A Microsoft és a Nintendo sem tervez áremelést

Szerző: xoki | 2022. August 29. | hír | 10 hozzászólás

A Sony néhány nappal ezelőtt bejelentette, hogy a legtöbb régióban megemeli a PlayStation 5 MSRP árát az infláció és a globális gazdasági helyzet miatt. Az áremelés hírére a Microsoft és a Nintendo szinte azonnal reagált, akik megerősítették, hogy nincs tervben az Xbox és a Nintendo Switch árának megnövelése.

A Sony bejelentését követően a Windows Central azonnal felvette a kapcsolatot a Microsofttal, hogy kiderítsék, terveznek-e hasonlót. A vállalat képviselője szerint az árak változatlanok maradnak, vagyis az Xbox Series S-ért továbbra is 300 dollárt, az Xbox Series X-ért pedig 500 dollárt kérnek majd.

A Microsoft nyilatkozata után a Nintendo is gyorsan felszólalt az esetleges árváltozásokkal kapcsolatos aggályok miatt. A Nintendo közleményében kifejtette, hogy az árképzési stratégiájukról nem beszélhetnek, de jelenleg nincs tervben a hardvereik árának megváltoztatása.

Ez semmiképpen sem fogja jó színben feltüntetni a Sonyt. Ugyebár a Microsoft rendelkezik annyi pénzzel, hogy hosszabb ideig veszteséget könyvelhessen el, de a Nintendóról ez már nem mondható el, szóval érdekes, hogy mégsem folyamodtak hasonló lépéshez.

Hozzászólások: 10
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Payphoner avatar
Szerintem azt hitte a Sony hogy a többiek kivárnak hogy ki emel elsőnek, úgy voltak vele hogy mindegy emeljünk mi akkor a többiek is fognak és sajnos nem jött be :D Vagy fordítva törtnék és mindenki várta hogy ki emel elsőnek és ha csúnyán néznek a vásárlók akkor a többiek inkább nem :D
0
0
0
0
💬 9
santakigyo avatar
@Payphoner: A Sony-nak a konzoljai nem fogynak úgy mint tervezték. Az, hogy miért lehet vitatni, jó konzol de, hogy még mindig nem lehet értelmesen kapni az eléggé gáz.
Gondolom ez is állhat az áremelés mögött.
1
0
0
0
Payphoner avatar
@santakigyo: Szerintem egyik konzol sem fogy úgy ahogy azt varnak kivéve a nintendo. Már régen nem létezik szerintem az hogy "konzol" élmény. Már ott megölte az egészet hogy konzolon is akadnak a játékok, bugosok. Az hogy lehet választani hogy FPS vagy Grafika mód. Régen mi volt a konzol élmény? Az hogy fogtad bedugtad és játszottál, nem nézegettél semmit. PS3/X360 érában nálam vége lett az egésznek. Ott volt utoljára érdemi fejlődés. A másik hogy az összes játék már konzolon is internet kapcsolatot igényel és kb csak a multiról szol minden. Ezért jó a nintendo mert ott még tényleg vannak jo Single játékok. És igaz hogy ma már nem is nagy érdekli az embereket a jo sztori de pont itt van a kutya elásva szerintem. Aki multizni akar az úgyis PC-n fog, billentyű-egérrel. És egy olyan időszakban ahol GTA5, LOL, PUBG, meg a Cod hozza a legnagyobb játékos számokat ott a PC fog uralkodni.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Payphoner: Az a konzol élmény, hogy 720p 30fps-el lehet csak játszani? Hát oké.
0
1
0
0
Payphoner avatar
@Tuhajohn: Látom átjött amit mondani akartam XD. Szóval abból hogy elmondtani hogy jó szori gémeket szeretnék neked az jött le hogy 720p-ben 30FPS-ben szeretnék játszani. De egyébként mész bármivel is az RT-vel? hatalmas újítás, meg tök jó hogy 2022-ben egy játék sem tud még mindig natívan 4k-t. Talán egy-két Indie game.
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@Payphoner: Jó történet központú játék nem csak konzolon létezik, sőt a legjobbak multiplatform címek.
A natív korszaknak vége. Jön a dlss és a fidelityfx. Én nem vagyok grafika huszár, legyen meg a minimum 60 FPS és nekem onnantól jó.
Röviden: azt írtad, hogy az volt a konzol élmény, hogy bedugtad és játszottál. Szerintem ez a konzol legrosszabb tulajdonosága. De szerencsére már legalább van FPS és felbontás mód. A 30 FPS konkrétan játszhatatlan már (mindig is az volt).
0
2
0
0
kismadar avatar
@Tuhajohn: Mutasd már nekem azokat a legjobb multiplatform címeket, mert jó sokat kell visszautazni az időbe, hogy egy értelmeset is találjon az ember. 😆 A Sony, és a Nintendo címei szarrá verik a mezőnyt... Sőt még az indie piac is ezerszer jobb játékok ad nekünk, mint a multiplatform AAA piac! Mindezt Master Chief profilképpel írtad. 🤣

Röviden: azt írtad, hogy az volt a konzol élmény, hogy bedugtad és játszottál. Szerintem ez a konzol legrosszabb tulajdonosága.

Nem értem mi baj. Nem kell driverekkel, hibaüzenetekkel szenvedni, hanem csak leül az ember és játszik. Nem kell folyamatosan új alkatrészeket venni, mint pc-n, hanem évekig játszhatsz ugyanúgy. Ez tényleg egy rossz tulajdonság. 😉

De szerencsére már legalább van FPS és felbontás mód. A 30 FPS konkrétan játszhatatlan már (mindig is az volt).

https://media.giphy.com/media/jTwidEG8OOAHifARz1/giphy.gif
0
0
0
0
Tuhajohn avatar
@kismadar: Hűha! Elkezdtem írni valamit, de inkább elengedem. Kivéve Chief-et, őt ne szóld le! (Persze ez csak a Bungie féle Chief-re vonatkozik, 343-mas a nyomába se ér.)
0
0
0
0
santakigyo avatar
@Payphoner: Pedig a story módra lenne igény, mert akármikor megjelenik egy kiemelkedő alkotás egész pozitív a fogadtatása. Csak sajnos a multiba, mikrosz@rokba több a pénz.
Egyszerűbb valamit elkészíteni, megnyírbálni és amit kivágtak külön pénzért adni. Mert bizony erre van igény.
De igen a konzolok se a régiek már. Abból is jön erősebb, kell bővebb tárhely, a kontrollerje pl a ps-nek forintot nem ér.
És biza várni kell sokszor a javításra a játékok esetében. De még a bolond kontroller is kap frissítést.
0
0
1
0
Payphoner avatar
@santakigyo: Minden fontos csak a játékok minősége nem xD. Én már nemtudom hová tenni, csalódott vagyok. Én tudom hogy a múlt nem hozható vissza és hogy nehéz már bármire is rácsodálkozni. Nem lesznek már olyan újítások mint egy Max Payne vagy egy GTA esetében. De akkor is fáj elhinni hogy 15-20 ember 2-3 év alatt megtudott csinálni egy Max Payne volumenű játékot. Móst meg 5-6 évig csinálnak 150-en egy játékot majd 3x eltolják hogy mire kijön bugos és játszhatatlan. Ja és akkoriban még nemvolt külön tesztelő csapat. Olyan mintha már a játék fejlesztők nem is élveznék a munkájukat. Se azt hogy készíthetnének maradandót..
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció