Remake-et kaphat az Uncharted: Drake's Fortune

Szerző: xoki | 2024. February 09. | hír | 10 hozzászólás

A jelenlegi generációnál a Sony elég nagy hangsúlyt fektetett a különböző remasterek és remake-ek elkészítésébe. Például a PS5 megjelenésekor is kaptunk két újrakiadást: az egyik a Demon Souls, a másik pedig a Spider-Man Remastered volt. Azóta mindkét The Last of Us átesett egy nagyobb ráncfelvarráson, és hamarosan az Until Dawn felújítása is elérhetővé válik majd. Friss értesülések szerint pedig idővel az Uncharted is megkapja modern köntösét.

A felbukkant információk alapján a Sony állítólag az Uncharted: Drake's Fortune teljes értékű felújítását tervezi, vagyis az eredeti játékot szeretnék teljesen az alapoktól újjáépíteni. Nick Baker több szivárgást említett meg ezzel kapcsolatban, viszont a „bizonyítékok”, amelyeket állítólag látott már, többévesek, tehát nehéz hiteles forrásként tekinteni rá.

Lehetséges, hogy az ötletet valahol útközben elvetették, azaz a projekt sohasem került le a tervezőasztalról, azonban a Naughty Dog több évig nem fog új játékot kiadni, így egy Uncharted remake segíthet betömni az űrt. Emellett a Sony így sokkal könnyebben eladhatja majd egy újabb közönségnek is a játékot, mivel a 2022-ben PS5-re és PC-re kiadott Uncharted 4-et sok PC-s játékos elkerülte az eredeti trilógia hiánya miatt.

Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
kismadar avatar
Nem tudom mit kell problémázni, nem veszitek meg aztán készen is vagyunk. 😁 Ha az Uncharted 4 szintjére tudnák húzni grafikailag ezt a három részt én örülnék neki.
1
0
1
0
💬 5
raw_god93 avatar
@kismadar: Megvan ps3-mon, meg ps4, illetve ps5-re :D PS4 és 5-re úgy, hogy a Nathan Drake Collection. Ha a 4 féle Legacy of Thieves Collection szintjére húzzák fel, akkor azt mondom oké, bár a Nathan Drake féle első rész is vállalható szerintem. Mondjuk azt se értem, hogy a Nathan Drake Collection miért nem jön PC-re, mert oké, hogy az utolső két rész van, de aki nem ismeri a világát a játéknak, azt se tudja mi fán terem az egész sajnos. :(
0
0
0
0
kismadar avatar
@raw_god93: Lehet ezért nem csináltak pc portot, mert most jön egy új kiadás. Szerintem ezt a PS5 érát már jó előre eltervezte a Sony, látszik is hogy halmozzák a felújításokat, és mellette a PC portokat. Ami jó nekik, az jó nekünk is végérvényesen, csak egyedül a Sony árazását tudom negatívan értékelni. Vicc hogy a The Last of Us Part 1 Remake-t se láttam még 20k alatt...
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@kismadar: Használtan van lemezesen. Nemrégiben láttam fent HA-n. Ha érdekel. Bár igaz, mindenkinek jó, csak nem ezeket kéne szerintem, hanem a jóval idősebbeket. Van mindenben potenciál egyébként. Rengeteg játék van amit lehetne Remake-lni.
0
0
0
0
kismadar avatar
@raw_god93: Digitális párti vagyok, elég ritkán veszek lemezes játékokat. Kösz az infót azért. 😀
0
0
0
0
raw_god93 avatar
@kismadar: Majd, ha lesz leárazás valamikor tavasszal, akkor behúzod. Volt már karácsony előtt is 20ezer alatt.
0
0
0
0
TommyVercetti0_X avatar
Jézus gyere le a keresztről öcsém ennyire nincs ötlet?
0
1
1
0
💬 3
raw_god93 avatar
@TommyVercetti0_X: 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣😅😆😂🤣🤣🤣🤣
0
0
0
0
X9K338DA avatar
@TommyVercetti0_X: Ennek legalább van értelme. PS3 exkluzív, amit elég nehéz emulálni és a kompatibilitást megoldani és már határozott léptekkel menetel a 20. születésnapja felé.

Ami tényleg hülyeség, amikor 4-5-6 éves játékokat remasterelnek.
0
1
0
0
raw_god93 avatar
@X9K338DA: Nem ps3 exluzív. Ps4-re kapott egy Remastered collection-t. Majd ugye ez játszható ps5-ön, ahol kapott egy 60 fps-es fixet.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció