A Chrome valamennyivel tovább lesz támogatott Windows 7-en

Szerző: xoki | 2020. November 25. | hír | 2 hozzászólás

A Google januárban bejelentette, hogy a Chrome böngésző már csak egy évig lesz támogatott Windows 7-en. Tehát ekkor úgy tervezték, a támogatás 2021 januárjában ér véget, viszont a cég úgy döntött, egy kicsit eltolja ezt a dátumot.

A Microsoft már igazából az év eleje óta leállította a támogatását, ezért a különböző applikációk fejlesztői is folyamatosan így tesznek. A Google 2021 januárjában folyamodott volna ehhez a lépéshez, de a vállalat további hat hónappal meghosszabbította a program támogatását. A TechSpot felhívta rá a figyelmünket, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy sokan még mindig nem tértek át a Windows 10-re. A Google ugyanis kiderítette, hogy a vállalatok 21%-ánál még mindig tart az átállási folyamat, és mindössze 1%-uk tervezi „hamarosan” véghezvinni.

Állítólag a vállalatok új operációs rendszerre történő átállását a koronavírus okozta helyzet is nagyban lelassította, ezért döntöttek a támogatás meghosszabítása mellett. Annak megszűnését követően 2022 januárjáig még mindig érkezni fognak fontosabb biztonsági frissítések.

Hozzászólások: 1
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
X9K338DA avatar
Kíváncsi vagyok a Steam meddig fog tartani. Az XP és Vista támogatást csak 1 éve szüntették meg.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció