background
avatar
Krissz
Szint: 41
9 éve tag, offline
4.1K 💬
1.8K ☀
50 🔥
15 🎁
Rapi Krisztián (Krissz)
25 éves, férfi
Tótkomlós, Magyarország

Egy csodás hét a paradicsomban… vagy mégsem?!

Írta: Krissz, 2016. June 19., játékteszt
Játék: Postal 2

A Paradicsom, a nagybetűs, csodás Paradicsom.
Elsőre mindenkinek a munkától, bajoktól távoli, olyan hely jut eszébe ahol mindegy is, hogyan de nyugalomban tölthet el néhány hetet az ember, a hely ahol semmi rossz sem történhet, vagy mégis?! A játék mellyel most ezt megcáfolom, nem más, mint a POSTAL 2: Paradise Lost kiegészítője.

POSTAlapok

Fontos értékelni, s megbecsülni azt ahol most tartunk, de nemszabad elfeledni, hogy honnan is indultunk, tartja ezt így az én sajátos mondásom. Ezért most fussuk át gyorsan a POSTAL széria történetét, nagyobb léptekkel.

A POSTAL széria, egy Dark Humor/Akció/TPS jellemvonásokkal bíró alkotás, amely egy amerikai játékfejlesztő csapat gondozásában született, a Running With Scissors által.

Az első rész POSTAL néven jött ki, 1997. szeptember 30.-án (Windows-ra).

Ezt követte az RWS és a Whiptail Interactive közös munkája, mely POSTAL 2 névre hallgat. Na igen, ez volt az a rész, sőt a mai napig is az, ami a legnagyobb vélemény háborút indította el a játékosok között.

Nyolc év várakozás után, beköszöntött a harmadik rész is, ahol az RWS közreműködött a Trashmasters fejlesztőivel, és az Akella kiadóval, hát lehet nem kellet volna.

Idén, azaz 2016. május. 20-án pontosabban, jött a POSTAL: Redux, ami az első rész felújított, kiadása, HD játékelemekkel.

1997-2016 os intervallumban, azonban születtek DLC-k is a részekhez, pl: Special Delivery, Share the Pain, Apocalypse Weekend, Paradise Lost, most az utóbbiról szeretnék nektek egy leírást készíteni, a POSTAL 2 legújabb kiegészítőjéről, a Paradise Lost-ról.

Paradise Lost | Bevezetés

Ez a kiegészítő, a POSTAL második részéhez készült, melyben a Paradicsom kifejezés, nem a jól megszokott, sokak által szeretett, nyugalmas helyecskére utal, hanem egy Arizónai bányavároskára, ami nem utolsó sorban Dude szülővárosa.

Azért utazik ide, hogy megkeresse elveszett kutyáját, ám a város és lakói jelentősen átalakultak. Visszatér Gary Coleman, Krotchy, lehet egyszerre két fegyverrel lőni, és a biztonság kedvéért zombik is vannak.

Sajnos magyar szinkron nem lesz, de Dude az eredeti hangján szólal meg.

Paradise Lost | Játékmenet


Ahogy azt megszokhattuk a POSTAL 2 Share the Pain-ben is, itt is 120 óra, vagyis kereken 5 nap áll a rendelkezésünkre, Hétfőtől egészen Péntekig.

Az egész történet, akkor kezdődik, amikor Dude és kutyája (Champ) együtt utaznak, kocsijukkal és a hozzá kapcsolt lakóházukkal. Ám ahogy haladnak az ország úton, hirtelen Champ kiugrik az autó leeresztett ablakán, egy macskát célba véve, s kergetve.

Ezt követi nemsokkal, Dude fejfájása is (mivel egy golyó volt/van az agyában, egy szerencsétlenül elsült fegyver miatt) elveszti a kontrollt az autója felett, s nekicsapódik egy sziklának. A baleset helyszínén tartózkodik szerencséjére egy járó kelő, aki segít neki elhagyni a roncsolódott kocsit. Kiderült, hogy nem történt a golyótól a fejében, illetve a hallucinációtól eltekintve, semmi komolyabb baja.

Viszont a kutya még mindig nincs meg, ezért egy térképpel a kezében, s az aznapi feladatait kiosztva magának neki indul a város felfedezésének.

És ezzel kezdetét is veszi szépen lassan a történet, és a pusztulás.

Nézzük csak, néhány fő teendőinket, napokra bontva: (csak nagyléptekkel)

Hétfő:
[list]
* Végig kérdezgetni az embereket, hogy látták-e Champet
* Ellenőrizni, hogy nem vitték-e be a helyi Állat Kontroll Központba
* És enni is kellene valamit, ezért a Cock Asian étterem meglátogatása[/list]

Nem lesz már a Hétfő sem, gyerekjáték, hiszen már az első napon akadnak ellenségeink, többek között az Állat Kontrol Központba is, ahova betérve, egy elefánt kiszabadul, s ürülékkel teríti be a kijárat ajtaját, ezért másik útvonalat kell keresnünk az épület elhagyására.
Az étteremben sem lesz egyszerű a dolgunk, hiszen ott éppen egy zombi támadásnak lehetünk majd szemtanúi.

Kedd:
[list]
* Elkell ugranunk toalettpapírért
* Kikell cserélnünk egy helyi létesítményben, a játék gépek alaplapjait
* PU Games irodájában tönkre kell tennünk a gépeket, illetve eljutnunk a fő szerverhez
[/list]

A nap kezdetén, a VD Klán főnöke üdvözöl minket, a klánja saját kis templomjában, amihez tartozik egy temető is, ami szintén az övék. Cserébe kapjuk ezeket a feladatokat a vezetőtől, amiért befogadott minket, és menedéket nyújtott a zombik elől.

Szerda:
[list]
* Pénzt kell gyűjtenünk
* Bekell szereznünk egy A/C alkatrészt
[/list]

Felébredve egy hatalmas zombi féleség fogad minket, akitől megkapjuk az aznapi feladatainkat.
Nap végén viszont egy boss al is megküzdhetünk (igen, már szerdán) aki a "The Bitch" névre hallgat, ami magyarul szerintem tudja mindenki, mi is lehet. És az is!

Csütörtök:
[list]
* Orvosságot kell hoznunk
* Elkell mennünk mechanikus gólyalábakért
* Szabotálni kell egy kararoke-t
[/list]

Ezen a napon, már egy ismerős arccal is találkozhatunk, Gary Colemannel, akitől kapjuk eznapi feladatainkat.

Péntek:
[list]
* Elkell mennünk C4-ért
* Viszont ehhez gyújtó szerkezet is kell, szóval azért is elkell menni
[/list]

A játék utolsó napja, mikor is egy muszlim szobájában ébredünk, s tőle kapunk néhány apróbb feladatot, gyakorlatilag bomba készítéshez szerezzük be a dolgokat.

Elkell jutnunk még Dave bácsikánk drogtermesztő farmjára, ahol a weedet kell megmetszenünk, egy lengőkasza segítségével.
Jóhírként szolgál még azonban, hogy meglett Champ is.

Paradise Lost | Fegyverzet

Fegyvereket tekintve, elég szerte ágazó az arzenál, pusztíthatunk többek között:
[list]
Sokkoló (Shocking)
Lapát (Shovel)
Gumibot (Baton)
Macséta (Machete)
Kalapács (Sledgehammer)
Kasza (Scythe)
Baseball ütő (Baseball bat)
Fejsze (Axe)
Pisztoly (Pistol)
Glock (Glock)
Revolver (Revolver)
Sörétes +lehet rátenni macska hangtompítót is (Shotgun)
Másfajta sörétes (Lever action shotgun)
Gépfegyver (Machine gun)
MP5 fegyver (MP5)
Benzines kanna (Gas can)
Gyufa (Matches)
Lángszóró (Flamethrower)
Gránát (Grenade)
Molotov koktél (Molotov coctail)
Olló (Scissors)
Dinamit (Dinamyte)
Flash gránát (Flash grenade)
Tehén fej (de kajak benne van) (Cow head)
Puska (Rifle)
Rakétavető (Rocket Launch)
Hát ez ilyen párnákat lő ki magából, nem tudom mi a magyar megfelelője (Bean bag launcher)
Gránátvetővel.(Grenade Launcher)
[/list]

Paradise Lost | Összegzés & Véleményem

Összeségében nekem örök nagy kedvenc marad ez a rész. Hihetetlenül jó játék élménnyel rendelkezik, grafikája és kora ellenére.
Nemszerettem volna minden egyes napot kifejteni 100% osan, hiszen akkor elveszik az a varázs, amit maga a játék nyújt.

Azért hajlok jobban a Paradise Lost irányába, mintsem a sima második rész fele, mert abból már készült 2db (tudtommal) teszt is, és nemszerettem volna újra kifejteni azt, hanem inkább az új jövevényt.

Nehéz értékelnem a játékot, mivel nagy rajongója vagyok, de megpróbálok ésszerű határvonalakat húzni.
Lásunk egykis Pro illetve egy Kontra összevetést:

    Pozitívumok:
  • Hatalmas, sokrétű fegyver arzenál
  • Korához képest viszonylag kielégítő grafikus világ
  • 12 évvel a játék megjelenése után, még mindig kap kiegészítőt
    Negatívumok:
  • A kiegészítő(k)höz is készülhetett volna magyar szinkron

Nehéz értékelnem a játékot, mivel nagy rajongója vagyok, de megpróbáltam ésszerű határvonalakat húzni. Természetesen a Dark Humorával nem lesz majd a nagyközönség kedvence, de az a kisebb réteg, akiknek szánták, az biztosan örömét leli majd az új kiegészítőben is! ;)

Köszönöm a figyelmet!

Értékelés:
Grafika:
██████████
100%
Hang:
██████████
100%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
██████████
100%
Postal 2
Postal 2
Postal 2
Megjelenés: 2003. April 14. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Running With Scissors
Hozzászólások: 17
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Krissz avatar
Hátsz probáltam bele vinni minnél többet. 😀

Köszönöm, a hiba javítva! 😀
0
0
0
0
xCube avatar
A lényeg itt is benne van de nincs rendesen kifejtve, illetve ami nekem sem tetszik az az, hogy fegyver / küldetéslistával toltad ki a terjedelmét, nem pedig érdemi információkkal.

Amit mindenképpen korrigálnék:
"mikor is egy iszlám szobájában ébredünk"
Az iszlám a vallás, a vallás gyakorló hívő embert viszont muszlimnak hívják.
0
0
0
0
Krissz avatar
Köszönöm szépen! 😀 😀
Hátsz igen, valóban jójáték ám ez! 😃
0
0
0
0
19ati93 avatar
nagyon jó teszt + nagyon jó játék! 5*,ami itt ugye 10 😆 😊
0
0
0
0
Krissz avatar
Köszönöm szépen! 😃
Hátsz az tuti 😆😆
0
0
0
0
NiXiT01 avatar
Jó kis teszt lett a játék meg... szerintem ezt nem kell magyarázni 😃 😉
0
0
0
0
Krissz avatar
Protein: Teljesen jogos, igazad van. Hátsz tartalmilag probálom a maximumot hozni, hogy minden lényeges elemről szó essen a "teszt" keretein belül, bár probálom nem lelőnni a teljes poént azért. Következő tesztben ezekre probálok majd odafigyelni, Köszönöm! 😀
ui: igen-igen, a játék ismerete, az nagyon megvan, minimum 3x végig toltal a játékot, szóval azért elég sok minden maradt meg. 😀 (másik tesztem, legelső tesztemet itt megtalálod ha esetleg érdekel: https://gepigeny.hu/user/krissz/teszt/1000)

Szili: Egyetértek, a széria legjobb része lett, mind az alapjáték mind a DLC-k el eggyütt. 😀

sean: Dede, a Steames verziómban már az is benne van, végig vittem úgy egyben is, a Week in Paradise ban, meg külön - külön is, a Apocalypse Weekendet is, Share the Paint is (meg volt még egy mode, az sztem unofficial lehetet, nah azt is kivittem 😆😉 Szal az összes létező részével, DLC vel végigvittem már, és mindig nagyon jól szórakoztam! 😃
Hátsz igen, énis imádom a fegyverzetet 😆 😆 Szerteágazóan lehet igénybe venni őket 😆

Köszönöm mindenkinek! 😀 😀
0
0
0
0
sean avatar
Egész jó teszt lett 😀 A Week in Paradise-t nem próbáltad? Igazból a Share The Pain meg az Apocalypse Weekend egybegyúrva. Én azért szeretem mert Sokkal több benne a fegyver és a brutalitás mint a sima Share The Pain-ban 😃
0
0
0
0
YoRHa 2B avatar
Én ezt is végig toltam ahogy az összes postalt sztem jó lett 😀
0
0
0
0
susguy avatar
A tömörített walktrough leírás (ami ráadásul tele van spoilerrel) és a fegyverek szószerinti kilistázása nem teszt. Az kivételesen tetszik, hogy legalább tudod, miről írsz, tényleg ismered a játékot, nem csak hasra ütve írod az adatokat, nagyon sokan elrontják ezt. A fogalmazásod is jó, viszont a tartalomnak alig van köze egy teszthez. Walkthrought meg fegyver listát a játék wiki oldalán keres az ember, nem egy tesztben olvassa.
Nem negatívkodni szeretnék, csak bátorítani és tanácsot adni az esetleges javuláshoz. Kevesebb adatot, (elég egy két érdekes példa), több saját gondolatot a játék bizonyos elemeiről.
0
0
0
0
Krissz avatar
Gegi23 & domi2001 Köszönöm szépen nektek! 😀
0
0
0
0
Kneki avatar
Nagyon jó teszt
öröm volt olvasni 😀
0
0
0
0
Krissz avatar
Köszönöm srácok! 😀
Liam Neeson: én szerintem megéri, nekem nagyon tetszett, az összes DLC,a második részhez.
flash89: Hát igyekeztem összeszedni picit a cuccost, nem gondoltam volna az elején hogy terjedelemre ekkora lesz, de képekkel probáltam kicsit szellősebbé tenni. 😀
0
0
0
0
flashbang8909 avatar
Remek teszt lett. Szeretem ha ilyen alaposak a tesztek mint ez.
0
0
0
0
no avatar
10/10 Remek teszt lett! Megjött a kedvem kipróbálni ezt a kiegészítőt. 😀
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
█████████
9
14 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció