A Destiny következő része PC-re is megjelenhet

Szerző: xoki | 2016. September 28. | hír | 3 hozzászólás

A Bungie online FPS-e, a Destiny sosem jelent meg PC-re, viszont a folytatás több mint valószínű, hogy nem csak konzolokon lesz játszható.

Több nyom is utal minderre. Elsősorban egy fórum témában lett közzétéve, hogy állítólag a fejlesztők között folyamatosan folyik a kommunikáció a PC verzióról. Később a Kotaku is beszámolt arról, hogy több forrás is megerősíti ezt. Az első játék konzol exkluzív cím volt, ellenben a 2017-re tervezett folytatás már PC-re is érkezhet majd, ahogy erről a Kotaku is további bizonyítékokat tárt fel. Ezenkívül még az is kiderült, hogy a fejlesztők arra törekednek a folytatást illetően, hogy az egy teljesen új játék benyomását keltse. Az év elején már voltak erről információmorzsák, de úgy látszik egyre biztosabb, hogy a PC verzió is tervben van.

Persze, mindezt nem kell szentírásnak venni, mivel hivatalos megerősítés még nem történt. Azok, akik szívesebben játszanának PC-n, csak reménykedhetnek benne, hogy a bejelentés hamarosan megtörténik. Teljesen logikus lenne, ha az Activision megjelentetné PC-re is a játékot, ugyanis a PC nagyon is felkapott lett az utóbbi években és a játékosok nagy része szívesen játszana más platformon is.

Hozzászólások: 3
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Tuti hogy lesz. Egyre több konzolos játékot portolnak PC-re.
0
0
0
0
gigazte avatar
Hiszem ha látom! Eleinte az első résznél is ezt mondták!
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Ha valóban megjelenik (és én nagyon remélem hogy megjelenik) akkor tuti vétel lesz.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció