A Halott Város Megtalál

Miért nem unom meg?

Azért, mert brutális és egyre brutálisabb lesz, ahogy részről részre haladok. Újítások ide vagy oda, de egyetlen dolgot nem hajlandó eldobni a játék, ez pedig a nyers, undorító jeleneteket. Néha elgondolkodom, hogy nem vagyok-e beteg, hogy játszani akarok ezzel a sorozattal? Na, de nézzünk a dolgok mélyére!

Nem csak a Homecoming-ban, de már a The Room-ban és a 3. részben is kiléphetünk a kis városkából. Természetesen ezzel nem sokra mentünk sehol sem, ugyanis, ha mi nem vagyunk ott ő jön el hozzánk. Pont így járunk most is. Szülővárosunkba visszatérve rájövünk, hogy eléggé kiborító lett a légkör. Köd, kihalt utcák és semmi jele az életnek. Mégis mi hajt minket, hogy ne menjünk el?

Az amerikai álom család...

Hazaérve ráébredünk, hogy öcsénk eltűnt, így a játék további részében semmi más dolgunk nem lesz, mint megkeríteni tesónkat, illetve túlélni a város borzalmait, amik nem csak testileg, de lelkileg is kihat ránk. Édesanyánk teljes homály, édesapánk meg nem is nagyon érdekel minket. Egyedül elindulunk szétnézni, szerencsére ez nem marad sokáig így.

A sorozathoz képest meglepően sok szereplőt sorakoztat fel a Homecoming. Az teljesen más kérdés, hogy csak baj lesz velük, de személyiségileg jóra sikeredtek és a hang is nagyon el lett találva. Minden egyes bejátszásnál öröm volt hallgatni a kommunikációt. Főhősünkről annyit érdemes megemlíteni, hogy végre olyan embert kapunk, aki elméletileg a múltjából adódóan rendelkezik harci tudással, nem csak belső késztetésből tud gyilkolni. Ezért nem tartom feltétlenül hátránynak a fejlettebb harcrendszert.

Igen, igen. A Silent Hill nem akció játéknak indult, akkor most miért érezzük úgy? Mert eléggé pörgős, gyilkolós játékmenetet kaptunk. Amihez kaptunk egy eléggé kifogásolható harcrendszert. Hiába kapjuk a tanácsokat betöltés közben, hogy melyik ellenfelet, hogyan győzzük le, egyszerűen kivédhetetlen egy-egy támadás. Nagyon jó, hogy van erős illetve gyenge támadás, és a blokkolás is nagyon jó, de, ha boldogulni akarunk, akkor meg kell tanulnunk harcolni, mert nehéz akkor is, ha csak egy ellenfél jön egyszerre. Van, hogy elugrok mégis elkapnak és van, hogy nem értem, miért nem daráltak szét, hogy élhetek még? Emellett, ha elkap az ellenfél hiába nyomkodod az egeret, ahogy javasolja a játék, szerintem teljes lutri az egész, hogy kiszabadulsz-e vagy nem. Hozzánk vágtak minden közelharci fegyver mellé egy kombó sorozatot, ami állítólag a mitológia szerint megtörhetetlen. Nos most vagy hazudik a játék, vagy az ellenfeleknek nem mondták ezt el. VISZONT! A lőfegyvereknek van célkeresztjük. Elsőnek nem hittem el, de igaz. Nyugi, nyugi a fegyverekről később. Szóval kik ellen is használhatjuk ezt a fejlesztésre szoruló harcrendszert?

Gyerekek, elsőnek mikor megláttam a zombi-nővért és bőr nélküli kutyát, mondom: na itt sem voltak túl kreatívak, de aztán olyan széles ellenfél skálát kapunk, hogy mire egy ellen megtanulunk harcolni, addigra jön az új és megint csak bukdácsolunk. A kis pengés-pókra elsőnek azt hittem, hogy valami boss olyan nehezen gyűrtem le. Aztán szépen lassan mindegyik ellen rájöhetsz a jó taktikára, de a változatosság miatt a játék végéig nem kell azon izgulnod, hogy unatkozva végig darálsz mindenkit. Egyértelműen a szörnyek továbbra is formátlanok, minimális emberi jegyekkel, mintha össze lennének varrva több élőlényből. A nevük eléggé jegyezhetetlen, tehát én mindegyiket elneveztem magamnak. Az előző részhez képest sokkal jobban néznek ki. Arckifejezés mint olyan, nem fedezhető fel bennük, amit sajnálok. Én értem, hogy szem nélkül is fantasztikusan tájékozódnak, de valami fájdalmat láthatnék rajtuk, ha már annyi szenvedést okoznak ők is nekem. A főellenségekben, viszont semmi kivetnivalót nem találtam. Az első konkrétan akkor volt, hogy ha 2 méternél többet tudott volna mozogni, még elugrani sem lett volna lehetőségem. Nem mellesleg brutálisan jók lettek, tehát vagy tényleg szörnyek-nem csak ilyen torz valami-vagy olyan eredeti, hogy sajnálod megölni őket.

A közelharci fegyverek varázsát a kombók adják. Az erős támadás erejét még szabályozhatjuk is. Az említett nővért és korcsot kész élmény szétcafatolni a kis késsel, de ha ez a későbbiekben kevés is lesz, ott a fejsze, ami személyes kedvencemmé vált a játék során, szerintem nem csak nekem. A lőfegyvereknek, mint mondtam van célkeresztje, nem csak a célpont felé mutatsz és lősz, viszont korlátozva van a lőszerszám, nevetségesen alacsonyan. A szívem megszakad mikor ott kell hagynom a lőszert. Jó persze nem azt várom, mint az fps birodalomban, hogy ezernyi töltény van nálam, de könyörgöm huszonnégy kis pisztoly töltény meg tízen valamennyi shotgun? Kevés, nagyon kevés. Ezért spórolni emberek, spórolni, de nagyon, mert fejszével nehéz lesz egy-egy boss-t legyűrni. Legalább az egészségügyi dolgokkal nem kell spórolni, ugyanis abból kapunk bőven. Háromféle gyógyszerünk lesz: életital< eü csomag< szérum. Életitalon kívül mást nem használtam normál szinten. Okosan hardon kezdtem el, de rájöttem, hogy esélytelen így ráhagytam és visszább vettem a tempóból. Amúgy ez a kettő nehézségi szint van csak, tehát bíztam benne, hogy így menni fog.

A helyszínek általában a játékhoz hűen szürkék, sötétek, ami teljesen korrekt. Az elhagyatottság mindenhonnan visszaköszön. Ha úgy jobb, akkor romosra tervezték nekünk, de nem feltétlenül mindig nekünk akartak kedvezni, gondolok itt arra, hogy vannak olyan szűk helyek, hogy harcolni lehetetlen, de elmenekülni sem tudsz. Szabadságunk nagyon nem lesz a játékban, tehát meg van szabva, hogy merre kell mennünk, ami szerintem nem olyan nagy probléma, mint más játékoknál, amiknek természetesen a stílusuk is más, erre most nem térek ki. És igen Silent Hill szépen lassan mindig eltalál hozzánk. Mire gondolok? Játszunk szépen nyugodtan viszonylag jól állunk ammoval meg lötyivel is, aztán leválik a vakolat, a padló felszakadozik, és töménytelen mennyiségű szörny próbál megölni minket. Amit nagy nehezen felhalmoztunk tartalékot, el is herdáljuk, szomorú de ilyen a játék menete. Ez nem negatívum, sőt csak növeli a játékos feszültségét.

A nagy bumm az, ami a játék végéig élteti a játékost, vagyis a finálé. Hiába találjuk meg sorra kisöcsénk rajzait és fényképeket, egyszerűen nem találjuk meg a megoldást a dolgokra, pedig ebben a részben tudunk meg a legtöbbet a Rendről. Csomó olyan dolgot tár elénk, amit eddig nem tudtunk, és amit most nem lőhetek le. A lényeg az, hogy a fináléig csak tapogatózunk, megyünk a sötétbe és bízunk benne, hogy happy endet kapunk. Na már most sosem kaptunk teljes értékű boldog befejezést. Itt sem fogunk. Hiába van ötféle ending is. Van ami szomorú, van ami boldogabb és ugye van az ufo ending. Ezt az utolsót leszámítva, valójában a négyféle végződésből kapjuk meg a történet kerek egész befejezését. Gondolok itt arra, hogy így nem marad számunkra megválaszolatlan kérdés. No én sem vittem végig ötször, hanem kaptam egyet, a többit megnéztem neten. Jó játék, de örültem, hogy végeztem vele.

A történet fordulatokban gazdag. Nem egyszer jártam úgy, hogy elképzeltem a játék végét, mondom eléggé kiszámítható... ahha, a legtöbbször-szerintem szándékosan-összetörték az elméleteimet, de szerencsére jobb variációkat kaptam, mint amiket én gondoltam ki. Lelkileg talán ez a rész a legszínesebb, de ez még kevés, hogy a második részt felülmúlja. De miért? Azért, mert a zene eléggé lapos. Amit eddig minden részben szerettem, az itt nem fog meg. Hallgatom és igen, frusztráló, de olyan dallam, ami a lelkemhez szól található a játékban, de elég gyengén muzsikál. Ezek mellett a játék rengeteg horror elemmel büszkélkedhet, ami nem merül ki abban, hogy hirtelen bukkannak fel a szörnyek. A szokatlan gyorsasághoz elengedhetetlen volt, hogy továbbra is gyengék legyenek a feladványok. Az utolsó előtti helyszínig nem volt olyan feladvány, ami problémát okozott volna. Talán fél óra volt a legtöbb, amit eltöltöttem egy ilyennél, de ez is egy alkalom, a többi öt perc és mehettem tovább. A drót összekötősdi egyenes röhejes volt.

Barátom egy érdekesség: Ha játék közben, az első momentumtól az utolsóig egyszer sem szégyelled el magad, akkor biza kicsikét torz lelkivilágú vagy, ahogy a játék szereplői is, ugyanis utazásunk során többször is lehetőségünk van választani kettő cselekvés/kérdés közül. Akármit csinálunk a játék megy tovább, de jól az arcunkba mondják, hogy mekkora egy ........ gonosz emberek vagyunk. Ez az interaktivitás mellesleg szerintem igen jó része a játéknak.

Az akció-rendszer jó lett volna, ha tökéletesítik, ahogy a zenét is kellett volna. Változatosságban nem szűkölködik a játék, akármit is nézünk, a szereplők olyanok, amit elvárhatunk, picit szürkék, a főhősünk boldogulását biztosítják/hátráltatják. Az endingek nagyon jók lettek és a fináléért egyértelműen érdemes végigjátszani. Ami viszont elszomorító és dühítő, hogy ez az utolsó rész PC-re.