A telefongyártóknak 2024 decemberéig kell átállniuk az USB-C portra

Szerző: xoki | 2022. December 14. | hír | 18 hozzászólás

Az Európai Unió az év elején hivatalosan is elfogadott egy egységes töltőportról szóló irányelvet, ezzel belátható időn belül több nagyobb gyártót is váltásra fognak kényszeríteni. Minden okostelefonra és táblagépre vonatkozik a szabály, így hamarosan az Apple is csatlakozni fog az androidos telefongyártókhoz azzal, hogy ők is az USB-C-t fogják alkalmazni.

A szabályt ugyebár az év elején fogadták el, de az EU ekkor még nem állt elő semmilyen határidővel. Most viszont már tudjuk, hogy a vállalatoknak 2024 decemberéig van idejük az új szabályoknak megfelelően eljárni. A legtöbb androidos eszközre mindez nem lesz kihatással, hiszen a legtöbb már most USB-C-t használ, ellenben az Apple-nek komoly változtatásokat kell eszközölnie, mivel termékeik többsége még mindig a saját fejlesztésű Lightning portot használja.

Az Apple korábbi közleményében megerősítette, hogy tényleg kénytelenek lesznek bevezetni az USB-C portos iPhone-t, ha továbbra is értékesíteni szeretnék azokat az EU területén. A cég első ilyen eszközei valószínűleg 2024-ben érkeznek majd, hiszen a határidő pontosan illeszkedik a kiadással kapcsolatos terveikhez.

Amennyiben pedig esetleg mégsem akarnának eleget tenni ezeknek a szabályoknak, akkor akár egy port nélküli iPhone-nal is előállhatnak, bár a piac valószínűleg nem áll még készen egy ilyen változtatásra.

Hozzászólások: 18
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Nemedik avatar
Továbbra is várom a port nélküli iPhone-t.
0
0
0
0
datguyKSZ avatar
Legalább bárkitől lehet majd töltőt tarhálni mindegy kinek milyen mobilja van. Nem kapom többször azt a választ hogy: Bocsi nekem Micro USB-és van nekem meg iphone-om van. Legalábbis aki 2024 után vesz mobilt.
0
0
0
0
💬 6
Ayistion avatar
@datguyKSZ: Ha tudod hogy lemeríted a telefonod, miért nem viszel magaddal töltőt? :d Sosem értettem ezt a töltő kunyerálást…
1
0
0
0
Edven avatar
@Ayistion: Én a lemerülést se 😁
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Ayistion: Hű, te sose utaztál még akkor sehova. 😀Pillanatok alatt elkeveredik a töltő.Ismerősömnek megserült a kábel, volt aki otthol hagyta és lehetne sorolni.
Volt már úgy, hogy a power bankom is lemerült...
Egyébként jó dolog ez a szabványosítás. A felhasználónak nem kerül semmibe.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@santakigyo: Nem, nem utaztam én gumi belsőben nőttem fel… vagy csak szimplán tudok vigyázni a cuccaimra… 🤔
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Ayistion: Nem komolyan gondoltam nem kell felvenni 🙂

Az egységesítés azért jó mert tényleg van egy kábeled, jó mindhez.
Ja és, hogy eddig nem tűnt és romlott el valamid, még nem jelenti, hogy nem fog 😉
Néha mikor 3 nap alatt letolok majdnem 2000 km-t bizony előfordul, hogy nem talál az ember valamit.
Egyébként ez inkább az ifososokat érinti, bár nem értem a felháborodásukat.Mivel szabvány lesz minden, bárhonnan tud kábelt szerezni és olcsón is persze.
Na de muszáj valamiért mindig sírni.
1
0
0
0
X9K338DA avatar
@datguyKSZ: Már legalább 3-4 éve szerintem az Apple kivételével minden gyártó úgyis Type-C portot használ. Lassan kikopnak a micro-USBs telefonok.
0
0
0
0
Ayistion avatar
Ezt meghozni egy hihetetlen fontos döntés volt. El nem hiszem hogy a legtöbb embernek aki soha nem vett apple terméket, nem mindegy hogy milyen csati van a telefonon. De hogy azt a k.rva órát ne kelljen tekergetni végre, azt senki le se szarja. :d
2
0
0
1
💬 9
xCube avatar
@Ayistion: Ez arról szól, hogy az egyencsatlakozók által csökkentsék az E szemetet.

Szerintem egyébként a Lighning port sokkal praktikusabb és robusztusabb, én jobban örültem volna neki, ha az lett volna standard.
0
0
0
0
no avatar
@xCube: Nyilván az lett volna jó és praktikus, ha abból lesz standard amit csak egy cég használ és senki más. Amit meg rajtuk kívül az egész világ használ (nem csak telefonoknál), az meg menjen a kukába. Teljesen igazad van :)
0
0
0
0
xCube avatar
@sany-e: Egy szóval nem említettem, hogy praktikusabb lett volna ha azt választják. Azt írtam, hogy én jobban örültem volna neki.

Miért? Azért, mert az USB-C komplikáltabb és kevésbé bírja a gyűrődést, mint a szög egyszerű de praktikus Lightning csatlakozó.
0
2
0
0
no avatar
@xCube: Először azt írtad: "egyébként a Lighning port sokkal praktikusabb..."
utána meg: "Egy szóval nem említettem, hogy praktikusabb lett volna..."
no comment :)
0
0
0
0
xCube avatar
@sany-e: Tanulj meg értve olvasni, ne csak a szavakat rakd egymás mellé:

"Szerintem egyébként a Lighning port sokkal praktikusabb... ...én jobban örültem volna neki..."

"Egy szóval nem említettem, hogy praktikusabb lett volna ha azt választják..."

Nem tudom mi a szakmád, de ha nem hírgyártó vagy politikus vagy, akkor szerintem pályát tévesztettél.
0
0
0
0
botmunpls avatar
@xCube: Ja, a lightning tartós:DDDD
ájfonjúzer ismerőseim félévente cserélgetik a kábeleket, én meg 5 év alatt egy C-t se cseréltem még. Ez erősen szubjektív.
0
0
0
0
xCube avatar
@botmunpls: A csatlakozóról beszéltem nem a kábelről. Én iPhone -t használok elsődlegesen mióta létezik a Lightning csatlakozó és eddig egyetlen egy kábelem ment tönkre, abban is az elektronika és nem maga a csatlakozó. Én mondjuk nem a kábelnél fogva rángatom ki az eszközből, hanem a csatinál fogva.
0
0
0
0
Ayistion avatar
@xCube: A cégek már csökkentették az E szemetet azzal, hogy annak idején az Apple kitalálta hogy nem ad töltőfejet a telefonokhoz. Mindenki k.rva anyázott, majd követte őket a Samsung meg utánuk még nem tudom ki, akkor már nem volt felháborodás érdekes módon. Cégeknek meg főleg megérte, el tudta adni külön a töltőfejet annak akinek kellett, valamint a telefonok doboza is kisebb lett szerintem.

Én is jobban szeretem a lighting portot a telefonomon, mint valami fostalicska usb-ct. Lehet itt jönni azzal hogy usb-c porton gyorsabban megy az adat meg nem tudom, de egy egyszerű dolog ahogy te is mondod, míg usb-c portnak a közepében még egy pecek is van, remélem beletörik az összesnek a töltőjébe aki ezt kitalálta. Valamint telefonon 2022-ben nem tudom ki másolgat adatokat a gépre, mikor ott az iCloud, pikk-pakk elérsz mindent.

Most akkor az lesz a standard hogy se adapter se adatkábel nem fog járni a dobozba, mert E szemét? Mert ez a gondolkodás alapján mindenkinek van otthon +1 usb-c kábele meg adaptere. De valszeg az apple fog belerakni kábelt, és fehér lesz hogy kib.ssza az emberek szemét. Ettől nem lesz kevesebb E szemét, mert ugyan úgy le van gyártva, akkor nem mindegy hogy milyen a csati rajta nekik? Világ legnagyobb f.szságainak egyikének tartom ezt a mizériát...
1
2
0
0
BLACKPINK avatar
@Ayistion: Notch al ugyanez történt, meg a jack csatlakozóval is.
Mindenki szidta az Apple-t végül mégis mindenki beállt a sorba.
Ezek a töltőfejen már meg sem lepődök
El tudom képtelni, hogy mostmár tényleg semmi nem fog járni a telefonokhoz mert amit utánna megveszel az nem lett legyártva meg nem lesz e szemét :? (sarcasm pls)
1
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció