Végleg eltörölték az E3-at
Az E3 a játékipar egyik legmeghatározóbb eseménye volt, ahol a fejlesztők és a kiadók minden évben bemutatták készülő játékaikat és hardvereiket. Az 1995 óta évente visszatérő show számos ikonikus bejelentésnek és leleplezésnek adott otthont.
A E3 végleges eltörléséről szóló döntés az elmúlt évek során kialakult ellentmondásoknak és problémáknak köszönhetően született meg. Ugyebár 2020-ban a koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt nem tartották meg az eseményt, miközben 2021-ben visszatértek ugyan, de kizárólag digitális formában, és sajnos elég sok technikai problémába ütköztek. Sok kiadó pedig úgy döntött, kihagyja az eseményt, és inkább a saját élő közvetítéseik során fogják bejelenteni újdonságaikat.
Az E3 teljes eltörlése elég nagy csapás a játékiparnak, hiszen nagyon kevés olyan nyári esemény van, ahol a fejlesztők és a kiadók globális közösségnek mutathatják be játékaikat. Sok vállalat a saját rendezvényeivel próbálja fenntartani a hype-ot, miközben a Summer Game Fest egyre népszerűbbé vált, amely bizonyos mértékben az E3 utódának is mondható, és valószínűleg 2024-ben is visszatér majd.
Legalább 2 éve be lett jelentve és akkor is rossz volt, azóta se változott 🤗
Szabad akaratunk, szabad jövőhöz valo jogunk. 😕 6hónapja van a világnak eldönteni kell e who vagy sem. Nem látom az embereket akik tudnának róla.
A többi: a változás állandó. Ha te ezt összekapcsolod más folyamatokkal/trendekkel az nem gond, de ebből végitéletszerű konklúziót levonni nagyon gyermeteg. Nem csak a liberális de a jobber média is tolja a saját kultúr harcát. 6 hónapunk van? Mert mi lesz 6 hónap múlva?
Ugy fog itt minden párt, katona, rendőr, meg átlag civilek ugrálni ahogy azt ők akarják. Egész europába és a világon is. Egy utolsó senki lesz aki most a rend felügyeletért dolgozott. A politikusok meg polgarmesterek lesznek senki több. Atlag civil meg senki kb. Hogy össze kötöm az E3 al az azért van. Mert legnagyobb cégek rendezik az E3 at is. Aki mögött ugyan azok a nagy emberek állnak. Jatek es film ipar. Hulu-Warner-Netflix-Paramount és társai Disney és HBO. Játék fejlesztőket is szépen veszik meg pl EpicGame is az övéké és az EAGames is, UBIsoft al együtt. Csak más más emberé a társoságon belül. Stromanok mint Elonmusk. 😊
Ez kB annyira fals elmélet mint anno a chem trail, ott is az volt ugye, hogy a gazdagok lepermetezik az összes embert hogy csak ők maradjanak, jah, sok értelme van úgy gazdagnak lenni hogy nincs akit ugraltassanak, majd akkor ok mennek lapátolni? A mostani világban éppen hogy jó dolguk van a gazdagoknak, az átlag ember a media/reklámok hatására csak fogyaszt és fogyaszt megállás nélkül veszi az újabb dolgokat, semmi okuk ezen a dolgon változtatni
Annak idején vallások alakultak ki az ismmeret hiányában hit és képzelet alapján, manapság féltudományos (pontosabban tudománytalan, de az egyszerű embereknek nagyon is tudományosnak tűnő) elméletek. Én valamilyen szinten sajnálom azokat, akik belegabalyodnak ebbe, mert eléggé megkeseríti az életüket, valamint elvonja a figyelmüket valóban létező problémáktól. De hát valahol ez is a célja a dolgonak, jó lenne belátni, hogy bizonyos csoportoknak előnye származik abból ha az emberek felkapják az ilyen téveszméket 😈 .
És így van a cham trail sem egy konteó, mert egy nettó fszág. Mérgeznek minket repülőkből omg. Beismert tény? Ki által? Linkeld mát kérlek. Madarak is igazából kamerák mi?
A paktumról olvastam és kb. semmit se jelent majd. Nem véletlen hogy a Mi Hazánk nyomatja meg Gödényék.
Amugy minden ember a saját igazát tartja jónak. Amit megtanultam hogy az iskola tanítja meg az embert arra, hogy ha valami nem ugy van ahogy 10évig tanultad vagy 20évig. Akkor össze dőlne a világ a tanulóba, így leszarja és azt tartja igaznak amit tanítottak. 2010 be amikor nekem meseltek a bankárokról. Nagyon hümmögtem hogy aha persze. De engem ez mit érdekel? Aztán utána néztem, ejjeli műszak melett évekig volt időm olvasgatni. Aztán pár sok ezer oldal után, rájöttem amire kell. Elhiszem hogy aki eddig nem jött rá, már nem is fog. 😕 Engem nem zavar. Senki se több vagy kevesebb azért mert mást hisz. Majd amikor vége az életnek mindenki megtudja mi volt igaz.
Majd amikor bogarakat kell enni, és teljes kontroll lesz, robotizáció, és az emberek is átalakítjak magukat, mint a Cyberpunk-ba. Majd akkor jussak eszetekbe.
Most már mesterseges intelligencia csinálja a fake new-s híreket, önti a netre, hogy ne lehessen kiszűrni mi az igazi. Egyszerűen bizonytalanságot szeretnének félelmet.
Azt se tudd hogy ez most igaz vagy sem, akkor majd jön a média aki majd mindig megmondja mi az igaz. A saját igazuk.
Ez mint az Orosz es Ukrán hírek, pont ellenkező volt. Azt se tudta senki hogy mi az igaz hír.
Lapos föld : Én engem nem is érdekelt ez az elmélet, de amikor meghallottam hogy Shaquille O'Neal laposföld hívő, rögtön tudtam hogy kik találták ezt ki. O'Neal-egy szabadkőműves egész jó rangba van.
Ha egy ilyen ember ilyenbe hisz, annak csak 1 oka van, ezt mondták hogy álljon be emögé a hit mögé. Hírdesse az igét.
Tudjatok ha tudod ki kicsoda, vagy hova tartozik akkor máris lehet következtetni.
Pl David Ice is a gyík emberekből lett gazdag.
Már rég meghalt volna, ha ez így ebben az értelemben igaz lenne.
Ha mindenki tudná és nyilvanos lenne ki hova tartozik, milyen rendekhez. Nem nagyon lehetne megvezetni a népet. De ezt sose tudjuk meg.
5G ről: Német szakembert hallgattam erről meg, aki 30éve sugarakkal dolgozik.
Elmeselte hogy a magzatokra káros nem a felnötekkre, a magzatok nincsenek védve a sugárzás ellen. Így a terhes anyák gyerekei akik ilyen magas sugárzást kapnak. Már 4Ghz se egészséges. De 5-6Ghz meg a magzatokra nagyon káros. Elmondta hogy generáciokban fog ez kijönni főleg. A gyerek már sérülten jön létre, de csak annyira hogy a gyerek nemzési képesége romlik. Szóval a gyerekünk gyerekeinek már magától, kis eséllyel lehet gyereke. Mi ebben a kitaláció? Mi ebben az összeskűvés? Tudomány amiről nem beszélnek. Szóval az ember alkalmaszkodo jobban mint gondolnánk. Káros a sejtekre, de nem főleg mi ránk, majd gyerekeinkre.
Jah hülyék paradicsoma egy jó film!
Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy vajon igaz-e amit vallasz? Itt kéne kezdeni... . Mert az általad másik oldalnak elképzelt álvalóságot élből kizárod, mint lehetőséget, szerinted minden más, mint aminek látszik.
Az ilyen enyhén paranoid és dezorientált mentalitás jellemző a poszt szovjet / kommunista közösségekre, hiszen a népesség zöme ezt látta és élte generációkon keresztül.
Nem állítom egy szóval sem, hogy a világ egy nyitott könyv, az MI -t én is komoly aggályokkal figyelem, de nem ásom el magam egy negatív utópiába, hanem próbálok minden engem érintő témát objektíven vizsgálni és egyéni véleményt alkotni róla. Feltenni a kérdést, hogy "miért"?
Neked is csak azt tudom javasolni, hogy nyiss a világ felé, próbáld meg magadba szívni a legtöbbet, amit csak lehet. Csak így fogsz tudni kiszabadulni abból a burokból, amibe belekényszerítettek / belekényszerítetted saját magad.
Az meg hogy egy látás modot nézek ez nem igaz. Mert volt a régi az olyan mint amit te vallasz.
Én pl jobb bal oldali pártokat is meghallgatom. Szeretem elolvasni azokat amiket írnak más véleménnyel. Amiket írtam saját magam írtam, nem más szájából vettem. Altalaban akik hisznek ezekben, a negyedével sincsenek tisztába a dolgokkal. De mondtam nem zavar ha mások nem hisznek.
Saját magam látom látom a médiában, film iparban, videó klipp iparban, gyógyszer lobbiban, és politikában hogy ami folyik az mennyire irányított. Látom hogy klima hisztit nyomják, közbe meg a multi gyárak szarnak bele mindenbe. Ne ők változtassanak, India és Kína is szarik bele. Mert ez a klima hiszti egy elterelés.
Megmondták nagyon régen, egy magyar ember méghozzá Klimával foglalkozo. Hogy ahogy belenyulnak valahol az időjarasba, máshol fog lecsapni a változás.
Időjárás manipulálásba se hisznek sokan. Idősek pl 70+ azt hiszik nincs ilyen. Fiatalok leszarják, vagy összeskűvésnek hiszik.
Nem hiszem hogy pl Bogár László is egy buta ember lenne. Egyetemi tanárként. "Több embert nem is írok"
Nem kötekedésként, de a többseg azt hiszi ezek mind összeskűvések.
De a felmérések szerint több a hülye ember a földön mint az okos. Akkor most több az okos mint a hülye?
A nagy kérdés az hogy aki laposföld hívő az a hülye vagy aki nevet rajta?
Aki gyíkember hívő? Vagy aki nevet rajta?
Szerintem én se vagyok a legélesebb kés, de nem is gondoltam soha.
De ne nézzük le egymás véleményét, hisz ezekből lehet tanulni.
Amíg nem ismersz, nem tudhatod hogy saját gondolatokat írok.
Persze minden befolyásolja az ember írását és gondolkozását.
Amugy ugy vettem észre hogy az egyszerű emberek, "nem butákra gondolok"
Kevesebb iskola képzés miatt, hajlamodabbak észre venni az összefüggéseket.
Vagy inkább jobban össze rakják fejbe.
"Humánusabb beálítottság"
Míg a túlképzettek is nagy arányba észreveszik de nehezebben.
Ez a jólét és a szegénységhez is lehet köze.
Persze aki hülye is meg alulképzett, az sajnos sose fogja fel. Csak megy egy zsák krumpliért szavazni.
De akik a mókuskerekbe vannak, és nincs idejük munka mellett annak esélytelen kb.
Hazamegy benyomja a TV-t azt kész.
Reggel melo hello!
Nem mondok tul sokat. Nézzük meg kínát!
Ez lesz europával is, ha elfogadják a WHO tervezetét.
Válasz:
"Feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy vajon igaz-e amit vallasz?"
Igen, legjobb barátaim egyike, is ugyan ezt kérdezte. Mosz jöhetnek azzal hogy te is más szövegét mondod, de nem.
Csak azt hiszed hogy én nem tudom amit te.
Hogy nem reálisan gondolkodok.
Én csak abban a világban élek.
Csak annyi hogy nem fáj egyszerre 2 féle képpen tanulni.
Hogy az iskola rendszer full szar.
Robotot nevelnek.
Válasz : "Itt kéne kezdeni... . Mert az általad másik oldalnak elképzelt álvalóságot élből kizárod"
Erre fent válaszoltam.
mint lehetőséget, szerinted minden más, mint aminek látszik.
Most viszont teljesen átálltál a konteóra, így kizárod a dolgok egyszerűségét az életedből. Hidd el, nagyon sok olyan dolog van a világban, ami pontosan az és azért történik, aminek látszik. A te világodban viszont ilyen már nem létezik, mert mindennek van egy titkos háttérben meghúzódó mozgatórugója.
A tömegmédiában inkább az tükröződik vissza, hogy milyen veszedelmesen borul a társadalom. Pontosabban az, hogy a szociális média és annak elérhetősége milyen szinten károsítja a társadalmat.
Ez egy eléggé rossz példa. Mindketten szarnak rá, ez tény, de nem azért, mert nem létezik. Kínában sokkal inkább számít a folyamatos gazdasági fejlődés, bármi áron pörgetik az ipart. India a másik véglet. Egy országban, ahol a lakosság legnagyobb része éhbéren vagy az alatt tengődik, a folyóparton szarik és oda hordja a szemetét is (már ha eljut vele odáig és nem csak az utcára dobja) talán nem az a legnagyobb gondja, hogy egy következő klímakatasztrófa előtt állunk.
Jó példa. Az utóbbi kétszáz évben annyira belenyúltunk az időjárásba indirekt, hogy most látjuk ennek a "gyümölcsét". Nem tudom, hogy milyen észérvet tudsz felhozni arra, ami jelenleg zajlik időjárás tekintetében a világban. Milyen olyan időjárási eseményt tudnál kiemelni az utóbbi 10 évből, ami bárkinek is hasznos lenne a csótányokon és az alacsonyabb rendű életformákon kívül.
Olvastam pár írást tőle, a globalizációról szóló kritikái nagyon is tetszenek. Vannak viszont olyan okfejtő (vagyis inkább pedzegető) írásai, amiknek se füle se farka, ahol minden harmadik mondat a titkos háttérhatalomról szól.
Nem kérdés, hogy a világon történő (főként gazdasági) események nagy része az emberiség egy szűk köre által befolyásolt folyamat része, viszont ezek 90% -ban gazdasági alapú döntések. Nem, sok esetben nem jó döntések, de nem az emberiség elpusztítására szolgálnak, az inkább a melléktermék.
A kommented innentől nagyon szétesik, csak egy részletre válaszolok.
Kevesebb iskola képzés miatt, hajlamodabbak észre venni az összefüggéseket.
Vagy inkább jobban össze rakják fejbe.
"Humánusabb beálítottság"
Én nem nézek le senkit aki nem iskolázott, nagyon sok emberrel találkoztam már életem során, akik a maguk módján tanulás nélkül pusztán élettapasztalattal dolgozva a maguk környezetében kiválóak voltak. Az viszont vitathatatlan tény, hogy bizonyos tényanyag ismeret szükséges ahhoz, hogy az ember fel tudjon ismerni és dolgozni bizonyos összefüggéseket. Bonyolultabb összefüggésekhez több ismeret szükséges. Ezért is él ennyire a konteó, mert képzett emberek tudják konyhanyelvre fordítva eljuttatni azokhoz, akik befogadóképesek, de nincs elég tudásanyaguk ahhoz, hogy fel tudják dolgozni az információt. Ezáltal úgy érzik, hogy ők is okosabbak lettek, egy idő után a megvilágosodás érzése is eljön, magukénak érzik magát a gondolatmenetet, mert a szálakat ők rakják össze a "lefordított" anyagok között. Pedig az egész egy nagyon jól működő káosz, ami részben okkal, részben természetéből fakadóan tereli a hajlamos embereket ugyanabba az irányba.
Arra amit írtam érdemben nem reagáltál és link sem jött semmiről amit valósnak adsz el.
Egyebkent en meg azt tudom, mert olvastam, es egy osztrák volt matel alkalmazott tiktokon egy eloben mondta hogy a barbie univerzum létezik. Csak titkos. Senki sem tud róla. Paradox módon én igen, meg páran még. De amúgy titkos. Ja és Ana de armas is onnan jőtt át. Aki tudja ezeket az összeköti a szálakat. Nemde?
Amugy google be írod hogy Oniel Freemanson
És ennyi! Ha meg azt írod rá hogy photoshop.
Akkor meg nincs miről beszélni, mert barmire rá lehet vágni, hogy deepfake stb.
Fogadjunk hogy erre se vetted a fáradságot.
Kiváncsi lennék ha te mint kutató/doktor 10-15évet tanulsz az életedből. Akkor utana lenne e bika heréd kockáztatni a prakszisodat.
Azért hogy titkokat, vagy olyan dolgokat ami gáz elkotyogjál. Vagy felmennel a netre, és mint névtelen írogatnad hogy megnyogodjon a lelked.
Az mason nem manson. Egyébként utána néztem. Lényegében ez egy szekta. Semmi több. Omega rangok meg minden :D aki ezt komolyan veszi az agyalágyult. Levágtam 5 perc alatt, hogy ez egy szekta és mint szekta a lényege, hogy valami szektavezér elvét követve adjanak neki pénzt. Nagyon sok embert lehet hülyíteni khm.
A másik: Ha igaz lenne, hogy a magzatokra nagy veszélyt okoz az 5G akkor minek vezették be? Mármint az az érdeke a háttérhatalomnak, hogy megöljék a magzatokat? Vagy esetleg erről nem is tudtak? 5G nélkül is meg van az emberiség, 4G LTE is tökéletes. Lényegében akkor az 5G egy fegyver. Igaz?
Ajánlok még egy kifejezést: Neoprimitivizmus. Olvass utána.
"az 5G akkor minek vezették be?"
Szerinted a hintő por ami rákot okozott es azt adták a gyerekeknek. És aszbeszt volt benne az véletlen volt?
Folyamatosan mérgezik véletlen az embereket. Aztán jajj véletlen volt... Meg összeskűvés hiszti megy.
Szerinted véletlen van 600ezer oltás károsult csak németországba? Es az csak az akik nem tudnak dolgozni. Akil tudnak de bajuk lett az nincs benne. Elhiszed hogy jótakarnak ezek? Izraelbe is több százezres az oltás károsultak száma. Ezeknek nem számit hogy ki döglik meg.
Te meg ezeknek olvass utána.
Neoprivitizmus meg szerintem nem ide tartozik. Ha arra gondolsz hogy tanulatlan szülő gyerekei, ugyan olyanok lesznek. Akkor félre céloztál. Mert tele van orvosokkal és felső oktatást végzett emberekkel a családom.
Nem kell megölni a magzatokat, mert nem születnek majd meg. Majd ők tudják laborokba beültetni jó pénzért. Most is ez folyik nagyon sok párral. Ők eldöntik majd kinek lehet gyereke.
Az 5G meg nem azért fegyver, mert 4G-t is lehetne annak használni. Csak központi megfigyeléshez kell a nagy sávszélesség.
+ amit nem olvasol a neten sehol.
SpaceX nem véletlen van Musk kezébe.
Nagyobb fegyver mint bármi más.
Ezt se fogod neten megtalálni, mert törölve lett minden róla. Szóval az elméleted szerinted, nem létezik es kitaláció.
És igazabol felesleges is volt le írni, mert megint egy támadási felület.
Itt látszik nagyon, hogy te magad sem igazán nézel utána a dolognak, illetve nem nagyon gondolsz bele, hogy miről is szólt az emberiség fejlődése. Az azbeszt (illetve en bloc az aszbeszt jellegű szilikátok) ipari jellegű használatának felfedezésekor az orvostudománynak (önmagában a tudománynak) lövése nem volt arról, hogy ez az anyag mennyire káros az emberi szervezetre. Nem is lehetett, mert sem eszközök, sem hosszú távú tapasztalatok nem léteztek ennek felismerésére. De erre millió és egy példa van az azbeszten kívül is és lesz a jövőben. Elég ha csak azt nézed milyen ütemben bővül a REACH listája és milyen vegyületek kerülnek bele. Tudod egyébként, hogy mi az a REACH?
Az utóbbi években - évtizedekben jutottunk el arra a szintre, hogy kellő ismerettel rendelkezünk a mikroműanyagokról és arról, hogy ezek mennyire károsak ránk. Ezzel kapcsolatban direkt eszembe is jut egy kérdés: Tudod, hogy melyik cégnek köszönhetjük a legbetegebb, évtizedek óta tartó tudatosan "leszart" műanyagszennyezést?
Ennek mi értelme van? Ha az emberiség terméketlenné válik, akkor nem lesz elég munkaerő fenntartani a modern kapitalista világot. A mesterséges megtermékenyítés lényegesen drágább mulatság, mint hagyni a népességet szaporodni és ahhoz is kellenek egészséges ivarsejtek.
És ők is ugyanezeket a nézeteket vallják mind? Illetve attól, hogy sok tanult ember van a családodban, te magad is tanult emberré válsz?
Ne haragudj, de végigolvasva a kommentjeidet pusztán az írásmódod elárulja, hogy vagy nem érdekelt a tanulás, vagy nem érdekel az, hogy hogyan próbálod meg közölni a véleményedet, ami viszont kevéssé jellemző azokra, akik időt áldoztak a képzésükre. És itt nem elsősorban nyelvtani hibákra gondolok, hanem arra, hogy amit írsz az sok esetben összefüggéstelen és darabos, gyakorlatilag csak tőmondatokra épít, a nevek és kifejezések sorozatos elírásáról nem is beszélve.
- ha valamit több ember mond egyszerre, akkor csak hazugság lehet, csak mert belegondoltál és logikusnak találtad
- ha valaki mást mond mint a többi, akkor csak igazság lehet, csak mert belegondoltál és logikusnak találtad
- természetesen akivel egyet értesz, amögött nem állhat semmi, mert arról te tudnál
- beírtad amit gondoltál a google-be és volt rá találat, tehát igaz
- a keresőbe amit az egyik leggazdagabb cég futtat és azt dob eléd amit csak akar, az igaz, mert éppen egyet értesz vele
- ha valaki megkérdőjelezi amit gondolsz, az hülyeség, mert mindent meg lehet kérdőjelezni
- ha valaki nem ért veled egyet, az csak azért lehet mert nem gondolt bele
- olyan nincs hogy belegondol és nem ért veled egyet
- bizonyítékot nem hozol fel arra amiket csinálnak, és azt se tudod elmondani hogy mi a céljuk az egésszel, de belegondoltál, tehát igaz
Összefüggések mindenhol léteznek és mindenki látja, ez nem egy szupererő amivel csak az iskolázatlan embereket áldja meg az élet. A korreláció és ok-okozati összefüggés közötti különbséget kéne gyakorolni. Az "E3 azért volt utoljára 2020-ban mert véget ért egy korszak" ugyanaz mint "a vizet ivó emberek 100%-a meg fog halni".
Vagy mint ez:
Vagy ez:
Vagy ez:
Nincs azzal baj, hogy nem mindenki mindentudó, mindenkinek meg vannak a maga adottságai és korlátai.
A probléma inkább az, hogy olyan emberek tudnak a szociális médiákon keresztül hibás vagy részinformációkon alapuló véleményeket megosztani, akik az ismereteik híján a mások által - a kommunikáció tudományából vett analógiával élve - "fordított" vagy "szűrt" tartalmat vélnek teljes mértékben valósnak. Hangsúlyozom, nem a véleménnyel van a probléma, hanem azzal, hogy manapság ezek futótűzként tudnak terjedni és bevonzani még több embert.
És itt jutok el a végpontra: Miért jó egy ilyen félelemmel, kételkedéssel és összeesküvésekkel teli világképpel élni? Pontosabban kinek / kiknek jó ez? Azoknak, akik nem tudják kiteljesíteni az életüket, így okot keresnek arra, hogy miért nem működnek a dolgok. Ezen kívül azoknak, akik ezeket az embereket a kényszerképzetükbe kényszerítve elirányítják egyéb témáktól.
Bankár... . Ez a kifejezés is tipikus. Mit értesz bankár alatt? Mit tesz egy bankár? Milyen szerepe van az eseményekben?
De áttérve a megjegyzésedre a kutatóval / orvossal kapcsolatban. Itt ismered be, hogy nem vagy hajlandó befogadni az, amit nem valamilyen alternatív véleményt megosztó illető ír / mond, mert számodra minden más bankárok által finanszírozott. Te konkrétan milyen médiákból tájékozódsz? Egyre erősebb a gyanúm, hogy megállsz a magyar forrásoknál, ami ebben az esetben nagyon nem előnyös. A magyar rögvalóságban már szinte csak agymosás és félelemkeltés létezik politikai oldaltól függetlenül. Három év után idén ősszel voltam pár napot Magyarországon és elképedve tapasztaltam ami ott zajlik. Volt szerencsém pár órát TV -t is nézni, az feltette a koronát az egészre. Még a reklámok is a teljes agymosás kategóriájába esnek, a legkevésbé szólnak magukról a termékekről. Szeretek reklámokat nézni, eléggé jól tudja jellemezni a politikai és társadalmi helyzetet a gazdaországban. Ha csak magyar viszonyokból indulsz ki, akkor javaslom, hogy próbálj meg egy kicsit nyitni külföldi források felé is.
És ennyi! Ha meg azt írod rá hogy photoshop.
Akkor meg nincs miről beszélni, mert barmire rá lehet vágni, hogy deepfake stb.
Shaquille O'Neal hivatalos tagja a hivatalos észak amerikai szabadkőműves páholynak. Ez nem titok, 2021 -ben hivatalosan jelentette be.
Egyaltalan nem olvasok magyar médiát már. Az ami németbe vagy svajcba megy a médiaba az is vicc. Mert pl Svajcba full liberalis propagandát nyomatnak. Meg Oroszorszag elleni hergelést.
Bogár László egyetemi tanár Youtube csatornáját követem. Bedő Imrét. Jakab Ferencet és Drábik Jánost. Info Bubble és Enigma Tv csatorna. Kb ennyi amit nézek ami hírinfos csatorna és normális.
Amit leírsz az viszont ismét egyértelműsíti, hogy számításba sem veszed a "nagy rejtett háttérhatalmon" kívüli "sajtót", az összes forrásod minimum 70% -ban konteó, a maradék 30% -ban pedig a konteó bizonyítására folytatott erőltetett tényferdítés, "hiányos, kiragadott információ" alapján tákolt kártyavár. Mennyi és milyen mély saját kutatást végeztél a témában, hogy biztos lehess abban, amit az általad követett emberek, illetve az ő általuk fogyasztott média és források állítanak? A legtöbb kérdésemre nem is válaszoltál. Miért?
De akinek nincsenek hétköznapi gondjai, annak részben fel se tünnek dolgok.
Tudod van az a mondás, attól még hogy nem veszünk tudomást valamiről, attól még az úgy van. Igazsag akkor is igazsag marad, ha azt mondjak hogy az hazugság.
Amugy meg a sok hülyeseg is rászabadult a netre... És direkt azt akarják hogy zürzavar legyen. Eddig médiának se hihessen az ember.
Hú, itt már nagyon elgurult a gyógyszer. Ezek szerint akik a világot irányítják azok csak sátánista pedofilok lehetnek?
Itt megint arra akarsz visszatérni, hogy a szegény ember okosabb és hamarabb rájön az összefüggésekre? Vagy mire? Hány olyan konteó "kutató" van, akinek teljesen rendben van az élete? Nagyon sok... . Miért? Mert sokan közülük nem is hisznek a dologban, csak tolják az ismertség és bevétel miatt. Sokan buktak már le ezzel.
Ezt ajánlom mindenkinek szemnyitásra.
Valaki a Mátrixba él, és fájna neki az igazság.
Valaki meg felébredt és sok Neo van.
Valaki meg felébredt és sok Neo van.
Fájdalmas... . Az, hogy ilyen szintre jutottál elég aggasztó. Mennyi időt töltesz az életedből bezárkózva, képernyők előtt? Jó a kapcsolatod a családoddal? Vannak barátaid, haveri köröd az interneten kívül? Milyen sűrűn kerülsz kontaktusba idegenekkel hosszabb, rövidebb ideig? Vannak olyan hobbijaid, amiket nem otthon és nem valamilyen digitális eszközzel űzöl? Jász az országban, világban?
Mert az, amit eddig írtál az nem a megvilágosodásnak tűnik, hanem a való világ kizárásának egy mások befolyása által kreált mentális börtönért cserébe. És ezt valószínűleg mindjárt ellenem is fordítod mondván, hogy én vagyok a börtönben, csak az enyémben szépre vannak festve a falak. És ha jobban belegondolok még igazad is lenne vele annyi különbséggel, hogy az én "börtönöm" nem egy nagyobbacska szoba, hanem egy kontinens tele csodás és borzalmas dolgokkal. Hidd el, a kis börtön csak arra jó, hogy megtartsd a komfortzónádat. Szerencsére a többség - ahogy én sem - nem próbál meg konteókba kapaszkodni, hogy több értelme legyen a világnak.
Barátaimmal hetente rendszeresen találkozok.
2023 évben csak Prágába, Sopronba jártam ami messzebb.
2022 ben Svájcba és Olaszországba és Németországba is voltam hosszabb időre.
Hobbikból most a gyerek nevelés miatt nincs sok. Híreket csak mobilon olvasok heti párszor.
Szóval amit ti hisztek olyan emberekről akik felébredtek azok biztos agybetegek ez elég félelmetes. Csak nem csőlátásom van ennyi az egész. 🙄🤣 És aki nem ismerne az dalon 2010 óta amióta gépigényen is vagyok youtube ra stremelek. Ez a hobbi amire most van idő. Kondi terem és Biciklizés most szünetel.
Tessék.. Attól meg hogy semmiről nincs infód nem en vagyok skizó meg hülye. Hanem te vagy informálatlan. 😂