Az Xbox Game Pass negatív hatással van az eladásokra

Szerző: xoki | 2023. February 15. | hír | 5 hozzászólás

Amikor bemutatkozott az Xbox Game Pass, sokan aggódtak, hogy vajon milyen hatással lesz a Microsoft szolgáltatása a videójáték-iparra, főleg az eladások jelentős csökkenésétől féltek sokan. A vállalat ekkor pontosan ennek az ellenkezőjét állította, de valójában már tudjuk, hogy a Game Passra érkező címek statisztikailag tényleg negatívan befolyásolják az eladásokat.

Phil Spencer még 2018-ban mondta el, hogy az Xbox Game Passba érkező játékok az eladások csökkenése helyett annak növekedését idézik elő. Állítása szerint amikor egy olyan játék, mint a Forza Horizon 4 bekerül a Game Passba, rögtön több játékossal gyarapszik, ami pedig magasabb eladásokhoz is vezet.

Mint kiderült, ez valójában sohasem volt teljesen igaz, legalábbis most már biztosan nem az. A Gamesindustry.biz beszámolója alapján az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága kiadott egy előzetes jelentést az Activision Blizzard hosszadalmas és fáradságos felvásárlási folyamatáról. A CMA feltárta, hogy a Microsoft olyan belső elemzéseket is benyújtott, amelyekből többek között kiderült az is, hogy az alapjátékok eladásai tizenkét hónappal a Game Passhoz való hozzáadásuk után százalékos csökkenést mutatnak, bár a pontos számokat kitakarták.

Sokan felkapták a fejüket a hírre, ezért az Eurogamernek adott közleményében a Microsoft is reagált rá. Elmondásuk szerint arra összepontosítanak, hogy segítsék a játékfejlesztőket és maximalizálják az Xbox Passon keresztül befolyó bevételüket. Mivel minden játék egyedi, fontos, hogy szorosan együttműködjenek a fejlesztőkkel, illetve mindent megtesznek, hogy a szolgáltatásban való részvételükért megfelelő anyagi kompenzációt kapjanak.

Hozzászólások: 5
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
X9K338DA avatar
Ez nyilvánvaló. Épp ez is a célja. A legtöbb játékos nem vesz minden hónapban teljes áron, de még féláron sem játékot, a havidíjat garantáltan viszont minden hónapban bezsebelik. A game pass célja az, hogy végérvényesen aláássa a játékok (végfelhasználói licenc) birtoklását és teljes egészében szolgáltatássá alakítsa azt.

Szerintem 10 év és a játékipar gerince az ilyen előfizetős szolgáltatások lesznek pass-exkluzív tartalmakka. A casual gamerek, akik csak CoD-oznak meg FIFA-znak is kénytelenek lesznek kiköhögni az évi 120-180 dolláros előfizetési díjat a mikrotranzakciókon felül. Meg azok is, akik eddig a szezonális leárazáson elsütöttek 20-30 dollárt évente kétszer és annyival letudták.
0
0
0
0
no avatar
De vajon a game passból befolyt pénz kevesebb mintha nem ment volna game passra a játék?
0
0
0
0
kovb677 avatar
Ezen meglepődnek? Ha game passba több száz játék van akkor miért rohannának 1-esével megvenni őket külön?
1
0
0
0
misota31 avatar
Valószínűleg az új megjelenések csak az után lesznek elérhetőek, ha a statisztika azt mutatja, hogy az érdeklődők tábora jelentősen csökkent, valamint egy jókora emelés is várható.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció