Artifact: a Valve visszaveszi a gyengített lapokat, új jutalmakat szerezhetünk

Szerző: xoki | 2018. December 21. | hír | 0 hozzászólás

Az Artifact megjelenése után tisztán látszott, hogy a játékosok nem éppen úgy reagáltak, ahogy azt a Valve elképzelte. Elsősorban a kevés megszerezhető jutalom, valamint az ebből következő igazi pénzért megszerezhető drága kártyák verték ki a biztosítékot a játékosoknál. Mondhatni nem volt alternatívája a lapok megszerzésének, így a játék túlságosan is pay-to-win lett, viszont a fejlesztők folyamatosan dolgoznak a megoldáson.

Korábban megérkezett az ingyenes és egyben megszerezhető jutalom nélküli draft mód, ahol azért legalább lehetőséget kaptunk a különböző eseményekre szóló belépők megszerzésére, most pedig egy előrehaladási rendszer is bekerült, amely lehetőséget ad a játékosoknak, hogy további kártyacsomagokra tegyenek szert a játék során.

Ezenkívül pedig – annak ellenére, hogy a Valve korábban azt nyilatkozta, nem szeretne hasonló változtatásokat – a cég gyengített néhány túl erősnek ítélt lapot. Mivel ezeknek a kártyáknak értéke van a Steam közösségi piacán, amelyre kihatással vannak a változtatások, így a Valve visszavásárolja ezeket a lapokat az eredeti áron. Ez egy egyszeri alkalom és csak limitált ideig van lehetőségeket kihasználni.

Artifact
Artifact
Artifact
Megjelenés: 2018. November 28. (PC)
Műfaj: Stratégia, Kártyajáték
Fejlesztő: Valve
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!


Elfelejtett jelszóRegisztráció