez mi?
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 15:45:41
#
@paalciklohexan: A hűtése végett lett ilyen https://news.xbox.com/en-us/2020/09/0…-series-s/
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 15:09:29
#
Hivatalos 499$ lesz az XSXXD
XSS

https://news.xbox.com/en-us/2020/09/0…onal-cost/
Az Xbox Game Pass Ultimatem-be is került a EA Play:D
ExtazYexe avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 14:33:28
#
Lesz visszafelé kompatibilitás?
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 14:57:34
#
@ExtazYexe: Biztos hogy lesz szerintem:D
PatrikVagyok avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 15:04:20
#
@ExtazYexe: Tudtommal az X teljes kompatibilitást élvez visszafelé gondolom ez az S-re is igaz lesz :)
Rocky12 avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 14:33:09
#
De ezt miért next gen konzolként akarják eladni ha grafikai teljesítményben kb azonos lesz az Xbox One X-el, talán egy kicsit jobb lesz??

Attól még, hogy ugyanazt az SSD technológiát fogja használni, nem lesz next gen konzol az én szememben, fõleg ha akár gyengébb is lehet mint az Xbox One X, ki tudja már.

Sõt a memóriája is kevesebb, szóval végképp nem értem ezt a lépést a Microsoft részérõl.
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 13:08:25
#
Minden idők legkisebb xboxa! Tehát zsúfolt! Legyen normál mérető csak ne melegedjen míg tönkre nem megy. Megjelenés után kiadnak megint egy másik szériát hogy legyen mit cserélgetni. Megülök a seggemen hogy ha játékokból tudnak majd felmutatni valamit talán elkezdek spórolni egyre.
xCube avatar
18 napja | 2020. 09. 09. 07:57:10
#
A konzolokban nincsen grafikus kártya.
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 21:09:44
#
@xCube: Hogyha nem lenne bennük grafikus kártya, akkor egy TV se tudnál rájuk kötni. A konzolokban általában integrált videókártya van, ami azt jelenti, hogy a processzorral egy tokban helyezkedik el.
xCube avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 22:25:03
#
@sanyja2000: Le is írtad, hogy miért nincs a konzolokban grafikus kártya. Mivel ez nem grafikus kártya, hanem IGP (integrated graphics processor) vagy IGPU (integrated graphics processing unit). Pontosabban ma egy központi chip dolgozik a konzolokban, ami az APU, ami egyébként a CPU és az IGP egyben, mindenféle vezérlőkkel együtt.

Tehát a konzolokban nincsen grafikus kártya.

Hogy is lenne, ha egy alaplapon van minden, amin nincsenek bővítőhelyek, foglalatok.
Maros avatar
18 napja | 2020. 09. 09. 06:44:50
#
Kép alapján hirtelen azt hittem, hogy valami hangszóró. :?
LordSzalko avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 10:40:06
#
@Maros: McDrive hangszóró, de mosógépnek sem utolsó.
i.imgur.com/YoLMzvt.pngi.imgur.com/o6XebL6.png
no avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 11:32:29
#
@LordSzalko: :D:D
Maros avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 12:19:32
#
@LordSzalko: :?:?:?:?:?:?:?:?:?
Arthur Morgan avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 12:26:13
#
@LordSzalko: Szegény xboxból mém lett XD
bukta2 avatar
18 napja | 2020. 09. 09. 05:24:25
#
Na! Az X minden idők legerősebb konzolja az S hez meg a minden idők legkissebb konzolja címet biggyeztették... valamivel el kell adni XD
santakigyo avatar
18 napja | 2020. 09. 08. 23:59:28
#
Az ára elég baráti. Gondolom a normális változat nem lesz duplája árban. A tárhely viszont szerintem nagyon kevés. Illet volna 1 terrától indítani függetlenül attól, hogy ssd van benne.
Kíváncsi leszek mit tud majd élesben.
no avatar
18 napja | 2020. 09. 09. 00:20:02
#
@santakigyo: Az Xbox Seris X elvileg 190.000Ft lesz egy magyar oldal szerint.XD
LordSzalko avatar
18 napja | 2020. 09. 09. 01:46:46
#
@santakigyo: 500$-ért rebesgették legutoljára, itthon valszeg lesz 180k környéke.
LordSzalko avatar
18 napja | 2020. 09. 08. 23:46:25
#
i.imgur.com/k6p2Mvu.png
gigazte avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 11:32:02
#
@LordSzalko: Így elsőre elég karcsúnak tűnik a ngytesóhoz képest! 2-3 év múlva lehet lesznek vele gondok, amikor már az igazi újgenerációs játékok jönnek. Ez a 1440p 60fps (up to 120fps) papíron jól fest, de szerintem csak a szokásos nagyzolásról van szó! :?
LordSzalko avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 11:34:56
#
@gigazte: Marad a PS B-)
carl18x avatar
17 napja | 2020. 09. 09. 14:55:10
#
@LordSzalko: Mondjuk akinek elég a 1080P annak bőven elég lesz ez is :)


Lite versions: