A legutóbbi Sony State of Play minden bejelentése

Szerző: Pafry | 2021. February 27. | hír | 4 hozzászólás

Lezajlott az idei év első Sony konferenciája, a State of Play névre keresztelt bemutatósorozat, melynek keretein belül korábban már olyan címeket leplezett le a kiadó, mint a Horizon Forbidden West vagy a következő God of War-játék. Azonban a mostani bemutatón nem a nagy franchise-ok voltak előtérben, sokkal inkább az indie részleg kapott jelentős szerepet. Vegyük sorra a nagyjából 30 percig tartó konferencia bejelentéseit!

PS5 verziót kap a Crash Bandicoot 4: It's About Time

A játéksorozat legutóbbi része 4K/60 fps támogatást kap az új konzolon, valamint kihasználja annak minden újdonságát, beleértve a kontroller haptikus rendszervisszajelzését. Mentésünket áthozhatjuk a játék korábbi verziójáról. A felújított változat március 12-től lesz elérhető, a PC-s verzió valamikor az éven érkezik.

Gameplay előzetesen a PS5-exkluzív Returnal

Új, gameplay mechanikákat bemutató előzetest kaptunk az érdekes koncepción alapuló sötét hangulatú játékról, melyben minden halál után egy kicsit másfajta környezetbe térhetünk vissza. Valamint egy megjelenési dátum is érkezett, a játék április 30-tól lesz elérhető, kizárólag PS5 konzolokra.

Bemutatkozott a Knockout City

Az igencsak extrém kidobósra építő cím, melyben különféle pályákon játsszuk a sokak tesióráit megkeserítő játékot, egy kisebb csapat multiplayer játéka lesz. A koncepció érdekes, a környezet színes, a gameplay pedig kellően szórakoztatónak ígérkezik, várjuk hát a május 21-i megjelenést PS5 és PS4 konzolokra, valamint PC-re.

Sifu bejelentő előzetes

Új címmel jelentkezett a Sloclap fejlesztőstúdió, mely a keresztségben a Sifu nevet kapta. Klasszikus verekedős játéknak tűnik, távol-keleti elemekkel fűszerezve, valamint meseszerű grafikával felvértezve. PS5-re és PS4-re is megjelenik valamikor 2021 folyamán, PC-re idén ősszel érkezik.

Solar Ash gameplay előzetes

Az Annapurna Interactive új játéka, a Solar Ash felfedte a fő gameplay elemeit, a hangsúly ez esetben a gyorsaságon, folyékonyságon alapszik. Folyamatos játékmenete akár igen könnyen be is szippanthatja az erre fogékony játékosokat. A játék még valamikor idén megjelenik PS5-re, PS4-re és PC-re is.

Új Five Nights at Freddie's játék mutatkozott be, a Security Breach

A megszokott kameranézegetős nézet helyett egy belső nézetes horrorjátékot kapunk majd, melyben minden karakter tiszteletét teszi, akit megismerhettünk a Freddy's franchise során. A játék valamikor idén érkezik PS5 konzolokra és PC-re egyaránt.

Oddworld: Soulstorm előzetes

Az Oddworld egy alapvetően kétdimenziós platformer játék, legújabb felvonására viszont a két és fél dimenzió jobban illik. A főszereplő ezúttal is Abe, a környezet pedig gyönyörűen fest az előzetesen. A játékra már nem kell sokat várni, április 6-án megjelenik PS5 és PS4 konzolokra, valamint PC-re is, az Epic Games platformján. Az új generáción PS Plus előfizetéssel rendelkezők számára egyből ingyenes is lesz.

Gameplay előzetesen a Kena: Bridge of Spirits

A legújabb Disney vagy Pixar filmek kinézetét megidéző játék ezúttal is elvarázsolt mindenkit, immáron a gameplay-ből is kaphattunk egy kis ízelítőt. A játék sajnos halasztva lett nem olyan régen, azonban most megjelenési dátumot is kaptunk hozzá, amely augusztus 24. PS5-re és PS4-re is ezen a napon érkezik, PC-re pedig majd az Epic Gamesen lesz lehetőségünk megvásárolni ugyanettől az időponttól.

Deathloop - James Bond hangulat és féktelen lövöldözés

Új előzetesen láthattuk az Arkane Studios legújabb játékát, a Deathloopot, amely egy egészen dinamikus, időmanipulálós koncepcióval bír. A gunplay élvezetesnek tűnik, az előzetes pedig erős James Bond filmekre hajazó hangulattal bírt, majd kiderül, a játék maga is ezt hozza-e majd el számunkra.

Újgenerációs verziót kap a Final Fantasy VII Remake

A talán legnépszerűbb japán RPG sorozat egyik kiemelkedő része a Final Fantasy VII. Ennek remake verzióját fogja feltuningolni a Square Enix az új PS5 konzolok számára, Intergrade alcímmel. A már-már várható 4K/60 fps-re tett ígéretek mellett egy fotómódot, valamint egy új fejezetet is kapunk majd az új változatba intergrálva. A next-gen verzió idén június 10-én érkezik, jó hír, hogy aki rendelkezik PS4-en a játékkal, az ingyen megkapja majd a felújítást.

Ezek voltak a State of Play mostani bejelentései. Ti melyik címet várjátok ezek közül?

Deathloop
Deathloop
Deathloop
Megjelenés: 2021. September 14. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, FPS
Fejlesztő: Arkane Studios
Hozzászólások: 4
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
lopika avatar
Returnal #1 Na nézzük milyen lett
Deathloop #1 Kukkantstuk meg
Final Fantasy #66 Fejezzük be gyorsan (END)
Sifu #1 Verekedős Dara
Oddworld: Soulstorm #12 Jöjjön a vége. (END)

Valaki csak megérti 😀
0
0
0
0
AttiS avatar
Egyedül az FF7 ami ismét lázba hozott , a Returnal talán még jó lehet.
0
0
0
0
no avatar
Returnal és Deathloop egész jónak ígérkezik, várósak 😶
0
0
0
0
💬 1
Apor avatar
@LordSzalko: Deathloop nagyon bejövős.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció