A félvezetőipar legmagasabb kitüntetésében részesül Jensen Huang

Szerző: xoki | 2021. August 18. | hír | 4 hozzászólás

Az elmúlt évek során az Nvidia folyamatosan tört előre, miközben piaci tőkéjük közel 500 milliárd dollárra emelkedett. Több téren is rengeteget fejlődtek, például a felhő, adatközpont, autonóm vezetés és mesterséges intelligencia területeire is betörtek. Ez a nagyszerű eredmény nagyban köszönhető Jensen Huang kemény munkájának, aki hamarosan meg is kapja az ezért járó méltó elismerést.

A Semiconductor Industry Association (SIA) bejelentette, hogy Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója és alapítója Robert N. Noyce-díjban részesül majd, ami a legnagyobb megtiszteltetés azok számára, akik nagyban hozzájárultak a félvezetőiparhoz. A díjat az SIA Awards Dinner keretein belül fogják átadni neki 2021. november 18-án.

Az Nvidiát 1993-ban, közel 30 éve alapították. Azóta hatalmasat nőtt a népszerűsége, miközben a gaming közösségekben előtérbe került a korai grafikus kártyáinak (Riva TNT/TNT 2) köszönhetően, illetve 1999-ben a világ első GPU-ját is bemutatták, ez volt a GeForce 256. Az Nvidia fennállása óta számos vállalatot felvásárolt, köztük korai riválisát, a 3dfx-et, valamint 2019-ben a Mellanoxot is. Tavaly pedig bejelentették, hogy az Arm felvásárlását is tervbe vették. Ez az ügy jelenleg még vizsgálat alatt áll, viszont Jensen nem aggódik, szerinte mindenképpen zöld utat adnak majd nekik.

Hozzászólások: 4
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
SuperPuma avatar
Nem ő nyomta a bemutatókat a konyhából?
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@SuperPuma: De, a Spatula Man.
0
0
0
0
carl18x avatar
PC Gloriuos master Race! XD
0
0
0
0
💬 1
Rocky12 avatar
@carl18x: sajnos ez a mondat már idejétmúlt 😞 hacsak nem fognak normalizálódni a pc alkatrészek árai.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció