A Cyberpunk 2077 multiplayer módját is elhalasztották

Szerző: xoki | 2020. January 19. | hír | 24 hozzászólás

A CD Projekt Red nemrég elhalasztotta a sokak által várt Cyberpunk 2077-et, amelynek köszönhetően április helyett csak szeptemberben jelenik majd meg.

A bejelentést követően a cég egy kérdezz-felelekben vett részt a befektetőivel, ahol felfedték, hogy a régóta emlegetett másik AAA projektjük nem más, mint a Cyberpunk 2077 multiplayer módja. A Q&A alatt kiderült az is, hogy nem meglepő módon sajnos kénytelenek elhalasztani ezt a projektet is, azaz nem tudják tartani a tervezett 2021-es megjelenést.

Annak ellenére, hogy elhalasztották a játékot a hibajavítások érdekében, az utolsó hajrá miatt a dolgozóknak túlórázniuk kell. Maga a cég árulta el, hogy kénytelenek lesznek így tenni, hogy időre elkészülhessenek, de a korábbi esetekkel ellentétben most jóval kevesebb plusz munkát várnak el a fejlesztőstúdió tagjaitól.

Cyberpunk 2077
Cyberpunk 2077
Cyberpunk 2077
Megjelenés: 2020. December 10. (PC)
Műfaj: Akció, Kaland, Szerepjáték
Fejlesztő: CD Projekt RED
Hozzászólások: 20
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
AvraKriu avatar
Te jó ég mekkora nyomás van már ezen a cégen! 😲
0
0
0
0
R3dLinE avatar
Nekem egy GTA-ba is, RDR-be fölösleges az Online. Sosem játszok velük így.
0
0
0
0
no avatar
Az se lenne baj, ha egyáltalán nem is lenne benne. De hát ha ők úgy gondolják, hogy meg tudják csinálni jól akkor hajrá.
0
0
0
0
no avatar
Elég lenne, ha a GTA Online szintjét elérnék , bár azt kétlem, hogy össze jönne nekik.

Nem tartom túl reálisnak a "kész van és játszható" kijelentést a korábbi levélből. Ez a túlórás dolog sem új náluk, akár csak a halasztások, nem érdemes meglepődni rajta, ugyan ez volt Witcher 3-nál is. Jobb lett volna, ha maradnak a "kiadjuk, ha készen lesz." megjelenési "dátum"-nál ami a közönséget illeti, akkor nem kellene magyarázkodni ezzel kapcsolatban.

A GTA 6 is készen van és játszható valahol.
0
0
0
0
💬 10
Scorn Face avatar
@LordSzalko: Szerintem semmi baj nincs ezzel, a rajongok is meg fogják emészteni. A CD Projekt Red meg tudja mit csinál és meddig mehet el a halasztásokkal és egyéb hozzá köthető bejelentéssel. Túlórával sincs baj, ha a cél eléréséhez kell akkor ez is játszik. És ugyebár a legutolsó művüket felül kell múlni, plusz egy olyan világot kell megalkotni amit szerintem nem kell bemutatni... Egyszerűen magasra tették a lécet és ezek szerint helyenként még nem érték el.
0
0
0
0
no avatar
@Scorn Face: Fenti szövegben szó nem volt arról, hogy baj lenne. Szimplán, hogy ezek náluk már megszokott dolgok, így ezeken nem kell meglepődni.
0
0
0
0
galaxi avatar
@LordSzalko: Inkább az a kérdés, hogy kiadják-e 2020ban 😃
Csak azt nem értem, hogy egy cég ami többrt ér mint a capcom 3 kiadott játék után, hogyan nem tud erőforrást teremteni, és a vicc az, hogy ezt másodjára játszák el de lehet a W2nél is ment már hanta. Minőségi játékaik vannak ezt elismerem, de a kamuzásból elég volt. A legnagyobb hazugság az egészben, hogy nem a next gen konzolok miatt csinálják! 😃
0
0
0
0
no avatar
@galaxi: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
piacon lévő legszimpatikusabb kiadóban látja pár ember az ördögöt!

Relatív dolgok mezeje.

A fiatalok többségének az Epic Games.
0
0
0
0
no avatar
@galaxi: Nem feltétlen hazugságról van szó és mellébeszélésről, én szimplán úgy gondolom jobb lett volna, ha maradnak a korábbi álláspontjuknál, miszerint "kiadják, ha kész lesz". Azzal akkor sem volt semmi bajuk az embereknek, akinek meg volt lassan elfogadta, ettől még a befektetőket nyugodtan lehetett volna tájékoztatni a dolgok álláspontjáról, hogy mikorra is tervezik azt a "kész" játékot, max valaki leak ként lehozott volna egy dátumot amit van aki elhisz, van aki nem.
0
0
0
0
susguy avatar
@LordSzalko: Üzleti szempontok miatt nyilván nem érdemes teljesen szószerint venni azt, hogy "kiadják amikor kész lesz". Nem adhatják ki egyik napról a másikra előzetes bejelentés nélkül, viszont a 100%-ig kész terméken sem ülhetnek pár hónapon keresztül tétlenül. Mellesleg ez alapján még mindig nem álltak el ettől az állítástól; nem lesz kész a megadott dátumra, ezért halasztják.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@susguy: Apex legendset kiadták egyik napról a másikra bejelentés nélkül 😀
0
0
0
0
susguy avatar
@Warlordcommander: Igen, ingyen, nem 60€-ért.
0
0
0
0
no avatar
@LordSzalko: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
no avatar
Nekem mindegy mikor adják ki, ha még egy év akkor annyi, elő lett rendelve, érkezik amikor érkezik, multi engem ennél a játéknál nem izgat annyira, persze lehet majd változik a véleményem a dologról, mikor majd ténylegesen játszom a játékkal 😀
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Én is elő rendeltem de nem érzem azt hogy ***tak velem, haverom meg fel van háborodva hogy nyáron nem tudja majd lenyomatni a tört verziót mert megvenni nem fogja 😀
0
0
0
0
Legendrush27 avatar
Csak engem hagy hidegen multi ? Az sem érdekelne ha 2077-ben jönne a multi 😃 csak egy Witcher 3 szintű játék legyen és nálam még is van az év játéka .
0
0
0
0
💬 2
Warlordcommander avatar
@Legendrush27: Én is teljes mértékben le... a multit.
0
0
0
0
Shadow9 avatar
@Legendrush27: Vagyunk még ezzel így jópáran... én is.
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Vajon valóban annyira komplex lesz,hogy ennyi hiba előfordul? Mert már elég sok ideje készülget.(A főjáték)
0
0
0
0
💬 2
Rocky12 avatar
@Andor1997: Én is kezdek kételkedni, bár nagyon bízom benne hogy (amikor majd megjelenik) egy kiváló játékot kapunk, azzal a rengeteg tartalommal amit már évekkel ezelőtt beharangoztak és amit mi személyesen is elvárunk ettől a címtől.

Talán majd 2022 környékén lesz benne multi, ez a halasztás napján is eszembe jutott.
0
0
0
0
no avatar
@Andor1997: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Andor1997 avatar
Ez igaz,de azóta furcsán sok halasztás volt,azért elég meredeken sok egy ilyen játékhoz képest.Főleg úgy,hogy az alapjai 2016 előtt már megvoltak,én láttam 2013-ban is róla valami féle art munkát,szóval ha már akkor is készült az alapja akkor sok,de biztos nem véletlen várnak vele,gondolom kijavítanak mindent.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció