A Bethesda végre hivatalosan is bemutatta a Starfieldet

Szerző: Pafry | 2021. June 14. | hír | 2 hozzászólás

A Bethesda és az Xbox közös E3 előadásán végre-valahára megtörtént az, amelyet már ugyan sokan megjósoltak, egészen eddig mégsem lehetett biztosra venni. Hivatalosan is lelepleződött a Starfield, a Bethesda vadonatúj IP-je, amely ráadásul egy megjelenési dátumot is kapott, ami azonban még sajnos nem épp holnap lesz.

A játékot már jó ideje bejelentették, a 2018-as E3 alkalmával hallhattunk róla először, ám azóta az idei évig bezárólag szinte semmilyen információ nem érkezett róla. Idén aztán szép lassan megindultak a szivárgások, és nagyjából annyit tudni lehetett, hogy a Bethesda sokat nem szeretne várni már a leleplezéssel. Gameplay-t ugyan ezúttal sem láthattunk, de a friss előzetes remekül megalapozza a játék hangulatát. A Starfield a teljesen új Creation Engine 2-t használja majd motorjaként, így a látványvilágra sem lesz vélhetően panaszunk.

Két dolog azonban kissé beárnyalja az összképet. Az egyik a megjelenési dátum, amit ugyan pontosan közöltek, ám így is nagyjából másfél évnyi távolságra van, ugyanis a Starfield 2022. november 11-én érkezik majd, kis érdekesség, hogy ez pont egybeesik a Skyrim megjelenésének 11. évfordulójával. A másik rosszabb hír a PlayStation tulajokat érinti, ugyanis a játék PC mellett az Xbox Series X/S konzoljainak exkluzivitását fogja élvezni, legalábbis a megjelenésekor.

Starfield
Starfield
Starfield
Megjelenés: 2023. September 06. (PC)
Műfaj: Szerepjáték
Fejlesztő: Bethesda Game Studios
Hozzászólások: 2
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
kimi100 avatar
Sixteen times the detail!!!!!
0
0
0
0
💬 1
susguy avatar
@kimi100: (...and the bugs...)
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció