2021 elején esedékes a digitális BlizzCon

Szerző: xoki | 2020. August 06. | hír | 4 hozzászólás

A Blizzard májusban hivatalosan is elkaszálta az idei rendezvényét a koronavírus okozta helyzetre való tekintettel. Ekkor azt is elmondták, hogy valószínűleg nem maradunk teljesen BlizzCon nélkül, és megpróbálnak előrukkolni egy digitális alternatívával.

Úgy tűnik, a tervüket sikerült véglegesíteniük, és a digitális BlizzCon 2021 elején lesz megtartva. A bejelentésre a befektetőknek tartott negyedéves pénzügyi beszámoló alatt került sor, ahol a Blizzard elnöke, J. Allen Brack említette meg, hogy az eseményre 2021 korai szakaszában számíthatunk.

Valójában az utóbbi években nem igazán vonzottak be sok látogatót, de a Diablo 4 és az Overwatch 2 azért sokak érdeklődését felkeltette. Jelenleg nem tudni pontosan, mire számíthatunk ezen a digitális eseményen, de remélhetőleg a már ismert címek mellé tartogatnak néhány meglepetést is.

Hozzászólások: 4
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
tadam00 avatar
Már azt hittem, hogy [LINK] a hírről van szó. A bethesda is online tartja meg a dolgait.
A digitális alternatíva augusztus 7-e és 9-e között fut majd, és aki ebben az intervallumban bejelentkezik saját Bethesda-fiókjába, továbbá belenéz a közvetítésbe a [LINK], az megkapja ingyen a Quake-et, ami a rendezvény végeztével sem tűnik el gyűjteményéből. Ezzel párhuzamosan gyűjtés is indul jótékony célra, és amennyiben összejön a kiadó által remélt tízezer dollár, akkor bónuszként nekünk ajándékozza a Quake II-t is.
0
0
0
0
💬 1
no avatar
@tadam00: Csak nekem hangzik szánalmasnak ez a gyűjtés? 10000$-t remél egy Bethesda? 3.000.000 .- komolyan erre ajándékozzák a Quake 2-t? Egy noname senki középvezető féléves prémiuma ez itt kelet EU-ban... a sokszorosan kiadott skyrimekből erre nem futja?
0
0
0
0
no avatar
Ok, lesz akkor online egy. Azt miért is kellett elhalasztani? Értem hogy egy online nem lesz akkora díszletparádé mint az IRL, de így még kreatívabban meg lehetett volna oldani és még idő is lett volna november 1-ig.

Ha csak az előadásokat nézzük tavalyról: max 10-15 arc volt aki előadott, a többiek csak biodíszletek voltak, és abból a 10-ből is kb 5 volt aki tudta mit is mond, hol is van - Ion nem volt közötte -, így elég lett volna kb 8 stúdió, "bluebox" és CGI és kész...de persze ezt sem sikerült a blizznek megoldania. Nem baj, majd a Shadowland...muhaha.


És tegyük ezt is mellé:

[url]https://www.gamespot.com/articles/bli…0-6480513/[/url]

Blizzard Entertainment staff are revolting over pay, after an internal study meant to ensure fair pay didn't produce the desired results for workers. Employees began sharing an anonymous salary spreadsheet on Friday, encouraging people to share their salary and recent pay increases.

Bloomberg reports that most of the pay increases given after Blizzard's study were less than 10%, significantly less than most people expected. Employees at Blizzard Entertainment have previously described having to skip meals to make rent, while one veteran claims they are making less now than they were with Blizzard almost a decade ago.

Last year, Blizzard Entertainment was asked by parent company Activision Blizzard to cut costs, resulting in hundreds of cut jobs, with new responsibilities foisted onto remaining workers without a pay increase. The same story has repeated for a number of years, even as the company posts record profits.

One person added CEO Bobby Kotick's salary and compensation package to the anonymous spreadsheet to contrast other listed salaries. Kotick is one of the highest paid executives in the entertainment media industry, with his compensation last year topping $30 million.

https://img-9gag-fun.9cache.com/photo/a6KDq4N_700bwp.jpg
0
0
0
0
Twist avatar
Most legalább a vírusra fogva el lehet kerülni a személyes beégést a diablo mobillal kínának.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció