Heather, az acél idegzetű Barbie

Eltorzult elmék, lények, helyszínek, ezek várnak rád Silent Hillben. Közhelyesen csak annyit mondanék, hogy \"ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!\"

Aki egy kicsit is érdekelt a horror világában és körbeszaglászott kicsit, biztos, hogy hallott a Silent Hill sorozatról. Akár a filmről beszélek, akár a játékról. A sorozatnak nagy rajongó tábora van, igaz az egyes részek sikerességéről megoszlanak a vélemények, mégis a siker tagadhatatlan. Szinte minden fórumon megtalálható a vitatkozók néhány példánya, akik azt hiszik bárkit is érdekel melyik a kedvenc részük. De miért is lett ilyen sikeres a játék és miért készült belőle már kettő film is, amiket szintén vegyes fogadtatás vett körül? Alapjába véve egy túlélő-horrorról beszélünk, ami csak úgy vonzza a téma kedvelőit. Az első rész már sikeresnek mondható, tehát más dolguk nem volt a készítőknek, csak szinten tartani a játékot. Az ilyen játékokat az ember vagy szereti, vagy nem, tehát azt a réteget kellett megfogniuk, akik vevők voltak rá. Ezért úgy gondolták a kedves készítők- a mai napig hálás vagyok nekik-, hogy megalkotnak egy világot Silent Hill néven. Ez a hely maga lesz a pokol. A helyszínhez hozzá adtak még egy nyomasztó történetet, démoni és szektás elemeket, illetve témához illő zenéket is. A játékos folyamatos lelki nyomás alatt van, köszönhető ez annak, hogy a karakterekkel egy pillanat alatt lehet azonosulni. Egy cseppnyi boldogság sincs a kis városon belül. Ez a kedvtelenség ragad át a játékosra, akire ez doppingként hat és, ha az első részt végig vitte minden bizonnyal folytatja tovább. A második résszel nem is foglalkoznék, mivel a harmadikhoz nem kapcsolódik, az elsőről pedig mindenki tud, akit érdekel a három, ha nem, akkor sem lövöm le a poént.

Szóval, kapunk egy aranyos kis szöszke leányzót Heather-t. A kis főhősünk kicsit sem Silent Hill-es, sőt inkább valami 3D-s, ugrálós játék főhőseként tudnám elképzelni, de ő van, mivel a sztori nem engedhet meg mást. Természetesen semmiről sem tudunk, ami a múltunkkal kapcsolatos. "Szerencsére" egy nyomozó ránk talál és egyik percről a másikra egy pokoli dimenzióban találjuk magunkat, ami nem más mint a múltunk elkerülhetetlen üldözése. A történet remekül folytatódik, habár a válaszok többségéért jó mélyre kell ásnunk a játékba. Sok időnk nincs is megszokni a nyugodt életet, ugyanis a játék első pár percében összefuthatunk első ellenségeinkkel. És igen itt hatalmasat nőttek a szememben a készítők. Végre többféle ellenfél van, habár még mindig olyanok, mint egy darabhús, de sokkal kreatívabban vannak kidolgozva. Végre használhatjuk az egeret az irányításhoz és a kamera forgatásához. Nos igen, a kamera. Mivel szűk folyosókon töltjük időnk nagy részét, ezért bosszantó tud lenni mikor csak a falat látod, illetve az ellenséget nem, de a gyönyörű leányzót szemből igen. Sokan talán emiatt nem is erőltetik ezt a játékot. Ellenségeink változatossága mellett, fegyver arzenálunk is megtartotta sokszínűségét, illetve egyszerűségét. Elég érdekesre sikerült, hogy a nádszál tündérünk egy nála nagyobb buzogánnyal aprítja a szörnyeket, de itt meg is említeném, hogy japánok állnak a termék mögött, ahol akármit nézünk, ez még szerénynek számít. Emellett van még pár kézifegyverünk. A lőfegyverek nem változtak az elődökhöz képest, talán a gépfegyver újításnak számít, de annak sok hasznát nem vettem a játékban. A lőszerkészlettel óvatosan kell bánni, meg kell becsülni. Itt leszögezném, hogy hardon vittem végig a játékot, tehát szinte csak elfutottam az ellenfelek elől. Hasznos lehet a védekezés is, ami ha jól emlékszem az előző részekben nem volt, itt is csak a vége fele jöttem rá. Szóval lőfegyvereket spóroljuk a bossokra, vagy inkább a főbossra. Ilyenekből nem lesz sok a játék során és nem is nagyon lényegesek leszámítva kettőt, akik belefolynak történetünk menetébe. A helyszíneinket általában megkapjuk valósan és Silent Hill-i stílusban. Gondolhatjátok melyik a brutálisabb.
Természetesen mindkettőn elszórva találhatóak különféle rejtvények, melyek közepes szinten nem túl megerőltetőek, ha mégis akkor ott az internet, ahol a tucatnyi rajongó oldalon megtalálhatóak a megfejtések. Kicsiny városunkból sok embert nem ismerünk meg, személy szerint hárommal beszélgetünk többet. Mint kiderül, itt mindenki fanatikusan hisz a saját elképzeléseiben és hitvilágában. A szereplők hiánya még nyomasztóbbá teszi a játék hangulatát, szó szerint magányosak leszünk, felüdülésnek számít egy beszélgetés, akár azzal is, aki fél perc múlva meg akar ölni. Heather jellemfejlődése kimerül abban, hogy szépen lassan megérti múltját, és ezáltal azt is, hogy mit akarnak tőle és óvatosan kezd megbízni egyetlen barátjában a nyomozóban. A kényszer nagy úr én tudom, de valami többet elénk rakhattak volna, ugyanis egy tinédzser minimum 5 idegösszeomlást elszenvedett volna, ha át kell élnie ezt a poklot, de a lányka nem, ő ledarált mindenki -vagy végig futott a játékon like me- természetesen túléli a végső harcot is (ez nem nagy titok) és a végén még van kedve poénkodni is, hát persze.

Eredetivé teszi a játékot az is, hogy első végigjátszásra nem kaphatunk meg mindent. Három végződése van a kalandunknak, melyeket attól függően kapunk meg, miként teljesítettük előzőleg a történetüket. Gondolok itt a nehézségi szintre, mennyi ellenséget öltünk meg és hogyan. Ha ügyesek vagyunk feloldhatunk különböző extrákat is, mint az életerő jelzése a tárgylistán kívül, lézerkard, ami inkább szórakoztató mint hasznos vagy a végtelen gépfegyvert, amivel kihívás mentes lesz a játék. A főboss kivégzése után kapunk egy értékelést is játékunkról, ami kivesézi mit hogyan csináltunk. A végig viteléhez szükséges idő nem túl sok, legfeljebb 5 óra, de adjunk hozzá mondjuk még egy órát, mivel ha meghalunk a mentéstől folytatjuk és a halálunkig vezető időt nem számolja fel. Pedig az utolsó kihívásunknál szerintem mindenki eltöltött egy kis időt, aki hardon nyomatta az akció szintet. Az eredeti hangról nem tudok mondani semmit, mivel magyar szinkronnal vittem végig, ami borzalmas azt elismerem. Nagyon jó, hogy van és lehet érteni a sztorit annak is, aki nem túl jó angolból, de nem jön át az érzelmi világ sajnos. A zene is a leggyengébb talán az első három rész közül. Az első részben mikor elveszítjük a nővérkét, na az zene volt, itt olyat nem fogunk hallani, de a szintet azért tartják. Vannak még itt dolgok, amik a sorozat védjegyévé váltak szinte. Valahol olvastam, ha Silent Hill, akkor kórház és igen tényleg így van, ami cseppet sem baj. Nagyon jól meg tudják csinálni és ha ezután is ilyen jól tudják szervezni, akkor akár kettőt is belerakhatnak. A város térképe ugyanaz, mint a második részben volt, az elsőére már nem emlékszem, de ez is ad egyfajta hitelességet a játéknak. Tíz éves a játék, viszont a grafikája elég jóra sikerült és én még nem is használtam a javítást, amivel még nagyobbra lehet rakni a felbontást. A legnagyobb hiba, talán a játék vége. Hiába kapunk több végkifejletet is, egyszerűen értelmetlenül zárják le. Nincs se nagy csavar, se baljós vagy végletes lezár, de azt sem éreztetik, hogy folytatják. Ha már egy horror játékra ráépítenek egy kitűnő sztorit, túlvilági témával megfűszerezve, akkor kár ezt így elrontani, habár a következő epizódok csak eztán jönnek számomra, ez akkor is kevés éhező lelkemnek.

Ajánlom a játékot a téma kedvelőinek, halálra rémülni nem fogtok tőle, de a sztoriért megéri, illetve türelmes embereknek. Itt nem kell lövöldözve végig szaladni a játékon, ésszerű spórolni mindennel. Ezáltal nem ajánlom az akció kedvelőinek és azoknak, akik egy Tomb Raider típusú csajszival akarnak szörnyeket darabolni.