A Blizzard elhalasztotta az Overwatch 2-t és a Diablo 4-et

Szerző: xoki | 2021. November 03. | hír | 3 hozzászólás

Az utóbbi időben, főleg a világjárvány okozta nehézségek miatt, rengeteg játékot elhalasztottak már, de a Blizzard most két olyan címet csúsztatott el, amelyeknek eddig még csak nem is ismertük a megjelenési dátumát.

A Blizzard nemrég felfedte, hogy az Overwatch 2 és a Diablo 4 is késni fog. Az Overwatch League vezetői korábban egy 2022 nyarán esedékes megjelenésre utaltak, és ezt az információt szem előtt tartva a halasztás bejelentése logikusnak tűnik, viszont a Diablo 4 esetében már nem igazán, hiszen eddig sem tudtuk, mikor is számíthatunk a játékra.

A hivatalos bejelentés szerint a tervezettnél később érkezik a Diablo 4 és az Overwatch 2 is, miközben most már egyik játékra sem számíthatunk a jövő év folyamán. Ettől függetlenül a vállalat szerint mindkét fejlesztőcsapat remekül halad, és már több mérföldkövet is sikeresen teljesítettek. Egyébként a közelmúltban mindkét játék átesett néhány nagyobb változtatáson: például lecserélték mindkét projekt direktorát, ami elég nagy hatással volt a csúszásra.

Overwatch 2
Overwatch 2
Overwatch 2
Megjelenés: 2022. October 04. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: Blizzard Entertainment
Hozzászólások: 3
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Win-xp-SP3 avatar
Overwatch 2 nem igazán érdekel.
A Diablo viszont igen, majd addig talán veszek egy alkalmas laptopot.
0
0
0
0
Kelori avatar
-Halasztani kell
-De remekül halad

Valaki küldje el elvonóra a blizzard PR részlegét, meg fognak halni copium túladagolásban :D
0
6
0
0
susguy avatar
Nem igazán értem mit halasztanak 0 bejelentési dátum mellett. Azt is mondhatták volna hogy a tervezettnél korábban kész lesz, úgy sincs mihez viszonyítani. Jelenthet bármit, pl 2029 korábban van mint 2030. Mindenesetre az Overwatchot félredobták, nem rég bejelentették hogy a második rész fejlesztését felpörgetik, majd benyögik hogy így se fog korábban megjelenni, sőt később fog.

Annyira fárasztó nézni ahogy szenved ez a cég, szűnnyön mán meg.
6
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció