Sziasztok! Nemrég feldobtam egy avg anti vírust majd még aznap letöröltem ,azóta minden indulásnál ezt dobja ki a gép és idegesítő már mindent letöröltem amit tudtam de semmi...
Sziasztok! Az lenne a problémám,hogy most vettem egy genius x-g510-es egeret,és ennél az egérnél akad a Heroes VI (ha mozgatom az egeret) de ez az egér más játékoknál tökéletes,meg alapból is asztalnál sincs semmi bajom vele,és vissza térve Heroes VI-ra próbáltam másik egérrel,és ott nem akadt...vmi ötlet? 😀
Sziasztok, nemrég sikerült megcsinálnom a satás vinyómat(újratelepítés, bios frissítés, hd sentinel). Viszont még mindig csinál olyat hogy kb 5-10 perc alatt kapcsol be. Ez lenne az egyik problémám, a másik pedig az hogy néha akármit csinálok pár másodpercre lefagy a gép, de úgy hogy először csak az a program amit éppen használok utánna ha rákattintok egy másik programra akkor pedig az is, tehát nem az egész gép. Azt vettem észre mikor ez a jelenség előfordul, márpedig nagyon sűrűn előfordul akkor a jobb alsó sarokban az asztalon az a kis HU feliratű valami eltűnik, nem tudom hogy ennek lehet-e valami féle köze hozzá de érdekes. Feladatkezelőben megnéztem processzor 0-10% használaton van ram 20-30.
Sziasztok!
Az lenne a problémám hogy ma kb 5-6 centiről lekoppant az 1.5TB elements vinyóm és azóta nem lehet megnyitni
Mindenhol látja a gép de az irja ki h hibás kötet és formázni kell.
Van esetleg vaslakinek valami ötlete h hogyan tudnám megmenteni a formázástól vagy mit lehetne vele csinálni.
Kb 1 hete váltottam SSD-re azóta néha kiírta h formázni kell de rányomtam h nem kell formázni és ment de ha megadta magát.
Köszönöm előre is a segítséget
Szevasztok, gépem ojat csinálh ha kilépek a windowsból kikapcsol a gép decsak 1 pillanatra, majd újra bekapcsol, de a monitor már fekete marad. ez miez? bár nem állandóan, az elmúlt 1 hónapban kb 3x csinálta
Sziasztok tudnátok segíteni nekem hogy miért van az ha játszok random időben mindég lekapcsol a gép úgy hogy mennek a ventilátorok és fekete a képernyő nem láttok semmi kék hallált be ragad a hang mi lenne a hiba csak kikapcsolásra lehet elinditani újra hőfok rendben vannak nagyon is tehrhelve is a videókártya se megy fel 60C fok felé minden teszten átt megy a gép és driverek is frissitve vga driver windows unistal is volt
Konfig:
Amd Fx 6100 Gigabyte MA770T-UD3 rev3.1 Kingmax Hercules 8GB 8192MB 1600MHz DDR3 Raidmax Sagita Be Quiet[img][/img]http://mobilarena.hu/dl/upc/2013-09/213372_dmp.jpg
Mi lehet a hiba forrása? Ha a videokártya milyet vegyek?
Olyan gondom lenne hogy időnként mikor úgy gondolja bekockázz(becsíkozz) játékok közben a gép és lefagy valószínűsítem hogy ez videokártya probléma.ha igazam van és tényleg az milyenre cserélhetném? 18ezer forintot adnék ki rá max. (használtban gondolkodom)
gépem:
cpu😜entium Dual-Core E6300 @ 2,8GHz (3,2re húztam jó hűtése miatt)
ram: 2gbram (+2t akarok bele venni mert kevés)
táp: Chieftec 450W-os
alaplap: Gigabyte GA-EP31-DS3L v2 (ez gondolom nem lényeg)
videokarim: ATI Radeon HD 4870 512MB (ami valószínűleg szét ment)
amilyen videokarik tetszettek: ati radeon hd 4870 x 2 / gtx 460
tudom hogy a cpum nem fogja kihajtani őket de ha már veszek akkor ebben az árban tudom nehéz de jobb fajtát szeretnék ha esetleg később vennék új cput akkor ne keljen újra venni a videókártyát. (játszanék: Fifa 14,Grid 2,colin mcrae show , nfs mostwanted 2012 stb.stb.)
Érdekes hogy az elem a hibás.Régi lapoknál szokott ez jelentkezni nem?Amik már jó pár éve üzemben vannak.Vagy rosszul tudom?Mert szinte ez kb 1 éves lap,amióta megvettem.
Sziasztok!A problémám nem éppen gép hiba,de szerintem ide tartozik.Szóval olyan gondom akadt hogy pár hete ha bekapcsolom a gépem (bármely napszakban) az óra mindig 16:12,16:24 órát mutat.a percek eltérőek,de a délután 4 óra az nem.Ha beállítóm újra akkor jó,még restart után is.De ha kikapcsolom este és másnap be ,akkor megint délután 4 órát mutat.Mi lehet a probléma???
Nem kell bootolni. Beteszed pendrive-ot/Cd-t, nyomogatod F8-at kijön a Setup vagy a boot menü kinek mi, alaplapfüggő, beállítod, hogy CD-ről/USB-ről bootoljon és indul a telepítő.
Sziasztok, az lenne a gép baja, hogy egyszer leállt magától, aztán másnap elindítottam, bepörögnek a ventik, aztán 10 mp múlva leállt. Ugyanezt csinálja egymás után. Semmi pittyegés. Táp lehet a hibás, vagy az alaplap?
Hali ! Lenne 1 olyan problémám h a BIOS ban a 8gb RAM om at 1333mhz esnek jelzi de 1600Mhz es (megnéztem a dobozán) igaz tudom "OC-zni" a BIOS ban de eddig 1600mhz et írt mindig... nem tudjátok miért lehet ?
Hát nem tudom, mert igazából DOS alatt is lefuttattam 1 HDD ellenőrző progit, valamint Sentinellel is leellenőriztem az SSD-met, amin az oprendszer van és semmi hibát nem adott ki egyik se.
Hacsak nem kavar be a másik 2 HDD közül az egyik, de arra nem látok esélyt.
Mindenesetre ma délután lefuttatom a másik kettőn is, de azokat csak adattárolásra, meg torrentezésre használom.
Sziasztok!
Nem tudom valaki találkozott-e már olyan hibával, hogy nagyban netezek, vagy filmet nézek, vagy csak simán a sajátgépben turkálok, majd egyszer csak megáll minden és semmire nem reagál a gép. Minden megáll, egy darabig még mocorog az egérmutató, majd az is megáll. Ilyenkor nyomkodom a CTRL+ALT+DEL-t, de semmi. Csak a reset segít.
Ezt művelte win8 alatt, gondoltam nem tetszik neki, visszatérek win7-re.
Nos nem kellett sokáig várnom, hogy itt is kijöjjön a hiba.
Próbálkoztam már azzal, is hogy BIOS-ban mindent alapértelmezettre állítok nem-e valami beállítást elszúrtam, de ugyan úgy nem segít.
Lefuttattam DOS alatt 1 memória tesztet nem-e az a baj, de hibát nem talált.
Nos ezek után csak annyi kérdésem van, hogy szerintetek mi lehet a probléma?
Kezd baromira idegesíteni, hogy ezt produkálja a gép és egyre sűrűbben jön elő ez a hiba, de nincs semmilyen árulkodó jel, hogy mégis mi válthatja ezt ki.
Chieftec CTG 500-80P táp kéne pl de elég a 400-as vagy 450-es is ha felső tápos házad van. Ha alsó akkor nem. FULL HD felbontáson főleg jó lesz a proci. Még talán GTX 660 is mehetne mellé. Chieftec CTG 400-80P kb 10k lenne egyébként. CTG 500-80p kb 13k.
hát a monitorom egy 22 es samsung ami igényli az 1920X1080 felbontást és általában ezt is használom hát tápot csak ha nagyon szükséges akkor cserélek mert anyagi vonzata miat nem megy egyszere minden de ha nagyon fontos természetesen igen
hát a táp közel 1.5 éves de még nem volt vele gondom csendes meg minden de én is ahogy irtad attol tartok hogy nem egy jonevü darab,meg egy ismerösöm azt mondja hogy a proci is lehet kevés lenne a gtx 650 ti hez szerinted igaza van? mert azért ujj gépet nem akkarok csinálni
MOstani karid a GTS 450 még többet is fogyaszt mint a GTX 650 viszont a táp nem egy minőségi darab. Mióta van meg? Nem volt még vele sosem probléma? Ha GTX 650-t szeretnél venni akkor 1 gbos legyen vagy a 2gbos gtx 650 árában már kapsz GTX 650 Ti-t is ami kb annyit fogyaszt mint a gts 450.
rocco021: azt nézd meg, hogy Gigabyte MA770T-UD3 REV3.1-es, mert ha nem akkor az alaplap a ludas. Elvileg a gyártó szerint csak a REV3.1-es kapta meg a probléma mentes AM3+ támogatást.
rocco021 : valahogy sejtettem,de ez lett volna az egyszerűbb megoldás,nem jött be 😞
Lehet valami gebasz a géppel,a 0x00000101 procihibára utal,aminek több oka is lehet : bios,esetleg valamelyik driver vagy akár hardverhiba: hőmérséklet,feszültség például.Lehet,nem ártana újratenni a wint és a biost is alapra állítani.
A kártyádhoz tényleg az az utolsó driver,de azt hiszem,külön van hd 4xxx-ig és külön hd 5xxx fölött.De gondolom,figyeltél erre,elvileg ez kell : [LINK]
nem dobot még kék halált random időközönként bluescreenview
0x00000116 ezzel a hibával indul újra sokszor
0x00000116 van ilyen hiba is
fffffa80`0806c010
fffff880`06a08e6c
dxgkrnl.sys
00000000`00000003
dxgkrnl.sys+5ccbc
és még van 2db
0x00000101 hiba is
ntoskrnl.exe
ntoskrnl.exe+71f00
A válaszokat előre is köszönöm!