Suliról mindenféle

Szerző: Demoz, 2009. August 23., téma
Fórum » Társalgó
Nemsokára kezdődik a suli:S aki iskolába jár,írja le hogy várja-e a sulit vagy milyen élményei voltak a sulival kapcsolatban,esetleg ki hova jár:D
Hozzászólások: 659
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Bl0ck avatar
Engem szerencsére idén is, csak az a max 6 füzet fog terhelni, mint tavaly. Cserében gyakorlatos héttel kezdek, és órarendet sem tudjuk, de még az se aki készíti. 😶
0
0
0
0
barnav avatar
én meg ma kaptam meg a 12 tankönyvemet és holnap már 10 tankönyvet vihetek is suliba füzetekkel együtt 😞 - csaknem szakadok meg 😆 - az osztályfőnökünk meg azt mondta azért van ilyen kevés könyvünk hogy ne kelljen sokat cipekedni 😀 nos, ezen jót röhögtem miután megláttam az órarendet 😂
0
0
0
0
Fisher avatar
Na eljött utolsó évem első napja. 😃 Szerencsére most már nagyon kevés tantárgy van, és azok közül minden tanár rendes, szóval ilyen szempontból minden oké. Maradt a szokásos 1 hét elmélet, 1 hét gyakorlat, holnap már mehet is a munka ezerrel... A könyvekről annyit, hogy én megmondtam a tanároknak, hogy nem fogok venni utolsó évben sem, ahogy ezelőtt eddig egyszer sem középsuliban és nagy nehezen szereztek nekem ingyen használt tankönyveket, szóval ezzel sincs gond. 😃 A franc se fog fizetni több ezret értük, tavaly ha 10x használni kellett a könyvet, azzal is lehet sokat mondok, ezért meg nem fizetek. B héten a csütörtöki nappal van bajom, ott első óra lyukas, második óra nem, harmadik óra lyukas, és utána megint 5 óra van... szóval ezt igen szarul csinálták meg, de más gond nincs, jó kis tanév lesz ez. 😀
0
0
0
0
19ati93 avatar
egész nap nézzük egymást 😂😂😆
0
0
0
0
Arnybiro avatar
19ati93 Együttérzek, nálunk is ez a helyzet, annyi különbséggel, hogy vagy 3 vagy 5 óránk lesz. Három kell a hivatalos iskolai naphoz, ötöt meg fölösleges tartani mivel nincs annyi dolog 😆
0
0
0
0
19ati93 avatar
am nekünk se órarend,se tanárok,se könyvek,semmi jelenleg... 😆 de holnap lesz 7 óra... és ezt nevezik technikusinak 😆😆
0
0
0
0
xoki avatar
[img]http://trollfesz.cc:8080/i/197268.jpg[/img]
0
0
0
0
PoPet avatar
Nekünk gólyatáborban azt mondták, hogy ahogy mi viszonyulunk hozzájuk, úgy viszonyulnak ők hozzánk. Egyik srác 2,7-es átlaggal 5-ösért írt, tanár odament levezette neki, mondta, hogy írja be számológépbe és megvan az ötöse.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Ha a tanároknál tartunk mesélek én is valamit, ha nem gond.

Középsuli első 3 éveben minket tanító magyar tanárról. Első évben nem volt igazán felhőtlen a viszonyunk közte és köztünk, a második évre enyhült valamelyest, a harmadik évre meg elfogadható volt. Negyedik évben, érettségi előtti évben összevontak minket egy másik osztállyal (nagyrészüket ismertük, így ezzel gond nem volt), és megkaptuk az ő tanárjaikat. Itt kezdődött a gond.Érettségi előtti évben tök új tanárok. Na, de nem is ez a lényeg most, hanem a három évig minket tanító tanár. Akkor, minket összevontak jöttünk rá, hogy azt a három évet vele, rohadtul elcsesztük. Akkor jöttünk rá, hogy nem a falnak beszélt az adok-kapok rendszerről. És belegondoltunk, hogy igen, akkor mikor olyan szemét volt velünk, előző órán mi se voltunk éppen kedvesek vele. És akiket tanított szinte egységesen, minden hülyeség nélkül kijelentettük, hogy ő volt minden idők legjobb magyar tanára. Úgyhogy miután, úgymond leváltották jöttünk rá, hogy amit mondott, hogy ez lesz, így is lett, és megtanultuk amit kellett, még ha "szenvedés" is volt. Amire később rájöttünk, hogy nem volt az.
Annyit még elmondok róla, hogy nő volt. És a három év alatt amikor minket tanított 2-3 alkalomnál többször nem emelte föl a hangját. Úgyhogy azt már a legelején megtanultuk, hogyha hirtelen elcsöndesül akkor, elnézést a kifejezésért, rohadt nagy szarban vagyunk.
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Nem nyerő mindig az első benyomás. 😃
6 éve én is úgy mentem 9-be. Jó fej fizika tanár is, meg matek is. Fizika tanár minden órán szó szerint torka szakadtából üvöltött, spontán íratott dolgozatot, néha nem is vett anyagból. Matek tanár mindenkit oltogatott, meg csipkelődött.3-ba eljutottunk oda ,hogy már mi is oltogattuk, meg cseszegettük őt, így egálba voltunk kb, de még most is egy suttyó, mert nem lehet vele rendesen beszélgetni. Most már szakmán ott tartunk, hogy, töri tanár, aki mindig mondta, hogy világi suttyók vagyunk, oda jön kezet fogni, és beszélgetni, kézfogás kimarad, ha már 5-6-7-en vagyunk ott.... de megkérdezi, hogy vagyunk, mi a helyzet, hogy megy a suli mostanság. Gépészet tanár is, bejön, általában oda jön kezet fogni, ha nem, akkor megkérdezi ő is mi a helyzet, minden jó-e. Na mind1...

Tesitanár is jó fejnek tűnt elsőbe, októberig, októbertől 12-ig gyűlölt kb. Foci volt, kicsit felidegesítettek, rúgtam 1 nagyobbat, kapu odébb csúszott 15-20cm-t, labda visszapattant félpályáig....kezdetleges tűzrakás ellene. Aztán valamelyik sötét csapkodta öltöző ajtót, én meg ajtó mögött öltöztem...meg még 3 srác ajtón kívül beszélgetett. Egyből, hogy mi voltunk, nem kell kamuzni, suttyó kis parasztok vagyunk, minek mentünk oda stb-stb. Utána gyógyszer nélkül fociztam, nem is bírt akármit csináltam. Rossz futó vagyok, 2000m-t erős 2-re tudtam, egyszer náthás voltam, nem volt meg a szint. Egyből, hát most tudod beírhatnám az egyest, de akkor meg azzal fogsz nyaggatni majd. Mondom tudja, mit, írja be, leszarom, ha 5-re futottam volna le, akkor is lenne hozzászólás, mert nem bír a tanárnő. Elkezdett csapkodni, majd beírta a kettest.....Onnantól totál nem érdekelt a dolog...kapun a hálót vagy 3 helyen kirúgtam labdával, gyerek elkezdett anyázni, én meg alárúgtam, dobott egy hátast.
Aki valóban rendes az gépészet tanárom volt, töri, ofő, angol, meg kémia tanár, úgy ,hogy nem is tanított már minket.
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Nekem az első technikusi évem is jól kezdődött (megmondom őszintén 5 év alatt már hozzászoktam 😃 ). Ugyan abba a suliba járok technikusira mint ahova középsuliba is jártam. Előző hét pénteken még nem volt biztos hogy 1 vagy 2 osztály leszünk (Magasépítő technikusok 15 fő, Informatikai rendszergazda technikus 15 fő, 16-tól mehet külön), úgyhogy ma úgy indultunk hogy hivatalosan 1 osztály, de két külön csoport, külön osztályfőnökökkel. Ezzel csak annyi a gond, hogy vagy az egyik, vagy a másik osztály kéthetente 1x találkozna az osztályfőnökkel. És ez még csak a jéghegy csúcsa! Nem tudjuk kik fognak tanítani, milyen tantárgyaink lesznek, sőt, hogy holnap reggel melyik teremben is kezdünk! Úgyhogy a sulim hozza az 5 éve fönttartott formáját, majd 3 hónap múlva lesz valami elfogadható rendszer, első félév végére kapunk végleges órarendet, amit a következő félévben megint szétbarmolnak...
De a rosszban van valami jó is, a tavalyi osztályomból heten vagyunk megint együtt, és az elmúlt két évben nekünk informatikát tanítani próbáló tanár az osztályfőnökünk (megjegyezném hogy mikor kiderült azt vártuk mikor adja be a felmondását 😃 [Nem vagyunk rosszak csak hülyék 😆] ).
0
0
0
0
no avatar
Heheh nekünk még van két hetünk a suliig 😜
0
0
0
0
PoPet avatar
Eddig rohadtul tetszik a suli, a tanárok jók, legalábbis nagyrésze.. Eddig 1 sem köcsög a matekos szigorú, of jó fej, kémiatanárhoz úgy mentünk be, hogy mondták, hogy vigyázzunk vele, erre tök jó fej volt. 😃 33-an vagyunk. 😃
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
Mi is össze vagyunk vonva 12 gépészes 12 cad cam infós. Hát engem a gépészes kicsit jobban vonzott de oda inkább gépészeseket vettek föl így nekem a cad cam maradt.
0
0
0
0
19ati93 avatar
5-en vagyunk 😆 ezért összecsaptak egy másik szakú osztállyal így már 12-en...de egymást nem látjuk majd azon a heti 1 osztályfőnöki órán kivül 😆😆 az az iskoláról meg sokat elmond, hogy tanévnyitás előtt drogkeresőkutyákkal néztek körül a rendőrök 😂😂
0
0
0
0
Conoren avatar
Na most jöttem, első nap a középsuliban. 35-en vagyunk, de ahogy elnézek 1-2 embert, elég sokan kihullanak majd. Of jófej, osztálytársaim jók, (nagy átlagban) viszont ami nagy gond, hogy kémiából rossz vagyok, (tavaly épp, hogy megvolt a 4-es) és kiderült, hogy a lehető legköcsögebb kémia tanárt kaptuk.
0
0
0
0
Tesla GoD avatar
nankacu:Nekem is rendesnek tűnt elsőre az első középsulis ofőm, aztán később meg pikkelt rám, és egyfolytában basztatott, ki akart túrni. Végül aztán nem én mentem el év végén, hanem ő. 😃😂
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Demoz: Én most már 8 hónapja vagyok tagja a Nyugati McDonald's-nak (ami Magyarországon kb. a legnagyobb), s még most is észreveszem magamon, hogy még fejlődök. Nem keresem magam halálra, de be tudok segíteni a mamámnak, s tudok is venni cuccokat a géphez. Nagyon jó érzés úgy élni, hogy az ember nem pióca.
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Azok a szép elsős napok. Majd rájöttök 😃
0
0
0
0
PoPet avatar
Én várom az új környezetet. 😃 Gólyatábor király volt, szerintem jó osztály leszünk, of elsőre rendesnek tűnik. 😃
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Nekem attól van herótom amúgy, amikor valaki magyaráz, hogy az milyen munka mennyit fizetnek, itt dolgozok-ott dolgozik. De az a személy legalább dolgozik, keres valami pénzt, legyen az akár havi 60e is, és nem másokon élősködik. Ettől hányni tudnék, meg aki hatalmas tudással rendelkezik, és szidja az országot, megy külföldre. Lehet szidni, de azt az elvégzett 12-14-15 évet az iskolában nem a külföldiek fizették.
0
0
0
0
barnav avatar
megaone6: te is most mész középsuliba? - tartsunk össze! én is most kezdem 😀
0
0
0
0
Demoz avatar
Superlompos: A legelső 1-2 hónapban még nagyon be voltam lassulva, de amióta sok a meló, vagyis olyan 300-400 vendég van reggelente, azóta egy kicsit megváltozott a munkához való hozzáállás, és a gyorsaság. 😀
0
0
0
0
no avatar
madchief: jó neked nekem még 48 óra van hátra ,az a 2 óra is úgy jött hogy dumáltak hogy hova lehet menni meg mit csinálni.
Én gazdasági informatikára mentem (fogalmam nincs mit jelent) egy gazdasági középsuliba. És tanítanak gazdasági környezetet ami elég hasznosnak fog tűnni majd a jövőben. Csak az a fránya földrajz meg töri ne lenne.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Nem azért mentem a mcdonald's-ba dolgozni, mert ez volt az álmom, hanem mert nem volt más lehetőségem. Arra nagyon jó, hogy felpörögjön az ember. Előtte olyan lassú voltam, most meg pörgök. Pl. kifejezetten idegesít mikor előttem lassan bandukolnak az emberek, s nincs lehetőség az előzésre (gyalogosként).
0
0
0
0
madchief avatar
Na holnap suli....
Ezt az évet még ki kell bírnom, aztán jövőre már se kémia se fizika se földrajz 😃, Csak azt az 50 óra közmunkát kéne még valahogy lehúzni, van még hátra 36 😠
0
0
0
0
megaone6 avatar
Én végülis igen, kíváncsi vagyok a középsulira 😃
0
0
0
0
barnav avatar
Ki várja már a holnap kezdődő tanítást? - Én már nagyon! 😆
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
Én most kezdtem el a cad/cam informatikát. 1 évig kb csak infót fogok tanulni a 2. év meg csak gépészetes lesz.
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Ezen a téren félig makkom van. Autószerelőnek tanulok, májusba lesz vizsgám, aztán még megyek technikusnak elvileg. 2 oktatóm elég sok márkaszervizt ismer, az egyikük meg maszekokat is. Győrben az Audiba is van kis ismeretségük, sőt tavaly végzett technikusokból most vettek fel 6 embert.
Vagy közelben van egy ismerőse oktatómnak, adagolókkal, porlasztókkal, meg ilyenekkel foglalkoznak, azt mondta, ha valakit érdekel a dolog, lehet oda menni, és ha megtanulja az ember, idővel könnyen lehet sok pénz belőle.
0
0
0
0
Conoren avatar
Én informatikusnak megyek, azokból is van annyi mint a pecsha, de érdekel, remélem, el tudok majd helyezkedni valahol.
0
0
0
0
niteforce avatar
Első munkahelye senkinek sem a csúcs lesz. Meki/tesco/szórólap/BKK ellenőr, és egyéb hasonló munkák, akármi is a szakmád. Szakmát is olyat kell tanulni ami érdekel, és szereted csinálni. Én is megszívtam az informatikával, jól fog jönni, biztos el fogok tudni helyezkedni benne, de nem szeretem. Mindegy, ha meglesz az érettségim jelentkezek egy villamos járművezetőire, vagy metró járművezetőire.
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
Csak a jó szakmát kell megtalálni. Én pl annyira nem értem, hogy minek mennek annyian mcdonalds dolgozónak tanulni 4-5 évet az egyetemen bölcsész-jogász és hasonló semmit nem érő szakokon.
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Addig örüljetek míg iskolába jártok, mert ma már munkát találni nagyon nehéz. Csók nélkül gyakorlatilag 0 az esélyed, hogy találj valamit.
0
0
0
0
Bl0ck avatar
Nekem is most jön 14., aztán még május környékén eldől lesz-e 15., aztán annyi hál istennek.
0
0
0
0
Demoz avatar
Kmisi99: Nekem most jön a 14. év, de ezt már fél lábbal is kihúzom. 😃
0
0
0
0
Shark23 avatar
Egy hülyeség az egész! 😃
0
0
0
0
Kmisi99 avatar
12 év iskola után még sok év már picit unom. Ha minden jól megy még vagy 6 évig tanulhatok.😶😆
0
0
0
0
MoonW avatar
The suli is coming... 😃
https://gepig.com/egyebek/the_suli_is_coming.gif
0
0
0
0
acsricsi avatar
Sziasztok. Most lettem 8.os. Anyukámék már nyúzna, hogy hova fogok továbbtsanulni. Valaki aki Debrecenben lakik és a Mechwart-ban tanul/tanult. Az segítsen már nekem milyen feltételekkel lehet oda bejutni. Matekból nem vagyok jó 3-as vagyok sajna. Még milyen feltételek kellenek?
0
0
0
0
no avatar
Egyetértek.Legalább van benne valami jó is..😀
0
0
0
0
Denk95 avatar
A sulit csak a változatosság kedvéért várom.Meg lehet unni az egész napos gépezést meg a semmit tevést 😃
Meg amúgy is suli kezdés egyenlő=Őszi játék áradattal
0
0
0
0
19ati93 avatar
na grat,mindjárt jobban kezdődik az új tanév 😆 -1 😆😆
0
0
0
0
no avatar
Átmentem 😆 yeah!

ComAndor: Van benne valami 😆!
0
0
0
0
no avatar
suli, kevesebb mint egy hét 😞 😀
0
0
0
0
no avatar
Holnap megyek javítóvizsgára kémia+matekból 😃! Szorítsatok! Ha nem sikerül, Slender bácsi elviszi este a kémia+matektanárt és soha nem hozza őket vissza!
0
0
0
0
sudosu avatar
alex1997:
Fontos, az is hogy tudd hogy működik amit formázni akarsz! Igaz többet nem kapsz, de ha bekerülsz egy társaságba akkor ne legyen égés belőle hogy fogalmad sincs a témáról. Meg nem olyan bonyolult az hogy nem lehet megjegyezni. Valamire alapozni kell.

Abban egyetértek veled hogy a gyakorlat fontosabb, de az elméletről se szabad elfelejtkezni!
Felhozom a saját esetem programozásból minden gyakorlatom 5-ös lett, rengeteget foglalkoztam/foglalkozok vele, de mivel mindenre magamtól jöttem rá szinte, ezért az elméleti tudásom elég hiányos. Amikor elméletből írtunk dolgozatot azok meg csak 3-4 között voltak.

Én csak azért haragszom oktatásra hogy informatikából Word, Excel, Powerpoint és társai mentek. Azok amiket ott tanulnak a diákok irodai munkához elég csak! Ezért még járni kell +2 évet hogy legyen egy szakmád. Az a nagyon kevés programozás amit tanultak nálunk az csak ismerkedés volt kb. 2 évig tanultunk programozást, abból 1 évig már csak közép érettségire készültek az osztályomba, mivel én még emeltet akartam csinálni ezért én csinálgattam a emelt érettségi feladatsorokat.
0
0
0
0
no avatar
általános ba kb negyedik osztályig tanultunk értelmeset. onnantol csak baromságokat amit soha a büdös életbe nem használok.pl rajz meg ének óra helyett lehetett volna kresz és pénzügyi ismeretek.
0
0
0
0
The Emptiness avatar
Amit niteforce mondott az teljesen igaz DE komunista országban élünk itt a büdös életbe nem lessz változás.
Amerikába az ovodások a már tanulnak valamit a penzel kapcsolatbant és nyelveket már hamar a suliba. (mondjuk az is zsidó ország) Én se értem hogy azt miért kell megtanulnom hogy a HDD hogyan tárol.. Ha ez elfogom mondani a munkahelyemen akkor több fizut kapok?! Hát nem. Ink azt mondja el hogy kell leformázni stb.
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció