A hátra hagyottak - 2. Felvonás (PS4)

Kiadó: Naughty Dog
Platform: PS4
Stílus: Akció, Kaland, Túlélő horror

Hát először is picit zavarban vagyok, mert egy igen friss és nem könnyű darabról lesz szó mai tesztünkben és, mivel nem igen láttam még tesztet erről az oldalon, legalább akkora küldetésnek nézek elébe, mint a GTA Vice City-ben elsőre megcsinálni, azt a bizonyos RC helikopter küldit... Témához visszatérve, cikkem csak olyan spoilert fog tartalmazni, amit a kiadók is közzétettek még a megjelenés előtt, illetve a sztori legalapjairól lesz szó. Valamint akit érdekel, főleg aki az első részt kivitte, annak tényleg ajánlom, hogy ahogy tud minden nemű spoilert kerüljön el a játékkal kapcsolatban, mert ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia, de ezt talán mondanom sem kell. Hatalmas kihívás úgy mesélni a játékról, hogy ne menjek bele végletekig, a karakterekbe, vagy történetbe ami miatt igazán zseniális a játék. Ezért kezdjük is egy kis bevezetővel, aztán essünk túl a nehezén. A teszt teljes mértékben, a saját élményeimből áll össze, illetve egyéni vélemény, ezért megköszönöm, ha senki nem akadna ki, ha valamit mondjuk nem úgy látok, ahogy ő.

Értelmes filozofálást viszont szívesen fogadok a komment között, mivel a játéknak alapból egyik nagy erénye, hogy szépen ketté rántotta a rajongói tábort, amihez igazából mindent meg is tettek a készítők, de nem ok nélkül. A játékot megelőző botrányokba nem mennék bele, révén aki nem találkozott velük, azok adjanak hálát, csak így tovább. Akik viszont elkapták az információ morzsákat, viszont még nem volt alkalmuk saját kézből megtapasztalni a történetet, azoknak csak annyit üzennék hogy igen sok téves eszme született a játékkal kapcsolatban és bőven tartogat meglepetést. A játék viszont, ahogy azt Neil Druckman híresztelte a megjelenést megelőzően, ez egy igen megosztó alkotás lett, teljesen normális, ha a haveroddal esetleg nem tudtok dűlőre jutni, esetleg teljesen másképp láttok szituációkat. Viszont pont ezért lehet akár órákat filozofálni arról, amit az elmúlt 25-órában átéltél, mivel ez nem egy könnyen emészthető történet és filmeket megszégyenítő ami itt zajlik. Azonban megvan az a negatív tulajdonsága a játéknak, hogy az első résszel ellentétben az összetartó közösség elmarad. Viszont tényleg sikerült jól elhúzni ezt a bevezetőt, na kezdjük kitől, honnan jött ez a remek mű.

A Naughty Dog-ot talán mára nem kell bemutatni, a gamer közösségen belül. Azon kívül viszont röviden nekik köszönhetjük anno, a Crash Bandicoot nevű PS1-es, igen sikeres platformer játékot, valamint a Ratchet & Clank sorozatot és nem utolsó sorban, az Uncharted szériát. Utóbbinak volt igazán szerepük, ugyanis az Uncharteddel bizonyították be a fejlesztők, hogy nem csak a Tomb Raider tud jó kaland játék lenni, Indiana Jonest hajazva. Plusz sikerült olyan dialógusokkal, történettel, motívumokkal és főleg karakterekkel megalkotnia játékot, ami újfent bizonyította, hogy igenis van helye a videójátékoknak, a felső korosztályban is, sőt olykor filmeket megszégyenítő történettel bírnak, és akkor csöppenjünk is bele, miért lett olyan hatalmas sikere ennek a játéknak.

"A vért nem mossa le, a rohadt szappan"

Az első rész 2013-ban jelent meg, még az akkori PS3 masinákra és egyáltalán nem volt ok a panaszra. A harcrendszer, a játék világa 1-2 kisebb gonddal igaz szenvedett, de egyszerűen nem érdekelt, mert egy olyan világot és két karaktert adott a kezünkbe, akik magukkal ragadnak és nem engednek el, amí meg nem kapod a stáblistát, és még utána is emészted a történteket. A játék erénye egyrészt a poszt apokaliptus világból fakadt, ahol túlélő módjára kellett guberálnunk minden felhasználhatót, épületek megmaradt szegmenseiből, vagy épp a lelőtt ellenféltől ha volt esetleg valami nála. A fő motor egyértelműen Joel és Ellie kapcsolata volt, ahogyan leomlott a kettőjük közti fal, amit a játék végével koronáztak meg... Itt kezdjük is akkor végre, hogy mégis mi a fene történt itt. Egy párbeszéddel kezdjük meg magát a történetet, ahogy éppen Joel meséli el az előzményeket. A Last of Us 1-ről röviden egy poszt apokaliptikus világban járunk, ahol érdekességet megragadva egy létező gomba spóra fertőzi meg a világot, minek következményében eleinte megvadult, majd megvakult végül teljesen eltorzul, mutálódott zombikhoz hasonló szörnyetegekké válnak az emberek.

Eddig egy hétköznapi zombiapokalipszis sztori, hivatalosan zombik nélkül, maradjunk is a fertőzötteknél. Szóval ennek kitörésének idejében ismerjük meg Joelt, aki egyedül neveli Sarah nevű lányát, aki sajnos a játék elején életét veszti. 20 évvel később egyszeri csempészként él Joel, akit egynap megbíznak egy csomag szállításával, az egyesült államokon keresztül, 4 évszakot magába ölelve. Ez a csomag lenne Ellie, akiről hamar kiderül hogy immunis valamilyen okból fogva a fertőzésre, révén egy több hetes harapást is hordoz, de ő maga nem változott át. Mivel Joel elvesztette lányát, az első játék elején, kicsit nehezen de hamar megszereti Elliet, akire saját lánya ként vigyáz. Innen is eredt maga a konfliktus, ugyanis a történet végén a kórházba érve derül ki, hogy a gyógyszer esetleges létrehozásábaa Ellie belehalna, mivel az agyában van letelepedve az az anyag, ami a gyógymód kulcsa lenne. Mivel Joel nem ért egyet ezzel a nézettel, az orvosok viszont előrébb helyezik, az emberiséget Ellie életénél, elég hamar vérfürdőbe torkollik a végkifejlet, minek következtében majdnem az összes ott tartózkodó ember, életét veszti. Joel egy helyre tud menni, ahol Elliet is biztonságban tudhatja, Jacksonville, ahol is egyetlen megmaradt szerettünk Tommy testvérünk segít új életet kezdeni, az általuk újraépített, civilizált kis városukban. A játék egy nagy hazugsággal zárul, a kórházban történtekről, mivel Ellie ki volt ütve, a gyógyszerek hatásától és ez az ami tényleg mély nyomot hagyott azokban, akik Joel haragjával együtt tartottak ki a végsőkig.

Itt vesszük fel a fonalat nemsokkal a folytatásban, ahol is Joel lényegesen rövidebben vázolja az első rész történteket, egy igen kemény beszélgetés keretein belül, mivel Ellie nem tudja az igazságot, csak hogy immunitása semmit sem ér. Röviddel ezután meg is csodálhatjuk, hogy még generáció váltás előtt is egyszerűen szavak nincsenek arra, amit ki tudnak hozni egy konzolból, ha akarnak és értenek hozzá. Gyorsan kisebb képet is kapunk arról, hogyan is élik Joel-ék az életetüket és mindennapjukat ebben az apokaliptikus világban, hogyan is építik megmaradt városukat, valamint röviden az új karaktereket is megsimerhetjük. Az első egy órában viszont megtörténik a katarzis és egyszerűen úgy elszabadul a pokol, ahogy arra videójátékokban ilyen szinten még nemigen volt példa. Nagyon jól bánik a játék a karakterekkel és ennyire élethűnek biztos nem láttunk még karaktert videójátékokban. Egyszerűen leolvashatók az érzelmek az arcokról. Van karakter aki érdekesen lett megoldva jellemet tekintve, de nem súlyosan. A játék történetével a legnagyobb gond az a közepe. Ahol megtörténik egy újabb katartikus pont, amiért nagy elismerés Druckmanéknek, hogy ezt be merték vállalni, mert lehet kiszámítható története a Last of Us 2-nek, de ilyen megoldást videójátékban én még nem láttam. Ez is az egyik gond a sztorival, helyenként kissé szájbarágós lehet, a történet egyes szakaszai, de ha eddig a pontig többször is leejtettük az állunkat, ezen nem fogunk fenn akadni.

A másik gond a játék felénél az a bizonyos katarzis... Igen erős húzás volt ezt meglépni a játékban, ugyanakkor itt kezdhetünk el először megfáradni a játékban, ugyanis egy igencsak feszült pillanatban kapjuk meg a játék csavarját, és hát igen kizökkenthet. Ha viszont a végére érünk, összeáll a kép és egy kiszámítható, ugyanakkor egy olyan lélekbe markoló élményt kapunk befejezés képpen, hogy nemhogy a stáblista legördülte után, de még napokig emésztjük magunkban magát a játék történetét és a mondanivalóját. Amíg az első rész a szeretetről szólt, addig ez a gyűlöletről és a bosszúról, a tetteink morális következményéről szól és hogy mégis meddig képes a bosszú hajtani egy embert. Ez egyszerűen egy olyan történet, amiről szerintem érdemes filozofálni, ha mást nem a játék mondanivalóját biztos. Ezt a meleg pofont, amit meg kapott a játék meg hagyjuk is, mert annyi szerepe van a játékban, amennyit épp a sztori megkíván. Az viszont igaz, hogy több női szereplő van, mint férfi, de én nem éreztem kellemetlennek a helyzetet. Itt meg is húznám a határt, mert ahogy mondtam ez egy élmény, amit át kell élni. Azt viszont le kell szögezni, hogy véres és erőszakos a játék, a legszorosabb formában.

Út a pokolhegyre

Szimplán a történet ugye nem elég a sikerhez, úgy hogy vessük is bele magunkat, a gameplay-be. Hát aki inkább akció párti lenne, az se csüggedjen, mert van tennivaló harc terén. Na de először is, miben is változott, az első részhez képest? Igazából felpolírozták a játékmenetet, ezzel megújítva, hasonlóan, ahogy az Uncharted 4-el tették, vagy a Bethesda a Doom Eternal-al. Először is, az irányítás finomhangoltabb lett, az élethűbb mozgás meglátszik ahogy mozogsz Ellie-vel. Ugyan úgy megmaradt a craft, illetve fegyverfejlesztés opció, az erre kijelölt helyeken, ez viszont piszok részletes lett, teljes mértékben látható minden fejlesztés. Továbbra is megvan a játéknak az atmoszférája, ami abban különbözteti meg, pl az Uncharted-től, hogy itt érzed, teljes mértékben embereket irányítasz, nem egy harc edzett, parkour régészt. Egyrészt nem vagyunk mesterlövészek, nem osztunk fejeseket csípőből, akik meg nincsenek hozzászokva a kontrolleres célzáshoz, sok csúnya szó hagyhatja el a szájukat...

Másrészt nem vagyunk tankok, egy lövés és hátra esel, rosszabb helyzetbe itt véged is van, ha nincsenek reflexeid kikerülni az ellenfelet időben. Ugyan így több tárat se bírunk ki, ha sérülünk csak imádkozhatunk, hogy volt elég kacatunk harc előtt craftolni egy medikitet, hogy beköthessük magunkat, és ez teszi igazán intezívvé a harcokat. Ha már harcok, az AI egyszerűen döbbenetes lett, természetesen nem a legjobb, ez főleg társaknál fordult elő, de akkor is dícséretes amit csináltak velük. Egyrészt mindenki kapott egyfajta megszemélyesítést. Lopakodás közben párbeszédeket kaphatunk el, amik vagy a sztorit egészítik ki, vagy szimplán a katonák mindennapjaiba ad egy kis bepillantást, esetleg csak a helyzetre való tekintettel valami információ. Ha kiszúrnak egységesen kezdik átfésülni a terepet, folyton mozgásban kell maradnunk, mert még a kocsik alá is benéznek. Ha kiszedünk valakit, a nevén kezdik el keresni, az utolsó ellenségnek már a modora is aggresszív lehet, ezáltal kiabálhat, feszültebben kereshet, de nem mintha veszélyesebb lenne.

Ami viszont sokat újított a harcokon, azok a kutyák. Egyrészt egy szagcsík alapján követnek minket, de többféleképpen összezavarhatjuk őket, vagy akár végezhetünk velük. Gazdájukkal szoros kapcsolatot ápolnak, ha végzünk a kutyával, biztosak lehetünk benne, hogy nem nyugszik a gazdája, amíg meg nem talál. Ha viszont a gazdájával végzünk, a kutya ott marad, nyüszít vagy épp bökdösi. Tényleg húsbamarkoló egy-két ütközet, mindent megtettek a készítők azért, hogy érezzük embereket ölünk. Ha valakinek bevágjuk a kést a torkába, az tényleg a szemünk előtt vergődi le, utolsó másodperceit. Ehhez természetesen, a lopakodás is tovább lett fejlesztve. Mostmár kúszni is tudunk, megjelentek a magas, illetve alacsony füvek, ahol ha nem is láthatatlanok, de egy távolságból fedettek maradunk. Itt történt egyedül pár vicces pillanat, mikor Sam Fishert megszégyenítően kúszok, az alacsony fűben a zombikat kerülve, míg az AI által irányított társam, guggolva rohangál körülöttem. Valamint egyszer nem töltött be a szkript, aztán pár másodpercig T-pózban gyakorlatilag csak haladt Ellie, mint valami kis kocsi a sínen. Ezzel le is zárnám viszont a bugok listáják, mert az az igazság, hogy tényleg nem találkoztam velük. Fülünk ismét használható, így továbbra is átláthatunk a falakon, igaz nem olyan részletesen mint az előző részben, de továbbra is vannak a fejleszthető pirulák, amikkel különféle kiskönyvekből nyert technikákat, vagy akár magunkat fejleszthetjük.

Maradj mozgásban

Továbbá újításként bekerült az ugrás gomb, ami egy-két kisebb ugrálásnál, néhány szkriptelt akciójelenetnél fontos. Valamint végre kaptunk egy normális kitérést, ami nagyon sokszor fog megmenteni minket. Főleg nyilak kikerülésében ami újfent fontos, mivel a vállunkba fúródott nyilakat, minél hamarabb kell kihúzni mert ha nem, folyamatosan vérzünk és harcképtelenek vagyunk. Továbbá egy két keményebb ellenfél leverésében is fontos dolog. Végül ha már Ellie-vel vagyunk, végre van egy stabil bicskánk, minek hála nem kell kis késeket craftolni, a clickereket is egyszerűbb ölni, cserébe ha elkapnak nem lehet counter attack-ként a fejébe állítani. A világ kinyílt, de nem lett open-world. Egy helyszín kivételével, igazából inkább kitágították a játék teret, ugyan úgy megvan az a városi érzet, sikátorból utcára, onnan nagyobb terekre. Viszont részletesebbek lettek, az ezek közt bejárható épületek, sokkal több felfedezni való van és érdemes végig túrni mindent. Döbbenet amit itt műveltek, szabályosan beszélnek a helyszínek.

Ugye megmaradtak a levelek, a saját vagy egy személynek, esetleg szerettének szóló történetek. Akár egy halott pár, egymásnak szánt üzenetével is találkozhatunk. Vagy akár könnyen előfordulhat, hogy a szobában lelőtt zombi mellett, az ágyon találjuk utolsó üzenetét, miben gyávának titulálja magát, amiért nem tudta lelőni magát. Egyszerűen már csak ezek a történetek annyi életet visznek az atmoszférában, hogy már ezekért is megéri feltúrni az elhagyott, vagy reményeink szerint elhagyatott épületeket. Igen ám mert könnyen előfordult, hogy az imént átkutatott épületben, egy nemvárt folyamat közben csak annyit hallunk, hogy nyílik a kilincs, szóval érdemes résen lenni, akármikor megtámadhatnak. Duplán érdemes végignézni a szobákat, mert könnyen bukhatunk fejlesztést, vagy akár fegyvert is. Ja és nincs megállás, sorra történnek rosszabbnál rosszabb dolgok. Amikor azt hisszük, most van 5 percünk elmélkedni akár, az eddig átvészelt fél óráról, már megint a szarba kerülünk egy perc alatt.

Amiről nem beszéltem még, azok a fertőzöttek. Mutálódtak, aminek következtében megjelennek a Stalkerek - azaz lopakodók, akik csak azt a pillanatot várják, amikor nem figyelünk, hogy hátulról ugorhassanak a nyakunkban. Ha lebuknak össze-vissza menekülnek, vagy csapatosan neked mennek. Ezen kívül van még egy új fajta, aminek a felfedezését viszont rátok hagyom. Az egyik legparább rész is a fertőzöttekhez köthető, amin teljesen meglepődtem mert iszonyat jó hangulatot sikerült annál a résznél keríteni, már már korai Resident Evil feelinget idézi. Ellenfelek terén amit még érdemes tudni, ezúttal nem holmi banditákkal és egyéb túlélőkkel sodor össze a sors, kifejezetten két táborral kell felvennünk a harcot, akik közül az egyik a Washington Liberation Front, a néhai megmaradt Firefly tagokból újraalakulva, valamint a vallásos szerafiták, akik egyik különlegessége, hogy fütty rendszerrel kommunikálnak.

Mindketten sajátos harcmodorral bírnak, ugyanakkor ha a célpontjuk leszünk, ugyan úgy egy szervezett csapatkén harcolnak ellenünk. Tényleg egy élő, lélegző világot kapunk, temérdek interakcióval, utalással vagy olyan apró részletekkel, amit egyáltalán nem gondolnánk. Ha mindenképp hibát akarnék keresni, természetesen meglehet nézni a fejlesztők, hol szabták meg a határokat. Az egy méretű falat például, ahol az egyikre engedi a játék, hogy felmássz amíg a másikra nem, vagy a nyilvánvalóan növénnyel borított falak, amire szintén tabu a felmászás, az egyes bokrok, amiken az istenért se lehet átmenni. Aztán persze ott vannak a kijeölt fiókok, ami alatt a dettó ugyan olyan fiókot nem lehet kinyitni, de ezek személyfüggő dolgok, engem beszippantott annyira a játék, hogy csak a vége felé vettem észre ebből egy-két dolgot.

Amire szavak nincsenek...

Ahogy elindul a játék, már az első videóban látjuk, ezt nem 2008-ban rakták össze. A bőr részletességét valami eszméletlen szintre emelték, az újdonsült motion-capture technológiával, és akkor ha sikerült eléggé leejtenünk az állunkat, na akkor a játék átvált gameplay-re és megkapjuk az első lépéseket. Gyerekek... Ez volt az első pont, ahol éreztem hogy "jó még nem csöppentünk bele a történetbe, de ezért a látványért már megérte várni" főleg így generációváltás előtt. Ez egy nagy mérföldkő a játékban, már csak azért is mert az első részben nem kezelte a játék ennyire jól, a gameplayt és az átvezetőket. Konkrétan bármelyik pillanatban át tud csapni a játék, gameplayből egyenesen átvezetőbe, vagy fordítva töltés nélkül. Ja és igen, a kezdeti betöltést leszámítva nincs töltés az egész játékban szinte, maximum tényleg 1-2 másodperc akár halálnál, vagy akkor is ha voltaképp teljesen más helyszínt kapunk, a következő jelenetben. Az első döbbenet akkor ér, mikor először kezd el gitározni Joel. Rendesen libabőrös lettem, csak attól ahogy megláttam Joel kidolgozott kézfejét, az ereket a karján, vagy a szőrszálakat, ezt kajak nem lehet ennél jobban szavakba önteni.

Az hogy mennyire egységes a Last of Us 2 motorja, mi sem bizonyítja jobban mint, hogy mostmár játék közben is, akár a párbeszédek közben, akár interakció közben, részletesebb élethűbb a karakterek arca, érzelmeik sokkal jobban láthatóak. Ha csak sétálás közben beszélget Ellie valakivel, látszik ha éppen meglepődött, vagy szomorú vagy vidám. Persze még mindig nem tökéletes, de ki merem mondani, hogy ez a szintű részletesség bizony, a next genben is megállja a helyét. Komolyan hány játékot tudtok mondani, ahol csak egy kabát felhúzása, táskába való bepakolás, majd annak felvétele nem egy szkript, hanem képről képre le van modellezve. Vagy ahogy gameplay közben csak felhúzza Ellie a kesztyűt. Komolyan a legtöbb játékban örülünk már csak annak is, ha loot felvétele közben karakterünk egyáltalán a loot irányába kinyúlik, vagy rosszabb esetben csak be teleportál a loot az inventorynkba. De nem itt, Ellie mindig arra nyúl ahova kell, a fegyverek üres állapotba kerülnek az asztalon, ha kivesszük belőlük a lőszer, majd ezeket Ellie jól láthatóan teszi be táskájába. De karakterünk arcát akkor is érdemes megnézni, amikor éppen halálra folytunk valakit, az ellenség arcával együtt, mert ahogy korábban említettem, végig nézhetjük a szerencsétlen utolsó kapálózásait. A havas táj ami a játék elején van, elég jó ízelítőt ad, a játék alatt dübörgő motor errősségéből. A hóban nyomot hagyunk magunt után, ez nem új keletű. Az viszont annál inkább, hogy vér hatására olvadni kezd a hó, a fáról a mozgásnak hála, ügyesen le tudjuk söpörni a havat és akkor a víz, meg annak részletességéről nem is beszéltem, amit meg is hagyok nektek.

Ha az állad keresed, jó úton jársz

A mozgás mégjobban való realizálásához pedig, a Naughty Dog egy újdonsült motion-capture rendszert hozott létre. Ennek lényege, hogy az összes felvett jelenetet ez a rendszer, apró millió darabokra vágja, majd ezeket dimanikusan építi be egyes jelenetekbe. Ettől jobban elhisszük, ha éppen nagy pácban vagyunk és karakterünk nem fog csak értetlenül ácsorogni, várva hogy menjünk valamerre. A könnyzacskókra is külön embert fogadtak fel, ennek hála érezzük azt a borzasztó érzést, ami a karakterek arcán ül ki olykor, ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni, könnyfacsaró olykor... Tényleg ha nagyon elfogult lennék, simán kijelenteném hogy a generáció legszebb játék lett, a Last of Us 2, de a Red Dead Redemption 2-nél már igazából azért se szebb, mert amíg annak egy teljesen nyílt világban van olyan részletes grafikája, itt sajnos nem beszélhetünk erről. A környezet ahogy pedig, az apokalipszisban visszafoglalta úgymond a várost, az épületeket, elhagyott ellenőrző pontokat, az továbbra is szemkápráztató.

Az a szép egy generáció végében, hogy idáigra nagyjából könnyedén lehet már jelen generációra játékot fejleszteni, mivel a tapasztaltabb fejlesztők szenvedtek annyi időt a masinákkal, hogy tudják mennyit bír egy kép, illetve mik azok a módszerek, trükkük amikkel egyszerűbben, szebben meg lehet csinálni játékokat és mindezt úgy, hogy megvannak azok a trükkök, amikkel nem használ ki annyit a játék a gépből, mégsem tűnik egy low budget kategóriájú játéknak. Még most se hiszem el, de ezt az élményt, egy Fat konzolon tapasztaltam, a legelső szériás gép a PS4 érából. Szinte semmi akadás nem volt, csak tényleg olyan pontokon, ami látványosan kihasználta a gépet abban a pillanatban. Pro tulajok viszont nincsenek ilyen jó helyzetben, ott ugye merték feljebb húzni a fejlesztők a játék teljesítményét, viszont a pro ezt ilyen játszi könnyedtséggel nem tudja nyújtani, több esetben lehet fps drop sajnos, viszont egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, ahogyan most hangozhat. Persze hozzá kell tenni, hogy sokat köszönhet a cég és a játék annak, hogy ez kizárólag PS-re készült, így lényegesen egyszerűbb volt a fejlesztés is, de mégis nincs jobb szó a játékra mint, hogy gyönyörű. Persze sajnálok minden többi platformon levő játékost aki ebből kimarad, de nem biztos hogy a portolás megérné a fáradtságot. Igen meglátszik a PS fejlesztőkön a platform kiismertsége, elég példa megnézni hogy alakul, a nemrég PC-re debütált Horizon zero Dawn teljesítménye...

Hát a hangra lehet panasz?

Természetesen itt sem vérzik el a játék, szinkron szinten szintén nem lehet panasz, hiszen a megszokott társulat megmaradt, habár Troy Baker kicsit mormogósabb, unottabb hangvételű, de ez elenyésző dolog. A többiektől a megszokott minőséget kaphatjuk, az újdonsült karakterek viszont nagyon jól hozzák a szerepet, külön ki kell emelni Laura Bailey-t. Talán erről és az irányításról tudok a legkevesebbet mondani, mivel ezeken kívül sokmindent nemtudok szóvá tenni, a környezeti hangok nagyon jól illeszkednek bele, az éppen aktuális szituációkba, a zene meg hát... Mit tippletek? Említettem a gitározást, amire többször lesz alkalmunk a játék során, már már komikus mikor negyedjére botlunk bele egy gitárba, de akkor egy kicsit bővebben és akkor már az irányításról is szót ejtenék.

Azért szeretem az exkluzív címeket, mert nem feledkeznek meg kihasználni, a konzol potenciálját. Ha már Dualshock 4, a gitározás az érintőpadon helyezkedik el, az analoggal kiválasztott akkord után, szimplán végig húzzuk ujjunkat a tapipadon, ennek hála elég sok számot lehet eljátszani, egy bizonyos ponton a játékban, ahol van lehetőségünk gyakorolni ezt az opciót csöppet. De hál isten ha ne adj isten nem működne a tapipad, teljes mértékben személyre szabható mint az irányítás, mint a nehézség. Valamint nem voltak restek foglalkozni a készítők, a kisegítő lehetőségekkel is, ennek hála halláskárosultak is élvezhetik a játékot, jó lenne látni ezt több fejlesztő munkájánál is. Visszatérve a zenére egy panasz nem lehet, gyönyörű körítést ad a játékban, az érzelmes szakaszoknak. Valamint a végén mikor a stáblista előtt felcsendül az utolsó zene, jól megkomponálva ezzel egy szép kerek történetet és csak itt tudatosul benned igazán mind az, amit az elmúlt bő 25-órában végig éltél.

Irányítással nincs különösebben gond, akik megszokták azt az első részben, azoknak itt sem lesz okuk panaszra, az újdonságokat meg könnyű megtanulni. Csak ritka esetekben találkoztam esetleges beakadással, vagy hogy a karakterem nem kívánt irányba ugrott. Az ember először azt hinné, hogy a Naughty Dog az Uncharted után nem tud elszakadni, a platformos falon mászkálástól, hát dehogynem. Az első részhez hűen, itt se kell épületek, falak oldalán parkour mutatványokat végrehajtanunk. Azon kívül, hogy helyenként magaslatokba kell felmásznunk, vagy szimplán a játék fizikáját kihasználva továbbjutni, nem kell erősebb platformer részeken átverekednünk magunkat. A logikai részek, sem Unchartedet megszégyenítőek, ahogy mondtam néhol az utunkba eső akadályt kell kikerülni, néhol szimplán a fizikát, tereptárgyakat kihasználnva kinyit egy kaput, beindítani egy generátort. Ezek viszont egyáltalán nem ismétlődnek, egyszer max kétszer fordulnak elő, habár nem bántam volna 1-2 fejtörővel mégegyszer megküzdeni a játék során, a változatosságot viszont ez egyáltalán nem töri meg. A harc pedig még kifinomultabb lett. Ellie harc közben, csak a guggolást megnyomva odasimul a falakhoz, tereptárgyakhoz, ezzel tökéletesítve a fedezék rendszert. Ami visszalépés lehet, nincsenek olyan jól megkoreografált kivégzések, aminek következtében az első részben, Joel szinte bármilyen felületnél tudott úgymond kivégzést alkalmazni, asztalnál, falaknál, itt ezek megritkultak.

Játékélmény: 9/10
Grafika: 10/10
Hang: 10/10
Irányítás: 10/10

Összegzés

Na most vagyok igazán gondban. A játék élményt egyedül az ronthatja el, ahogy a játék alakul. Ez egy teljes mértékben szívbe markoló történet, morális döntéseket, cselekményeket és végkifejleteket kivesézve mutatja be a játék, hogy hogy is működünk mi emberek. Az egyetlen gond ezzel, hogy simán lehet olyannyira erős sokk, már csak maga a játék cselekménye is a játéknak, hogy sok játékos nem érthet egyet, esetleg nem tud azonosulni a cselekménnyel, vagy épp Ellie bosszútól fűtött döntéseivel. Ez voltaképp kizökkentheti a játékost, nem működhet esetleg annyira erősen a katarzis. Ezáltal gyengül a játék lényege, hogy éreztesse a dolgok következményeit, lévén rosszabb esetben, te csak sodródsz az árral, és csak ámulsz, hogy Ellie meddig képes elmenni, a harag hatására. Valamint volt 1-2 kommunkációs probléma, a játékot megelőzően, de ezt inkább saját problémának tudnám be. Akit viszont elkapott a játék, és Ellie-vel együtt hullajtotta könnyeit, vagy épp szedte darabokra ellenfelét, haragtól fűtve a játék ideje alatt, azoknak szerintem mondanom sem kell, mennyire kiemelkedő alkotás a Last of Us. Részemről generációm egyik legjobb játéka, tényleg 10 évente van egy ilyen játék, ami konkrét olyan nyomot hagy benned, hogy napok múlva is csak újra játszod le a fejedben, az eseményeket amik a játék végéig elkísértek.

A gameplay pedig nagyon szépen összhangban van az atmoszférával és a történettel. Tényleg egyedül a játék második felében van, 1-2 olyan pont, ahol kicsit alább hagy a feszültség és néhol csak a hentelés megy, meg a tovább jutás keresése. Viszont így se mondanám igazán negatívumnak. Na de 100 szónak is egy a vége, aki teheti próbálja ki ezt a remek művet, aki pedig nem rendelkezik PS4-el, viszont ezért a darabért beruházna rá, azok se csüggedjenek, lévén a generáció váltásnak hála alább mentek, a PS4 konzol árak. Ha nem is ps2 szintjére, de nem lehetetlen az áruk már. Egyedül a teljesen akció orientáltaknak nem ajánlom, akiknek sok lehet az, hogy a bevezető és a legtöbb rész a cselekménnyel, sztorival foglalkozik, nem darálással. Viszont nekik is azt tanácsolom, hogy egy esélyt bizony érdemel, a Last of Us 2. Nagyon szépen köszönöm, ha sikerült figyelemmel végig olvasnod ezt a tesztet, 7 éve nem foglalkoztam teszt írással, ez a játék viszont olyan nyomot hagyott bennem, hogy másképp nemigen tudtam volna levezetni. Mégegyszer köszönöm a figyelmet, tuti kifelejtettem néhány dolgot, de így is eddigi leghosszabb cikkem lett ez. Végezetül a következő bekezdésben SPOILER-címszó alatt hagyok néhány gondolatot, főleg a rajongók reakcióiról, mert amit egyes emberek, youtube-erek leműveltek a játékot követően, az már tényleg túlzás és szégyen.... Ez viszont erősen fog spoilert tartalmazni, szóval csak az olvassa el, aki kivitte a játékot, vagy nem érdekli a spoiler. A többieknek nagyon köszönöm a figyelmet, BiGame-voltam és a fanok ne csüggedjenek, 1-2 év és nyilván a Naughty Dog újra előáll, egy lehengerlő történettel,ja és természetesen ezt is magyar nyelvvel élvezhetitek. Na sziasztok.

Spoiler!