A Linux megalkotója szerint szemétre való az Intel javítása

Szerző: xoki | 2018. January 24. | hír | 16 hozzászólás

A Linux megalkotója, Linus Torvalds az Amazon egyik mérnökével folytatott nyílt levelezést, és egyik levelében kitért az Intel Meltdown és Spectre elleni frissítésére.

A két biztonsági rés az Intelre volt a legnagyobb hatással, amelyre próbáltak gyorsan reagálni, de nem minden úgy sült el, ahogy tervezték.
Torvalds szerint az Intel által kiadott patch-ek hulladékok, és ezt jól láthatóan bele is írta egyik levelébe, kifejezve haragját. A kiadott patch-nek elvileg be kellene foltoznia a Meltdownt, viszont az egész javításból egy, a felhasználó vagy adminisztrátor által kiválasztható lehetőséget alkottak meg, amelyet bootoláskor érhetnek el. Ha akkora problémáról van szó, akkor miért kell rákérdezni? Torvalds arra is kitért, hogy a patch tartalmaz olyan javítást is, amelyre már rég megjelent a megoldás, ezért teljesen feleslegesnek tartja azokat.

Az Intel reagált Torvalds kritikájára, valamint a Linuxba implementált javításokkal kapcsolatban is mondtak ezt-azt. Az Intel azt állítja, fontosnak tartják a partnerek visszajelzéseit és folyamatosan együttműködnek a Linux közösségével, valamint magával Linusszal is.

Hozzászólások: 16
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Hova fejlődik a pc ipar, manapság csak szívás van belőle! 😃 Én egy jó darabig nem fogok még fejleszteni 😃
+ legyen már miért, amíg nincs olyan játék ami tetszik nem is éri meg.
0
0
0
0
no avatar
Elég unalmas már ez a dolog, milyen sokat ki másztak a kő alól így hirtelen.

Spoiler!
Miért, a Linux hova való, ha nem a szemétbe?
0
0
0
0
💬 3
sudosu avatar
@LordSzalko: Ha nem lenne linux akkor nem interneteznél ma. Az internet elég nagy hányadát Unix alapú rendszerek üzemeltetik Linux nagyrészt, de már a BSD is kezd elég nagy népszerűségre szert tenni.
Microsoft bérenc, maradj meg a Windowsodnál 😃
Szóval én átfogalmaznám a kérdésed:
Miért, te hova való vagy, ha nem /dev/null-ba?
0
0
0
0
hekli96 avatar
@sudosu: Az még csak hagyján, hogy a szerverek 90%-án Unix (Linux) oprendszer fut. De PC-ken is sokkalta stabilabb és megbízhatóbb a Linux mint bármelyik Windows verzió. Az egy dolog, hogy Gates annó jó üzlepolitikát választott és mindenkivel leszerződött, hogy Win-re fejlesszen.
De ma már ez sem akadály, mert lassan mindent megtalálsz ingyen Linuxos verzióban amit a nagy cégek súlyos százezrekért adnának. Csak a gamerek vannak ma már a windowsra kényszerítve, ja meg persze az informatikai analfabéták. (Elsősorban azok szidják Linuxot, ugyebár ha nem Next-Next-Finish minden akkor kezdődnek a gondok)

Ja és még valami az Android is Linux 😉 Szóval a Linux mindenhova való csak a szemétbe nem!!! Ha nem kéne virtualizálni a játékokat soha többet nem vetemednék arra, hogy Microfost használjak.
0
0
0
0
SuperPuma avatar
@hekli96: Lehet hogy a fizetőképes közönségnek olyan "analfabéta" megoldások kellenek, mint a "next-next-finish"
Nem hiszem, hogy én teljesen analfabéta lennék a témához (meg azért még is csak MS-DOS-al kezdtem...ugyan megsegítve egy Norton Commanderrel mert mégis csak 7 éves voltam). Kipróbáltam a linuxot is. Szép volt a gui, de nem állt kézre sehogy.

Az androidnak csak az alapja linux. Minden program java keretrendszerrel fut, ami erősen érződik is.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
Már várom a holnapi Intel cikket is 😀 https://www.reactiongifs.com/wp-content/uploads/2011/05/popcorn_yes.gif
0
0
0
0
💬 1
xCube avatar
@MaximumGame: Remélem elemzed, és megosztod velünk a szubjektív tapasztalataidat.
0
0
0
0
xCube avatar
Esküszöm, ha "hátteret" olvasok még egyszer, kiakad az agyam... .

Ha valaki akarja javítani a hibát, akkor az töltse le a javítást Win 10 -re, aki nem akarja, az ne töltse le. Ennyire egyszerű.
0
0
0
0
gigazte avatar
Kicsit kezd már unalmas lenni ez a téma...
0
0
0
0
💬 1
Andris18 avatar
@gigazte: Pont mint a bányász dolog... Ugyanaz. Ha van valami hír ami sokakat érint akkor rágjuk szét addig amíg meh nem utáljuk az egész témát.
0
0
0
0
Der Fuhrer avatar
És a Linux hova való? 😆
0
0
0
0
💬 1
Zoli869 avatar
@Der Fuhrer: A hatalmas hozzáértő ha nem lenne linux ez az oldalnak nevezett akármi sem lenne nagyokos!
0
0
0
0
bukta2 avatar
És milyen igaza van 😀
0
0
0
0
kimi100 avatar
Ajjj már, annyi pitty putty van itt közben meg kitudja mi áll ennek az egésznek a hátterében... 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció