background
avatar
jozsefgyorfi
Szint: 18
13 éve tag, offline
1.1K ☀
889 💬
Győrfi József
26 éves, férfi
Románia/Biharmegye/Nagykágya, Románia

Assassin’s Creed IV – Edward Kenway története

Írta: jozsefgyorfi, 2014. July 23., játékteszt
Játék: Assassin's Creed IV: Black Flag

Nem tudom, hogy tudjátok-e de ez az első játéktesztem és úgy gondoltam, hogy az Assassin’s Creed IV megfelelő lesz eme célra. Nagyon szeretem ezt a játékot és remélem, hogy ezáltal a teszt által ti is megértitek hogy miért. Nos, akkor vágjunk is bele!

Miután beléptünk a játékba megpillantjuk a menüt. Elég egyszerű de mégis elegáns és minden benne van ami kell. A két legjelentősebb helyet természetesen a single player és multiplayer fülek foglalják el, mellettük még helyet kaptak az additional contents, a beállítások, a kilépés gomb és még egy-két apróság. Itt le kell szögeznem, hogy a multiplayerről sajnálatosan nem tudok írni, mivel a tört verzióhoz volt szerencsém csak.


A kezdetek

Ezúttal az alanyunk Edward Kenway egy kalóz, aki minden másnál többre értékeli a pénzt és más nem érdekli. A történet során rádöbben, hogy a pénz nem minden, de már túl sokat vesztett, de ne szaladjunk így előre.
A történetünk 1715-ben veszi kezdetét, amikor egy tengeri hajóharcba csöppenünk. A harc során Edward, miután a hajója elsüllyedt, kiúszik a tengerből egy sziget partjára ahol találkozott egy asszaszinnal aki az ellenséges hajón tartózkodott. Miután végigkergette az asszaszint a szigeten, megölte őt és felvette annak személyazonosságát. Az asszaszin irataiból megtudta, hogy Havannába tartott és hogy Duncan Walpole-nak hívták, így keveredett bele egy egyszerű pénzhajhász ember az asszaszinok és templomosok ősidők óta tartó harcába. Főhősünk célja, hogy megtalálja az Obszervatóriumot és azt használva mérhetetlen vagyonra tegyen szert.


Fejlesztések

A játékba újdonságként bekerült a hajó rendszer, persze vannak, akik most azt kérdezik, hogy „Mégis miért újdonság?”. Azért titulálom újdonságként, mert habár a sorozat harmadik részébe már bekerült a hajó rendszer de egyáltalán nem volt olyan központi szerepe, mint most és mindezek mellett még nagy változásokon is ment át.
A saját hajónk a Jackdaw, vagyis magyarul a Csóka, amit sokféle fejlesztésekkel turbózhatunk fel, amiket a szigeteken megvehetünk pénz és hozzávalók ellenében. A hajó végső fejlesztéseihez tervek kellenek amiket különböző rejtett helyeken találhatunk meg.


Grafika

Szerintem a grafika egyszerűen gyönyörű. A karakterek és a táj kidolgozottsága nagyon jól sikeredett. Sajnálatosan a gépem csak medium-low keverékén tudta kihajtani a játékot de még így is nagyon jól néz ki. A különböző ruhák hihetetlenül jól néznek ki. Személyes kedvencem a maja páncél. Még egy pluszt érdemel a játék a vízi látványosságok miatt, mint például az óriás fehér bálna és a többi vízi élőlény.

Hangok

A hangok és hangeffektek nagyon tetszetősek. A kalózok kiáltásai mikor megcsáklyázunk egy hajót egyszerűen felejthetetlenek, vagy az énekek amiket a hosszabb utazások alatt eldalolnak a fedélzeten, na meg amikor eldördülnek a fegyverek és csattognak a kardok mind hihetetlenül élethűek.


Irányítás

A játék irányítása egyszerű, mint mindig de ez így pont jó. Az egész irányítás hihetetlenül jól van beállítva és nagyon könnyű irányítani a karakterünket vagy éppen a hajónkat. Ha kicsit ügyes az illető akár meg sem kell sérüljön a szárazföldön mivel hála a counter rendszernek meg sem tudnak érinteni. Na jó ez mégsem teljesen igaz, mivel ott vannak a brutálisabb ellenségek, akik ellen nem lehet csak a countert használni, de őket is viszonylag könnyű megölni.
Természetesen maradt a már jól megszokott mászkálós rendszer is. Felmászhatunk a legmagasabb épületekre és mindezt nagyon könnyen hála az irányítás egyszerűségének.


Összegzés

A Ubisoft egy újabb remekművet adott ki, aminek vannak pozitívumai és negatívumai is. Nagyjából ennyit tudtam írni így hirtelen, ha majd egyszer arra vetemedem, hogy írok még egy tesztet, akkor remélem jobban fog menni. Tisztában vagyok vele, hogy nem a legjobb teszt és pont ezért szeretném azt kérni, hogy kommenteljetek és mondjátok meg, hogy máskor mire figyeljek még oda.

Értékelés:
Grafika:
█████████
90%
Hang:
█████████
90%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
██████████
100%
Assassin's Creed IV: Black Flag
Assassin's Creed IV: Black Flag
Assassin's Creed IV: Black Flag
Megjelenés: 2013. November 19. (PC)
Műfaj: ,
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Hozzászólások: 8
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Ne hagyd abba jó lesz ez 😃

Spoiler!
Bár még eszembejutott egy cím: AC IV: Edward Kenway tört(énete) de nem kötözködök, hajrá 😃
0
0
0
0
Arnybiro avatar
Nem lett olyan vészes, ennél rosszabb első teszteket is láttunk már 😀
Ha tényleg volt bevezetés, akkor írj valamelyik adminnak, hátha meg tudja mondani mi lett vele.
0
0
0
0
jozsefgyorfi avatar
sunray20: Először is nagyon szépen köszönöm a tanácsaidat 😀. Miután beküldtem a tesztet még elolvastam jó párszor és én is rájöttem ,hogy elhamarkodtam ,mert sok dolgot kihagytam és volt is benne hiba 😶. Igy utólag nagyon sajnálom ,hogy nem vártam még egy kicsit vele 😕.
Matt99: Igen igazad van ,amikor legközelebb tesztet irok ,akkor jobban odateszem magam(ezt ne értsd félre ,ehhez is volt ambicióm ,de azt akarom ,hogy a következő jobb legyen 😀😉.
Sonymeans: Köszönöm. Én is úgy akarom ,hogy a következő jobb legyen 😃.
Dono: Na igen a két kalóz 😂 . Köszönöm a tanácsod 😀 .

Szerk.

sunray20:Most ,hogy visszagondolok határozottan emlékszem ,hogy irtam egy kis bevezetést. Nem tudom mi lehetett a gond vele.

Szerk2.

Egyeseknek lehet gyanús ,hogy ennyire igen ember vagyok ,de ami igaz az igaz és emellett van önkritikám is.
0
0
0
0
no avatar
Spoiler!
"a tört verzióhoz volt szerencsém csak" és "alanyunk Edward Kenway, egy kalóz"
Két kalóz egy tesztben, na szép.


Amúgy nem lett olyan szörnyű, de azt én sem írtam volna bele, hogy "ennyit tudtam írni így hirtelen", mert így úgy hat mintha köteleztek volna rá hogy írd meg 😃
0
0
0
0
Sonymeans avatar
Teljesen egyetértek sunray20 és Matt99 észrevételeivel. Szerintem hamar belecsaptál a "lecsóba". Nem ejtettél szót a fejlesztésről és nem nagyon volt szó a játékmenetről. Ezeket leszámítva nem lett rossz az irományod 😃 A Következő jobb lesz, ha megfogadod a tagok jó tanácsait 😀
0
0
0
0
Matt99 avatar
Teljesen egyet értek Sunray-el nem rossz a teszt csak a játek legfontosabb részére kevés időt fordítottál.
0
0
0
0
sunray20 avatar
Hát akkor a kérésednek megfelelően cselekszem:
- nincs bevezetése a tesztnek, egyből a menüvel kezded. Én személy szerint szeretek adni egy kis bevezetést, hogy mondjuk:" Én már nagyon vártam ezt a játékot mert... 'vagy akármi más személyes esetleg marketing élmények pl:' A játék nagyon sok reklámot kapott, de vajon megérdemelte?' Tehát az ilyen dolgokra gondolok.
- ez az előzőhöz kapcsolódik : A menü megemlítése nem szükségszerű (én személy szerint utálom ezt a pontot ). Akkor viszont javaslom hogyha forradalmian új vagy "tetszetős" ( hogy a te szavaddal éljek 😃 ) változást hoz be.
-"A Kezdetek" után én a játékmenetre térnék ( ez egyéni vélemény lehet hogy ezzel nem értenek egyet ), viszont te a játékmenetet egy az egyben kihagytad. Ez eléggé lehúzza a tesztet, mert nem igazán lehet átélni a teszt alapján a játékot. ( nem fogod ezzel rávenni a játékost hogy kipróbálja )
- "A Fejlesztések"-nél írhattad volna, hogy miket lehet fejleszteni és hogy miért éri meg...Spoiler!
kihagytad a Legendary ship-eket.

-" tetszetősek" én speciel ilyet nem használnék egy tesztben mivel számomra ez túl személyes.( szintén egyéni vélemény )
- A Játékmenethez ( ugye ami kimaradt ) írhattad volna egy kicsit részletesebben amit az "Irányításhoz írtál". ( most a játék nehézségére gondolok a counter miatt )
- Számromra annyira nem tetszett a játék ezért az összegzés első mondatával nem értek egyet. ( mivel hogy ez is az én véleményem ezért ezt csak elmondtam. Ne vedd figyelemben a következő tesztednél )
- Még egy nagyon nagy hiba :
Nagyjából ennyit tudtam írni így hirtelen
Ilyet soha ne írj le! Ebből látszódik hogy a teszt úgy született ( valószínűleg ), hogy csak átvitted és leírtad amit gondoltál. Még ha ez tényleg így is történt akkor se írd le mert eléggé elveszi azt az érzést, hogy ez a teszt nem elfogult a játékkal szemben.

Szóval ennyi jutott most így eszembe... 😃 A teszt amúgy nem lett annyira rossz. Nekem igazából nagyon tetszett csak amin elhasalt az a "Játékélmény" hiánya. Ó és végül ami kimaradt az az értékelésed. Legközelebb ne legyen ennyire elfogult. Ez a teszt szerintem egy minősítést érdemel. Remélem segítettem és a következő teszted már jobb lesz.

A helyesírási hibákért elnézést kérek, de ennyi szövegnél nálam sajnos előfordul. 😞
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
7
21 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció