Menu

Apogee Entertainment néven alakult újra a '90-es évek egyik ikonikus videojátékos cége

Szerző: Pafry, 2021. április 29., hír

Újraalakul az egykoron Apogee Software néven ismert cég, amely olyan játékok készítésében működött közre, mint például az első Duke Nukem. A vállalat neve igazi veteránnak számít a játékos iparban, hiszen a videojátékok úgynevezett hőskorában, a 80-as évek végétől kezdve már aktívan tevékenykedett.

1996-ban a céget átnevezték, ekkor kapta meg a ma is ismeretes 3D Realms nevet, míg az Apogee nevének és logójának jogai 2008-ban kerültek vissza az alapító Scott Miller egyik barátjához, Terry Nagyhoz. Ekkor jött létre az Apogee Sofware LLC, amelynek például az Ion Furyt köszönhetjük. Most azonban hosszú évek után Nagy összeállt Millerrel, hogy közösen létrehozzák az Apogee Entertainmentre keresztelt új cégüket, mellyel ezután független fejlesztőket fognak támogatni, segítve ezzel különféle eredeti videojátékos projektek megvalósítását. Az első ilyen játékot már be is jelentették, ez a Residual névre hallgató túlélő platformer lesz az OrangePixel fejlesztésében.

Az indie piac eddig soha nem látott méreteket öltött 2021-re, így nem csoda, ha egyre többen fordulnak ebbe az irányba a nagyobb kiadókkal szemben, akiknél már-már természetessé vált az a folyamatos biztonsági játék, amelyben az eredeti ötletek felől inkább a biztos pénzforrások felé fordulnak.

Támogasd a Gépigény.hu-t, hogy tovább fejlődhessen!
TÁMOGATÁS
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!


Lite versions:
Vírusírtó balVírusírtó jobb