Tehát, Lenovo.
A cég mondhatni a régi IBM reinkarnációja. A ThinkPad, IdeaPad és a többi megnevezés mind mind a méltán híres IBM óriáscég származéka, biztosan hallottatok róla, a ThinPad védjegyévé vált a tipuikusan kék enter gomb és a billentyűzet közepén lévő piros pointer, amit egyesek csiklónak neveznek.
Namármost, kétség nem fér ahhoz, hogy ezek az IBM gépek rendkívül tartósak, masszívak voltak, én nem egy helyen látok még mai napig használatban lévő TP-ket és IP-ket, bizonyosan azért, mert adtak a minőségre, ellentétben pl. az Acerral és az Asussal (tény, hogy a 2000-től kb. 2005-ig kiadott laptopjaik rohadtul ócskák voltak).
Namármost, a Lenovo pont ezt a presztízst próbálja tovább vinni és amennyire én tudom, nem szoktak panaszkodni rá a júzerek, a neten is jókat írnak róla és személy szerint én senkit nem hallottam átkozni a márkát, pedig a témához volt közöm a melómból kifolyólag.
A hugomnak van egy G580-asa, az is egy korrekt gép, a középkategóriában nincs szégyenkezni valója, olcsó és még szép is.
Szerintem abszolút rendben van. Én pedig magasról fütyülnék a számtekboltos ürgékre, mert javarészt a pult mögött amatőrök ülnek, akik azt hiszik, hogy eladnak egy 2GB-os pendrájvot Gipsz Jakabnak és már az IT univerzum urai.
Sziasztok! Szerintetek Toshiba Satellite A500-1EE vagy Acer Aspire 5830-as laptopot éri meg venni? A cél az lenne hogy a Borderlands 2 elfusson rajta minimális beállítások mellet legalább 30-35fps-el.
Na, én is elolvastam és meggyőzött😀 Azt írták, hogy kiváló a hűtése de nekem nemtetszik, hogy alul vannak a nyílások, így nem melegszik nagyon? vagy én nemtom nem értek hozzá 😆 Meg még az a kérdésem lenne hogy ugye az akksit nem egyszerű kivenni, szóval ha én otthon adapterről kockulok egésznap mondjuk 2 évig nemfogja tönkretenni az akksit?
Naa zsíír 😃 de én lehet megtudom szerezni áfa nélkül 😜 Amugy amiket néztem a GT740m viszi magas beállításokon 😃 (gondolok itt bf3, farcry3, crysis3, metro ll) persze azon a kicsi felbontáson (1300x600 valami pontosan nemtudom 😆😉 szóval szerintem játékokkal nem lesz gond, engem csak a minőség érdekelne, anyaghasználat, akksi ilyenek 😃 Mondjuk az a 3 év garancia magáért beszél 😀 Remélem van aki tapasztaltabb lenovo téren mint én és kocsis14, várjuk válaszát! 😀
Na nekem is ekkora mákom van😀😉 egy az egyben ugyanezt a lapost néztem ki mint az előttem író😀 Bár a laptopszalon oldalán 190k winfos nélkül. Az érdekelne engem is hogy mennyire strapabiró és persze játékra használnám elsősorban. Ugyanebből a szériábol egy gyenge konfiggal néztem tesztet, full grafikán a fifa 13 121fps volt. Az érdekelne h ez a konfig amit előttem krutka írt mit produkál egy mai játékkal?
Ez nagyon nagyon nagyon bejön, de félek a lenvotol mert egy számtech boltban kérdezősködtem és nem ajánlották én meg a notikhoz nem konyítok szóval elhiszek neki mindent 😃 (hardwerileg vágom csak a gyártókat nem)
Sziasztok! Laptopot szeretnék venni 200 ezer körül. Játékra használnám, ide-oda hurcibálásra 😃 Az első kérdésem hogy GT730m vagy HD8750m a jobb választás? ajánlhattok is notikat 😀 (csak lenovot ne)
Lizard írta:
Üdv!
Hozzáértők segitségée kérném a megfelelő laptop kiválasztásában!
a keret max 200ropi lenne, és elsősorban nem játékra kellene a gép!Minimum 6 gb ram, 4 usb3.0, illetve HDMI kimenet mindenképpen kellene meg 3 év gari!
Dell, Lenovo Thosiba, márkákkal szimpatizálok elsősorban,de persze jöhet más alternativa is!
Előre is köszönöm!
Sz.tem: TOSHIBA Satellite C855-1CG, DELL Inspiron 5520, DELL Inspiron 3521, a Lenovo-t meg nem ismerem csak annyit h. jó, Toshiba-ból van még csak azokat 4GB memóriával adják mondjuk egy 4GB-s modul kb 4k, a Dell sz.tem drága nagyon ahhoz amit tud, én a Toshibát ajánlanám nekem már nagyon régóta az van és semmi bajom nem volt velük, Tabletbe is meg laposba is csak Toshibát veszek ezután, ráadásul a support is nagyon jó, ami egy laposnál nem elhanyagolható szempont. 😀
Srácok!
Olyan notebook-ot érdemes választani amiben inkább egy erősebb CPU van mint VGA. Vga-ból elegendő egy Intel HD grafika is. Ezt azért mondom mert laptophoz lehet csatlakoztatni asztali PCI-E VGA-t.
Itt van egy leírás róla a technológia neve EGPU.
Mivel külső táp kell hozzá ezért majdnem ugyanazt a teljesítményt kapjátok mint egy asztali VGA-nál. Alaposan utána kell nézni hogy milyen VGA-t érdemes venni EGPU-nak ha Notebook belső kijelzőjét akarod használni!
ui.: Nekem nincs szükségem EGPU-ra ezért notimba elég csak a dedikált 610M. Amíg iskolába járok bőven elég ez. Utána meg jöhet az erőmű asztali 😀. Nálam az ár volt az elsődleges szempont.

HuNGaricum írta:
Csáó!
A nem is olyan távoli jövőben szeretnék beruházni egy laptopra. Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy amiket kinéztem, azok jók- e megbízhatók-e? Nem feltétlen játékra kellene de ha mondjuk elmegy rajta egy AC3, Starcraft II vagy LoL azt azért nem bánnám.
Szóval a laptopok:
Asus X55VD-SX076D Grey FD 8GB RAM
Samsung NP300E5C-S04HU Blue W8 B
Segítséget előre is köszönöm!
Azt javasolnám, hogy gyűjts még egy keveset és egy Lenovo IdeaPad Y500-at tekints meg... elég megbízható, strapabíró.
Ha ez túl sok lenne árban, akkor ajánlom még a Gigabyte Q1700-at
vagy a Toshiba Satellite C855-1CG laptopot.

Talán még az MSI GX70 Gaming jó választás lenne.
Például a Toshiba Qosmio X775-Q7272 nem rossz de csak egy NVIDIA GeForce GTX 560M vga van benne, viszont a Max Payne 3, Alan Wake, Crysis 2, Crysis 3, Metro 2033, Metro: Last Light, Far Cry 3 max-on már kifog rajta. Úgy szintén az erősebb NVIDIA GeForce GTX 670M 3D Visionnal szerelt Qosmio X875-Q7390 laptop is gyengébb az MSI GX70-nél, itt is max-on a Max Payne 3, Crysis 3, Metro: Last Light, Far Cry 3 már kevésnek bizonyul. Ellenben az AMD Radeon HD 8970M-el szerelt MSI GX70 17,3 colos Gaming laptoppal, ahol maxon minden új játék szépen fut.
Hát igy elso látásbol a toshiba jobb!! 😀
+ olyan kell neki ami joll birja a strapát akksija ne 1 órát birjon 1 hét után 😃
meg jo legyen.Amit egyszer vesz meg az ember és kész. 😃
Sziasztok!!! Segitségetek kérném! 😃
Bátyám munka miatt külföldre költözik és engem kért meg hogy kérdezzek körbe "milyen laptopot vegyen?"
szokott játszogatni gépen is szóval a laptop játékokra is jo legyen "jól vigye őket"
Na szval a keret maximum:600K FT 10-20k val ha több lenne az még nem gond!
Ti mit ajánlanátok??
Segitségeteket előre is köszönöm! 😀
Oks. Taylor is mondta de úgy láttam hogy a dupla gpu erősebb. Igazából reggel meg este használnám ágyban nyáron meg eleve hűvös van a klíma miatt szval nem lessz nagyon túlmelegedés. Jah meg lessz hűtőpad majd 😀jah meg nem zavar ha meleg csak nem melegedjen túl. és ölben túlmelekszik? Igazábòl nem baj ha meleg csak az erősebb kell hogy a gamek jobban menjenek 😀
NAH nyakunkon a nyár és má lassan megvan a pénz... Ezért el kellene dönteni hogy melyik hogy pontosan mennyi az összeg.
ITT van a 2 lapos tulajdonságai:
Samsung: AMD Trinity A10-4600m Quad-Core (2,3-3,2 GHZ)AMD Radeon HD 7660G+7670m 2 GB 1TB HDD 8 GB DDR3 1600MHZ RAMLink: http://www.notebook specialista.hu/samsung_series_3_np355v5c_s01hu_ezust_notebook-9176.html?kat_id=1&al_kat_id=1282&ob=ar&
ASUS: INTEL Core i5-3230m Dual-Core (2,6-3,2 GHZ)NVIDIA GEforce GT 635m 2 GB1 TB HDD6 GB DDR3 1600MHZ RAMLink: http://www.notebook specialista.hu/asus_k55vj_sx025h_barna_notebook-9223.html?kat_id=1&al_kat_id=6&ob=ar&1.: Melyikban jobb a vidikártya?
AMD Radeon HD 7660G+7670M: http://www.notebook check.net/AMD-Radeon-HD-7660G-HD-7670M-Dual-Graphics.81173.0.html
NVIDIA GEforce GT 635M: http://www.notebook check.net/
NVIDIA-GeForce-GT-635M.66964.0.html
2.: Melyikben jobb a proci?
AMD Trinity A10-4600M vagy INTEL Core i5-3230M Itt egy kis párharc: http://cpu boss.com/cpus/Intel-Core-i5-3230M-vs-AMD-A10-4600MItt ügye a core i5 a nyerő de játékban a gyakorlati mag jobban kijön mint a több szál nem?
Amihez kellene: Crysis 3, BF 3, Far Cry 3, akár BF4, NFS, Egy kis FIFA 13. Ezek akár fraps-sal de a cry 3 meg a bf4 sztem nem menne el frapsal csak kb 20 fps.
3.: Melyiknél esélyesebb a nagyobb hőfok?
4.: Melyiket lehet jobban ágyban ill. Ölben használni?
Ui.: Mindkettőben win 8 és a samsung 180 k-ba kerül az ASUS meg 195k- ba ( ebbe benne van a kiszálítási díj) Jah meg ebben az ár kategóriában valaki tud jobbat? Itt egy kis help: Samsung: https://www.you tube.com/watch?v=z8AlivWtymQ&feature=youtube_gdata_player (jah ez a csávò az össz gameplay-ét evvel tolta(amivel csinálja az ennek a laposnak a 14 inches változata)) g
ASUS: https://www.you tube.com/watch?v=rfduLBqlMkg&feature=youtube_gdata_player (Ehez nem találtam cry3-at) Akkor itt egy bf3 a samsungon: https://www.you tube.com/watch?v=0zRgGxh9v5w&feature=youtube_gdata_player
első vagy hatodik legyen de szerintem inkább első mert FULL HD-ra ez a kari igencsak nagy kompromisszumokkal elég. szóval nem éppen FULL HD-ra van. Én elsőt mondom meg abban 16GB RAM van szóval szerintem az első a legjobb választás. a GT 635M karis laposok felejtősek és a 7730M is és GT 650M is. a GTX 660m laposok jók és azok közül mint írtam szerintem az első.
Orod: Netán neked nem olyan laposod van amit én szeretnék? Mert látom a belső ugyan az. Ha nem az az asus amit kinéztem akkor leírnád a típust? Jah meg mi az a true bridge vagy milyen monitor? Boccsi ha rosszul írtam telón vagy így nem tom most megnézni.... Jah igazából azért írok ide mert úgy néz ki nyáron meglessz rá a lóvé és már jó lenne tudni melyik az és milyen az a bolt ahol rendelném + mire kellene számítanom? Mostanában jól mennek a dolgok és lehet akár 200k-t is rászánnák... Eddig az asus volt a legjobb de hátha tudtok valamit.
Ui.: Mennyire vagy megelégedve a mostani lapossal?
nlacka, köszönjük a zseniális, hozzáértéssel teli, nyelvtanilag tökéletesen helyes hozzászólásodat. Kedvenc részem a mondatodból a "sztem nemtudom".
Midnight. Koleszre jó lesz ez a gép, az i3-as nem egy erőmű, két magos processzor létére azért mégis megállja a helyét. Multimédiára alkalmas a masina, az általad említett nem túl izmos játékokra ha kompromisszumokkal is, de elég lesz. A gép talán egyetlen gyengepontja a grafikus kártya, de hát urambocsá, ez egy notebook.
Nem túl izmos játékokra inkább az egyetemi évekre szeretnék venni egy ilyen laptopot.
http://www.mysoft.hu/details.aspx?pn=NX.RZMEU.005&from=argep
De azért a kíváncsiság furdal, hogy mégis milyen játékokat képes vinni. Ha esetleg van vkinek tapasztalata a gépről (jó/rossz, pl: későbbiekben hardware probléma, gagyi összeszerelés és társai 😃😉, az kérem jelezze, mert akkor néznék egy másikat.
fusion6 írta:
http://www.pc- outlet.hu/images/ASUS_K55VJ-SX192D.jpg
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
K55VJ-SX192D (i5-3230M, 6GB RAM, 750GB HDD, GeForce GT 635 2GB) 167.990 Ft ez lenne a kiválasztott?
PL: Hitman: Absolution; Battlefield 3; Crysis 3; Call of Duty: Black Ops 2 csak low-on 30 fps körül. Viszont a Mafia 2 (2010); Counter-Strike: GO (2012); Fifa 13 (2012) már játszható ultran (max grafikán).
[LINK]
Azért írtam, hogy low 30 fps körül mivel ha megnézed a Hitman: Absolution-t,
akkor látható, hogy egy i7 procival jön ki a low-on 42,5 fps ( medium csak 26,9 fps), ami klasszisokkal erősebb, mint a Intel Core i5-3230M proci. Szóval ez a 30 fps-t csak saccoltam, ami még játszható szint.
fusion6 írta:
http://www.pc- outlet.hu/images/ASUS_K55VJ-SX192D.jpg
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
K55VJ-SX192D (i5-3230M, 6GB RAM, 750GB HDD, GeForce GT 635 2GB) 167.990 Ft ez lenne a kiválasztott?
PL: Hitman: Absolution; Battlefield 3; Crysis 3; Call of Duty: Black Ops 2 csak low-on 30 fps körül. Viszont a Mafia 2 (2010); Counter-Strike: GO (2012); Fifa 13 (2012) már játszható ultran (max grafikán).
[LINK]
http://www.pc- outlet.hu/images/ASUS_K55VJ-SX192D.jpg
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
Heló! Ügye 170k-ig szeretnék "majd" laptopot és 170k van rászánva (vagyis lessz) és ebben az árkategóriában nézelődtem és eddig egy asus k55vj akadt meg a szememben. Intel core i5 gt635m 6 gb ddr3 ram és 1tb vinyó... Jah és youtubra kellene de nem akarok highon vidizni elég a low 25-30 fps-en. Asztalit nem szeretnék mert ormótlan nagy és nehéz... Jah meg nyaralásra meg néha utázásra kell... Valaki tud ajánlani hogy melyik lenne jobb? Talán inkább 150k-ig de lehet 170k- is 😀
Alienware-n kívül is vannak jó SLI/CF -es laposok, például a Toshiba Qosmio, csak az meg ormótlanul nagy, vastag és nehéz, na de az garantáltan nem melegedik cserébe.
Gábor, a Lenovót, mint olyant bátran tudom ajánlani. Már a középkategóriás gépei is masszívak, ennél csak precízebbek a drágább gépei. Nem járnál vele rosszul, egy misét megér
a második jobban tetszik már csak az érvelés miatt is hogy miért ne az elsőt..
pár kérdésem lenne azért. mennyire megbízhatóak a lenovo laptopok? gondolok ilyesmikre hogy hűtés akkumulátor a gépház mennyire ütés álló. a vidikártyáról mit érdemes tudni. illetve mindent ami lehetséges referenciák stb.
A cég mondhatni a régi IBM reinkarnációja. A ThinkPad, IdeaPad és a többi megnevezés mind mind a méltán híres IBM óriáscég származéka, biztosan hallottatok róla, a ThinPad védjegyévé vált a tipuikusan kék enter gomb és a billentyűzet közepén lévő piros pointer, amit egyesek csiklónak neveznek.
Namármost, kétség nem fér ahhoz, hogy ezek az IBM gépek rendkívül tartósak, masszívak voltak, én nem egy helyen látok még mai napig használatban lévő TP-ket és IP-ket, bizonyosan azért, mert adtak a minőségre, ellentétben pl. az Acerral és az Asussal (tény, hogy a 2000-től kb. 2005-ig kiadott laptopjaik rohadtul ócskák voltak).
Namármost, a Lenovo pont ezt a presztízst próbálja tovább vinni és amennyire én tudom, nem szoktak panaszkodni rá a júzerek, a neten is jókat írnak róla és személy szerint én senkit nem hallottam átkozni a márkát, pedig a témához volt közöm a melómból kifolyólag.
A hugomnak van egy G580-asa, az is egy korrekt gép, a középkategóriában nincs szégyenkezni valója, olcsó és még szép is.
Szerintem abszolút rendben van. Én pedig magasról fütyülnék a számtekboltos ürgékre, mert javarészt a pult mögött amatőrök ülnek, akik azt hiszik, hogy eladnak egy 2GB-os pendrájvot Gipsz Jakabnak és már az IT univerzum urai.
Lenovo IdeaPad Z500
Intel Core i5-3230M 2.60GHz
8gb Ram
GT 740m
1TB HDD
200.000 FT (i pon)
Ez nagyon nagyon nagyon bejön, de félek a lenvotol mert egy számtech boltban kérdezősködtem és nem ajánlották én meg a notikhoz nem konyítok szóval elhiszek neki mindent 😃 (hardwerileg vágom csak a gyártókat nem)
Üdv!
Hozzáértők segitségée kérném a megfelelő laptop kiválasztásában!
a keret max 200ropi lenne, és elsősorban nem játékra kellene a gép!Minimum 6 gb ram, 4 usb3.0, illetve HDMI kimenet mindenképpen kellene meg 3 év gari!
Dell, Lenovo Thosiba, márkákkal szimpatizálok elsősorban,de persze jöhet más alternativa is!
Előre is köszönöm!
Sz.tem: TOSHIBA Satellite C855-1CG, DELL Inspiron 5520, DELL Inspiron 3521, a Lenovo-t meg nem ismerem csak annyit h. jó, Toshiba-ból van még csak azokat 4GB memóriával adják mondjuk egy 4GB-s modul kb 4k, a Dell sz.tem drága nagyon ahhoz amit tud, én a Toshibát ajánlanám nekem már nagyon régóta az van és semmi bajom nem volt velük, Tabletbe is meg laposba is csak Toshibát veszek ezután, ráadásul a support is nagyon jó, ami egy laposnál nem elhanyagolható szempont. 😀
Köszönöm😉
Olyan notebook-ot érdemes választani amiben inkább egy erősebb CPU van mint VGA. Vga-ból elegendő egy Intel HD grafika is. Ezt azért mondom mert laptophoz lehet csatlakoztatni asztali PCI-E VGA-t.
Itt van egy leírás róla a technológia neve EGPU.
http://logout.hu/cikk/egpu_kulso_videokartya_notebookhoz_2/az_eszkoz_bemutatasa.html
Mivel külső táp kell hozzá ezért majdnem ugyanazt a teljesítményt kapjátok mint egy asztali VGA-nál. Alaposan utána kell nézni hogy milyen VGA-t érdemes venni EGPU-nak ha Notebook belső kijelzőjét akarod használni!
ui.: Nekem nincs szükségem EGPU-ra ezért notimba elég csak a dedikált 610M. Amíg iskolába járok bőven elég ez. Utána meg jöhet az erőmű asztali 😀. Nálam az ár volt az elsődleges szempont.
Bent a gépeim között.😀
Hozzáértők segitségée kérném a megfelelő laptop kiválasztásában!
a keret max 200ropi lenne, és elsősorban nem játékra kellene a gép!Minimum 6 gb ram, 4 usb3.0, illetve HDMI kimenet mindenképpen kellene meg 3 év gari!
Dell, Lenovo Thosiba, márkákkal szimpatizálok elsősorban,de persze jöhet más alternativa is!
Előre is köszönöm!
Csáó!
A nem is olyan távoli jövőben szeretnék beruházni egy laptopra. Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy amiket kinéztem, azok jók- e megbízhatók-e? Nem feltétlen játékra kellene de ha mondjuk elmegy rajta egy AC3, Starcraft II vagy LoL azt azért nem bánnám.
Szóval a laptopok:
Asus X55VD-SX076D Grey FD 8GB RAM
Samsung NP300E5C-S04HU Blue W8 B
Segítséget előre is köszönöm!
Azt javasolnám, hogy gyűjts még egy keveset és egy Lenovo IdeaPad Y500-at tekints meg... elég megbízható, strapabíró.
Ha ez túl sok lenne árban, akkor ajánlom még a Gigabyte Q1700-at
vagy a Toshiba Satellite C855-1CG laptopot.
A nem is olyan távoli jövőben szeretnék beruházni egy laptopra. Szeretném kikérni a véleményeteket, hogy amiket kinéztem, azok jók- e megbízhatók-e? Nem feltétlen játékra kellene de ha mondjuk elmegy rajta egy AC3, Starcraft II vagy LoL azt azért nem bánnám.
Szóval a laptopok:
Asus X55VD-SX076D Grey FD 8GB RAM
Samsung NP300E5C-S04HU Blue W8 B
Segítséget előre is köszönöm!
Toshiba qoismo-rol ki mit tud?,?
Talán még az MSI GX70 Gaming jó választás lenne.
Például a Toshiba Qosmio X775-Q7272 nem rossz de csak egy NVIDIA GeForce GTX 560M vga van benne, viszont a Max Payne 3, Alan Wake, Crysis 2, Crysis 3, Metro 2033, Metro: Last Light, Far Cry 3 max-on már kifog rajta. Úgy szintén az erősebb NVIDIA GeForce GTX 670M 3D Visionnal szerelt Qosmio X875-Q7390 laptop is gyengébb az MSI GX70-nél, itt is max-on a Max Payne 3, Crysis 3, Metro: Last Light, Far Cry 3 már kevésnek bizonyul. Ellenben az AMD Radeon HD 8970M-el szerelt MSI GX70 17,3 colos Gaming laptoppal, ahol maxon minden új játék szépen fut.
[url]http://pc-pc-pc.5mp.eu/web.php?a=pc-pc-pc&o=SzZPa2aDc8[/url]
Odabax! 😀
hát ezen így szuperál
+ olyan kell neki ami joll birja a strapát akksija ne 1 órát birjon 1 hét után 😃
meg jo legyen.Amit egyszer vesz meg az ember és kész. 😃
Az majdnem 1 milla -.-"
600k majdnem 1 milla...😂
de hogy ne offoljak "vegyen" alienware m18x-t reméljük elég lesz neki.
Bátyám munka miatt külföldre költözik és engem kért meg hogy kérdezzek körbe "milyen laptopot vegyen?"
szokott játszogatni gépen is szóval a laptop játékokra is jo legyen "jól vigye őket"
Na szval a keret maximum:600K FT 10-20k val ha több lenne az még nem gond!
Ti mit ajánlanátok??
Segitségeteket előre is köszönöm! 😀
ITT van a 2 lapos tulajdonságai:
Samsung: AMD Trinity A10-4600m Quad-Core (2,3-3,2 GHZ)AMD Radeon HD 7660G+7670m 2 GB 1TB HDD 8 GB DDR3 1600MHZ RAMLink: http://www.notebook specialista.hu/samsung_series_3_np355v5c_s01hu_ezust_notebook-9176.html?kat_id=1&al_kat_id=1282&ob=ar&
ASUS: INTEL Core i5-3230m Dual-Core (2,6-3,2 GHZ)NVIDIA GEforce GT 635m 2 GB1 TB HDD6 GB DDR3 1600MHZ RAMLink: http://www.notebook specialista.hu/asus_k55vj_sx025h_barna_notebook-9223.html?kat_id=1&al_kat_id=6&ob=ar&1.: Melyikban jobb a vidikártya?
AMD Radeon HD 7660G+7670M: http://www.notebook check.net/AMD-Radeon-HD-7660G-HD-7670M-Dual-Graphics.81173.0.html
NVIDIA GEforce GT 635M: http://www.notebook check.net/
NVIDIA-GeForce-GT-635M.66964.0.html
2.: Melyikben jobb a proci?
AMD Trinity A10-4600M vagy INTEL Core i5-3230M Itt egy kis párharc: http://cpu boss.com/cpus/Intel-Core-i5-3230M-vs-AMD-A10-4600MItt ügye a core i5 a nyerő de játékban a gyakorlati mag jobban kijön mint a több szál nem?
Amihez kellene: Crysis 3, BF 3, Far Cry 3, akár BF4, NFS, Egy kis FIFA 13. Ezek akár fraps-sal de a cry 3 meg a bf4 sztem nem menne el frapsal csak kb 20 fps.
3.: Melyiknél esélyesebb a nagyobb hőfok?
4.: Melyiket lehet jobban ágyban ill. Ölben használni?
Ui.: Mindkettőben win 8 és a samsung 180 k-ba kerül az ASUS meg 195k- ba ( ebbe benne van a kiszálítási díj) Jah meg ebben az ár kategóriában valaki tud jobbat? Itt egy kis help: Samsung: https://www.you tube.com/watch?v=z8AlivWtymQ&feature=youtube_gdata_player (jah ez a csávò az össz gameplay-ét evvel tolta(amivel csinálja az ennek a laposnak a 14 inches változata)) g
ASUS: https://www.you tube.com/watch?v=rfduLBqlMkg&feature=youtube_gdata_player (Ehez nem találtam cry3-at) Akkor itt egy bf3 a samsungon: https://www.you tube.com/watch?v=0zRgGxh9v5w&feature=youtube_gdata_player
Valahol máshol biztos elérhető😃
találtam és egy picit el kezdtem nézegetni segítsetek a választásban.
EZ az ELSŐ:
http://www.ebay.com/itm/New-LENOVO-Y580-i7-3630QM-3-4GHz-16GB-1000GB-GTX660M-2GB-Backlit-KB-BT-Cam-W8-1Y-/390555763387?pt=Laptops_Nov05&hash=item5aeef002bb
MÁSODIK:
http://www.ebay.com/itm/Dell-Inspiron-15R-SE-7520-Laptop-i7-3632QM-Special-Edition-8GB-750-AMD-7730M-/251246185861?pt=Laptops_Nov05&hash=item3a7f708d85
HARMADIK:
http://www.ebay.com/itm/LENOVO-IDEAPAD-Y500-i7-3630QM-2-4GHz-1TB-16GB-SSD-15-6-1920x1080-GAMING-LAPTOP-/370813557008?pt=Laptops_Nov05&hash=item565635d910
NEGYEDIK:
http://www.ebay.com/itm/Asus-N56VJ-DH71-15-6-Laptop-Core-i7-3630QM-8GB-1TB-Windows-8-/251269770978?pt=Laptops_Nov05&hash=item3a80d86ee2
ÖTÖDIK:

HATODIK:
http://www.ebay.com/itm/New-Asus-G75VW-BHI7N07-17-3-Gaming-Laptop-i7-3630QM-8GB-1TB-1080p-GTX-660M-/121110413050?pt=Laptops_Nov05&hash=item1c32be3efa
Ui.: Mennyire vagy megelégedve a mostani lapossal?
Midnight. Koleszre jó lesz ez a gép, az i3-as nem egy erőmű, két magos processzor létére azért mégis megállja a helyét. Multimédiára alkalmas a masina, az általad említett nem túl izmos játékokra ha kompromisszumokkal is, de elég lesz. A gép talán egyetlen gyengepontja a grafikus kártya, de hát urambocsá, ez egy notebook.
De ha játékra is akarod akk sztem acer-t ne vegyél! (sztem nemtudom)
Nem túl izmos játékokra inkább az egyetemi évekre szeretnék venni egy ilyen laptopot.
http://www.mysoft.hu/details.aspx?pn=NX.RZMEU.005&from=argep
De azért a kíváncsiság furdal, hogy mégis milyen játékokat képes vinni. Ha esetleg van vkinek tapasztalata a gépről (jó/rossz, pl: későbbiekben hardware probléma, gagyi összeszerelés és társai 😃😉, az kérem jelezze, mert akkor néznék egy másikat.
Válaszaitokat előre is köszönöm!
midnight
fullon sz.tem 😃
Oké köszi 😀
http://www.pc- outlet.hu/images/ASUS_K55VJ-SX192D.jpg
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
K55VJ-SX192D (i5-3230M, 6GB RAM, 750GB HDD, GeForce GT 635 2GB) 167.990 Ft ez lenne a kiválasztott?
PL: Hitman: Absolution; Battlefield 3; Crysis 3; Call of Duty: Black Ops 2 csak low-on 30 fps körül. Viszont a Mafia 2 (2010); Counter-Strike: GO (2012); Fifa 13 (2012) már játszható ultran (max grafikán).
[LINK]
És az nba 2k13 hogy menne rajta??
Viszont akárhogy erősködsz a BF3-at simán viszi mediumon a Cry3-at meg medium-low-on 30FPS körül 😃
Én nem erősködök. Legyen neked igazad.
akkor látható, hogy egy i7 procival jön ki a low-on 42,5 fps ( medium csak 26,9 fps), ami klasszisokkal erősebb, mint a Intel Core i5-3230M proci. Szóval ez a 30 fps-t csak saccoltam, ami még játszható szint.
[LINK]
http://www.pc- outlet.hu/images/ASUS_K55VJ-SX192D.jpg
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
K55VJ-SX192D (i5-3230M, 6GB RAM, 750GB HDD, GeForce GT 635 2GB) 167.990 Ft ez lenne a kiválasztott?
PL: Hitman: Absolution; Battlefield 3; Crysis 3; Call of Duty: Black Ops 2 csak low-on 30 fps körül. Viszont a Mafia 2 (2010); Counter-Strike: GO (2012); Fifa 13 (2012) már játszható ultran (max grafikán).
[LINK]
Sziasztok ez a gép mennyire birná a játékokat?? Pl milyen játékok mennének el rajta??(nba 2k13 ,nfs mw2 2012,cod mw2 elmenne rajta?(max grafikán)).
a második jobban tetszik már csak az érvelés miatt is hogy miért ne az elsőt..
pár kérdésem lenne azért. mennyire megbízhatóak a lenovo laptopok? gondolok ilyesmikre hogy hűtés akkumulátor a gépház mennyire ütés álló. a vidikártyáról mit érdemes tudni. illetve mindent ami lehetséges referenciák stb.
Gábor
Végleges döntés a laptop? Mert asztali számítógépet ennyi pénzből olyat vehetnél, ami szinte már beszél.
igen végleges... gépem az van és ami elavul benne azokon szoktam javítgatni.