Hamarosan régebbi AMD GPU-khoz is érkezik illesztőprogram

Szerző: xoki | 2023. February 08. | hír | 94 hozzászólás

Több mint két hónapja nem kaptunk új grafikus drivereket a Radeon RX 6000, illetve annál régebbi GPU-khoz, de az AMD mérnöke, Frank Azor néhány nappal ezelőtt megerősítette, hogy két héten belül végre sort kerítenek egy új kiadására.

Frank Azor Twitteren tért ki a régebbi generációs GPU-kra vonatkozó driver hiányra. Kifejtette, hogy az új illesztőprogramok már úton vannak, és az elkövetkező két héten belül várhatóan meg is jelennek. Mielőtt elérhetővé válna a program, mindenképpen tájékoztatni fognak bennünket, ahogy arról is, ha esetleg bármilyen késésre kerülne sor.

Azor sajnos nem tért ki arra, hogy az AMD-nek miért tartott ilyen sokáig előállnia a következő, régebbi GPU-kat megcélzó illesztőprogrammal. Ugyebár a Radeon RX 7900-as széria december óta négy driverfrissítést is kapott, miközben az RX 6000 és az annál régebbi termékeikhez egyetlenegy sem érkezett.

Az AMD Radeon RX 6000-es és annál régebbi GPU-k tulajdonosai jelenleg a 22.11.2-es verzióig frissíthetik a grafikus illesztőprogramjaikat.

Hozzászólások: 90
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
no avatar
Szia, milyen vga-hoz szetted le? rx 570-hez jó lenne?
22.11.2-s driverrel nekem volt hogy még kékhalált is kapott a windows játék alatt.
Most 22.10.1 van.
0
0
0
0
Pokman avatar
Tökéletes, pont amikor egy full AMD gépet építek.
0
0
0
0
kovb677 avatar
Érdekes a mostani amd felhozatal nem rosszak főleg hogy az áruk is jó.
0
0
0
0
no avatar
Én még 22.5.1-en vagyok, ami tavaly májusi. Bármelyik frissebb verzióval szaggat a Netflix azonnal.
Párszor titokban lefrissítette magát, de mindig vissza kellett raknom ezt.
0
0
0
0
💬 1
bukta2 avatar
@Scyllarus: Én is még a novemberin vagyok mert olvastam hogy nem lett az igazi a mostani,de lehet már javították azóta nem tudom, ezt kb 1 hete olvastam.
0
0
0
0
no avatar
Nagyon gondolkodok hogy idén lecserélem a 2060-ast.
Túl nagy büdzsét nem szánok rá, sokat agyalva 3070TI szintet még beruháznék, az 1440p-ben bőven elég a konfigba még elég sokáig, de most elkezdtem agyalni 6750XT és 6800XT között is (nyílván örülnék ha költés pillanatában kijönnék 200-250 körül max. (minusz az eladási ár a 2060-ból).
Teszteken nézve hajlok a jobb árú amd-k felé, csak hát működjenek is úgy szoftveresen ahogy kell.
0
0
0
0
💬 40
Schwin94 avatar
@christoferus: 6750xt-t felejsd el, akkor már 6800xt, vagy egyel alatta 6700xt. Nincs arányában a kártya fogyasztása a teljesítményével. Engem lebeszéltek róla, az említett dolgok miatt.
0
0
0
0
no avatar
@Schwin94: Mi a baj az rx 6750 xt vel? Nekem az van és probléma mentesen fut. Hűtése is tökéletes.
0
0
0
0
Schwin94 avatar
@Classic Zoe: Rosszul fogalmaztam, önmagában a kártyával nincs baj, de amit fogyaszt, az a 6800xt vel vetekszik, és teljesítményben van különbség.
0
0
0
0
no avatar
@Schwin94: Nem tudom, a tesztek nem ezt mutatják.
Viszont az a plusz cirka 100-110 nem éri meg azért a többlet sebességért.
Meg ha 280-300k körüli pénzt szánnék rá, akkor már egy 3070TI-t vennék. (Persze lehet mondani, hogy akkor gyűjtsek tovább, de ha így tennék, akkor meg már gyűjtenék még 70k-t hozzá és vennék egy 4070TI-t)
0
0
0
0
Schwin94 avatar
@christoferus: Én csak tolmácsoltam a szomszéd fórumon kapott infókat. Mert én is néztem a 6750xt-t,
Sok sikert a vásárláshoz.
1
0
0
0
no avatar
@Schwin94: Köszönöm szépen!
0
0
0
0
no avatar
@Schwin94: 1080p-ben játszom. maximum fogyasztása 210W. Sapphire rx 6750 xt-m van, 8 óra játék után sem megy 68-69 fok fölé. Stressztesztben megáll 66 fokon akkor is ha 2x futtatod egymás után. (29-30 fokos szobában) Kályhánk van, nem figyeltem oda és meleg lett bent :D Amikor nem fűtök be 63-65 fok között van. Viszont a házam az brutál nagy, CoolerMaster H500p MESH.
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: az RX 6800 XT a 3080TI-vel vetekszik, ötletem sincs minek hasonlítód a 3070ti-hez
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Már én is úgy gondolom inkább ahhoz áll közelebb, de rengeteg tesztet megnézve érdekes a helyzet. Mind 1440p-ben Mind 2160p-ben nagyon játék függő volt mind teljesítménye. Nagyjából úgy láttam, a 80%-ában a 3080TI-al versengett (néhol még a 4070TI-t is verte), viszont voltak nvidia preferált gémek ahol épp pár százalékkal lépte le a 3070TI-t.
Egyébként egyre szimpatikusabb a kártya. Mindenképp ez lesz a vétel.
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@christoferus: Vannak AMD preferált játékok, ott meg lehet a 3090-et is lelépi, ne erre alapozz. Azt nézd meg te milyen játékokkal szeretnél játszani és, hogy azok melyik gyártót preferálják jobban.

Rockstar Games, Ubisoft, COD játékok pl. mind AMD párti zömében. Illetve a PS port játékok is jobban szeretik a Radeon-t, lehet azért mert a konzolokba is az van.
0
0
0
0
no avatar
@MrPAYER: Én nem egyes játékokhoz választok komponenst, mert az már nekem egyre kiszámíthatatlanabb. Van hogy fél évig semmi, aztán hirtelen meglátok valamit és ráugrok.
Kompetitív játékokat viszont már nem játszok, kb. évente 1-2 óra apex vagy Battlefront 2.
Megnéztem pár tesztet 15-20 játékról, után olvasok és általában pár hónapig rágok rajta, informálódok és aztán vásárolok.
Eddig mindig minden jó választás lett végül az igényeimnek megfelelően.
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@christoferus: Én egy olyan egyszerű, józan paraszti ész alapján választottam, ami hozzáteszem lehet téves de eddig bejönni látszik... Egyre kevésbé szeretnek optimalizálni a fejlesztők, elsőnek mindig a konzol verzió készül el és csak utána a PC port még akkor is ha amúgy egy napon jelenik meg az adott játék mindenhova, mivel a konzolokokba 5700 XT van így valamilyen szinten AMD optimalizált minden már az első perctől. Ez persze nem egyenesen arányos azzal, hogy akkor az asztali GPU-n is ugyanolyan jó lesz gyártótól függetlenül, de pl. COD MWII amit most hirtelen mondani tudok, több FPS-em van mint ismerős 3080Ti-én és ami talán még fontosabb nincsennek bugos fények és árnyékok mint NV kártyákon.
1
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: persze ez játék függő is igen, de nagyon sok esetben a 3080TI mellett vagy előtt loholt
hétfőn érkezik meg az alaplapom és RAM-om végre, akkor megmondom neked hogy az én 6800 XT-m hogy teljesít bizonyos játékokban
1
0
0
0
no avatar
@Pokman: Kíváncsi leszek.
Én már nagyon beleástam magam a témába.
Már végig néztem pár óra videót hogyan kell behangolni a kártyát a lehető legalacsonyabb feszen, legjobb órajelen, alacsony fogyasztással. 😅
(A 3DMark TimeSpy tesztje amúgy jó kiinduló)
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Na tegnap megépítettem de eddig csak AC Valhallát, Witcher 3 next gent és Dying light 2-őt teszteltem. 1440p ultra beállítások mellett Witcher 3 és Dying light 2 100 FPS, míg AC átlag 125 FPS-el ment. Később megnéznem timespy-t is.
1
0
0
0
no avatar
@Pokman: Az nagyon jól hangzik.
Én azóta már fokoztam a hülyeségem. Szemezgetek a 6900XT-vel is. 😅
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Hát ha megengedheted magadnak akkor ne habozz ;) nekem ez volt a keretem, 6900 XT már túl drága lett volna
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Használtakat néztem és egyre több van közel annyiért mint a 6800XT.
Újba max. 6800XT-t vennék az árában, de csak ha még esik egy kicsit.
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Használtat csak akkor vegyél ha előtte találkozol az illetővel és teszteled a kártyát, lehetőleg még az ő gépében. De a 6800 XT se rossz mert FSR-al máris 40 FPS növekedésem lett és minőség max ha 5%-ot csökkent
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Nem sűrűn vásárolok használt alkatrészt, az új híve vagyok, de ha mégis, mindig kellően körbe járom kitől és mit.
A 6800 XT is nagyon jó, annyira nem sokkal marad el a 6900 XT-től, de most azért mocorog bennem a kisördög hosszútávúság terén. Anno pár tizesért egy kisebbet választottam és 2 év múlva nagyon megbántam, mert az pont az a határ minőség különbség volt. A teszteket elnézve (alapon és oc-zés terén) a hosszú távú kiaknázhatóság terén jobb lenne a 6900 XT, mivel ezt a build-et már nem akarom nagyon tovább mókolni. Egy megfelelő vidikártya, egyszer ha kevés a 3600 akkor váltok egy 5800X3D-re és 1440p-ben 5-6 évig további ráköltés nélkül el leszek vele jó minőségben.
25 éve van számítógépem, 14 év után 5. éve van újra asztali és most először állok közel ahhoz a célhoz tudatos építéssel (ésszerű keret ráfordítás mellett), hogy olyan gépem van amivel kb. semmilyen kompromisszum nem kell játékokban és a szükséges felhasználási területeken.
Tegnap néztem 3DMark komponens működés tesztet is és stabil 99,8%-os lett. Kiváló összhangban van minden komponens és driver.
Szoktam is érezni, hogy sokkal jobb beállítások mellett tudok játszani mint amiket hasonló konfigoknál prognosztizálnak általában.
Erre az új kártya csak grátisz lesz SAM-el.
Amúgy persze, ha nagyon nagyon jó árban megfogok egy 6800XT-t, akkor persze inkább azt fogom választani.
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: A 3600 nagyon gyenge a 6900 XT-hez lol
Persze ha csak 1080p a célod akkor nem XD, de gondolom te nem 1080p-hez akarsz egy 6900 XT-t; 1440p és 4k-hoz viszont gyenge a 3600. Han mindenképpen ragaszkodsz a 6900 XT-hez akkor inkább még gyűjts és egy 5800X vagy 5800X3D-vel együtt vegyed. Még 6800 XT-hez is kevés a 3600 ha pl egy Marvels Spider-man féle CPU faló játékot akarsz 1440p-ben játszani ultra beállítások mellett (a játék csak egy példa volt, sok más hasonló van még).
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Rengeteg tesztet néztem és 1440p-ben oc-zott 6900XT-nél is 60-80% ennek a processzornak a terheltsége (főleg SAM-el).
Nekem ráadásul annyiban szerencsém van, hogy nagyon jó sziliciumos, stabil 4,6Ghz-en megy all core 1,2V feszen. (Persze tudom, nem annyi a fesz, meg kevesebb mag/szál az 5800-hoz képest, de mikor belőttem anno ezt akkor feltöltöttem a tunning platformra és a világon a 2. legtöbb pontszámot elért volt adott rendszerben, összehasonlításban több 5600x-et is előzött).
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Az akkor volt, most most van. Hidd el nekem az még egy 6800 XT 4k-ra sem elég, a 6900 XT meg pláne egy 4k-s GPU, egyébként meg én is sok tesztet néztem szinte minden Ryzen CPU+GPU összetételről és bizony a 3600 egy 6800 XT-vel volt hogy bottleneck-et okozott. Ráadásul a 6900 XT az egy 4k-s GPU, csak nem 1440p-re akarod használni? Arra bőven elég a 6800 XT, amivel FSR-al már 120-160 FPS-ed van játéktól függően.
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Az én elképzelésem az, hogy behangolom a működési tartományát alulfeszelve, tesztelve a legoptimálisabbra és majd ha lesz a jobb proci akkor bővebbre eresztem a gyeplőt. De már nem kéne ezért megint kártyát is eladni, megint venni, stb.
Persze minden piac függő, ha nem lesz olyan amire azt mondom nekem megéri, akkor lényegtelen, ha a prociból jön előbb szembe olyan ami kihagyhatatlan áru, akkor azt veszem meg. Igazából a procin azért nem pörgök előre, mert még most sincs olyan játék amihez magában a proci kevés lenne és ezek a kártyák se annyival brutálabbak, hogy 1440p-n ne lehetne optimális behangolással elhasználni. Ára pedig már nincs, hardverapro-n 25-30k között árulják, ki meg azért nem dobnám még.

Amúgy pont ma olvastam egy amd új kártyás hír alatt, ember már nagyon várja hogy megjelenjenek és meglássa mire képesek, mert az előre beszerzett 4090-ével nagyon izzad az i7-6700-asa. Ehhez képest az én elképzelésem már smafu. :D
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Hát én több időt erre a vitára nem szánok, csak emlékezz amikor megveszed azt a 6900 XT annyi pénzért (és ráadásul használtat) és nem fogja tudni procid teljesen kihajtani, hogy én megmondtam előre😜. Én tökéletesen elégedett vagyok a 6800 XT-vel, ha meg fejlesztés kell ide akár egy 7900 XT-t is vehetek.
0
0
0
0
no avatar
@Pokman: Szerintem nem volt vita, csak eszmecsere. :)
Én se kihajtani akarok ebben a kombóban, hanem hosszú távra befektetni. Mondjuk úgy, "lefogni a lovat" egyszerűen fogalmazva, amiben viszont van későbbre potenciál.
Olvasgattam este amúgy reddit posztokat, értekezéseket és elég jó részletességgel elmondták mit mivel kell behangolni, hogy (bár épp neccesen) de a szűk keresztmetszetbe legyen a párosítás. (Amúgy 5600X-el is már többen kihajtották, 6/12 bőven elég a kártyának, akál intel-el akár amd-vel. Az viszont igaz, hogy ugyanezt hasonló kategóriájú nvidia kártyákkal már nem tudod megcsinálni egészségesen).
A mostani generációs vidi kártyákra amúgy kíváncsi leszek idővel, mert ami már van és amikről lehet tudni (amd és nvidia is) nekem úgy tűnik, igazából ahhoz, hogy megérősek legyenek nem munkára amd 6000-es és nvidia 3000-es csúcsok helyett, nagyon kedvező árúaknak kell lenniük, vagy nagyot kell előre lépjenek a játékok minőségben (nem gépigénybe mert az más 😄).
0
0
0
0
misota31 avatar
@christoferus: A 6800xt egyértelműen az ára miatt kedvezőtlen, a 6750xt ára rendben van, de a fogyasztása, valamint a hőmérsékleti mutatói elmaradnak a 6700xt-vel szemben amit nem indokol a két kártya közti teljesítmény különbség.(+-10%)
Az RX 6700xt 1440p felbontásra kiváló, relatíve "olcsó" nem melegszik annyira ezáltal halkabb is tud lenni, és játék közben sem kell locsolni a villanyórát.
0
0
0
0
no avatar
@misota31: Köszönöm az info-t.
Tovább vesézve egyre jobban hajlok rá én is, csak nem akartam abba a hibába esni mint anno a GTX1660-nál, hogy 10-15e különbségért nem vettem meg a supert/ti-t mert hogy +10% semmi (pláne a plusz 25-30e-ért 2060 ami akkor sok volt, de ha tudtam volna mi lesz...) aztán rá 1-1,5 évre már vertem a fejem, hogy akkori játékoknál is mennyire jól jött volna az a minimál többlet.
De ha ez most nem annyira para 6750-hez képest (6800XT nem téma, mert akkor táp csere is kéne, azt meg csak akkor akarok, ha egyszer úgy döntenék, hogy legyen 5800X3D is kimaxolván ezt a konfigot) akkor erre rámegyek, már csak azt kéne tudnom melyik éri meg jobban. AsRock, Shappire, MSI. Mert azt mondták itt korábban, hogy ezek is gyártanak jókat nem kell feltétlen Gigabyte, Asus, stb. Csak hát melyik legyen ami árban a legjobb de működésben is.
0
0
0
0
no avatar
@christoferus: Rx 6750xt-m van, Sapphire. Olvass fentbebb. Írtam 1 commentet mi a véleményem róla.
0
0
0
0
no avatar
@Classic Zoe: Köszi. Igen láttam.
Még kutakodok referenciák után mert nekem 1440p lenne fontos, hogy melyik miként teljesít.
0
0
0
0
no avatar
@christoferus: Hát ugye az rx 6750xt qhdban érzi jól magát, arra lett kiadva :)
0
0
0
0
no avatar
@christoferus: Ha érdekel, és most megengedheted magadnak, akkor alz@n 6750xt akciós (200k)
https://m.alza.hu/asus-rog-strix-radeon-rx-6750-xt-o12g-gaming-d7189055.htm?kampan=adw1_alza_pla_all_sfbo-top_alza-semafor_m_20415___601001119353_~132400877210~&gclid=CjwKCAiA3KefBhByEiwAi2LDHPI6MuKCC2HWCu1SjPrnGFgE_eGSrAQS0cUQwYNuxxLOgYszX2zDXBoCy4QQAvD_BwE
1
0
0
0
no avatar
@Krisz258: Köszönöm szépen.
Még nagyon agyalok, most ajánlotttak egy 6800XT-t használtan 200k-ért, csak hogy ne legyen könnyű még eldöntenem mi legyen. 😅
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@christoferus: Decemberbe váltottam 1070-ről 6800 XT-re, bontatlanul 240k-ért sikerült hozzájutni. Jókat tudok mondani róla. Ha részletesebben kíváncsi vagy a tapasztalokra szívesen leírom.
1
0
0
0
no avatar
@MrPAYER: Köszönöm szépen. Érdekel, látom hogy 1440p-ben még nagyon sokáig ki lehet vele maxolni a setup-ot. Egyenlőre egy 3600 mellé tervezek, OC-zve nekem ez még sokáig jól fog pörögni de idővel egy 5800X3D-t teszek be és azzal zárom ezt a generációs konfigot. Még tápot veszek mellé, szerintem egy 750-est ugyanúgy EVGA-ból mert a mostani is jól teszi a dolgát.
Szemeztem ezzel az Asrockal is, de még használtban se lehet kapni.
A fogyasztása milyen? A driver jól működik?
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@christoferus: Nos, ugyebár nekem az AsRock Phantom verzió van, ez annyiban tér el a legtöbb, más AIB által kiadott verzióktól, hogy 2x8 pin helyett 3x8 pin a tápcsatija, így elméletben jobban bírja a tuningot, illetve magasabb terhelésen kevésbé melegszenek a megosztott terhelés miatt a betáp kábelek. Persze mind ez elméletben, szerintem a 2x kábelesekkel sincs gond, nem hallottam, hogy tapasztaltak volna mások. Ezt csak azért írtam le, hogy én specifikusan csak a Phantom verzióról tudok nyilatkozni, mással nincs tapasztalatom.

Az első és talán legfontosabb az a szoftveres háttér ami vízválasztó lehet ha GPU-król van szó. Nem ragozom, szerintem elég stabil a driver, játékok alatt mindenképpen, asztalon a jelenlegi driverrel akadnak gondok, főleg ahogy olvasom/tapasztalom 6800 XT / 6700 XT kártyáknál, YT videók lejátszász közben akadhatnak ha mozgatod kurzort és van még egy pár egyéb ilyesmi sima böngészés alatt is, de ez most egy olyan dolog, hogy most oké ez van, két hét múlva ki lesz patchelve. A lényeg, hogy játékok alatt stabil, megmerem kockáztatni, hogy stabilabb mint az NV, pl. Cod MWII-ben nincs annyi grafikai bug, szebben, simábban, spikeok nélkül fut a játék, míg 950-től kezdődően, 4090-el bezáróan minden NV kártya furcsán viselkedik a játék alatt már a tavalyi megjelenése óta. Persze ez most csak egy kiragadott példa volt, de én ezzel játszom a legtöbbet így ezt tudtam most mondani. Ami még fontos, hogy az AMD Adrenaline Software profibb sokkal mint a GeForce Experience, ebben tudsz venti görbéket állítani, VRAM OC, GPU Clock OC, minden ilyesmi bele van integrálva a programba, nincs szükséged third party alkalmazásokra mint pl.: Afterburner.

Ha alacsonyabb felbontáson játszol (<1440p) akkor a TAA blur eltüntetéséhez szükséged van élesítő filterekre, hogy ne fájduljon meg a fejed, a Radeon Image Sharpening (RIS vagy CAS) szebb, kevésbé "olajfestményes" képet tud produkálni mint az GeForce-os élesítő filter, valószínű azért mert itt a kontraszt tartományt és annak dinamikáját is alapulveszi a számolásnál, nem véletlenül teszi egyre több fejlesztő bele a játékába főmenüből is kapcsolható formában mint pl. az előbb említett MWII.

Ami viszont hátrány, hogy amíg Nvidia kártyával elérhető a DLSS és az FSR is, addig Radeon-al csak az utóbbi. Ez akkor eredményezhet kellemetlen szituációt ha az éppen jatszani kívánt játékban csak mondjuk DLSS van, akkor az AI felskálázásnak lőttek, de mentségére legyen mondva, jelenleg 2023-ban nem igazán van olyan játék amit a 6800 XT ne oldana meg csípőből natív futtatásban 1440p-vel bezáróan.

Ami magát kártyát illeti, hiába egy viszonylag nagy energiaigényű jószág eléggé hűvösen lehet tartani, 30-40%-os fan speed-nél magas terhelés alatt sem kúszik 65 fok fölé és akkor ott még hangja sem igazán van. Ez lehet a Phantom verzió érdeme csak, másoknál nem tudom mi a helyzet. Viszont az elmondható általánosan az összes 6800 XT-re, hogy coil whine, azaz ún. "tekercs zizegés" magas képkocka felett (60+) eléggé hangos tud lenni. Ez sem annyira zavaró, legalábbis engem nem zavar pedig 1 méterre van kb. a gép a fejemtől, de ha már felveszem a fülest pedig hiába nem szól benne semmi máris szigetel annyira csak a párnázata, hogy ne halljam a zizegést, ezt döntse el mindenki maga, hogy élhető kompromisszum e.

A döntésed függ attól is, hogy akkor végeredményben mire juttottál, mennyi pénzt szánsz kártyára. Mint említettem én 240-ért jutottam hozzá a 6800 XT-hez ami must buy volt, bolti ára 300-350 ezer Ft nem éri meg, akkor kicsivel többért ott a 4070Ti. 3070Ti szintén nem éri meg, mind újonnan mind használtan 6800 XT árban van de a 6800 XT inkább a 3080/3080ti párja, így ez egyértelmű szerintem, plusz a 3070 VRAM mennyisége már most limitáló tényező lehet 1440p-ben, nem igazán "future proof". 6750 XT feleslegesen éhes kártya, eszik annyit mint a 6800 XT közben sehol sincs hozzá, a 6700 XT jó vétel lehet 150 ropi környékén, de az meg inkább Full HD kártya ha fontos, hogy 3-4 évig bírja a magas grafikai részletességet. Ha 1440p a cél akkor csakis 6800 XT / 3080ti és ezektől feljebb kezdenék el nézelődni és ahol legalább megvan a 12 GB VRAM
0
0
1
0
no avatar
@MrPAYER: Nagyon szépen köszönöm.
Rengeteg hasznos plusz infot kaptam.
Egyre jobban meg vagyok győződve róla, ahogy egyre több információt kapok, hogy 6800XT lesz a végeredmény.
Hogy melyik, függ attól mit tudok akkor szerezni, mikor rászánom magam, illetve jön e egy kihagyhatatlan lehetőség a látóterembe.
0
0
0
0
Pokman avatar
@christoferus: Én most építek egy gépet, profilomon megnézheted, szinte ugyanaz ami a haveromnak van majdnem 1 éve és bizony a 6800XT SAM-el (smart acces memory) a 3080TI-vel versenyzik, bár ahhoz azt hiszem Ryzen 5/7/9-es procik kellenek. Ha megnézzük az árakat is és azt hogy idei játékokon is hogy teljesít a 6800XT, akkor félre nem léphetsz vele.
1
0
0
0
MrPAYER avatar
@Pokman: Nem feltétlenül kell SAM, hogy fogja a 3080Ti-t. Nekem Intel van, értelemszerűen így nincs SAM, optimalizáció függő nagyon, pl. Vulkan API-s játékoknál simán hozza azokat a számokat mint 1.5x annyiba kerülő zöld társai (Red Dead 2 pl.)

Persze jó dolog a SAM, ahogy nézegettem másoknál van, hogy 10% többletet is jelent, azért az már említésre méltó szerintem. Konkrétan ekkora különbség van a 200e Ft-os 3060Ti és a 250e Ft-os 3070 között. Ezt az AMD odadja neked "ingyen".
0
0
0
0
Pokman avatar
@MrPAYER: Igen, hihetetlen milyen árkülönbségek vannak a 2 gyártó között, mondjuk még így is mindkettő túl van árazva de amíg az AMD duplája annak amennyibe kéne kerüljön addig az Nvidia a triplája.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
Nem merem leírni, mert rögtön nVidia fan vagy AMD heater leszek, de annyira jó lenne végre, ha helyreraknák a Radeon szoftver, hogy például nem pörög száz százalékon a VRAM ilyen vagy olyan okok miatt, vagy nem reseteli ki magát a szoftver minden újraindítás után, stb. Annyira szívesen visszajönnék AMD-re, de amíg ezt nem rendezik, addig ez kizárt.
0
0
0
0
💬 35
no avatar
@Hegyirablo:
például nem pörög száz százalékon a VRAM ilyen vagy olyan okok miatt, vagy nem reseteli ki magát a szoftver minden újraindítás után, stb.


Semmi ilyent nem tapasztaltam eddig 6900XT mellett.....
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@cabus26: Nem láttál még ilyet?

Tessék, most már akkor látsz!

[LINK]

[LINK]

Jó reggelt kívánok!
0
1
0
0
cabus26 avatar
@Hegyirablo: Ahogy látom,neked nvidia kártyád van.Ne más forrást szúrjál be légyszíves,hanem a saját tapasztalatodat!
Nekem saját tapasztalatból nincsen ilyen bajom.Lassan 2 éve használok újból ilyen kártyát.vannak hibák,de nem ilyenek!
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@cabus26: A pontos megfogalmazás az, hogy nekem most nVidia kártyám van, és az elmúlt húsz évben ATi/AMD kártyáim voltak. Soroljam fel, hogy milyenek? Szóval de, saját tapasztalat. Nem is teljesen értem, hogy honnan vetted, hogy nem az. A leírt dolgok miatt váltottam nVidiára. Hoppá!
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@cabus26: Ja, ráadásul be is szúrtam a saját tapasztalatomat, két nappal ezelőtt. Nem figyeltél? Akkor a kedvedért újra. Kék kockában van az a rész, amikor normális a VRAM órajel idleben. Akkor volt a Freesync bekapcsolva, ha kikapcsoltam, ment az órajel maximumom. Hoppá megint!

https://cdn.rios.hu/dl/upc/2021-09/23562_free.jpg
0
1
0
0
cabus26 avatar
@Hegyirablo: Örülök,hogy van saját tapasztalatod,ha valóban az...
Talán nem direktben kéne telepíteni a drivert és akkor neked se lett volna ilyen hoppá!
Ez évek óta egy bevett szokás pl.
Ja és nem jó emberrel kezdtél ki,mert monitorozok mindent,tán még túlságosan is,hoppá-hoppá 😂😂😂😂
Sajnálom,hogy neked volt ilyen gondod.
0
0
0
0
cabus26 avatar
@Hegyirablo: https://i.imgur.com/VOx9WlO.png
Na már csináltam,hogy lássál ellenpéldát is.Mikor mennyi játékon kívüli terheléstől függően,de max 2-300 mhz-ig kúszik fel.
A személyeskedést meg gyorsan rakd el,mert másoknál is ezt látom,hogy műveled.
Attól,mert egy fórumon leírnak valamit,attól még nem törvényszerű az!
Engem inkább az zavar,hogy 2 hónapja nincsen friss driver.
Az új VGA nekem is lehetséges,hogy NV lesz,azaz egy RTX 4090,de ez még a jövő zenéje.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@cabus26: Szerencsére nem te fogod megszabni nekem, hogy mit tehetek és mit nem. Miért, ki vagy te, hmm? A személyeskedést meg te kezdted. Te kezdted akkor, amikor feltételezéseket közöltél tényként, jelesül, hogy biztosan úgy szövegelek az AMD-ről, hogy nincs tapasztalatom vele. Elárulok egy titkot! Több mint harminc éve van IBM rendszerű gépem, és húsz éve magamnak rakom össze. Te hány éves vagy? Monitorozol mindent? Hát az nem semmi! Te vagy az egyetlen felhasználó a világon, aki monitorozza az értékeket és az eredményeket is. Hoppá köbre emelve!

Beszéljünk inkább arról, hogy honnan vetted, hogy sosem voltam ATi/AMD használó? Abból, hogy most éppen nVidia kártyám van!? Húú, micsoda pengeéles logika! Irigyellek, sokra fogod így vinni az életben!
0
0
0
0
cabus26 avatar
@Hegyirablo: Látom szöveg értelmezési problémád van!
Hol írtam le azt,hogy neked sosem volt AMD-?
Annyi írtam,hogy nvidiád van,látom,hogy nagyon meg lehetsz viselve lelkileg,hogy így kóstolgatod az embereket. Kíváncsi lennék,hogy élőben mit produkálnál...
No meg az egyéni szoc probléma,hogy te mit tudsz meg mit csinálsz. A te dolgod!
Meg jó hogy nem már,hogy amit te leírsz az szent és sértetlen és,ha más ellent ír,már megy a durcizás 😂😂🤣🤣
No de csak puffogjál csak magadban,én lezártam veled a beszélgetést!
Nem kommunikálok olyan személyekkel,akivel normális,egészséges vitát nem lehet produkálni,mert megsértődik és támadásnak veszi azt,ami nem az ő meglátása.
Ha már kor.
Nem lehetsz túl idős,ha így reagálsz dolgokra...
Sokra nem vihetted az életben...
Itt le is zárom veled a vitát!
Üdv!
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@cabus26: "Szövegértelmezési" egy szó. De nekem van szövegértelmezési problémám, igaz!? Hát erről akkor tényleg ennyit is. Sok sikert az életben! Üdv!

https://kepkuldes.com/images/fc683da8c8e886a29a1ddfdcdc1534f8.png
0
0
0
0
no avatar
@cabus26: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
cabus26 avatar
Hát engem,ami zavart/zavar az elmúlt két év AMD kártya használat során a legfontosabb az,hogy bizonyos játékok támogatása nagyon gyér.A legszembetűnőbb az NV logóval ellátott játékok,hogy azonos teljesítményű NV kártyával sokkal jobban és stabilabban futnak.A másik meg a sugárkövetés még mindig nagyon rossz sok esetben az NV kártyákkal szemben.Volt olyan,hogy videónézés közben néha villant a kép.Ez nálam megszűnt egy ideje.Az a baj,hogy sokan csak másokból indulnak ki,de javarészt nincsen saját tapasztalatuk vagy csak régebbi.Az se mindegy,hogy hogyan telepíted a drivert.Én nem direktben szoktam,hanem legyalulom az egészet eszközkezelőben és onnan frissítem rá kvázi a friss drivert. Ez eddig úgy néz ki működött,mert amikor én is direktbe telepítettem,minden faxság előjött.Az undervoltingról meg annyit,hogy most már minden újabb kártya esetén javasolt.Egy 1080ti-t is alulfeszeltem,jót tett neki.Egy RTX 4090-et is érdemes,mert magas a fogyasztása és jelentősen vissza lehet fogni,szinte alig teljesítmény visszaeséssel.Mivel "gyengén" sikerült az RTX 4080,így agyalok rajta és később fogok kártyát venni,mert szívem szerint egy RTX 4090-t vennék,de sztem még alakulni fognak lefelé az árak. Viszont az RX 7900 XTX se rossz,de még drágának érzem,még annak is esnie kellene sztem.
1
0
0
0
bukta2 avatar
@JatekLabor: És én sem, bár szökőévente az tényleg előfordul hogy alapbeállításra teszi a programot, de 3 kattintás (csak egy mentett config file-t kell csinálni,és betölteni) és már minden a régi.. tart kb 3 mp-ig 🤣
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@JatekLabor: Hát igen, erről írok. Amikor valaki híve valaminek, ezért elhagyja az objektivitást, nem racionális alapon alkot véleményt, hanem emocionális szempontok alapján. Mint ha szerelmes lennék Gizibe, ezért nem lennék hajlandó tudomásul venni, hogy egyébként Gizi alkoholista. Hány fórumot, cikket, bejegyzést mutassak, ahol azokról írnak, amiről én? Még csak messzire sem kell menni, alul Puffin rögtön meg is erősíti a dolgot.
0
0
0
0
no avatar
@Hegyirablo: Hol vagyok híve neki?
Fejtsd már ki ? Leírom a saját tapasztalatomat az a gondod???

Amúgy csak mondom RTX 4090 a cél, szóval amit írtál nekem elfogultan törölheted is. Szerelmes Gizi.😂😂😂😂
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@JatekLabor: Van egy dolog, egy hiba, amit több ezer felhasználó megerősít és tapasztal. Erre te zsigerből rávágod, hogy te nem tapasztaltad. Ráadásul nem is kérdeztem, hogy bárki tapasztalta-e. Ha azért vágod rá, mert védeni akarod a védhetetlen, azt is ciki, ha meg azért vágod rá, mert nem néztél rendesen utána, és így alkottál véleményt, az is ciki. Tudod ez olyan, ha neked meghibásodik akármilyen használati tárgyad, nem túlzottan tudsz mit kezdeni vele, ha jöttment hülyék beírják kapásból a fórumba, hogy: "- De nekem jól működik!" Egyetértesz? Szóval ebből te már nem jössz ki jól. 🙂
0
0
0
0
no avatar
@Hegyirablo: Nálam a tapasztalat beszél, nem a fórum.😉

Jött ment hülyét ha nekem szántad inkább te lehetsz! 😉 Magyaráz nekem egy NVIDIA-s. 😭😂😂😂 Persze mester fórumon olvastad te jobban tudod.🤣🤣🤣 3080ti vel.😅🤣🤣🤣😅
0
0
0
1
Hegyirablo avatar
@JatekLabor: Nem terád írtam, hogy jöttment hülye. Magadra vetted? Hát van ilyen. Iiiiiigen, valószínűleg hatalmas tapasztalatod van, meghajolok előtted! Hány éves is vagy?
0
0
0
0
no avatar
@Hegyirablo: Hallod az ilyen jellegű internetes "harcok" nem érdekelnek. Itt lehet játszhatod a nagy fiút, ha szembe jönnél velem meg azt mondanád jónapot! 😂😉 Nem kedvelem az ilyen nagy arcú embereket akik a 100-200km re ről le degeradálják a másikat a biztonságos szobából.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@JatekLabor: Hát ha nem érdekel, akkor biztosan nem is fogsz válaszolni erre a kommentemre sem. Én meghajolok előtted, hiszen te amúgy is hamarosan YouTube sztár, vagy valami hasonló leszel! Egyébként meg tényleg meg szoktam ijedni tizenéves kisgyerekektől!
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@Hegyirablo: Nekem vagy 5 éve volt amd kártyám
Akkor sem volt semmi bajom egy driverrel sem soha azóta meg itt az oldalon sem panaszkodtak soha az AMD pártiak komolyabb bajokra
Főleg nem a fent felsoroltak
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@MC MaRcI: Akkor tőled is ugyanazt, mint a másitól, hány cikket, fórumot mutassak, ahol erről írnak? Attól még, hogy te nem veszed észre, létezik a dolog. Sok olyan dolog van, amit nem veszel észre a hétköznapi életed során, még is létezik. Írjak példákat?
0
0
0
0
no avatar
@MC MaRcI: Nekem egy éve és hetente baj van vele
0
0
0
0
no avatar
@Puffin: Random elmegy a hang a hdmi-n, nincs kép, reboot vagy kábel ki-be megoldja általában. Ha alvó módba megy a gép akkor utána nincs kép vagy kifagy a driver ekkor szintén újra kell indítani de van hogy semmi baja.
0
0
0
0
Puffin avatar
@Csakos10: Melyik fajta kártya?
0
0
0
0
Puffin avatar
@Hegyirablo: Dupla monitornál megy maxon a VRAM freki. Egy monitornál nincs vele gond.
A másik problémával amit írtál még nem találkoztam.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@Puffin: Sajnos nem csak akkor. Ha jól emlékszem Freesyncnél volt még nekem ilyen, azt hiszem akkor, ha ki volt kapcsolva.
0
0
0
0
Puffin avatar
@Hegyirablo: Egy monitornál Freesync on vagy off az mindegy már. Ott nincs gond.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@Puffin: Pedig de. Fórumoztam valakivel évekkel ezelőtt, és megtaláltam a beszélgetést. Kis kék kockában, mikor normális az órajel, az ott Freesync off. Valami olyasmi volt, hogy magas képfrissítés + Freesync off okozott ilyet. Nem emlékszem pontosan, hála Istennek már csak egy múló rémálom.

[LINK]

https://cdn.rios.hu/dl/upc/2021-09/23562_free.jpg
0
0
0
0
Puffin avatar
@Hegyirablo: Az már javítva lett.
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@Puffin: Akkor még is csak volt ilyen? Mert korábban azt írtad, hogy nincs ilyen.
0
0
0
0
Puffin avatar
@Hegyirablo: Volt anno probléma ez, de azt írtam most már nincs ilyennel gond.
Ha több monitor megy egyidejűleg csak akkor megy magas frekin a Vram órajel.
0
0
0
0
bukta2 avatar
valószínűleg már nemigen lesznek jobbak, már csak adott játékokhoz optimalizálják a szoftvert.. igazából nem is volt mihez kiadjanak drivert eddig :D me kb semmi értelmes játék nem látott napvilágot az elmúlt pár hónapban..
A 7XXX-széria meg még új, azért finomítgatnak rajta.. nem kell ehhez IT-s diploma csak józan paraszti ész :D
0
0
1
0
💬 7
no avatar
@bukta2: 7900xt-re valtottam 3 hete...azota 3 frissitesem volt...szoval mondhatom hogy heti 1 uj driver :D
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@bukta2: Jaja, nem kell diploma, Magyarországon amúgy sem túl sok embernek van.
0
0
0
0
bukta2 avatar
@Hegyirablo: Mert egyre többen jönnek rá hogy inkább az idegen nyelv, és hagyják az országot a picsába suli után 🤣
0
0
0
0
Hegyirablo avatar
@bukta2: Pont tegnap jelent meg egy cikk erről a Telexen. Azt írja, hogy összességében még mindig nagyon megéri diplomát szerezni, főleg Magyarországon, ahol messze átlag alatti a diplomások száma a többi OECD országhoz képest.

[LINK]
0
0
0
0
no avatar
@Hegyirablo: Innen inkább elhúzni éri meg mert diploma + 2 nyelv és bekínálnak gépészmérnökkènt 250 nettóval 😂 és nem érti min nevetek
1
0
0
0
bukta2 avatar
@Hegyirablo: Hülyék lennének az ellenkezőjét állítani..
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció