Menu
Tyrion Lannister
Szint 19
Tyrion Lannister avatar
Baczó Domonkos (Domi)
16 éves, férfi
Budapest
Magyarország
Offline, itt járt 6 órája
2 éve tag
Egy kolosszus ledől
Írta: Tyrion Lannister, 2017. november 18., játékteszt
Játék: Wolfenstein II: The New Colossus

A Wolfenstein: The New Order nagy sikere után tűkön ülve vártuk a folytatást, amely most futott be a Machine Games fejlesztésében. Ebben az epizódban a hadszíntér Amerika, és célunk az amerikai emberek felszabadítása a náci uralom alól. Vágjunk bele!

Nem is volt kérdés, hogy érkezik-e folytatása a Wolfenstein: The New Ordernek. A történet olyan cliffhanger-rel ért véget, hogy az ember legszívesebben már indította is volna a következő részt, és egyértelmű volt, hogy egy ilyen lehetőséget akkor sem hagynának ki a fejlesztők, ha az egész véletlen lett volna. A következő évben érkezett a The Old Blood, amely előzményként funkcionált. Mindenképpen jó játék volt, de rövidsége, és spin-off jellege miatt nemhogy csökkentette, de fokozta az éhséget az új rész iránt. Végül idén nyár elején bejelentették a The New Colossust, és olyan minőségű előzeteseket mellékeltek hozzá, hogy a padlóról kellett összeszednem az államat. Mégsem mondanám, hogy nagy elvárásaim lettek volna a folytatással kapcsolatban, sokkal inkább arról van szó, hogy biztos voltam benne, hogy a következő Wolfenstein jól sikerül. Nos, nem csalódtam.

Nehéz kezdés

Ahogy arra számítani lehetett, ez a rész ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: a Deathshead gránátjától súlyosan megsebesült hősünk, William „B. J.” Blazkovicz éppen a halálra készül, amikor társai megérkeznek érte. Az odaadó ápolás ellenére több hónapra kómába kerül, és amikor felébred arra, hogy az ellenállásnak otthont adó tengeralattjárót ostromolják a nácik, csak árnyéka önmagának. Az életerős háborús hőst rokkant állapotban látni elég szomorú magában is, de ezt még fokozza az előző részből megismert Frau Engel megérkezése is, aki az ellenállás és főként Blazkovicz szisztematikus kiirtását tűzte ki céljául. Ezen tevékenységét meg is kezdi, és hőseinknek hiába sikerül hajszál híján megmenekülni, egy dühös üldözővel is számolniuk kell, miközben megkezdik Amerika népének hadba szólítását a náci rezsim ellen.

A játék eleje elképesztően nyomasztó. A tényt, hogy B.J. haldoklik, még az az egyébként komikus elem sem dobja fel, hogy egy kerekesszékből ugorhatunk neki az ellenfeleknek. Az itt felbukkanó csapdarendszer egyébként ötletes és szórakoztató, kár, hogy ez többet nem bukkan fel a játék folyamán. Természetesen egy idő után találunk módot arra, hogy kerekek nélkül is halálosak lehessünk, és kibontakozik előttünk az eddigiekben megismert formula.

Pörgős folytatás

A The New Colossus nem sokban különbözik elődeitől: egy teljesen tisztességes, és alternatív lehetőségekkel megtűzdelt, borzasztóan szórakoztató csőlövölde. Alapjáraton hatféle fegyverrel irthatjuk ki az ellenünk küldött szerencsétleneket: lesz pisztolyunk, rakétalövő pisztolyunk, géppisztolyunk, gépfegyverünk, shotgununk, és még egy lézerfegyver is a segítségünkre lesz. Ezek mind fejleszthetőek is, három különböző módon, és ezúttal mi dönthetünk ezek felől, nem csak felvesszük őket a játék egy adott pontján. Felbukkan a játékstílusunk alapján történő, automatikus fejlődés is, amely továbbra is érdekes. Akinek mindez nem lenne elég, elesett ellenségein kezéből kiesett nagyobb gyilkolószerszámokra is igényt tarthatunk, a lézerágyútól a minigunon át a felturbózott lángszóróig. Ha már szóba került a gyűjtögetés, mint elődje esetén, itt is nagyon fontos a lootolás: csak így lehet megfelelő szinten tartani a lőszer-mennyiségünket, és az életpontjainkat. Szerencsére a pályák felépítése kedvez a keresgélés megszállottjainak, számos mellékszobára, eldugott helyre bukkanhatunk. Ha már szóba kerültek életpontjaink, beszéljünk ezekről! Ezúttal is elsősegély-csomagok vadászatára kell indulnunk, ugyanis életünk sosem töltődik többet magától, mint 20%. Cserébe túltölthetjük az életünket, amely bár szépen lassan visszakúszik az alapértékre, de kellemes bónuszt tud adni jó pár összecsapásnál. Szedhetünk össze páncélt is, amely plusz védelmet nyújt. Ez nem töltődik újra, cserébe a legtöbb lelőtt ellenfélnél találunk utánpótlást.

Abból a szempontból sem történt változás, hogy játékstílusunkat érdemes az erőforrásainkhoz alakítani. Ha nem állunk túl fényesen, akkor érdemes óvatosabban eljárni, de ha HP-nk a maximum fölé van tornászva, és azt se tudjuk, mit kezdjünk a túl sok tölténnyel, akkor az ég sem menti meg az ellenfeleinket attól, hogy egyszerre két fegyverrel daráljuk le őket. Ez utóbbi funkció egyébként fejlődött is: most már két különböző flintával is szórhatjuk egyszerre az áldást.

Ellenfelek és hogyan intézzük el őket halkan

Az ellenfelek terén már befigyel egy-két változás: bár az alap katonák, és a rádiós tisztek maradtak, felbukkannak a lézerágyús és lángszórós társaik, vagy azok, akik radioaktív sugárzás elleni védőruhában feszítenek. A kisebb drónok, vagy a teleportáló robotok kissé zavaróak tudnak lenni, de a páncélkutyák, és egyéb különleges opponensek elleni harc mindenért kárpótol. Ha mégsem akarunk végig ólmot pumpálni, megtehetjük, hogy lopakodunk. Ez különösen ott praktikus, ahol a rádiós tisztek ólálkodnak, ők ugyanis képesek riadót fújni, amely nem olyan kellemes dolog. Ha a csendes módszerhez folyamodunk, lehetőségünk van hátulról kivégezni a katonákat, de megdobhatjuk őket messzebbről egy baltával, és a hangtompítós pisztoly is hatékony fegyver.
Más kérdés, hogy nem mindenütt van lehetőségünk az árnyak közt osonva elvégezni a dolgunkat, sőt, néhol a visszafogottabb, óvatosabb stílust sem támogatja a pályák felépítése. Ezeken a szakaszokon bizony nem kis szívás, ha kevés erőforrással vágunk neki, itt legtöbbször egy korábbi mentés visszatöltése a megoldás, cserébe ezúttal bárhol menthetünk. ez azért is jó, mert bár bőven vannak triviális, vagy kellemesen kiegyensúlyozott összecsapások, néhol nem túl könnyű a játék. Ez persze korántsem baj, és részben a mesterséges intelligencia érdeme: az ember hátába kerül, bekerít, gránátokat dobál, szóval tisztességesen végzi a dolgát.

Sokszínűségben az erő

A pályák egyébként rendesen meg vannak tervezve: nem hasonlítanak túlságosan egymásra, mindenhol vannak opcionális szobák, kerülőutak a lopakodóknak, jó párszor több szint is a rendelkezésünkre áll a tökéletes pozíció megtalálásához. Mindez azt eredményezi, hogy a Wolfenstein II elképesztően szórakoztató. Azt lehetne hinni, hogy minden hasonló shooter képes erre az adrenalin-löketre, de nem, ez a sorozat mindig is arról szólt, hogy új szintre lehet emelni az izgalmakat, és ez itt is sikerül. Le a kalappal!
Ugyanakkor a hangulat is nagyon fontos egy játék esetén, és itt talán hiányzott valami a The New Orderből. Itt most sokkal jobban átjött az atmoszféra, a sokszor poszt-apokaliptikus helyszínekre nem lehet panasz. Ráadásul sikerült ugyanolyan sokszínűre formálni, mint elődjét: járunk a Vénuszon, mocsaras vidéken, atombombával elpusztított területen, egy tengeralattjáró mélyén, metróalagutakban, unatkozni nem fogunk. Ez a változatosság a játékmenetre is igaz: leszünk inkognitóban, lovagolunk tűzokádó robotkutyán, néhol sugárzással, vagy túlzott forrósággal gyűlik meg a bajunk. Mindent megtettek a fejlesztők, hogy változatos és izgalmas legyen a végigjátszás, egyedül arra nem figyeltek, hogy rakhattak volna egy kicsit kevesebb futurisztikus termet a játékba, mert egy kicsit már sok volt a végére. De tényleg: minden harmadik összecsapás egy ilyen teremben játszódik, és hiába különböznek felépítésben egymástól, ez a jelenség nem kicsit lehangoló egy idő után.

Szívedben a bázis

A New Order elég fontos része volt a bázis, és ez itt sincs másként. Ezúttal egy tengeralattjáró az otthonunk, itt van berendezkedve a folyton növekvő ellenállás. Két bevetés között itt is fontos dolgok várnak: kisebb feladatokat bíznak ránk, vagy kötelezően, vagy opcionálisan. Ezzel legutóbb az volt a bajom, hogy a nehéz küldetések után kiábrándító volt, hogy meg a vécépapírért is minket küldtek el. Itt kevésbé érezzük magunkat küldöncnek, és mintha a bázis hangulata is jobban kijönne: élettel telibb az egész, és végre imitálnak valami munkát a csapattársak is, nincs meg az a kínos érzés, hogy csak ülnek ott, amíg mi kiirtunk pár megyényi nácit. A központ nagyobb is lett, és változatosabb is. ezúttal is ki kell iktatni veszélyesen közeli ellenfeleket, de itt legalább meg van indokolva, hiszen végül is a náciktól bugáztuk el a hajónkat. Találhatunk itt egyébként mellékküldetéseket is, amely sokszor kisebb segítségnyújtásokban merül ki, de innen indíthatjuk az opcionális, náci parancsnokok ellen indítható hajtóvadászatot. Sőt, még egy gyakorló lőtér is került be, szóval ezúttal egy szavunk sem lehet.

Mesélj még!

A történet, mint már az eddigiekből is sejthető volt, messze nem rossz. A különböző összegyűjthető újságcikkek és naplók, feljegyzések kifejezetten érdekesek, megint egészen korrekten mélyítették el a háttérsztorit. Sokkal fontosabb azonban a karakterek minősége, és a köztük lévő interakciók. Itt végre nem csak sablonos szereplőket találunk, hanem kiforrott, sokszor egymást ütő jellemeket, és ez egy nagyon élő, pezsgő atmoszférát ad az egésznek. Legyen szó Blazkovicz szerelmének terhességéről, a feldolgozandó gyászról, vagy személyes konfliktusokról, a szövegek jól megírtak, a kémia szinte vibrál. Ritkán látni videojátékban ilyen kidolgozott viszonyrendszert, ahol tényleg érződik a csapatszellem.

És akkor még nem is beszéltem a fő történetszálról. Alapvetően egy teljesen jó kalandtörténetről van szó, de mégis valahogy sokkal többről. A történetbeli egységek kevésbé sorozat-szerűen követik egymást, mégis kissé elkülönülnek, ezzel egészséges átmenetet képezve a New Order és az Old Blood között. Ugyanilyen ügyesen lavírozik a játék a komoly és idétlen elemek között. Mert lesz itt fejátültetés, tűzokádó robotkutya, és számos helyzetkomikum, de emellett komoly kérdésekkel is foglalkozik a játék. Blazkovicz visszaemlékezései, családi drámája, haldoklása, kapcsolati válsága párjával, mind-mind felbukkan, és ilyen kettősséget nem tudom, hány másik játék engedett meg magának eddig, de az biztos, hogy itt működik, nem is akárhogyan.
A főgonoszok szintjén viszont mintha visszalépés lenne. Pedig még Hitler is felbukkan, öregen és idegbetegen, hogy egy bizarr, de kiválóan megrendezett jelenet főszereplője legyen. A probléma sokkal inkább azzal van, hogy nem eléggé karakteres Engel tábornok. Tettei miatt van bőven okunk utálni, de ezt a személyiségével valahogy nem sikerült megtámogatni. Az előző rész vonatos jelenete egymagában jobban kidolgozta őt, mint itt az egész játék, és felbukkanásai is elég rosszul vannak időzítve: amikor a leszámolásra kerül a sor vele, már egy csomó idő letelik, amióta utoljára láttuk. Egy szóval nincs meg benne Deathshead karakterességének a töredéke sem, amely kár, de így sincs persze sok okunk panaszra, a lezárás így is jó lett.

Tökéletes külső

Végezetül beszéljünk a tálalásról! A játék túlzás nélkül gyönyörű. A készítők kihajították a megatextúráikat az ablakon, cserébe a Doom idTech 6-ját vették alapul. Ez jó ötlet volt, mert bár a látvány rusztikussága elveszett, cserébe korszerűsödött, és nincsenek benne olyan hibák, amelyek az előző generációban is cikik lettek volna. A textúrák és modellek mind kidolgozottak, a játék pontosan úgy fest, mint ahogy minden AAA-játéknak kéne 2017 végén. A látványtervezés sem rossz, azért a futurisztikus terem-túladagolás mellett is jó pár látványos és hangulatos helyszínt kaptunk. Az optimalizáció sem rossz, nem kell megijedni a gépigényétől, és még bugok sincsenek benne. A hangzásvilág is remek: a lövések hangjai és a zörejek teljesen rendben vannak, és néhol még dobnak is a zúzás élményén. Ez utóbbi hatványozottan igaz a zenékre: jól festik alá a hentelést, és néhány igazi klasszikus is feldolgozásra került, amelyek hallatán szerintem sokakon kellemes borzongás futott végig.

Folytathatnám még a játék dicséretét, de nincs sok értelme: a Wolfenstein II: The New Colossus nem reformálja meg a műfajt, nem hoz túl sok újdonságot, (bár azok legalább jók), mindössze egy kiváló játék. Szórakoztató harcok, változatos helyszínek, jó hangulat, és egy részeletgazdag történet vár. Mindenképpen próbáljátok ki, mert a Machine Games ezen munkája is megérdemli a figyelmet.
Értékelés
Grafika: 90%
Hangok/zene: 92%
Játékélmény: 90%
Összességében: 90%

Rövid vélemény:
Folytathatnám még a játék dicséretét, de nincs sok értelme: a Wolfenstein II: The New Colossus nem reformálja meg a műfajt, nem hoz túl sok újdonságot, (bár azok legalább jók), mindössze egy kiváló játék. Szórakoztató harcok, változatos helyszínek, jó hangulat, és egy részeletgazdag történet vár. Mindenképpen próbáljátok ki, mert a Machine Games ezen munkája is megérdemli a figyelmet.
Értékelés:
Grafika:
█████████
9
Hang:
█████████
9
Design, művésziesség:
█████████
9
Zene:
█████████
9
Játékélmény:
██████████
10
Újítások, ötletek:
██████████
7
Hossz, újrajátszhat.:
██████████
7
Történet:
██████████
8
Nehézség:
██████████
7
Összességében:
█████████
9
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 6
Tyrion Lannister avatar
27 napja | 2017. 11. 19. 11:07:59
#
Köszönöm szépen!
E fölött a Wolfstone 3D fölött sajnos átsiklottam.
vladtepes2 avatar
27 napja | 2017. 11. 19. 16:30:35
#
Én is kihagytam volna, ha nem sétálok el a játékautomata mellett, ahonnan a Wolfenstein 3d zenéje áradt.
HakuDragon avatar
26 napja | 2017. 11. 20. 12:59:58
#
Rémálom formájában benne volt az előző részekben is
Tyrion Lannister avatar
26 napja | 2017. 11. 20. 17:35:30
#
Ott találkoztam is vele, de ott csak egy pálya van.
vladtepes2 avatar
27 napja | 2017. 11. 19. 08:58:03
#
Tetszik az írásod! Imádtam ezt a játékot. Anno még igen fiatal koromban a Wolfenstein 3D shareware verzióját játszottam rongyosra. Aztán egy pakkban beszereztem a Spear of Destiny-vel együtt. Azóta töretlen a rajongásom.

Szerk: És naná, hogy ebből a részből nem hagyták ki! Remekül nosztalgiáztam az Eva's Hammer klub helyiségében. Wolfstone 3d néven. :)
Tyrion Lannister avatar
27 napja | 2017. 11. 19. 08:00:41
#
Jó szórakozást az új tesztemhez!
Jövő héten is jön teszt, valószínűleg a BioShock 2 DLC-jéből.
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
10
6 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek