24 év után kap folytatást a Warhammer 40,000: Chaos Gate

Szerző: Pafry | 2021. August 31. | hír | 0 hozzászólás

Már több mint két évtizede, 1998-ban jelent meg a Random Games által fejlesztett Warhammer 40,000: Chaos Gate, azóta pedig felnőtt egy teljes gamer generáció, így sokan nem emlékezhetnek arra, mennyire jó élmény volt játszani egykoron a mára már retrónak számító játékkal.

A játékot fejlesztő Complex Games júniusban még csak bejelentette a címet, most viszont meg is kaptuk belőle az első kedvcsinálót, ami ugyan egyelőre játékmenetet nem tartalmaz, a hangulatot így is megalapozza.

Az új felvonás a Daemonhunters alcímet viseli, és elődjéhez hasonlatosan egy körökre osztott taktikai-RPG-nek készül. A Grey Knightsok irányítását vehetjük át majd ezúttal, akik a címben is szereplő démonok irtására szakosodtak, így a fő konfliktust vélhetően ez a vonal alkotja majd. A történetre sem lesz majd feltehetőleg panaszunk, ugyanis annak forgatókönyvét az az Aaron Dembski-Bowden írja, aki maga is több Warhammer-kötet szerzőjeként ismert.

A Warhammer 40,000: Chaos Gate - Daemonhunters valamikor 2022 folyamán érkezik majd PC-re.

Warhammer 40000: Chaos Gate - Daemonhunters
Warhammer 40000: Chaos Gate - Daemonhunters
Warhammer 40000: Chaos Gate - Daemonhunters
Megjelenés: 2022. May 05. (PC)
Műfaj: Stratégia, Taktikai RPG, Körökre osztott taktikai
Fejlesztő: Complex Games
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!


Elfelejtett jelszóRegisztráció