background
avatar
Sarkadi
Szint: 10
15 éve tag, offline
707 💬
491 ☀
Sarkadi Dávid (Sarok)
27 éves, férfi
Mosonmagyaróvár, Magyarország

Bulletstorm

Írta: Sarkadi, 2011. September 06., játékteszt
Játék: Bulletstorm

Első kritikám fogadjátok szeretettel, remélem elnyeri a tetszéseteket. :)

Kezdjük a grafikával.
Túloznék, ha azt mondanám, hogy szép, mivel a közeli tárgyakon kivül az összes más, háttérbe szoruló elem elhanyagolt, csúnya.Bizonyára azt hitték a fejlesztők, hogy senki sem fogja nézni a hátteret, kisebb tárgyakat, de sokszor ez is dominálni fog a játék során.Ezek mellett sok visszajelzés volt az EA felé, hogy bizonyos konfigurációkon a legminimálisabb beállitásokonis akadozik a játék, ebből adódik, hogy nincs jól optimalizálva, bár nekem nem volt ilyen gondom.De az tény, hogy ideje lenne már, hogy tovább lépjenek, mert az Unreal E. 3-ról már minden létező bőrt lehúztak.

Térjünk át a hangulatra.
Aki annak idején szerette a Serious Sam-okat illetve kedveli az ész nélkül lövöldözős játékokat, annak ez is elnyeri majd a tetszését.Ugyanis azon kivül, hogy megyünk és irtjuk az elénk kerülőket, semmi egyéb dolgunk sincs.A sztorira teljesen felesleges figyelnünk, át is léphetjük az összes átvezető videót. ( ESC gombbal ) A robbanásokat nem nevezném élethűnek, de nem is ez volt a fő céljuk a készitőknek ezzel a játékkal, hanem az, hogy az igazi FPS hangulatot ismét megtudják teremteni.Számomra nem sikerült, mivel semmi újat sem mutatott.Az, hogy kapunk egy elektromos ostort, amivel össze-vissza dobálhatjuk az embereket,
tárgyakat, nálam nem forradalmian új dolog.Egy összetetebb sztorira lett volna szükség véleményem szerint.

Következzen a játékmenet.
Az imént irtam róla egy keveset, mely sokaknak elég riasztó lehetett, de korántsem lett olyan rossz a játék. A mai felhozatal mellett egész hosszúnak mondható a maga 6-7 órájával, de ha derekasan neki fekszünk, akkor bizony hamar vége szakad a gyilkolászásnak.A játékot több országban is betiltották, nem hiába.Hazánkban is 18+-os besorolást kapott, ami teljesen jogos elvégre nincs olyan másodperc, hogy ne szakadna le egy láb,kéz,fej vagy amit ér a találat és vérből sincs hiány, bár ezt nem sikerült a legvalóságosabbra animálni.

Végül következzenek a hangok.
Volt szerencsém 5.1-ben élvezni a játék minden percét, de azt kell mondjam nem igazán vettem észre az eltérést a sztereo hangzástól.Több olyan rész is van játék során, ahol nagyon jó effektekkel lehetett volna a játékost megbabonázni, de ezt figyelmen kivül hagyták.Azt is elég röhejesnek találom, hogy a csapattagjaink, mondhatni hasbeszélők, mert a kommunikáció
során nem igazán akar megmozdulni a szájuk.

Összeségében tehát felejthető játékról van szó,az EA újabb próbálkozása, ismét sikertelenül.Ideje lenne már, hogy összeszedjék magukat és olyan cimmel rukkoljanak elő, mint annak idején a Medal of Honor volt.

Bulletstorm
Bulletstorm
Bulletstorm
Megjelenés: 2011. February 22. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Epic Games, People Can Fly
Hozzászólások: 9
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
edom789 avatar
Sztem jó teszt lett amúgy se lehet erről többet írni legalábbis sztem se egy nagy eresztés játszottam vele de nagyon nem tetszett!
0
0
0
0
Sarkadi avatar
Köszi a véleményeket! 😉
0
0
0
0
BiGame avatar
Jó csak hülyültem, me suliba voltam😆!
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
BiGame: Csak nem nagyzolsz? 😆 Én is írtam erről a játékról! 😆
0
0
0
0
kl_akos avatar
A Medal of Honor az jó volt amig nem lett Airborne de az EA-nek az utolsó FPS a BF ami jó is szerintem ne is probálkozzanak a fejlesztők tobb ilyen gamel
0
0
0
0
BiGame avatar
Jó teszt, de én jobban megcsináltamX'DDDD
0
0
0
0
NTSC Jani avatar
Tényleg rövid lett. Szerintem nem a grafikával érdemes kezdeni egy tesztet. Persze ez csak egy ötlet. 😀
0
0
0
0
Sarkadi avatar
Megfogadom a tanácsodat,ez csak egy BETA volt,ha fogalmazhatok igy. 😃
0
0
0
0
Demoz avatar
Egy kicsit rövid lett,de tömören a lényeg bennevan. Legközelebb 1-2 képet rakj bele.😀
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
5
11 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció