Utazás a kispályán
Aki odavan a fociért, és hozzá kapcsolódó történetekért, annak ez a rész sem fog csalódást okozni, de aki eddig nem élte bele magát, az nem ettől a résztől fog szurkolóvá válni. Nézzünk bele a FIFA 20 Volta Story módjába illetve az alapjátékba.
FIGYELEM! Mivel a játék 2019-ben jelent meg, én is akkori időben fogok írni. Szóval mintha 2019 lenne. Jó szórakozást. :)
Az alapjátékról
A grafika nagyon picit talán szebb lett, de ez aligha észrevehető, de legalább elég alacsony költségvetésű gépen is szépen fut, nem kell a topp kategóriás konfig hozzá, de ez az előző részekre is jellemző.
A zenét még mindig csak a menüben hallgatom, emígy magamtól nem keresek rá, szóval nem lett kiemelkedő, de a játékban elmegy.
Még mindig van a megszokott karriermód, mind játékossal, mind meneddzerrel, amivel igen sok időt el lehet tölteni.
Mivel a rivális PES megvásárolta a Juventus licenszét, igy Piemonte Calcio néven érhető el CR7 csapata.
Itt is szabadon játszhatunk a No Rules-al, ahol nincsenek szabályok, és a többi ehhez hasonló játékmódokkal, amik sokszor eltudnak nevettetni, bár ez már tavaly is megtálható volt.
Persze idén is elérhető a játékban a Bajnokok Ligája, és az UEFA Európa Ligája, ami csak fokozza az élményt.
Előző részekből átemelt trükkös mozdulatok, aki nem ismerné őket.
Aki játszott az korábbi kiadásokkal, az pontosan tudja, hogy milyen az irányítás. A gomb passzol, B rálő, Y indítás, stb…
Time Finishing
Először is ott a Time Finishing. Amilyen jól hangzik, olyan könnyű elrontani. Ez annyit tesz ki, hogy amikor ellőjük a kapu irányába a labdát, és pont a lövés pillanatában lenyomjuk még egyszer az adott gombot, akkor egy gyönyörű íven keresztül, teli erővel nagy eséllyel a gólban landol majd a labda. De ha ez nem sikerül, kicsit előbb, vagy később nyomjuk meg a rálövést, rosszul sül el. Akkor egy nagy ziccerből egy annál is nagyobb hiba jön létre, és foghatjuk a fejünket.
Active Touch System
Amikor szemből jön a labda, akkor a megfelelő gomb lenyomásával (bal stick benyomása azt hiszem) átemelhetjük az ellenfél felett a labdát, és így igen látványos passzok, cselek, gólok jöhetnek létre.
Újdonságok
Térjünk is rá az újdonságokra:
Új Iconok
Az Iconok csoportját erősíti most már a legendás Zizou, avagy Zinadine Zidane, a Real Madrid volt játékosa, és jelenlegi edzője. Mellette még megtalálható Didier Drogba, Pirlo, és még mellettük 10 egykori világsztár. Számunkra a legnagyobb hír, hogy végre Puskás Ferenc bekerült a játékba, ami gondolom mindenkit megmosolyogtatott.
Strafe Dribbling
Most már az 1v1-es szituációkat könnyebben megoldhatjuk, mivel bekerült a Strafe Dribbling opció. Ez azt jelenti, hogy olyan játékosok, akik már rendelkeznek tapasztalattal, de még nem ’ivarérettek’, őket evvel a funkcióval maximálisan kihasználhatjuk az L1 illetve az LB gombokat nyomva tartva.
Setup Touch
Ahogy már mindenki tapasztalta, az ellenfél kapuját támadva nincs mindig elég hely labdát ellőni a megfelelő íven. Nos, a Setup Touch ezt segíti elő. Amint bevesszük a gólt, az R1, L1 és az analóg gombokat lenyomva hozhatjuk elő, így jóval könnyeben és gyorsabban megszerezhetjük a következő pontunkat.
Ultimate team
Évek óta köztudottan az UT az EA pénznyomdája, ez idén sincs másképp. Ha komoly eredményeket el akarunk érni benne, akkor mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, de szép lassan önerőből is fellehet kúszni a ranglétrán. Viszont itt is született egy pár újdonság. Lessük meg ezeket.
Egy gombnyomásra a piactértől
Amint eszünkbe jut felállás igazgatása közbe, hogy valakit gyorsan lekellene igazolni a klubbunkba, nem kell kimenni a menübe, hanem egy gombnyomás segítségével egy pillanat alatt ott találhatjuk magunkat.
A házi szabályok online
Immáron a House Rules opciót is bevethetjük az Ultimate Teambe, így jóval hangulatosabbá lehet tenni a meccseinket. Persze ezek csak barátságos mérkőzés mellet engedélyezhetőek.
Objective-ek
Immáron különböző objektívek is elérhetők a FIFA online részében. Ha teljesítünk egyet, akkor tapasztalati pontokat fogunk kapni, és ezek segítségével szinteket léphetünk. Minden egyes szintnél valamilyen ajándékot fogunk kapni, de hogy mit, azt fedezzétek fel ti.
Volta
Jöjjön a legnagyobb feature, azaz a Volta, ami a kispályás focit, futsal-t foglalja magába. Az irányítás mintha egy az egybe átlenne emelve az alapjátékból, szinte ugyanaz. Könnyebb a cseleket végrehajtani, és a gólörömök megújultak, de más nem változott. Látszik, hogy nem sok idő alatt rakták össze a fejlesztők, mert a FIFA Street-től mérföldekre van.
Persze nem muszáj a történettel foglalkozni, van mellette free ride mód is, azaz ott játszunk ahol akarunk. Minden meccs végén az ellenfél játékosaiból kiválszthatunk 1 darab játékost, és ő onnantól a mi csapatunkban fogja rúgni a bőrt. Persze csak akkor, ha győzelmet aratunk. Játszhatunk akár 3v3, 4v4, 5v5, de még a profi Futsal szabályokat is betartva.
Nem lett szörnyű, de sokkal többet kilehetett volna hozni ebből a játékmódból, jobb lett volna, ha pár évvel később kapjuk meg teljes, normálisan irányítható formájában, de nem így került rá sor. Legalább erre is megvan a lehetőség. Reméljük az évek folyamán fejleszteni fogják bőséggel.
A story
Jayzynho gárdája szétesett egy lábtörést követően, és Revvy, vagyis a főszereplő, és Syd feladata ezt újraépíteni. Megfordulnak a történet során profi, világhírű futsal-sok, és freestyler-ek, amik csak fokozzák a hangulatot, sőt még egy bajnokság során a Liverpool, Man city, és más nagyobb klubbok játékosaival is szembe szállhatunk. A brazil Vinicius Jr. meg tanítgat minket, és jó barátunk lesz a történet folyamán.
így tovább, kb 4-5 órán keresztül tart kijátszani. Nem túl hosszú, de megvan a lehetőség erre is. Bár igaz Alex Hunter trilógiájában jóval hosszabb volt a játékidő.
De az nagyon irritáló, legalábbis nekem, hogy Syd, Főhősünk legjobb barátja szinte minden meccsen az ellenséges csapat kapusa. Szóval ő valahogy klónozva lett, mert közbe nálunk is részt vesz. A történet kifejezetten klisés lett, ha valaki akár ki sem viszi, gondolhatja, hogy mi lesz a vége.
Összefoglaló
Egyáltalán nem lett rossz játék, de azért a Volta-nak a játékmenetén van még mit csiszolni, illetve storyban is jóval több potenciál volt, és az alapjáték meg kb. ctrl-c + ctrl-v lett apró újításokkal. Akinek megvan az előző rész annak nem ajánlott megvenni teljes áron, de akinek nincs, egy nagyon jó alkalom lehet kipróbálni a foci világát. Pontszámban egy 7-es. 10/7.0
Műfaj:
Fejlesztő: EA Canada