A Gamescomon fogja bejelenteni új kártyáit az AMD

Szerző: xoki | 2023. August 18. | hír | 92 hozzászólás

Az AMD az augusztus 25-én, helyi idő szerint 17:00 órakor kezdődő Gamescom sajtótájékoztatóján fogja bemutatni az új Radeon grafikus kártyákat. Bár pontosan nem tudni, mely termékekről van szó, elég valószínű, hogy a várva várt RX 7800 XT-re és/vagy az RX 7700 XT-re utaltak Scott Herkelman szavai.

Az RX 7900 XTX és RX 7900 XT 2022 decemberi megjelenését követően Radeon-fronton nem igazán volt mozgolódás az AMD-nél, legalábbis nem publikusan. A jóval olcsóbb RX 7600 májusban vált elérhetővé, miközben az RX 7900 és RX 7600 közötti rést még csak most fogják kitölteni.

Az RX 7800 XT előreláthatóan az Nvidia RTX 4070-es kártyáival száll majd szembe. Mivel a PowerColor kiszivárogtatta a kártya specifikációit, így a hivatalos bejelentés előtt ismertté vált néhány fontos adat: 3840 shader egység, 16 GB GDDR6, 256 bit. Tehát papíron pontosan az RX 7900 XT és az RX 7600 között helyezkedik el, de élesben még nem láthattuk, és konkrét teljesítményadatokról pedig csak később fognak beszámolni a tesztelők. Az RX 7700 XT kapcsán sokkal kevesebb információ kering, de feltehetően az RTX 4060 Ti ellen tervezik kiadni, és cut-down RX 7800 XT Navi 32 GPU, illetve 12 GB VRAM (192 bit) jellemezheti.

Hozzászólások: 92
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
bukta2 avatar
Láttam hogy egyre nő (brutálisan megugrott) az ezen topicban lévő kommentek száma az elmúlt 1-2 napban mondom benézek már... és ritka jót nevettem már hétfőn kora reggel 😂😂 eszem megáll mik vannak...tuti troll
0
0
4
0
💬 2
thug85 avatar
@bukta2: Én most olvastam végig. Végére teljesen elveszítettem a fonalat, újra bele kellett olvasnom az elejébe mert már elfelejtettem miből indult ki az egész okfejtés. Sok volt ez nekem így hirtelen.😁
0
0
3
0
bukta2 avatar
@thug85: ez jó volt! 😅
0
2
1
0
gtafun avatar
Jó lenne ha fel lenne minden kártyánál tüntetve a fogyasztás w-ban kifejezve, mert mindig erre szoktam rákeresni és már elég idegesítő,valamelyiknél ott van, van ahol a gyártónál se találom meg fent hanem gameplay videókban msi afterburnerből lesem ki.
Másik idiótaság billentyűzetnél nem tüntetik fel a nyelvet ami az egyik legfontosabb dolog.
1
1
0
0
💬 72
PoPet avatar
@gtafun: Az első felvetésre egy szó a válasz: techpowerup.
A másodikra meg annyit, hogy amíg kb nem japán, nem mindegy? Kb 5 éve nem volt magyar billentyűzetem.
0
0
0
0
gtafun avatar
@PoPet: Ismerem az oldalt de az árukeresőben is fel lenne tüntetve jó volna van aki hidd el azt is nézi,ilyen energia árak mellett hidd el egyre többen.
Most is volt egy kártya ph-n 75.000-ft a 150.000.-boltban aztán megnéztem 200w-körüli fogyasztása volt.Jobb is hogy jegelték.
Az egyik vásárló emagon szóvá tette ne vegye senki mert nem magyar a billentyűzet,és igaza van neki,sok terméknél nincsen feltüntetve hogy milyen nyelvű,csak azoknak fontos akik magyart szeretnének,senki másnak.
Ennyi erővel odaírhatná az arukereso nézd meg a paramétereit a techpowerupnál,ill az összes bolt.Nem láttam statisztikát eladásból melyik nyelvre van igény Magyarországon,de érdekelne.
Nekem fontos szempont a w- teljesítmény/fogyasztás hogy fel legyen tüntetve az értékesítő oldalon ill bill nyelve,vannak okosabbak mint te akinek nincsen rá szüksége.
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: 200W nem sok. Kész pont. 50W "extra" fogaysztás napi 8 órában maxon pörgetve ÉVENTE ~7200Ft. És sosem fogod 8 órán át maxon pörgetni. Tehát jó ha évente 2-3000Ft a különbség. Konkrét példa ha pl valaki 20-30k-val a 6700XT-nél drágábban megveszi a 4060Ti-t, mert hát kevesebbet fogyaszt. Akkor remélem 5-10 évig Furmarkal pörgeti, hogy meg is térüljön.

Az árukeresőn meg irreális elvárás, hogy minden adat fellegyen tüntetve, ráadásul pontosan, mikor millió+1 termék van az oldalon. Amúgy sem onnan meg szar userbenchről kell tájékozódni, hanem a gyártó oldaláról, illetve nevese szakmai oldalakról, YT csatornákról. Pl árukeresőn a top5 tápegységből egy 20 illetve 25 ezerért a doorstop kategóriába esik.

Illetve az árukeresős termékoldalak alján van egy ilyen is:
"Oldalainkon a partnereink által szolgáltatott információk és árak tájékoztató jellegűek, melyek esetlegesen tartalmazhatnak téves információkat. A képek csak tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban. A termékinformációk (kép, leírás vagy ár) előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak. Az esetleges hibákért, elírásokért az Árukereső nem felel."
0
0
0
0
gtafun avatar
@PoPet: Szia PoPet nekem nem sok de a családunkban összeadódik és ezért magas.
napi 1-2 órát játszok.
Árukeresővel az a baj egyiknek ott van a másiknak nincsen ott a fogyasztása.Techpowerup-ot ismerem ha nézelődök mi mennyi akkor arukereso.Gyártókra is nézz rá mert soknál nincsen ott mennyit eszik a terméke.
Értem amit írtál nem egy nagydolog odaírni szerintem,arról is tájékoztatni azokat akik hasonló helyzetben vannak.
A másik te hogyan programozod be,úgy is fog menni a te géped mit hogyan állítasz be rajta,mint ahogy a driverek fontossága is.
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Napi 1-2 órában meg aztán tényleg párszáz forintokban lehet kifejezni egy erősebb kártya extra költségét. Kontextusban: 2 tálca szalámi ára... ÉVENTE

Az utolsó mondatot meg nem is értem akárhogy próbálom.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Ezeket az elvárásaidat te se gondolod komolyan szerintem

Ezt a fogyasztás témát meg jobb ha hagyod ha fogalmad sincs miről beszélsz
0
0
0
0
gtafun avatar
@MC MaRcI: Nem gondolom komolyan hogy termék tájékoztatóban kéne szerepelnie mennyi fogyaszt és milyen nyelvű legyen a bill.csak azokkal lesz gond akik ez miatt anyáznak majd.Ha megveszi a bill és nem olyan aminek fel van tüntetve,visszaküldés,elállás fogyvédelem stb. ezeket kéne elkerülni a megoldás a megfelelő tájékoztatás lenne.
Gyártói adat,rendszerdiagnosztikai program,fogyasztás mérő dugalj.
Amúgy tényleg nem tudom miről beszélek.
1 villanyóra van a családban ami azt eredményezi hogy átlag feletti a fogyasztásunk.
Nem pedig 6 egyenlő részre van osztva ami adná azt nem is nagy a fogyasztásunk itt még a rendszer-használati díj is magasabb talán,de fogalmam sincsen miért írok ilyen butaságokat ide,nem is értem.De egy képet ha megengedsz nekem:
Spoiler!
https://kepkuldes.com/images/6aaa8885cb09d118dbbd30e9fcca1347.jpg
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Ja, nem tudtam, hogy 1050Ti-ról van szó, egy maximum belépőszintnek nevezhető kártyáról, illetve egy 10 éves prociról. Így méginkább nem értelek.

Neked 180W-ot eszik a CPU+VGA, nekem 310-et. 130W, évente kb 7-8k Ft. Cserébe a teljesítmény sokszoros. A fogyasztás nincs a duplája sem.

Akkor ki is fizet többet w/teljesítmény arányban? Igaza volt Marcinak, fogalmad sincs miről beszélsz.

Spoiler!
Falból nem tudom mennyit húz, őszintén nem is érdekel. Annyi felesleges dologra költenek az emberek, hogy évente 5-10 ezret pluszban villanyszámlára rádobni szerintem elhanyagolható azokhoz képest.
0
0
0
0
gtafun avatar
@PoPet: Igaza volt neki nem is akarok zavarni szia.😇
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Látom nem borít fel az ész
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Te nagyon el vagy tévedve ember. @PoPet már mondott példát, most én jövök 😇
A te géped összben alig fogyaszt többet 200W-nál, Popet barátunknak 370-380W összben amit a gépe eszik, NEKEM meg csak a kártya 310W, csak a proci fogyaszthat többet mint 100W; szóval összben már 500W-nál járok. Na ezt most nem vagánykodásból vagy valami, de amikor nyári hónapban légkondim megy kb 5 órát naponta és gépen játszok szintén 5-öt, légkondi többet fogyaszt 🤣. Na már most összehasonlításképp egy indukciós főzőlap 1 óra alatt MINIMUM a gépem 3 órai játékának megfelelő mennyiségű áramot fogyaszt, de általánosságban 4 órának megfelelő mennyiségű áramot. Ezt onnan tudom hogy külön vannak nálunk mérve melyik helyíségben mekkora az áramfogyasztás. Árakról meg azért nem beszélek mert én máshol lakom, de a fogyasztása ezeknek a berendezéseknek akkor sem változik.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Udvariasan elköszöntem, ha magának igaza lenne akkor a fogyasztásom nem 30kWhkörüli lenne, hanem élből 60 körüli amit ön írt példának, az érvelése helytelen ezzel a hozzászólással nem fogok tudni mit kezdeni.
Számlán lévő összeget tessenek elosztani a mért fogyasztással és megvan felhúzva a gépem megy 2-3.000.-között dupla áron számolva,mivel nem átlagos a fogyasztása a háznak- világgazdaság.
Gyerekek.
Spoiler!
https://kepkuldes.com/images/a5243857fcd27d972c03b3858b6847f2.jpg
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Látom értelmezni sem tudsz egy kommentet, nemhogy fogalmad legyen a dolgokról, ahogy a többiek is írták. Na de a te bajod, úgyhogy én ezzel "udvariasan elköszöntem"
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Annyi kérésem volna a tanárának az egész írásunkat-beszélgetésünket mutassa meg és hallja meg mit fog mondani,csak hogy lássa kinek van igaza.
A szülőket felejtse el mivel azok adhatták át a hibás géneket.
Köszönöm.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Azzal hogy sértegetsz csak annyit érsz el hogy még jobban legalacsonyítod magad. Amúgy meg én rég elvégeztem az egyetemet de látom neked nem jött még össze és nem mellesleg számítógépekkel foglalkozok nap mint nap. Biztos neked van igazad annak ellenére hogy nincs mivel lemérjed valós időben és nem annak a több tucat embernek akiknek ehhez készült műszerük van. Csak egy jó tipp, mert látom nem sok észt osztottak neked, keresd meg interneten egyes elektronikai berendezések hány wattot fogyasztanak
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Elektronikát (is) tanultam 5 évig, melyik tanárom hívjam fel, hogy röhögjön egy jót rajtad? Akinek évi extra 3-5 akár 10 ezer forint gondot okoz, annak gamer gép sem kell. Egy 370W-os config, messze nem a legkomolyabb fogyasztó egy háztartásban, sőt. De hát látszik hogy érvelni nem tudsz, mert nem tudod miről beszélsz, szóval el kellett kezdeni személyeskedni.

Spoiler!
Ha már tanárok, egy nyelvtan korrep elférne, mert a mondatalkotással aztán nálad is vannak ám gondok.
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Látom sikerült egy 9 éves beszélgetést előkaparni xd
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@PoPet: Meg az a beszélgetés hogy jön ide? Xd
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: A 30Kwh-t meg gondold át mégegyszer mit jelent. 30000W / óra. :) Milyen típusú atomreaktort használsz? :D
És továbbra sem kell osztogatni semmit. Ha a géped fogyaszt 180W-ot, felszrozod annyival ahány órát megy egy nap, azt 30-al és még 12-vel és megkapod az éves fogyasztást.
0
0
0
0
no avatar
@PoPet: A 30 kwh az lehet bármilyen fogyasztási szempontból reális, akár egy kis energiaigényű házra nézve, akár részlegesen lebontva, de ezt a felét te sem érted.
Hogy gtafun érti-e vagy csak írja azt nem tudom, de a fenti eszmefuttatása tényleg nagy hülyeség.
Nem a fogyasztással van a baj, hanem az árazásokkal. Ha teljesítményben tényleg ilyen 10-15%-os előrelépés lesz az előző generációhoz képest és még drágább is lesz annyival, akkor én is hülye vagyok, hogy nem vettem meg hamarabb egy 6700xt hanem várok a csodára...😖
0
0
0
0
PoPet avatar
@kedveslehel21: Ő mondta, hogy "átlag feletti a fogyasztásunk". Szóval nem kis energiaigényű ház, szimplán csak idebökte úgy, hogy azt se tudja mi mi.

Ha kijön az új széria, a 6700XT lehet még olcsóbb lesz, szóval még meg is érheti várni.
0
0
0
0
no avatar
@PoPet: Persze, az nekem is tiszta, hogy fogalma sincs miről beszél. Kíváncsi leszek, immár kivárom.
0
0
0
0
gtafun avatar
@kedveslehel21: 1.Megnéztem a számlát mennyi a fogyasztásunk.
2.Megnéztem mennyit fizettünk érte.
3.Megtudtam 1kWh -áram ára 63-ft ba került.
4.Megnéztem a fogyasztásomat pl:33 kWh óra a fogyasztásmérő szerint spoiler jelzésen a diagramm hónapokon keresztül mértem.
5.Ezt felszoroztam ezzel az árral és megkaptam mennyi pénzben kifejezve a fogyasztásom.

"Csak egy jó tipp, mert látom nem sok észt osztottak neked, keresd meg interneten egyes elektronikai berendezések hány wattot fogyasztanak."

Helytelen mivel minden gépnek(számítógépnek) más a teljesítménye,enyémnek ha akarom 100w-ha akarom 60-70w-biosban és a programmal le tudom szabályozni,úgy mint a memória sebességét.Ez a meglátás nézzem meg helytelen.Én láttam a saját számlánkat ez az ember nem látta ezért nem tudom miért gondolja helyesnek amit ír fentebb van az én mért eredményem, havi szintre napi szintre lebontva.Mért adatokat én küldtem be a részetekre hogy lássátok,nem pedig önök.Rendszerdiagnoszt program-gyártói adat-biosbeállítás-fogyasztásmérő-és számla megnézésével néztem meg,maga aki kommentel mivel nézte meg?

https://kepkuldes.com/images/6aaa8885cb09d118dbbd30e9fcca1347.jpg

Sziasztok pár érdekes videót betettem pénzzel kapcsolatban, akit érdekel a téma nézze meg.




https://www.youtube.com/watch?v=H-yn1IyTR4o
[LINK]
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Úgysem fogod megérteni, higy hiába kicsi a fogyasztásod, ha azt gyenge régi komponensekkel éred el, akkor az általad emlegetett w/performance sokkal rosszabb, mint pl nekem.

Ezt a magázódást meg aztán nemtudom miért kezdted el a beszélgetés felénél, amikor elfogytak az érveid, illetve megcáfolásra kerültek, de rádbízom. A 63Ft-al számolva, ha 100W-al többet fogyasztana a géped, akkor évente a te napi 2 óra játékoddal számolva +4500Ft lenne. Havonta 380Ft. 1 tábla milka (lehet még az se jön már ki belőle, nem vettem ezer éve)

Továbbra is tartom, hogy akinek ez nem fér bele, annak a legkisebb gondja is nagyobb, minthogy a gépe fogyasztásával foglalkozzon.

Spoiler!
Eon-nál itt 40Ft-ra jött ki az ehavi számlámon 1kw, úgy, hogy volt benne valamennyi piaci áras is (klímán kívül szinte minden van, a szárítógéptől kezdve több tvn át, laptopok, indukciós főzőlap és elektromos sütő, mosogatógép, vízforgató, öntöző szivattyú stb, a HATALMAS fogyasztású gépemet nem is említve, mind szinte napi használatban). Szóval ha ez nálatok 1,5x ennyi, akkor érdemes lenne kideríteni mik a nagyfogyasztók, mert a géped aztán rohadtul nem az.
0
0
0
0
carl18x avatar
@gtafun: És mondjuk téged miben korlátol hogy a kártyád nem 75 wattot hanem 125 wattot eszik?
Nekem a 1660 Super alul feszelve el van 90-100 wattból.

Havi 300-400 forint a többlet fogyasztás cserébe sokkal nagyobb a teljesítmény.
Ha annyira zavar a magas fogyasztás vegyél egy RX 6600 és feszeld alul, az le lehet vinni 60-70 watt környékére.

Ha valaki dohányzik elpöfékel havi 30-40E forintot, ha egész hónapba renderelsz a 1050Ti-al se eszik meg ennyi pénzt....
Én is ritkán játszok de manapság egy átlag kártya 100-200 wattot kér átlagba, ha zavar a fogyasztás marad a manuális és alul feszeled magad a neked vélt ideális fogyasztásig.

Az 1050TI nem eszik sokat tény, de régi és gyenge és mai kártyák mellet nem is hatákony.
Szóval keveset fogyaszt de a teljesítmény se túl magas, mondhatni azt is gyenge.
0
0
0
0
gtafun avatar
@carl18x: Attól függ ki mire használja annyit is fogyaszt és hogyan van beállítva és melyiket használja.
1050TI egy példa volt.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gtafun: Az árúkereső egy boltgyűjtő oldal nem ternékadatlap. Ha rámrgy az adott oldalra ott már ott mennyit fogyaszt.

Elöször is egx teljesítményt kellene belőnie amely optimális és egyben pénztárca barát is. 150-180W fogyasztás igencsak kicsi. Ha ez Önnek megterhelő akkor igencsak szegény lehet. 180W x 2 (óra) x 365 (nap) az 63 ft-al számolva 8700 Ft. Ez sok? De legyen egy 10-es. Egy évre. Komolyan érdekel. Ez Önnek megterhelő? Mert ha igen akkor nagy gondban lehet.
0
0
3
0
gtafun avatar
@Quadgame94: MegjöttpegasuslovonülvevágtatvaCIAcserrybloszonja nem érdekel a fogyasztásom mert tudom mennyi,megoldást megválaszolták.Szolgáltató váltás vagy megmérni a többi eszközt,másik 27.000.-ft a rendszer-használati díj.

Fent belinkeltem egy mérést amit hónapokon keresztül végeztem és ennek ellenére találgatták mennyi lehet a fogyasztásom meg kinek mi a sok.Nem kértem segítséget senkitől.A stílusukat kövesd vissza ne azt amit ide írnak hogy ők úgy gondolják.
Régi beszélgetésben le van írva kik voltak abban az időbe fent ezen az oldalon,hát ez most se változott. Büszke lehetsz magadra haverjaiddal együtt.
"Látom sikerült egy 9 éves beszélgetést előkaparni xd"
"Persze, az nekem is tiszta, hogy fogalma sincs miről beszél. Kíváncsi leszek, immár kivárom."

Szakember a megoldás b+.

Nem mondtam hogy sok vagy igen?
": 200W nem sok. Kész pont. 50W "extra" fogaysztás napi 8 órában maxon pörgetve ÉVENTE ~7200Ft. És sosem fogod 8 órán át maxon pörgetni. Tehát jó ha évente 2-3000Ft a különbség. Konkrét példa ha pl valaki 20-30k-val a 6700XT-nél drágábban megveszi a 4060Ti-t, mert hát kevesebbet fogyaszt. Akkor remélem 5-10 évig Furmarkal pörgeti, hogy meg is térüljön."

Tableten játszok hétvégente 1-2 órát-szágépen netezek film stb olvasok......

"Az utolsó mondatot meg nem is értem akárhogy próbálom."

Akkor minek szól hozzá?

Nem tudom mit nem értesz rajta?
A másik te hogyan programozod be,úgy is fog menni a te géped mit hogyan állítasz be rajta,mint ahogy a driverek fontossága is.

Másik amit írtam:

Helytelen mivel minden gépnek(számítógépnek) más a teljesítménye,enyémnek ha akarom 100w-ha akarom 60-70w-biosban és a programmal le tudom szabályozni,úgy mint a memória sebességét.
Internet is más meg a valóság is más,mért eredmények.

Nem mondtam ilyet amit te ideírtál mert nekem leszabályozva monitorral és hangfallal megy 100w-ot nincsen futtatva semmi akkor alább megy a teljesítmény.4.1-re felrakva van 150w a teljes gépnek.

"Neked 180W-ot eszik a CPU+VGA, nekem 310-et. 130W, évente kb 7-8k Ft. Cserébe a teljesítmény sokszoros. A fogyasztás nincs a duplája sem."

"Akkor ki is fizet többet w/teljesítmény arányban? Igaza volt Marcinak, fogalmad sincs miről beszélsz."

Nem tudom miről is beszélek ahogy te is írtad, te jobban tudsz a mi házunkról mindent mert van diplomád-tekisedwardsznodenke.

Legyél rá büszke hogy többet fizetsz,ügyes vagy van tehetséged-büszke lehetsz magadra.

" Úgysem fogod megérteni, higy hiába kicsi a fogyasztásod, ha azt gyenge régi komponensekkel éred el, akkor az általad emlegetett w/performance sokkal rosszabb, mint pl nekem."

Én láttam a saját számlánkat ez az ember nem látta ezért nem tudom miért gondolja helyesnek amit ír fentebb van az én mért eredményem, havi szintre napi szintre lebontva.Mért adatokat én küldtem be a részetekre hogy lássátok,nem pedig önök.Rendszerdiagnoszt program-gyártói adat-biosbeállítás-fogyasztásmérő-és számla megnézésével néztem meg,maga aki kommentel mivel nézte meg?

"Az árukeresőn meg irreális elvárás, hogy minden adat fellegyen tüntetve, ráadásul pontosan, "

Szerintem ha ott nem lennének pontos adatok akkor ott nagy balhé lenne.
Írjál nekik levelet de azt is írd meg hogy a techpoweruppot javasoltátok stb...
Miközben a boltokban a kábel hossza,meg harisnyázott,meg aranyozott minden szart feltesznek,de ezt nem.A gyártók oldalát egyesével keresd meg és ott is közöld velük,ne csak velem.
jobb a hiszékenyeknek és együgyűeknek, mert nem fogják fel a világ romlottságát
- a keresztény tanítás szerint a lelki szegények azok, akik nem ragaszkodnak a materiális javakhoz, ezért egyfajta belső szabadságra tesznek szert

Jézus szavai szerint: "Boldogok a lelki szegények, mert övék már a mennyeknek országa."

Mi ez a 7 soros maszlag:
gyp-s te idióta vagy?

@gtafun: Elolvasva az eddigi hozzászólásokat Kedves Uram (magázódok inkább én is mert azt tapasztaltam, hogyha valaki véleménye nem szimpatikus akkor Ön is ezt teszi) úgy gondolom, hogyha valaki számára a Gamer PC-je fogyasztása szempont és nem a számítógép hűtésének nehézségei miatt hanem a rezsi miatt akkor annak más, jelentősen költséghatékonyabb hobbit kellene választani, ugyanis látatlanul és ismeretlenül is kijelenthető, hogy általánosan vett anyagi gondokkal küzd, amelynek a helyes kezelése kulcsfontosságú és sokkal előbbre kell helyezni a videojátékoktól az alapvető szükségletek kielégítését és amint rendeződött a kedvezőtlen helyzet vissza lehet térni a témára. 🙂

Remélem nem vette túl személyeskedőnek a hozzászólásomat, a jó szándék vezérelt csak.

Le se sz.rom.köb@ növelted az értelmes emberek hozzászólását.Rossz a meglátásod.
Én fél mondatban leírom ezt a 7 soros értelmetlen szart:
-no pay,no game.-

Mi akar ez lenni?
"úgy gondolom, hogyha valaki számára a Gamer PC-je fogyasztása szempont és nem a számítógép hűtésének nehézségei miatt"

Érted mi a gond egyik terméknél fel van tüntetve a másiknál nincsen. Arukereso.hu gyűjtőhely és...Írd meg levélben az arukereso.hu-nak "boltgyűjtő oldal nem termékadatlap"Amit ők válaszolnak neked azt írd meg nekem légyszíves mert érdekelni fog.

"Elektronikát (is) tanultam 5 évig, melyik tanárom hívjam fel, hogy röhögjön egy jót rajtad? "

Amelyik tudja a számlákat és mért eredményeket megnézés nélkül, mint ahogy azt neked is tanította.
Hogyan szól hozzá valamihez amiről fogalma sincsen?

"@gtafun: Ezeket az elvárásaidat te se gondolod komolyan szerintem

Ezt a fogyasztás témát meg jobb ha hagyod ha fogalmad sincs miről beszélsz."

Rád hagyom mert süt le rólad a tudás,te felsőbbrendű.

"Ő mondta, hogy "átlag feletti a fogyasztásunk". Szóval nem kis energiaigényű ház, szimplán csak idebökte úgy, hogy azt se tudja mi mi."

Miért van rajta kiakadva?Szolgáltatónak üzenem azt a nagyot tessék elosztani a házban lévő személyek számával és mindjárt nem lesz nagy a fogyasztás.
Mivel ügyesen összeadták azt ami eredményezte a nem kis energiaigény
-rendszerhasználatit meg felejtse el élből.

Csak odaböktem mért adatokkal fogyasztásmérővel-rendszerdiagnosztikai programmal-gyártói adatok figyelembevételével-számla megnézésével csak odaböktem-si-face. Videóban benne hogy *** át az embereket, de te még azt se nézted meg,hanem inkább okoskodsz.

Tényleg nem mondod...nem is tudtam hogy az, boltgyűjtő oldal.....

"@gtafun: Az árúkereső egy boltgyűjtő oldal nem ternékadatlap. Ha rámrgy az adott oldalra ott már ott mennyit fogyaszt."

És ha nincsen ott,na akkor mi van és megkeresem a gyártói weboldalt ahol szintén nincsen fent?Na akkor mi van. Szövetkábelmegaranyozottcsatlakozó ezek fontosak nagyon,ezeket fel kell tüntetni mert fontosak.Fogyasztást az nem meg hogy milyen nyelvű legyen a bill.....minek.....

Többet ne írjatok mert saját magamat égetem le vele légyszíves....
" csak annyit érsz el hogy még jobban legalacsonyítod magad."(mat)
Helyesírás korrep rátok is férne meg egy nagy körmös vonalzóval.
Elöször is egx teljesítményt kellene belőnie amely optimális és egyben pénztárca barát is. 150-180W fogyasztás igencsak kicsi. Ha ez Önnek megterhelő akkor igencsak szegény lehet. 180W x 2 (óra) x 365 (nap) az 63 ft-al számolva 8700 Ft. Ez sok? De legyen egy 10-es. Egy évre. Komolyan érdekel. Ez Önnek megterhelő? Mert ha igen akkor nagy gondban lehet."
0
5
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Megint itt van valaki aki szidja a sok hülyét, hogy szembemennek vele az autópályán.

Fogd már fel, hogy egy háztartásban egy számítógép nem nagyfogyasztó. Akkor se ha 400W-on pörög load alatt. Ha magas a villanyszámla máshol kotorássz.
0
0
5
0
gtafun avatar
@PoPet: Értelmesnek gondoltalak mert megválaszoltad-spoilerben.
Visszajöttél kötekedni?
"Megint itt van valaki aki szidja a sok hülyét, hogy szembemennek vele az autópályán."
Biztosan úgy van ahogy mondja.
Megmondta a megoldást és megint megmondja miért ismételgeti magát, elsőre is felfogtam.Jött egy újabb haver aki még nálam is okosabb,egy IQ betyár ismét.
Jó lenne ha haverok nem írogatnának be és nem válaszolnék nekik,felesleges higgyék el nekem.

Mondtam én ilyet,nagyfogyasztó?

"Fogd már fel, hogy egy háztartásban egy számítógép nem nagyfogyasztó. Akkor se ha 400W-on pörög load alatt. Ha magas a villanyszámla máshol kotorássz."

Oda van írva mi a nem világos?
Többet ne írjatok mert saját magamat égetem le vele légyszíves....
" csak annyit érsz el hogy még jobban legalacsonyítod magad."(mat)
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Ember téged nem lehet érteni, katyvasz amit írsz, engedd el, ne koptasd a csóri billentyűzeted tovább.
0
0
0
0
gtafun avatar
@PoPet: 😂"Ami nem megy, nem kell erőltetni"🤣
0
0
0
0
Pokman avatar
@PoPet: Én még mindig le merem fogadni hogy nem hallgatott rám és azóta se nézte meg mi mennyit fogyaszt géphez viszonyítva. Amúgy nem tudom ő hol nézte de én eddig akármilyen online üzlet odalára felmentem láttam a fogyasztást feltüntetve.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Nem az a kérdés én hol néztem meg hanem maga,ill mit?
0
2
0
0
Quadgame94 avatar
@gtafun: Egészségére! A hieroglifák jelentését könnyebb volt megfejteni mint ezt a szósalátázást amit itt összehordott. Minden jót és kívánok sikeres harcot az amperek ellen.
0
1
2
0
PoPet avatar
@Quadgame94: Hát én előbb tanulok meg mandarinul, minthogy ezt megfejtsem 🤣
0
1
0
0
gtafun avatar
@PoPet: Oda ész is kell az magának nincsen.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Quadgame94: Nem hieroglifák jelentésével kellett volna foglalkozni akkor talán ment volna.
Megfejtés:
Spoiler!
Magukat idéztem az idézőjelben,szóval a salátával saját magukat jellemezte,örülök hogy magukra ismeretek..🤣
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gtafun: És az hogy jött oda az én kommentemhez? Teljesen irrelevans dolgokat mosott össze. A szósalátázásnak nézzen utána lehet magára ismer.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Quadgame94: Először úgy csinál mint aki mindent tud,utána mint aki semmit se.
Egyszerűbb ha nem ír semmit se.
0
0
0
0
PoPet avatar
@gtafun: Tisztelt Dr. Phd. Gta Villamosmérnök és Energetikai szakértő Fun!

Tökéletesen leírta a saját maga viselkedését! Idejött okoskodni, rávilágítottak, hogy fogalma sincs miről beszél, és most vérig van sértve. Kérem inkább vonuljon vissza, mert sajnos ezen már nevetni sem lehet, csak sajnálni tudom önt. Illetve ne feledje, amíg amiatt megy a számítógépe, hogy ide írni tudjon, csapágyas lesz a villanyórája.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@gtafun: Mondja ezt az akinek a neve egy English fail. :D
0
0
0
0
Pokman avatar
@Quadgame94: Ennek aztán hiába mondasz bármit is, el kell engedni. Tisztán látszik hogy vagy szimplán hülye vagy még azóta se járt utána a dolgoknak. Egyszerűen magyarul elmondtam neki nézzen szépen utána az interneten hogy egyes háztartási gépek mennyit fogyasztanak de még csak azért se csinálja, vagy lehet utánanézett és rájött mekkora barom de kénytelen elfogadni és inkább itt minket sérteget.

Az elején még azt hittem hogy csak itt trollkodik, de már tisztán látszik hogy elmentek neki otthonról. Itt mondjuk neki 7-en hogy teljesen tévúton van de csak megy szembe a forgalommal. Ha még 1-2 ember mondja akkor lehet hogy én se nézek utána valaminek, na de ha még több jön és mondja hogy rosszul tudom akkor csak utánanézek. Ez a normális viselkedés, nem pedig hogy itt személyeskedek mindenkivel csak mert nem értenek a hülyeségemmel egyet.

Az meg hogy a PC watt használatától hogy jutottunk az összeesküvés elméleti videókhoz meg pláne nem tudom, de kétlem hogy akár egyszer egy helyen is bárki azt mondta (természetesen meg se néztem azokat amiket küldött, bőven elég volt a címük) hogy a számítógépe az oka annak, hogy nagy a villanyszámlája.

Az hogy meg az árukeresőn nincsen feltüntetve hogy melyik kártyának mik a specifikációi teljesen egyértelmű kéne hogy legyen, ahogy az is hogy akármelyik mai billentyűzetet úgy állít be az ember ahogy akar, szóval nem értem ezt a magyar billentyűzet dolgot sem. Mondom, tisztán látszik hogy valami baj van a fejével, vagy csak egy vénember aki leragadt valahol a 2000-es évek elején, mert semmi mással nem lehet megmagyarázni ezt a viselkedést.

Az elején még vicces volt, aztán csak mérgesített itt mindenkit, végül szánalmas lett.
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: "Egyszerűen magyarul elmondtam neki nézzen szépen utána az interneten hogy egyes háztartási gépek mennyit fogyasztanak "

Amit mond egyrészt leírtam korábban többször hogyan mértem meg a fogyasztásomat és hol néztem meg,másrészt miért ismételgeti saját magát és az igazát bizonygatja,próbál engemet meggyőzni az ön igazáról.
Nem bíznék semmit se az internetre,csak a helyben és helyszínen mért fogyasztásban.
Úgy emlékszek nem kértem segítséget,főleg nem magától.Azt is észrevette hogy magukat ismételgeti az 1-2 ember...?Ugyan azt leírta hol nézzem meg,nem sok a fogyasztás stb....de nem érdekel mert tudom mennyi.Zavart az hogy az arukereso.hu ban nem volt megadva a w-fogyasztás és vga-ra amikre rákerestem gyártói weboldalon sem...Az hogy milyen bill-et használt pedig végkép nem érdekel.
Én azt mondtam hogy a számla nem 6 ember között oszlik meg,hanem 1 emberként/család van nézve ami eredményezi átlag feletti fogyasztást....a csontodról a bőrt is lehúzzák ebben az országban.Ami sok volt a rendszhasználatidíj.Írja meg ezt amit nekem írt az árukeresőnek és a billenty.forgalmazóknak kíváncsian várom mit válaszolnak.Szitkozódás nélkül elköszönök,mert tudom hogy magának is igaza van valahol,de vegye észre amit ide leírtam,nem először nekem más okoz problémát.Az oldal helytelen működéséhez vezet a mi beszélgetésünk mivel nincsen értelme.Ha megértett, megértett ha nem sajnálom.Legyen önnek igaza abban amit mond,de ezt itt ebben a formában ne vigyük tovább.Ez az oldal a gyerekekért is van,ill többségük gyerek.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun:
Ugyan azt leírta hol nézzem meg,nem sok a fogyasztás stb....de nem érdekel mert tudom mennyi.

Ezzel csak azt bizonyítja hogy nem tud semmit, javaslom vegyen egy eszközt amit direkt a konnektorba dug és arra a háztartási eszközöket, az megmondja pontosan adott időben mennyit fogyaszt az adott gép. Csinálja meg mindenre és meglátja hogy igazunk volt. Többiek pedig nem ismétlik, egyszerűen csak az igazságot mondják amit még mindig nem fogadott el. És nem kell megírjak senkinek semmit mert érdekes módon én egyből megkaptam mi mennyit fogyaszt 🤣. A billentyűzet hülyeségeket is felejtsük már el. Milyen magyar billentyűzetet akar? Írja rajta az ékezeteket? Nem lehet megjegyezni 9 billentyűt? Na erre már tényleg nincs mit mondanom
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Mit kéne itt ezen lássak?
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Fától az erdőt.
Fogyasztásomat amit fogyasztás mérővel végeztem el ill rendszerdiag programmal a gyártói adatok figyelembevételével és számlák megnézésével.
Amit mond egyrészt leírtam korábban többször hogyan mértem meg a fogyasztásomat és hol néztem meg,legyen önnek igaza abban amit mond,de ezt itt ebben a formában ne vigyük tovább.Ez az oldal a gyerekekért is van,ill többségük gyerek.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: És mi baj van ezzel a fogyasztással? CPU és GPU is kurva alacsony fogyasztáson megy
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Önnek adok igazat ezért kérek itt elnézést ha megbántottam.
Ez az oldal a gyerekekért is van,ill többségük gyerek.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: De még mindig el van tévedve, továbbra is keresse hogy miért fizet olyan kurva sokat arra az alacsony gépfogyasztásra. Kívánok sikeres harcot a wattok ellen
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Törölt hozzászólás
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun:
Biztosan mivel többet nem vagyok hajlandó ide irkálni értelmetlenül

látom sikerült megfogadnia önnön tanácsát 🤣
0
0
2
0
gtafun avatar
@Pokman: Hasznos és értelmes tagja a gepigeny.hu-nak.?
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Ez vissza is kérdezhetném. De látom értelmesen nem lehet beszélni veled, mert mind muszáj visszajönnöd egy utolsó hozzászóláshoz, hogy tied legyen az utolsó szó, pont mint egy gyerek, talán az is vagy
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Szerintem ha írsz egy levelet az oldal tulajdonosnak kérdezd meg benne a legelső hozzászólásom volt értelmes, vagy amit utána írogattatok mit fog rá válaszolni írd meg légyszíves.Minden utána való hozzászólás teljesen felesleges.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun: Írd meg nyugodtan te, nekem jobb dolgom is van ennél. De hogy válaszoljak a kérdésedre, nem egy embernek segítettem itt gép építési tanácsadással, hibák megoldásával (mind szoftveres, mind hardveresekkel), játékokkal kapcsolatban és még munkához is. Na de te mit tettél itt a folyamatos sértegetéseken kívül, a témához nem illő régi videók megosztásával és a még mindig folytatott fölösleges és sértő hozzászólásaidon kívül? Nem kell válaszolj
0
0
0
0
gtafun avatar
@Pokman: Nem a munkásságodra voltam kíváncsi hanem arra amit itt ezen az oldalon jelen pillanatban leművel az helytálló-e?
De hogy válaszoljak a kérdésedre, nem egy embernek segítettem itt gép építési tanácsadással, hibák megoldásával (mind szoftveres, mind hardveresekkel), játékokkal kapcsolatban és még munkához is. Na de te mit tettél itt a folyamatos sértegetéseken kívül, a témához nem illő régi videók megosztásával és a még mindig folytatott fölösleges és sértő hozzászólásaidon kívül? Annyival kiegészíteném hogy a prohardveren és it cafeben is megfordulok néha.A belinkelt videóban pedig az igazság látható ami előbb-utóbb (jelen)a jövő lesz.Több értelem van 1 ilyen videóban mint bármi itt megjelent hozzászólásban,erre a szintre nem biztos hogy én vittem le a társaságot ahol most tartunk..MC MaRcI
52
2 napja | 2023. 08. 22. 10:28:10
@gtafun: Amúgy ezt a 9 évvel ezelőtti beszelgetesemet miért raktad ide?
Őszintén kíváncsi vagyok
Mi azzal a beszélgetéssel a baj?

Saját írását nézze vissza hogy én már elnézést kértem ha sértettem volna,de maga folytatja értelmetlenül. "még mindig folytatott fölösleges és sértő hozzászólásaidon kívül?"Én tőlem ne kérdezzen és ne írjon vissza, tegye meg nekem teljesítse ezt a kérésemet.Értelmes ember maga keressen valami értelmes elfoglaltságot,kötekedés helyett.
0
0
0
0
Pokman avatar
@gtafun:
Én tőlem ne kérdezzen és ne írjon vissza, tegye meg nekem teljesítse ezt a kérésemet.Értelmes ember maga keressen valami értelmes elfoglaltságot,kötekedés helyett.

Ember saját magadnak mondasz ellent Spoiler!
és akkor nem tartod magad értelmesnek ezek szerint?
Na mindegy, én elmondtam mindent amit akartam, a többiek is lentebb, koptasd a billentyűzeted itt tovább egyedül. Az okos enged, a szamár szenved.
0
0
0
0
tevepataharcos avatar
@gtafun: Én csak annyit szeretnék megtudni hogy miért olyan fontos számára a GPU fogyasztása holott maga állította egy későbbi kommentben idézem:
Helytelen mivel minden gépnek(számítógépnek) más a teljesítménye,enyémnek ha akarom 100w-ha akarom 60-70w-biosban és a programmal le tudom szabályozni,úgy mint a memória sebességét.

ennyi erővel bármilyen kompatibilis komponenset belevásárolhat a számítógépébe hogyha megadja neki hogy 100 Watt a maximum akkor annyi is lesz, ezek után csak a Watt/performance fog számítani

tudnám szívesen ajánlani Gamers Nexus YouTube csatornát is ahol rengeteg alaktrészt leteszteltek komolyabb munka alatt és egy grafikonon ábrázolták egyes komponensek mennyi áramot használtak fel egy adott hoszabb munka során.
0
0
0
0
MrPAYER avatar
@gtafun: Elolvasva az eddigi hozzászólásokat Kedves Uram (magázódok inkább én is mert azt tapasztaltam, hogyha valaki véleménye nem szimpatikus akkor Ön is ezt teszi) úgy gondolom, hogyha valaki számára a Gamer PC-je fogyasztása szempont és nem a számítógép hűtésének nehézségei miatt hanem a rezsi miatt akkor annak más, jelentősen költséghatékonyabb hobbit kellene választani, ugyanis látatlanul és ismeretlenül is kijelenthető, hogy általánosan vett anyagi gondokkal küzd, amelynek a helyes kezelése kulcsfontosságú és sokkal előbbre kell helyezni a videojátékoktól az alapvető szükségletek kielégítését és amint rendeződött a kedvezőtlen helyzet vissza lehet térni a témára. 🙂

Remélem nem vette túl személyeskedőnek a hozzászólásomat, a jó szándék vezérelt csak.
2
2
1
0
gtafun avatar
@MrPAYER: PoPet spoilerben megválaszolta értelmesen, köszi a hozzászólásodat amivel növelted az oldal színvonalát.
0
1
0
0
gtafun avatar
@MrPAYER: Szia bocsi fontosnak találtam a riport mondanivalóját,ezért belinkeltem, lássátok mennyire veszélyes ez a dolog,másik (emberi test-eszköz feletti irányítást) ha megszerzik az meg ugyan ezért lesz veszélyes.
Ezért tartom veszélyesnek a digitalizációt(volt,nincsen).


Rövid történetem a digitális pénzzel:
Tőlem a bank vett le a saját pénzem után 2.500-ft amit visszakaptam, és ha elszívja a kártyámat lehet járkálgatni ezért otthagytam, a munkahelyen lehet úgy kérni értesítőt küldenek postával és ha mész befizetni a számlákat fel is tudod venni,ha nem telefonon keresztül intézed.Nincsen kártyakezelési költség sem tranzakciós díj stb.
Másik ruhákkal foglalkozó boltban van virtuális pénztárca és úgy gondoltam az ott tárolt pénzem az enyém,aztán kiderült mégsem mivel külön ügyfélként kezelték így nem 1 szállítással hozták ki a rendelésemet hanem kettő.A lényeg 2x kellett fizetnem a szállítást ami nem egy korrekt dolog a bolt részéről.
A dobozomat a sprinter széttépve hozta ki,vagy ez a cég széttépve adta fel,ebből tanultam és a boltot is és a futár céget is elkerülöm.
Sérült csomagot nem vagy köteles átvenni.
0
1
0
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Amúgy ezt a 9 évvel ezelőtti beszelgetesemet miért raktad ide?
Őszintén kíváncsi vagyok
Mi azzal a beszélgetéssel a baj?
0
0
0
0
gtafun avatar
@MC MaRcI: Ha a moderátornak nincsen vele baja akkor semmi.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Ember azt kérdeztem neked mi vele a bajod és hogy jött át ide?
0
0
0
0
gtafun avatar
@MC MaRcI: Talán zavarja,forró a talpa alatt a talaj?
Ne kérdezd meg,mert úgyse válaszolok rá.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Fuhh ember egy 10 éves gyermeknek több esze van mint neked
0
0
0
0
PoPet avatar
@MC MaRcI: Ne sértegesd a 10 éveseket kérlek. Számukra lealacsonyító az összehasonlítás.
0
0
0
0
gtafun avatar
@MC MaRcI: Biztosan mivel többet nem vagyok hajlandó ide irkálni értelmetlenül, semmi jóra nem vezet,legyen magának igaza.Szitkozódás nélkül elköszönök és köszönöm a gepigeny.hu-n való példás viselkedési formát amit itt tanúsított.

PoPet neked is köszönöm a nagy segítséget amivel hozzátettél az oldal helyes működéséhez és színvonalához.
0
0
0
0
kismadar avatar
@gtafun: Mit magázol mindenkit? Még általános iskolába jársz? 😅 Színvonal alapján sanszos.
0
0
1
0
MC MaRcI avatar
@gtafun: Itt egyedül te vagy az aki úgy viselkedik mint aki nem normális
0
0
0
0
yorgash avatar
Én nem ítélek elhamarkodottan, de óvatos optimizmussal várom. A középmezőnyben / csúcs alatti szegmensben most nagyot kell menni ár/ értékben, és ha még volt szorítva a csúcson, akkor villantotta mindig a legjobb termékeit az AMD történelme során.

Most egy ilyet várok; egy közel 4080 szintet hozó 7800XT-t.
0
0
0
0
💬 6
MrPAYER avatar
@yorgash: Ez a matek hogyan jött ki nálad?

A 4080 a 7900 XT-től is erősebb raszterben úgy egy kb. 10-15%-al. A 7800 XT-t gyorsabbnak várod mint a 7900 XT? 😬
0
0
0
0
yorgash avatar
@MrPAYER: Nem raszterban.
De igen, azt várom tőle, hogy szinte egy az egyben hozzá a 7900XT-t, jelentősen alacsonyabb áron
0
0
0
0
kellpenzps5re avatar
@yorgash: Hát azt várhatod...
0
0
0
0
xCube avatar
@yorgash: Azt azért remélem belátod, hogy ennek az elméletnek az ég világon semmi értelme, sem technikailag, sem üzletileg?
0
0
0
0
xCube avatar
@yorgash: Az AMD jelenleg raszterben erős, a sugárkövetés gyorsításában le van maradva az nvidia -val szemben. És te pont azt várod, hogy egy alsóbb kategóriás kártya erősebb legyen a magasabb kategóriánál RT -ben? Ennek az egésznek se füle se farka.
0
0
0
0
MaximumGame avatar
@yorgash: 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
Sajnos kinezem beloluk hogy a 6800 szintu 7700 (XT) 450 dollárért jelentsék be. A 7800 (XT) 550 lesz, és 6900 XT teljesitmenyre várható. 400 és 500 lenne az optimálisabb. Akkor vinnék is őket. Én még agresszivebb lennék. 379 és 479 dollárért adnám őket.
0
0
0
0
💬 7
MrPAYER avatar
@Quadgame94: $550-árt nagyjából reálisnak találok egy kompromissz mentes 1440p kártyáért, csak nem ebben a szituban. Legyen már alap dolog a két gyártó részéről, hogy a nextgen XX70 és X800 érzékelhetően erősebb a prevgen XX80Ti és X900XT-től...... -50/100W fogyasztással.

Tekintettel arra, hogy fél éves, garis 6900 XT-k vannak aprón 180-ba, gondolom más országokba is ez a helyzet, így a 7800 XT semmiképp nem szabadna, hogy több legyen mint $500 és mi még akkor is megszívtuk a +27% miatt és még akkor is 200 felettről nyitna.

Lehet másoknál nem szempont de én ezt is figyelembe veszem, a 6900 XT garantáltan jó szilíciummal operál mert flagship SKU míg a 7800 XT már bőven nem lesz az, élettartam / tuningpotenciál szempontjából nem elhanyagolható.
1
0
0
0
bukta2 avatar
@MrPAYER: ,,Legyen már alap dolog a két gyártó részéről, hogy a nextgen XX70 és X800 érzékelhetően erősebb a prevgen XX80Ti és X900XT-től...... -50/100W fogyasztással. "

Ezzel nagyon egyetértek!
1
0
0
0
xCube avatar
@MrPAYER:
Legyen már alap dolog a két gyártó részéről, hogy a nextgen XX70 és X800 érzékelhetően erősebb a prevgen XX80Ti és X900XT-től...... -50/100W fogyasztással.


Ez sajnos gyártástechnológiailag már nem lesz kivitelezhető a jelen világban a klasszikus szilícium / tranzisztor / fotolitográfia triumvirátusában. Azok az idők elmúltak.
1
0
0
0
Quadgame94 avatar
@xCube: Simán elérhető lenne még most is. Csak nem kellene a 70%-os marginhoz ragaszkodni. AMD eseteben meg 50%-ot. Meg alapbol a fejlesztesek rossz iranyba mennek. A 7800 XT (Ni 32) is mert lesz 500-550? Semmi sem indokolja. A GCD egy 200 mm2 lapka a 4 db MCD meg 4x37.5mm2 az elegge olcsó 6 nm-en. Összesen 400 mm2 lesz. Ha így nem tudja (akarja) jó árban adni az AMD mi lenne ha az egész monolitikus lenne 5 nm-en? Nem a költséghatékonyság miaft váltottak MCM-re? Jaa hogy ebből csak ők profitáljanak és az end user ne... ez a csomag simán 450 dollárért is mehetne. A kicsit megnyírbált navi 32 meg 350 kellene hogy legyen.
0
0
0
0
xCube avatar
@Quadgame94: De itt nem az árazásról, hanem a teljesítmény / fogyasztás arányról van szó. Én legalábbis arra válaszoltam.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@xCube: Az nem csak a gyartastechnologiatol fugg. Archekturalis valtozasok nagyon sokat segitenek. Peldaul Maxwell v Pascal esete. Ugyan az a gyartastechnologia megis sokkal jobb perf. / watt. Vagy RDNA1 v RDNA2 esete. 50% perf. / watt és 7 nm mind2.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@MrPAYER: Lenyegeben a 7800 XT alig lesz gyorsabb a 6800 XT-től. 10%-15% és 550 dollárért ez kb 4060 Ti v 3060 Ti esete. 6800 XT 500-530 USD már régóta. 7700 XT v 6700 XT is ugyanez. 15% gyorsulás és annyival drágább is lesz. Szomorú.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció