Menu
Tyrion Lannister
Szint 18
Tyrion Lannister avatar
Baczó Domonkos (Domi)
15 éves, férfi
Budapest
Magyarország
Offline, itt járt 2 órája
1 éve tag
Ellenség a kapuknál
Írta: Tyrion Lannister, 2017. június 29., játékteszt
Játék: Wolfenstein: The New Order

A Wolfenstein: The New Order a Machine Games 2014-es játéka, amely rendkívüli népszerűségnek örvend. A lassan 25 éves sorozat eme darabja úgy tudott egy rendkívül szórakoztató és fogyasztható FPS lenni, hogy megtartotta az old school elemeket.

Sokan az 1992-es Wolfenstein 3D-t tartják az első belső nézetű videojátéknak, de az biztos, hogy ez volt az első kiforrottabb cím, amit ma is FPS-nek neveznénk. Az azóta eltelt 25 év alatt a Wolfenstein-sorozat jó néhány játékot megért, de ezek nem mind voltak tökéletesek. Míg a 2001-es Return to Castle Wolfenstein klasszikus lett, addig a 2009-es próbálkozás már nem nevezhető túl erősnek. Amikor kiderült, hogy 2014 tavaszán jön az New Order, mégis sokan várták, és ebben döntő szerepet játszottak annak trailer-ei is. Ezek az ajánlók egyszerre lettek hangulatosak és hátborzongatóak, és bár én magam nem láttam őket a kiadásukkor, de meg tudom érteni az embereket, akiket felcsigázott. És ezek az emberek szerencsére többnyire nem csalódtak, ahogyan én sem, hiszen a New Order egy kiváló játék lett, és ennek megfelelően örülök a hírnek, hogy az idén megjelenő új rész után még további egy példánnyal nő sorozat. De ne szaladjunk ennyire előre, jöjjön a teszt!

Történelemóra

A Wolfenstein: The New Order az igencsak alternatív történelem 1946. évében veszi kezdetét. Hősünk, William „B. J.” Blazkowicz egy kellemetlen földet érés után egyesül osztagával, akiknek célja, hogy a náci Deathshead tábornokot levadásszák. Az említett generális ugyanis az egyik felelőse a németek megmagyarázhatatlan technikai fölényének, amely miatt ilyenkor még tombol a második világháború, így értelemszerűen előrelépés lenne a likvidálása, a fegyverfejlesztési központjával együtt. A küldetés azonban balul sül el, a kis csapatot elfogják, egy tagjukat elvesztik, és Blazkowicz menekülés közben súlyos fejsérülést szenved. Tizennégy év kóma után egy lengyel kórházban kezd magához térni. Miután a nácik megpróbálják nem túl barátságos módszerekkel bezárni az intézményt, hősünk udvariasan a túlvilágra segíti őket, majd az őt ápoló Anya (ez a karakter keresztneve) társaságában meglép. A lány nagyszüleitől értesül az elmúlt időszak történéseiről: a németek 1948-ban megnyerték a világháborút, és most az egész világ a nácik uralma alatt van. Bár szerintük nyoma sincs ellenállásnak, Blazkowich úgy dönt, hogy ha mégis van, akkor megkeresi őket, és az oldalukon harcolva igyekszik gyengíteni a náci rémuralmat.

Bátran küzd seregünk, hogyha kell

A játék leginkább ezt a gerillaharcot járja körbe, amelynek – lévén egy lövöldéről van szó – mi is igen aktív részesei leszünk. Elsőre arzenálunk nem tűnik túl nagynak, azonban később egyszer sem hiányoltam újabb darabokat, és a fegyverek nem is mennek egy kaptafára: lesz pisztolyunk, sörétes puskánk, gépfegyverünk, mesterlövész puskánk, és egy lézerfegyverünk is, és természetesen egy praktikus kés sem maradhat ki az eszköztárunkból. Ezek ráadásul mind meg vannak támogatva egy alternatív tüzelési móddal is, mint például egy rakétavető a gépfegyverre, vagy egy vágó funkció a lézerpisztolyra. Utóbbi nem egyszer szükséges lesz, ha kerítéseken, vagy egyéb fém akadályokon kell átverekednünk magunkat. Ezek mellett a fegyverek fejlődnek is valamilyen szinten, út közben szedünk fel egy csomó módosítót, így a kicsit szűkös kelléktár abszolút nem lesz akadálya a szórakozásnak.
A fegyverekhez töltényt az elesett ellenségek átkutatása után is kapunk, de érdemes nyitott szemmel járni a pályákat, mert nem ritkán a kevésbé fontos helyiségekben vannak elrejtve a legjobb tárgyak. Ha már gyűjtögetés, ezt meg kell tennünk az elsősegély-csomagokkal is, ugyanis a HP-ből maximum 20 töltődik vissza harcon kívül. Ez nekem mindenképpen szimpatikus dolog volt, mert így legtöbbször nem elég csak végigrohanni a pályákon. Mellette szedhetünk fel bizonyos mennyiségű pajzsot is, amely viszont értelemszerűen egyáltalán nem töltődik vissza. Érdekesség, hogy túl is tölthetjük sz életünket, de ilyenkor ez szépen lassan visszacsökken a „maximum” értékre. Az összeszedhető dolgok többségét egyébként különböző ládákból nyerhetjük ki, egyszerre pedig megcsodálhatjuk a rombolható környezet áldásait is. Vannak fémládák is, amelyeket késsel már nem tudunk széthasogatni, itt a lézervágónkat kell bevetni, vagy az ellenfelektől elvett nagy tűzerejű fegyvereket. Utóbbiak úgysem maradhatnak nálunk sokáig, hiszen az első fegyverváltásnál a karakterünk el is dobja őket, ez utóbbi egyébként kissé frusztráló is. További érdekesség, hogy az elektromos gyilokszerszámokat különböző konnektoroknál tölthetjük újra.

Most áldozzunk egy pár szót az ellenfelekre is! Belőlük Dunát lehetne rekeszteni, bár ez inkább a számukra igaz, nem a típusaikra, de utóbbi téren sem kell szégyenkezni a The New Ordernek. A szimpla katonákon kívül lesznek kommandósok, kommunikációs tisztek, rakétavetős vagy shotgunos, állig bepáncélozott opponensek, de nem maradhatnak ki a páncélos kutyák, vagy a nagyobb robotok sem. Utóbbiak közül kerülnek ki a boss harcok is, de „kisebb” példányokkal is összeakaszthatjuk a bajuszt, akik minigunnal rontanak nekünk, cserébe egy csomó pajzsot hagynak maguk után, ha fűbe harapnak. Mindemellett találhatunk biztonsági rendszereket, vagy géppuskafészkeket is, szóval nem az unatkozásra találták ki ezt a játékot. Szerencsére a mesterséges intelligencia sem okoz nagy csalódást: bár nem mindig állnak a helyzet magaslatán, de azért ellenfeleink megpróbálnak bekeríteni minket, hátba támadni, kirobbantani a fedezékből, stb.

Stílus és aprítás

De a legnagyobb kérdés még nem válaszolódott meg: milyen jellegű lövölde a Wolfenstein: The New Order? Nos, leginkább egy cső-shooterként lehetne bemutatni, hiszen mindig meg van határozva, merre kell továbbhaladni, és egyébként is elég lineáris az egész játék felépítése. Mégis, azért ez nem teljesen igazságos, mert elég sok lehetőségünk van egy-egy konkrét harc, vagy pályaszakasz megoldására, vannak rejtekhelyek, útlevágások, szóval tényleg érdemes körültekintőnek lenni. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy a játék jelentős része lopakodva is végigjátszható. Az egész biztosan nem abszolválható így, de pár helyen kifejezetten ajánlott az árnyakban való osonkodás. Vannak ugyanis szakaszok, ahol néhány, távolsági kommunikáció lehetőségével felruházott tiszt ólálkodik, akik ha rajtakapnak rosszalkodás közben, akkor riadót fújnak, és jön az erősítés, szóval őket érdemes elsőként, csendben eltenni láb alól. Van egy pár módszerünk megoldani, hogy a delikvensek alulról szagolják az ibolyát, szerelhetünk hangtompítót a pisztolyunkra, dobhatunk késeket, de a legősibb, hátulról leszúrós módszer lesz talán a legjobb. Nem mondom, hogy egyébként lehetőségek garmadájával lennénk megkínálva, és itt már az AI is felemás, de a csodálatos kivégzési animációk mindenért kárpótolnak. Persze lehet, hogy csak én Shadow of Mordor-oztam túl sokat, és ezért várom el az ilyen művészi mozdulatokat, de az mindenképpen dobott az élményen, hogy nem ugyanazt a sablonanimációt kell végignézni minden egyes alkalommal.

De maga a lövöldözés sem egysíkú, hiszen életpontjaink, és lőszereink száma igencsak meghatározza azt, hogy miképpen vágunk neki a harcnak. Ha nem vagyunk tömve egyikkel sem, akkor célszerű megbújni egy félreeső helyen, és onnan lőni, ügyelve arra, hogy visszabújjunk, mielőtt több mint 20 HP-t vesztünk. Ellenben, ha éppen kicsattanunk az egészségtől, nincs is annál jobb, mint túltölteni az életünket, minkét kezünkbe egy-egy fegyvert ragadni, és Rambó-módban pusztítani a jobb sorsra érdemes ellent. Na, ezek az igazán adreanlindús, és élvezetes részei a játéknak. Van egy nem túlságosan fókuszált fejlődési része is a játéknak, amelyben bizonyos képességek a játékbeli cselekedeteink alapján automatikusan nyílnak meg. Nem egy nagy eresztés, de pozitívum, hogy a játékstílusunk határozza meg az egészet.
Azonban mindez mit sem érne ötlettelen, sablonos helyszíneken, szerencse, hogy erről szó sincs. Járhatunk egy partraszálláson, egy börtönben, egy lerombolt hídon a szétszakadt vonatkocsik között, egy fogolytáborban, csatornarendszerekben, egy kutatóbázis belsejében, de még a Holdon is megfordulhatunk. Ha mindez nem lenne elég, a különböző aktivitások is egészen sokszínűek: vezethetünk egy óriási mech-et, víz alá merülhetünk egy kisebb tengeralattjáróval, utazhatunk egy bomba belsejében, és elpusztíthatunk egy kb. 50 méter magas robotot, de még betont gyártani is lesz lehetőségünk. Mindez a sokszínűség tovább növeli a játékélményt, amely már alapból nem rossz az önmagában szórakoztató lövöldözés, a kellően változatos játékelemek, és a kis old school-beütés (lásd medipack-ok, páncél, stb.) miatt. Ugyanakkor hangulatos is a New Order, és úgy érződik, hogy egy érdekes, egyedi világa van, de ez már inkább a történet érdeme.

Mindenütt jó, de a legjobb otthon

Mielőtt belevágnék a konkrét sztori taglalásába, ejtek egy pár szót a bázisunkról is. Illetve arról, hogy a játék során nem csak harcolni fogunk, vannak sétálgatósabb, történet-orientáltabb szakaszok is, amelyek rendre Blazkowicz új otthonában, a berlini ellenállók bázisán vannak. Ez egyrészt pozitívum, hiszen a játéknak sokkal több tere van a karakterépítésre, és egyben a háttérsztori átadására, és különben is, egy igazán kiváló, otthonos bázisunk lesz, amit öröm bejárni. Az más kérdés, hogy be is fogjuk egy párszor, hiszen a legtöbb bajtársunkat nem hatja meg, hogy mi végezzük el minden küldetés alkalmával a piszkos munkát, inkább otthon is futárt játszatnak velünk, nehogy unatkozzunk. „Ugyan már Vilikém, tudom hogy elfáradtál egy kisebb városnyi náci lemészárlásában, de hallod, vidd már el ezt a dokumentumot XY-nak”. Ugye, milyen biztatóan hangzik? És ezt azon karakterektől még hagyján, akik legalább tettetik egy munkát, vagy tartják velünk rádión a kapcsolatot, de ilyenkor kifejezetten rossz látni néhány tunyuló karaktert, akik a kisujjukat sem mozdítják. Meg vannak egyéb anomáliák is, mint amikor elküldenek minket valamiért, és az ominózus tárgyat egy eldugott titkos szobában találjuk meg. Ja, hogy elfelejtettek szólni, hogy egyáltalán van ilyen? Hogy történhetett ez? Az is fantasztikus, hogy teljesen ostoba indokokkal kerülünk sokszor a környező csatornarendszerbe, és küzdünk meg a biztonsági rendszer képviselőivel, miközben csak egy téglát akartunk vágni a jónépnek. Most nevezzem azt pozitívumnak, hogy itt használhatunk egy kétcsövű vadászpuskát? Persze ez leginkább szőrszálhasogatás, mert a bázis koncepciója kiváló, csak hát előfordulnak zavaró tényezők.

A történet is fontos

Mindemellett furcsán hangozhat, de a Wolfenstein: The New Order egyik legnagyobb erőssége a történet. Egyrészt nagyon tetszett a sztori sorozatszerű felépítése, ahogy elkülönülnek az egyes fejezetek, és mégis összekapcsolja őket a tervezgetés, vagy a csapatdinamika. Amúgy is egy bőven korrekt sztorit kapunk, drámával, bosszúval, misztikummal, panaszra nincs ok. A háttértörténet is kellően ki lett dolgozva, a környezet is passzol ehhez, a különböző újságcikkeket, összegyűjthető feljegyzéseket öröm olvasni, a hangfelvételek, és pláne a 60-as évek nagy slágereinek német átiratai is külön gyöngyszemek.
Mégis, a történet legfőbb erénye talán a karakterek. A bajtársak között egészen jól működik a kémia, és bár néhány figura sablonosnak tűnhet, ahogy azért az is befigyel, hogy mennyire polkorrekt lett az összeállítás, de ez nem gond. A szereplők ugyanis többnyire személyiséggel rendelkeznek, és kidolgozottak is, de azért komoly karakterfejlődésre nem lehet számítani. Ellenben volt egy karakter, akit az elején egyszerűen idegesítőnek tartottam, de a végére sikerült egy olyan lezárást kapnia, hogy teljesen átértékelte bennem az egészet. Csak gratulálni tudok az íróknak, látszik, hogy értenek a dolgukhoz. Ami talán még fontosabb, hogy Blazkowicz karaktere is el lett találva. Belső monológjai egy egészen szerethető figurává teszik őt, persze azért nem kell egy shakespeare-i hősre gondolni. Végül, de nem utolsósorban az ellenségekre sem lehet panasz: teljes karakterek lettek, akiket lehet utálni, nem csak sablon rosszfiúk. A játék egyik legnagyobb érdeme, hogy drámai fordulatokkal elérik, hogy az ember egy párszor tényleg gyűlölje azt, aki ellen harcol, és ez nagyot dob az élményen. Az meg már csak hab a tortán, hogy a készítők elérték, hogy a háború komoly problémaként jelenjen meg, nem ökörködik el, mint egy Duke Nukem-ben, de nem is hagyják, hogy nagyon depresszív legyen az összkép, jó párszor oldják a feszültséget.

A körítés

Végezetül a tálalásról ejtenék egy pár szót. A grafika talán a játék legellentmondásosabb része, hiszen egyrészt távolról minden kiválóan néz ki, egyes részek alapján akár idei is lehetne, de ha közelebb megyünk a textúrákhoz, akkor néha olyat látunk, amely az ezredfordulón is ciki lett volna. Persze ezt be lehet tudni a megatextúrák sajátosságainak, de nem mindegyik egyformán ronda, van amelyik egészen vállalható, és néhány részletet még a grafikusmotor hiányosságaival sem lehet magyarázni. A látvány már sokkal jobb, de talán itt is túl sok a szürke, üres téma, illetve művészi teljesítményről sem lehet beszélni, mindazonáltal nem néz ki rosszul a New Order. A fegyverek hangjai, és egyéb zörejek teljesen rendben vannak, a zenék pedig fantasztikusak, teljesen jól aláfestik a játékot. Cserébe a szinkronhangoknál nem klappol minden, nem rossz munkák, de nem is nagyok az alakítások, Blazkowicz például többnyire csak dörmög az orra alá. Persze ezek a kisebb negatívumok nem teszik rossz játékká a Wolfenstein: The New Ordert, sőt…

A Wolfenstein: The New Order egy kiváló játék lett. Szórakoztató, kellően változatos, a hangulata is a helyén van, és történet szintjén is jól teljesít. A kisebb idegesítő tényezők, és technikai gondok nem vonnak le abból, hogy több mint 10 óra intenzív, atmoszférikus aprítást kapunk. A 2014-es év bár nem volt a legerősebb, év játékának mégsem nevezném, azt a Shadow of Mordor ellopta előle, de mindenképpen az élmezőnybe tartozik.

Értékelés
Grafika: 80%
Hangok/zene: 85%
Játékélmény: 90%
Összességében: 87%

Rövid vélemény:
A Wolfenstein: The New Order egy kiváló játék lett. Szórakoztató, kellően változatos, a hangulata is a helyén van, és történet szintjén is jól teljesít. A kisebb idegesítő tényezők, és technikai gondok nem vonnak le abból, hogy több mint 10 óra intenzív, atmoszférikus aprítást kapunk. A 2014-es év bár nem volt a legerősebb, év játékának mégsem nevezném, azt a Shadow of Mordor ellopta előle, de mindenképpen az élmezőnybe tartozik.
Értékelés:
Grafika:
██████████
8
Hang:
█████████
9
Design, művésziesség:
█████████
9
Zene:
██████████
10
Játékélmény:
█████████
9
Újítások, ötletek:
██████████
7
Hossz, újrajátszhat.:
██████████
7
Történet:
██████████
8
Nehézség:
██████████
6
Összességében:
█████████
9
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 3
Tyrion Lannister avatar
5 napja | 2017. 07. 16. 21:37:20
#
Köszönöm szépen! :)
no avatar
17 napja | 2017. 07. 05. 08:39:58
#
Szia!
Nagyon jó lett a teszted,alapos,és részletes,végülis mindegyyik teszted jó lett!
Tyrion Lannister avatar
22 napja | 2017. 06. 29. 21:53:52
#
Elkészült az új tesztem, jó szórakozást! :)
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
10
6 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek