Milyen játékot vásároltál utoljára?

Szerző: Nogitsune, 2014. April 16., téma
Fórum » Játékokról általában
Szerintem nem kell sokat magyarázkodni, hogy mit is kell ide írni. Leírod azt a játékot amit utoljára vásároltál (pc, steam, origin, konzol, mindegy).
Hozzászólások: 979
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
xCube avatar
Valami isteni szikra segítségével beugrott, hogy nincs meg digitálisan az Impérium Galaktika II. Be is zsákoltam, elindítottam és két könnycsepp gördült le a szemem sarkából. Az első akkor, amikor magyarra állítva sem volt magyar az átvezető, a második pedig akkor, amikor megszólalt a régről ismert női hang: "Üdvözlöm Uralkodó!". A háttérzene sem segített sokat azon, hogy ne nedvesedjen tovább a szemem. Ezt a játékot körülbelül 2003 óta nem játszottam és mondhatni gejzír módjára törtek fel az emlékek, nem csak a játékról, hanem az akkori időkből. Nem akarom túlspilázni a dolgot, de szerintem ez a játék még a mai viszonylatokban is etalon, a harmadik rész a nyomába sem ér, a Hegemónia pedig kicsit más irányt képvisel, ahogy a legtöbb hasonló űrstratégia is. A magyar szinkron minősége pedig szvsz még mai szinten is kiváló, nem valami amatőr próbálkozás.

Kicsit kiszakadva a nosztalgiából dicséretes, hogy a játékot az eredeti fejlesztők patchelték úgy, hogy Windows 10 -en "out of the box" fut bármi állítgatás nélkül a desktop natív felbontásán, beméretezve a HUD -ot az eredeti méretarányra felbontástól függetlenül még UWQHD -ben is. Minden működik, hallatszik, és az átvezetőket kivéve minden magyar. Az első gondolatom az volt, hogy kicserélem a videófájlokat, de mielőtt ebbe belementem ránéztem a neten és a játék saját Steam community oldalán magyarul olvashattam el, hogy a kodek és a sebességbeállítás miatt ez nem működik, még akkor sem, ha konvertálni próbálnád. Ez egy kis arcul csapás, de én inkább kihívásnak fogom fel, megpróbálom valahogy összehozni a kettőt 😁 .
0
0
0
0
xCube avatar
Költöttem egy kis pénzt Steam -en:

Halo: The Master Chief Collection - GamePass -en játszottam végig és meg kell mondjam őszintén alulbecsültem a Franchise -t minden hibája ellenére. Éppen ezért egy maradandóbb verziót is vásároltam belőle.

Metro Exodus PC Enhanced Edition - Dettó GamePass -en keresztül játszottam és kb. arra vártam, hogy lemenjen az ára ilyen szintre. Már csak egy RT képes VGA kéne... .

War for the Overworld - Szerintem nem kell elmagyaráznom miért.

Dead Island Definitive Edition - Annak idején én nagyon szerettem a Dead Island -et. Akkoriban elvarázsolt a játék szánsájn + kék tenger vizuális orgiája és a játékmenet is bejött a maga repetitív mivolta ellenére is. Nemrég néztem az új verzióról egy összehasonlító videót, ami alapján már csak a grafikai upgrade miatt is beugrott a bevásárlókosárba.

Mad Space - To Hell and Beyond - Ez évek óta ott kuksol a wishlistemen, adok neki egy esélyt.
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
Bioshock széria
Shadow of mordor/war
0
0
0
0
bukta2 avatar
Mass Effect: Andromeda. (Soha nem játszottam még mass effect el eddig de 5€-ért nem hagyhattam ki!) Majd ha hazamegyek január közepén akkor ránézek! Kicsit félek a párbeszédektől, nem tudom van e magyarítás hozzá,ha nincs akkor marad a német.
0
0
0
0
gyuri191 avatar
Kellemes ünnepeket mindenkinek
1
0
0
0
bassus16 avatar
Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek!

Far Cry 5 Season Pass
Far Cry new Dawn
ETS 2 Összes DLC
Dying Light Hellraid DLC
CS Source (karácsonyi játék lesz haverokkal)
Doom 2016
Mafia Definitive Edition
Heroes of Hellas 3
Zuma
1
0
0
0
xCube avatar
Diablo II Resurrected - PC b.net 25% Black friday akció. Azt hozta, amit vártam, jó darabig el leszek vele az már biztos.

StarCraft Remastered - PC b.net 25% Black friday akció. Még nem próbáltam ki, majd valószínűleg a karácsonyi időszakban lesek rá.

The Last of Us Remastered - PS4 dobozos Aldi 8 Euró. PS3 -ra meg van, de ennyiért már nem hagytam ott.
0
0
0
0
bukta2 avatar
Tom Clancy's Ghost Recon Breakpoint és remek játék,bár egyedül lehet unalmasabb mint Co oP-ba.
1
0
0
0
bassus16 avatar
Ez egy nagyszerű kalandjáték, a műfaj kedvelőinek kifejezetten ajánlom.

-Monkey Island Collection
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
Resident Evil Village (Xbox)
0
0
0
0
MC MaRcI avatar
Doom eternal (2016-os megjelenés óta még van)
Doom 3 bfg
Wolfenstein 2
Enclave
Ez mind (10k-ból jött most ki)
1
0
0
0
reszler112233 avatar
American Truck Simulator Gold Edition.
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
Ghost of Tshushima Director's Cut (PS5 Upgrade)
Ratchet & Clank: Rift Apart
0
0
0
0
💬 2
bukta2 avatar
@Quadgame94: 2 remek játék! azokkal el leszel egy jó ideig! :D
0
0
0
0
Quadgame94 avatar
@bukta2: A tsushima majdnem platina már :D a 21-en meg a Kena lesz beszerezve. Sajnos az ősz számomra semmit sem tartogat már...
1
0
0
0
no avatar
Battlefield V de egyelőre nem nagyon működik.....A single kampányt mindig újra kell kezdeni, egyszerűen nem csinál mentést, a multi része se megy már tegnap óta, azt írja hogy ,,You have lost connections to EA servers.... :/ Valakinek valami segítség, ötlet ? Mással is csinálja már ? Origin/steam újrarakva, a játék szintén, virusírtó kinyomva de a probléma továbbra is fennáll.....
0
0
0
0
ppista avatar
Fifa 21-t az Originen.
0
0
0
0
bassus16 avatar
Ismeretlenül vágok bele a szériába, de nagyon kíváncsian várom mi lesz.

Yakuza 0
Yakuza Remastered Collection
Yakuza 6
Yakuza Kiwami 1-2
Yakuza Like a Dragon
0
0
0
0
no avatar
Battlefield V tegnapi steam akció keretein belül 6 eurot nekem bőven megért. Viszont annyi kérdésem lenne hogy nem lehet a játékot ugymond átrakni Originbe, mint ahogy a Battlefield 1 is ott van??
Köszi előre is.
0
0
0
0
Booker avatar
Diablo 3-t még tavaly nyáron
0
0
0
0
bassus16 avatar
Lego Star Wars The Force Awakens
Doom 3 BFG
Painkiller Hell & Damnaiton
0
0
0
0
💬 3
kmetovics avatar
@bassus16: Jó is az a Painkiller. Jöhetne már egy új rész. Nem bánnám. Amúgy jó játékot hozzájuk :)
0
0
0
0
susguy avatar
@kmetovics: Summer Game Fast alatt bejelentették hogy készül új rész:


Emellett ott a Witchfire, ami szintén a Painkiller fejlesztőitől van:


Remélhetőleg legalább az egyik jóra sikerül.
1
0
0
0
kmetovics avatar
@susguy: A Witch Fire-ről tudtam. Elég lassan haladnak vele. Van róla kb 1percnyi gameplay videó vagy egy kicsivel több.
Az új Painkiller részről viszont nem tudtam. Na köszi az infót. Akkor azt szeretettel várom :)
0
0
0
0
Almost pi avatar
Battlefield 2042 Gold Edition
Far cry 6
0
0
0
0
no avatar
Psychonauts 2
King's Bounty II
Tetris Effect: Connected
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
Diablo II Resurrected előrendelés

Early Access és Public Beta folyamán kiderült, megérte a bizalmat... 😊
1
0
0
0
ppista avatar
Most vettem meg a FIFA 21-t az Originen 14.99 euróért..
0
0
0
0
bukta2 avatar
Frozenheim, és igaz hogy csak Early Access de nagyon rendben van! Nagyon jó kis stratégiai gamma! Egyenlőre kevés pályával! De tegnap normálon nyertem egy skirmiss-t 😆 remélem foglalkoznak még vele mert brutál jó kis játék! Pláne ennyi pénzért! Bár eszi a gépet rendesen! Kis optimalizáció még ráférne, mert sokszor nem is pörög a kártyám és kevés az FPS ezáltal.. :/ nah dehát még csak nemrég adták ki, remélhetőleg foglalkoznak majd vele mert van benne lehetőség! végre egy RTS ami leköt! AOE IV-et várom már nagyon! de asszem csak októberben jön... :S
0
0
0
0
susguy avatar
Ghostrunner
Alien: Isolation
Persona 5 Strikers
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
Mafia II Definitive Edition
Mafia III Definitive Edition
0
0
0
0
no avatar
Frozenheim
PULSAR: Lost Colony
Eastern Exorcist
0
0
0
0
💬 3
bukta2 avatar
@LordSzalko: Frozenheim-en énis gondolkodtam már! Neked hogy tetszik,illetve mik az észrevételek,vélemények?
0
0
0
0
no avatar
@bukta2: Elszórakozok vele, egész kellemes kis játék. A map-ok lehetnének nagyobbak, kicsit olyan klausztrofóbia feeling. Remélem foglalkoznak még vele a jövőben mert elég sok mindent ki lehetne hozni belőle, mert jelenleg azon kívül hogy várost építesz benne, sokkal többet nem igen tud lényegében 😃
0
0
0
0
bukta2 avatar
@LordSzalko: Megvettem énis, most telepítem, azt írják neten hogy 2022 ben jön az 1.0-ás teljes verzió
0
0
0
0
szhusi avatar
The Orange Box (HL2 végre kijátszásra kerül, hogy nem vagyok gépközelben)
Metro Exodus Expansion Pass
0
0
0
0
bassus16 avatar
Fallout 3
Fallout: New Vegas
The Surge
The Surge 2
Trials Rising
DiRT Rally 2.0
Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration
The Walking Dead: The Final Season
Ghost Recon Wildlands

Ezeket el is rakom későbbre mert van még mit befejezni előtte. 😀
0
0
0
0
💬 3
gyuri191 avatar
@bassus16: jó mókát el leszel velük egy ideig a felük nekemis megvannak a 2 fallout,tomb raider rise,ghost recon
0
0
0
0
bassus16 avatar
@gyuri191: Köszi szépen. 😃
Még nem mostanában tudom elő venni mert vissza van a Far Cry 5 és a Sniper Ghost Warrior széria.
Te mivel tolod mostanság?
0
0
0
0
gyuri191 avatar
@bassus16: Én most éppen a Control 2 DLC nyúzom meg a far cry 4 yetis dlc-jét meg fear 3 😃
0
0
0
0
gyuri191 avatar
RAGE 2 PC
CONTROL Ultimate Edtion PC
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Resistance Fall of Man - PS3
Resistance 2 - PS3
Resistance 3 - PS3
Saw the Videogame - Xbox 360
The Saboteur - PS3

Mind megy a polcra. Igazából mindegyiket PC-n fogom játszani, de szerettem volna őket fizikai kiadásban látni, mert különleges játékok ezek számomra.
0
0
0
0
bukta2 avatar
3D Mark, Dirt Rally 2.0
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Ni No Kuni 2 (PS4) fizikai kiadás. Igaz megvan PC-re digitálisan, de annyira jó a játék, hogy megvettem használtan fizikálisan.

Tomb Raider 2013-as kiadást Xbox 360 fizikai kiadásban. Ez is megvan digitálisan PC-re, de ez is nagy kedvenc címem, így megvettem lemezesen, kemény 1000 Ft volt.
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
Control Ultimate Edition (Xbox Series S) vagy 2 hónapja kb...

...más nem volt szerintem mostanság, Steam nyári vásáron akarok majd szétnézni, hátha lesz valami kedvemre való! 😀
0
0
0
0
💬 2
bukta2 avatar
@Aaron Keener: Adom! Ma énis behúzok 1-2 címet sztem 😉 délután,este fele beülök és nézelődök! 😉
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
@bukta2: Egyelőre csak 4 DLC-t vettem a Sniper Elite 4-hez, azt a 4,61 eurót megérte, meg hiányzott még a GTA IV a gyűjteményből, úgyhogy behúztam azt is 5,99-ért... 😀 Még szemezgetek majd, bár fölöslegesen sem akarok vásárolgatni... 😀
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
Red dead onlinet úgy egy hónapja. Már van benne 150 órám. 😆
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Toy Story 2 (PS1) NTSC USA régiós változat.

PC-re nem emlékszem hirtelen. 😃
0
0
0
0
no avatar
Industries of Titan
HUMANKIND™
Age of Empires IV
S.T.A.L.K.E.R. 2
Orcs Must Die! 3
0
0
0
0
no avatar
@zsiroslangos: Feelinges játék, anno megjelenéskor pörgettem. Elvileg fog kapni DLC-t is később, akkor majd valszeg újra nekiállok.
0
0
0
0
zsiroslangos avatar
@LordSzalko: Egyelőre egész kis fílinges nyugis játék. Eddig nagyon megérte a pénzt. 😃
0
0
0
0
Aaron Keener avatar
It Takes Two, Xbox Series S-re... 😀 Feleségemmel elég jó móka... 😀
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció