BioShock-filmet készít a Netflix

Szerző: xoki | 2022. February 16. | hír | 0 hozzászólás

A Netflix, a 2K és a Take-Two Interactive bejelentették a BioShock élőszereplős feldolgozását. A széria rajongói számára ez mindenképpen egy izgalmas hír, de azonkívül, hogy készül, sajnos szinte semmi sem derült ki a filmről.

A Variety szerint egy nagyon korai bejelentésről van szó, mivel jelenleg még a direktor és a szereplőgárda kilétét is homály fedi, így nem meglepő, hogy megjelenési dátumot sem kaptunk. A Netflix oldalán feltüntették, hogy a BioShock franchise feldolgozásáról van szó, vagyis a BioShock 1 és a BioShock 2 víz alatti területein, illetve a BioShock Infinite-ben megismert égi város karakterei is felbukkanhatnak. Egyébként a bejelentés mellé csatolt kép alapján a BioShock két ikonikus karaktere, Little Sister és Big Daddy valamilyen formában biztosan láthatók lesznek a filmben is.

A Take-Two alatt tevékenykedő 2K berkein belül már készülőben van a következő játék is, bár a 2019 decemberében megejtett bejelentésükben úgy fogalmaztak, hogy az elkövetkező néhány évben biztosan dolgozni fognak rajta. Ezt, illetve a filmadaptáció bejelentését figyelembe véve úgy tűnik, a 2K és a Take-Two a jelenleginél is nagyobb franchise kialakítására törekszik.

BioShock
BioShock
BioShock
Megjelenés: 2007. August 21. (PC)
Műfaj: Akció, FPS
Fejlesztő: 2K Australia, 2K Boston
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!


Elfelejtett jelszóRegisztráció