background
avatar
GameTestMan
Szint: 16
11 éve tag, offline
909 ☀
(GTM)
26 éves, férfi
Magyarország

Egy szicíliai gengszter élete a Nagy Amerikában! (Xbox 360)

Írta: GameTestMan, 2014. November 11., játékteszt
Játék: Mafia 2 (Xbox 360)

Mafia 2 (vagy Mafia II) teljes elemzése. A főszerepben Vito Scaletta, aki családjával költözik az Államokba. Hogy sikerül alkalmazkodnia Vito-nak az amerikai élethez? Vajon bűnözéshez nyúl vagy civil alkalmazott lesz? Itt minden kiderül!

A Mafia II (vagy Mafia 2, kinek hogy tetszik) 2010. augusztus 24-én jelent meg 3 fő platformra, pontosabban Xbox 360-ra, Playstation 3-ra és PC-re. A játék az örök klasszikus, a 2002-ben megjelent Mafia: The City of Lost Heaven folytatása, mely minden idők 100 legjobb játéka között (is) helyet foglal. A Mafia 2. részét (csakúgy, mint az elődjét) a Brno-i 2K Czech (korábbi nevén Illusion Softworks) fejlesztette és a 2K Games adta ki. A játék angolul, németül, csehül, olaszul, franciául (tehát legalább 5) nyelven jelent meg mind feliratozva, mind szinkronizálva. Ezt a TPS-t a nyári vásáron, az Xbox Live Marketplace-n mindössze 600 FT-ért (!!!) vettem meg. Ezzel véget ért a bevezetésem, ideje belevágni.


A játékról

A játék beindítása és egy rövid intro után pillanthatjuk meg a főmenüt, háttérben a Mafia 2 helyszínét láthatjuk (madártávlatból), Empire Bay-t, és egy kellemesen szóló zenét hallhatunk (ami egyébként jó, de közelébe nem ér az első részhez képest). Empire Bay egy kitalált város, és leginkább az USA-ban található New York-i részeket tartalmaz. A városban találhatunk felhőkarcolókat, boltokat, gazdag és szegényebb negyedeket, ipari részeket, kikötőket és lepukkant tanyákat is. A második részben a bejárható terület nagy, viszont később rájövünk, hogy ez valójában nincs is így: még a Grand Theft Auto IV-nél is kisebb területen furikázhatunk. Empire Bay két részre van osztva, ezt 3 autópálya köti össze, ezenfelül 3 fő negyedre van osztva a város: megtaláljuk az amerikai, olasz (Little Italy) és a kínai negyedet (Chinatown) is. Sand Island-en afroamerikai (színes bőrű), Greenfield-en gazdag emberek laknak, ez csak néhány negyed jellemzői a sok közül. A színes bőrű férfiak egyébként jóval ingerültebbek, mert például ha nekik megyünk, akkor meg szeretnének verni minket.


A menüben a beállításokat és az extrákat nézhetjük meg. A beállításoknál ki-be kapcsolhatjuk a feliratot és két vezetési mód közül választhatunk: az egyik a normál, míg a másik az élethűbb szimuláció (ez sokkal jobban ajánlott).
Az extráknál megpillanthatjuk a különböző festményeket (amik a játékról készültek), továbbá a körözési és a Playboy posztereket, amiket megtalál(ha)tunk az utcán. Fontos a plakátokat megtalálni, mivel csak így tudjuk 100%-osan kijátszani a játékot (tehát például hiába játsszuk ki a játékot, akkor is legfeljebb 70%-os lesz a savegame). Igazából a PEGI-nek könnyű dolga volt, ha már a Playboy újságokból indulunk ki, már amiatt +18 besorolást megkapta és persze, ezeket kellett licenszelni, az autókat valamiért nem sikerült. Rajtuk kívül rápillanthatunk az albumra, ami 3 részre van osztva: Családi Album (Family Album [hozzátartozók, barátok, rokonok]). Mafia Album (Maffia Album [Empire Bay gengsztereiről olvashatunk, és az ellenségekről]) és a City Album (civilek, akik 1-1 küldetésben kapnak kisebb szerepet, egyébként függetlenek a különféle bűnszervezetekből, vagy csak annak hátterében dolgoznak pl. El Greco az orvos vagy Mike Bruski, aki a roncstelepen dolgozik). Természetesen ez az album, a főszereplőnk (Vito Scaletta) szemszögéből lett elkészítve, és több olyan dolog is kiderül innen, amit nem is fogunk tudni, ha nem olvassuk el.


A történet eleje valamilyen szinten a Grand Theft Auto IV-el azonos. Tartozások és problémák miatt egy család elutazik és meg sem állnak a Nagy Amerikáig, egy új élet és egy mesés haszon reményében. A főszereplő Vito Scaletta szicíliai férfi, aki 1925-ben született. Családjával költöztek az USA-ba, lakóhelyük (az előbb említett) Empire Bay lesz. Apja adósságát próbálja törleszteni, ezért bűnözéshez nyúl. Elkezd piti bűncselekményeket végrehajtani bajtársával és egyben legjobb barátjával, Joe Barbaro-val. (Ők már az előző részben is kaptak egy kisebb szerepet, pontosabban az utolsó küldetés legvégén láthattuk a két jómadárt.) Ám egy ékszerüzlet kirablása után rövid idővel elkapják Vito-t és választhat, hogy vagy börtönbe vonul, vagy háborúba megy. Ő a másodikat lehetőséget választja, és innen (pontosabban egy szicíliai háborúval) kezdődik az első fejezet a játékban. A Mafia 2 összesen 15 fejezetből áll, a sztori 8 év (1943-1951) eseményeit dolgozza fel. Gyakran előfordul, hogy évek telnek el két fejezet között, és egy darab átvezető videót (cutscene-t) nem kapunk ilyen esetekben.
A sztori során több unszimpatikus emberekkel is találkozni fogunk pl. Brian O'Neill-al, aki szintén bűnöző és akivel legelőször akkor találkozunk, mikor ugyanazt az ékszerüzletet próbálta kirabolni a bandájával, amit mi kiszemeltünk a barátunkkal, Joe-val. Rablás közben nyitottak ajtót, mi elmenekültünk, ők dutyiba mentek. Később mi is börtönbe vonulunk a sorozatos bűncselekmények miatt. A rács mögött eltöltött évek osztják ketté a játék első felében játszódó téli időszakot és a második turnusban lévő tavaszi-őszi napokat. Persze rengeteg személy lett megcsinálva a játékban mint például Henry, Galante, vagy éppen Derek Pappalardo, aki a kikötő igazgatója (autóeladásokkal is foglalkozik). A kínaiak is helyet kaptak a játékban. Ami érdekes, hogy a háttérben dolgozó kínai emberek mind teljesen ugyanúgy néznek ki. Két kínai személlyel találkoztam, akiknek normálisan lettek megcsinálva az arca: ilyen Mr. Wong és Mr. Chu. Ez csak néhány ember jellemzője volt a becsült 50 (!!) közül.


A küldetések (csakúgy mint az első részekben) nagyon különbözőek. A Mafia 2-őt az Illusion Engine-al és a PhysX grafikai motorral készítették, ami enyhén szólva is elég élethűre sikeredett. Lesznek rablások, lövöldözések (ez nagyobb számban), ezeken kívül autós üldözések, menekülések, kémkedések továbbá bélyegek és csempészáruk eladása is helyet kapott a játékban. Nagyobb feladat teljesítése után automatikus mentésre kerül sor. A küldetésekben fontos szerepet kap a vezetés: ezt mindenki saját maga döntse el, hogy negatívum vagy pozitívum-e. Minél előrébb vagyunk a küldetésben, annál nagyobb területet kell bejárnunk (ezt körülbelül úgy képzeljük el, hogy körülbelül a végén már a világ másik végén vannak a helyszínek). A lövöldözés ebben a részben gyerekjáték, már jelen van a fedezék, így jóval kevesebb sebzést kapunk, ha ezt igénybe vesszük. Készüljünk föl arra, hogy lesznek olyan küldetésrészek, ahol "előre meg van írva", hogy veszíteni fogunk például egy verekedésnél vagy egy autós üldözésnél. A játékban háromféle nehézségi szint van: könnyű (Easy), közepes (Medium) és a nehéz (Hard). Nyilván aki a fedezéket jól tudja használni (a megfelelő pillanatban), az már rögtön a közepes szinttel kezdheti. A legnehezebb szint sem valami eget rengetően nehéz, de csak óvatosan, mert gyakran az ellenfelek ennél a szintnél fejre pontosabban céloznak, és előfordulhat, hogy fedezékből kibújva nem mi fogunk lőni először. Tehát elég egyetlen hiba, és kezdhetjük a legutolsó ellenőrzőponttól.
A játékban nem használhatunk kézigránátokat (például Molotov-koktélt [egy küldetést kivéve]), az ellenfelünk azonban néhány küldetésnél viszont igen, ami eléggé nagy hátrány számunkra.


A mesterséges intelligencia hol jobban teljesít, hol gyengébben. Elsősorban az pozitívum, hogy az ellenségeink próbálnak fedezéket keresni, ahol nehezebb rájuk célozni. Viszont az előfordulhat, hogy rossz fedezékbe bújnak, és ahelyett hogy az ellenségére céloznának, a falat lövik. Ez történt egy küldetésnél Joe-val. Aztán ott van a rendőrök mesterséges intelligenciája: szinte ugyanaz mint az elődjénél. A zsaruk a legnagyobb hősök, ugyanis ők már fedezékbe se bújnak (vagy csak nagyon ritkán), így elég könnyű célpontok számunkra. Ráadásul kézzel-lábbal próbálnak minket láb alól tenni, hihetetlenül közelről lőnek. Történt már olyan eset, hogy mikor az autójuk mellett volt a fedezékem, akkor saját szolgálati autójukat robbantották fel. Az kifejezetten tetszett, mikor például egy gyilkosságot hajtunk végre, akkor a fakabátok pár másodperc múlva, az érkezés után helyszínelni kezdenek (megnézik a holttesteket, és ha egy épületben történt az eset, akkor elzárják a területet rendőrségi feliratos szalaggal). A civil emberek intelligenciája viszonylag normálisnak mondható. Az autópályán és az utcákon is szabályosan haladnak, megfelelő sebességgel. A mostani részhez hasonlóan ha dudálunk nekik, akkor félreállnak az autóikkal. Ha egy boltot kirabolunk, piti bűncselekményt hajtunk végre Empire Bay-ben, akkor a boltból kimenet látni fogjuk, hogy az eladó épp a rendőrséget hívja, és ha nem menekülünk el gyorsan, akkor mi leszünk a gyanúsítottak. Egyébként ezen a téren is vannak bakik, például ha rájuk célzunk, akkor ugyanolyan nyugodtak maradtak, és nem esnek pánikba, mint mondjuk a GTA IV-ben.


A zsaruk az előző részhez hasonlóan igazoltatnak, viszont a Mafia 2-ben nem büntetnek piroson áthajtásért, és gyorshajtásért, már ha szemből mentünk el a fakabátok mellett. Minden másért megmaradt az igazoltatás, a letartóztatás, vagy a megölési szándék. Fegyverrel járkálásért, verekedésért, lövöldözésért, ütközésért vagy ha közvetlenül mellettük haladunk el sebesen. Újítások közé sorolhatók, hogy elkerülhetjük a letartóztatást, ha a rendőröket megvesztegetjük, továbbá, ha fegyverrel fellépünk a rendőrök ellen, akkor körözést adnak ki ellenünk, és külön a kocsira. Ha szekeret váltunk, vagy bemegyünk egy autószerelő műhelybe és a rendszámot megváltoztatjuk, majd ezt követően elmegyünk a ruhaboltba, akkor megszüntethetjük a körözést. Ezért nem fogunk tudni sohasem rendőrautót vezetni, mert ha ilyen jellegű szolgálati autókba beszállunk, akkor rögtön jön a körözés az adott kocsira (és nem fogjuk tudni a műhelybe vinni sem). Egyébként a játékban 4 körözési szint van: az első az igazoltatás, a második a letartóztatás, a harmadik a megölési szándék pisztollyal, a legmagasabb pedig ugyanez, annyi különbséggel, hogy Thompson géppisztollyal.
A körözési szintek viszont nem az adott pillanatot tükrözik. Tegyük fel, például gyorsan hajtottunk, megállunk és persze ekkor jön az igazoltatás. Nem vagyunk hajlandóak fizetni, ezért le akarnak tartóztatni, de mi elmenekülünk. Megint elkapnak, de nem fizetjük le őket, majd rögtön jön a megölési szándék, a hármas körözés. Belegondolva, hogy az egész egy gyorshajtás miatt, (persze ez csak egy példa volt a sok közül,) és bebizonyítva ezzel, hogy rendőrök képesek egy tetves $50-os cetliért emberéletet kioltani. Egyébként tekintve, hogy nem tudunk lőni vezetés közben, így csak végszükség esetén ajánlom, hogy autóval meneküljünk el. A rendőröket még véletlenül sem olyan könnyű autóval lerázni, mint ahogy a Grand Theft Auto-s részekben megszokhattuk.


A verekedés is fejlődött a játékban, de nem is bunyónak nevezhető, inkább egy fair play-jel teli bokszmeccsre hasonlít (persze kivéve az utolsó pillanatokat, mikor legtöbb esetben szájba rúgjuk az ellenfelünket). Nem csinálhatjuk azt mint például a GTA-s részekben, hogy szépen hátba támadjuk az embereket. Itt legelőször meg kell löknünk a kiválasztott embert, aztán vagy elfut, vagy kiáll ellenünk. Háromféle opció van bunyónál: az egyik a védekezés, a másik a gyenge ütés, a harmadik pedig a legerősebb ütés, rúgás nincsen. Védekezéskor automatikusan kitér az ütés(ek)től, és a megfelelő pillanatban kell az ütéseket bevinni. Ajánlott a legerősebb ütéseket bevinni, mert attól az ellenfél elesik, és mikor feláll (mielőtt védekezne vagy ütne) akkor érdemes újabb ütéseket bevinni. Így kiüthetjük a bugyijából az emberkét. A verekedésben egyébként az a furcsa, hogy egy idősebb bácsi ugyanúgy verekedik (ugyanolyan fitten), mint egy 30-as éveiben járó fiatalember.


A térkép (ellentétben a GTA-val és az előző résszel) a jobb alsó sarokban található, és ugyanolyan kör alakú, mint az egyik leghíresebb TPS-nél. A különféle boltok zöld vagy kék színt és szimbólumot kaptak a térképen. A városban a játék piros vagy sárga körrel jelzi a küldetéseket. Zöld színt kapott a telefonfülke (nincs nagy haszna, de használhatjuk például a rendőrség hívására), ezenkívül a kijelölt hely is ilyen színt kapott. Minden más bolt kék színű: ilyenek az autószerelő műhelyek, benzinkutak, autómosók, ruhaboltok, bárok, éttermek, fegyverboltok, Derek kikötői irodája és a város szélén lévő roncstelep (Mike üzemelteti). Az autóműhelyben megjavíthatjuk az autót, rakhatunk rá nagyobb és/vagy sportos kerekeket, átfesthetjük ráadásul tuningolhatjuk a járgányt, ezáltal gyorsabb lesz a jármű, és könnyebben lerázhatjuk az üldözőinket. Ezeken kívül még rendszámot is lecserélhetjük, ha esetleg körözik az autónkat a rendőrök. A benzinkúton a benzint tölthetünk, a közvetlenül mellette lévő autómosónál pedig az autónkat fürdethetjük meg. Az autómosónak haszna van, a Mafia 2-ben ugyanis ha poros úton haladunk az autóval, akkor egy idő után a konzervdobozunk retkes lesz. A ruhaboltoknál öltönyöket, ingeket, hosszujjú kabátokat, dzsekiket vásárolhatunk különböző színekben. Ez akkor hasznos leginkább ha körözést adtak ki ellenünk a fakabátok. A bárokban, és az éttermekben sörözhetünk, kólát, gyrost, szendvicset kérhetünk. Az ételekkel és az üdítőkkel tudjuk feltölteni Vito életét. Egyébként sörözéstől nem fogunk hasra esni az ittas állapot miatt, ugyanúgy fogunk tudni vezetni annyi különbséggel, hogy néha behomályosodik a kép. És nem utolsó sorban a fegyverboltoknál fegyvereket tudunk venni. Mellékesen annyit hozzáfűznék, hogy ezeket a boltokat ki tudjuk rabolni. Nem csak a pénzt vihetjük el onnan, hanem az ezzel járó "jutalmakat" is (például az éttermekben ételeket, italokat; a fegyverboltokban fegyvereket) eltulajdoníthatjuk ingyen. Dereknél eladhatjuk a drága autókat, amit megszereztünk, Mike-nál viszont különböző járműveket darálhatunk be. Mindketten pénzt fizetnek cserébe.


A játék (talán) legsúlyosabb negatívuma, hogy nincs szabad kóborlás, nincs többjátékos mód (multiplayer) és az indexet is kivették ebből a részből. A PC-n játszóknak azonban jó hír, hogy egy interneten letölthető DLC-vel megoldhatják a problémát. A konzolon nyomulóknak pedig be kell látniuk egy egyszerű, de nem valami nagyszerű megoldással: méghozzá, hogy küldetésen belül kezdik el körbejárni a várost. Ebben leginkább az a zavaró, hogy folyamatosan mutatja a navigálást.
Mint előtte említettem, a játékban három évszak van. Elsősorban a telet ajánlott kipróbálni, szimulációs vezetési móddal. Ilyenkor át lehet élni azt a korszakot, mikor téli gumi se volt (nem is volt olyan rossz). Nagy sebességnél csak úgy csúszik az autó, mint a citromon. Hirtelen fékezéskor pedig az autó kerekeit blokkolhatjuk, ezáltal megnövelhetjük a féktávot. A tél önmagában egy hatalmas pozitívum (talán a legnagyobb), ugyanis azt hiszem erre sohasem volt példa, hogy egy játékfejlesztő társaság megpróbálkozott vele, az eredmény pedig egyszerűen makulátlan. A téli időszakban előfordulnak hókotrók, amiknek egyébként a tolólapátja nem is tolja le a havat az útról, hanem csak dísznek van ott.
A börtönévek után 6-7 évvel próbálhatjuk ki az autókat tavaszi és kicsivel később őszi időben. Nyilván ennyi idő után az emberek más autóval járnak, előfordulhatnak a kabriók, és a sokkal gyorsabb járművek, ráadásul még a rendőrök is más, és fürgébb szolgálati autóval furikáznak. Lehet driftelni, csak a konzolos verzióval az a probléma, hogy a kerekekből közvetlenül kijövő füst, mintha szaggatna. Ezt kivéve nem találtam negatívumot.


És ha már a járművekről írtam, most következzen erről egy bekezdés. Az autók (csakúgy mint az első részben) nem kaptak licenszt. Vannak új (például a Lassiter Series 75 Hollywood, ami egy limuzin vagy a Jefferson Provincial), és vannak visszaköszönő típusok (például a Bolt vagy a Schubert). A játékban összesen 36 autót (+ 1 buszt és néhány kamiont) találunk, ami ugyan elsőre soknak tűnhet, de ha azt nézzük, hogy van 6-7 éves eltolódás, és az évszakok változása is jelen van a játékban (a téli és a tavaszi-őszi időben 18-18 autó), akkor már jóval kevesebbnek látszik. Az autók tulajdonságait megnézhetjük az extrák autóenciklopédia (Carcyclopedia) részénél. Megnézhetjük az autók teljesítményét (kW-ban), súlyát és a végsebességét. Habár a guruló dobozok nincsenek licenszelve, az külön kiemelendő, hogy minden egyes járműnek különböző hangja van. Az utcán álló kocsikat kétféle móddal tudjuk ellopni: az egyik a zárfeltörés (minél drágább egy autó, annál több zárat kell benne megbuherálni [ez még egy újdonság]), ami nekem kifejezetten tetszett. Aztán van egy másik, erőszakos módja, mikor egyszerűen betörjük az autó ablakát (ez ugyan gyorsabb, de a zaj miatt annál nagyobb a lebukás veszélye). Az autók kidurrant kerekekkel jobban csúsznak, mint a jeges úton. Törésmodelljük is a pozitívumok közé sorolható: nagyon jól törnek, nagyobb ütközéskor a kerekek leszakadhatnak, az első-, és a hátsó lökhárítók lóghatnak, a keréktárcsák leválhatnak, elgurulhatnak viszont a járgányok nem vagy csak kisebb mértékben horpadnak. Megmaradt az a rendszer, hogy nagyobb ütközéstől karakterünk megdögölhet. Továbbá egy újdonsággal találkozhatunk ezek terén is, méghozzá több ütközés következtében az autó kipufogója is lógni kezd. A járművek több ütközés következtében nem gyulladnak ki (úgy mint a GTA-s részekben), maximum lefulladhat és füstölhet a motorjuk. Ilyenkor felnyithatjuk a motorháztetőt, és megjavíthatjuk az autót (de nem teljesen [ez az autószerelő feladata], hanem csak működőképesre).


A négykerekű szekereket csak úgy fogjuk tudni felrobbantani, ha az üzemanyagtankra rálövünk. Egyébként vezetés közben nemcsak lőni, de még az autóból kiugrani sem fogunk tudni, így tehetetlenek vagyunk a minket üldözővel/üldözőkkel szemben. Szimulációs vezetési módban ha hirtelen a gázra lépünk, akkor a hátsó kerekek kipördülnek, ami nekem eléggé tetszett.
A játékban egyetlen busztípus található mint említettem, kamionokból valamennyivel több van. Jelen vannak például a katonai festésű és a rakományt szállító, tehát különböző típusú és funkciójú tehergépjárművek.
Az autók sebességét a játék a jobb alsó részben, a térképtől balra jelzi és mph (mérföld/h)-ban adja meg. Jóval kisebb méretű, mint az első részben, ráadásul egy helyen van a sebességmérő, a fordulatszám, és kicsit mintha össze lenne folyva. Arról már nem is beszélek, hogy az üzemanyagmérőt az első néhány órában észre se vettem, azt hittem kivették ebből a részből, annyira kicsi helyre lett megcsinálva. Na szóval akkor összegezzük: van egy kis kör, amelynek legkülső részén van a sebességmérő, legbelül van az üzemanyag szintmérő, közöttük található a fordulatszámmérő. Elég kreatív és modern megoldás, már csak a kérdés, hogy ki, mennyire fog kibékülni ezzel. Az elődjéhez hasonlóan a Mafia 2-ben is megtalálható az automatikus sebességkorlátozó: a városban 40mph-val, míg az autópályán 60mph-val vezethetünk.
A kocsikban természetesen vannak rádiók (kivéve a rendőrautókban). Háromféle rádióállomás közül választhatunk: megtaláljuk a Empire Central-t, az Empire Classic-ot és a Delta Radio-t. Természetesen a téli időkben leginkább karácsonnyal vagy téllel kapcsolatos zenéket, a tavaszi- őszi időkben pedig inkább ilyen általános '30-'50-es évekbeli zenéket hallgathatunk. Az előző részben hallgatott zenék is helyet kaptak.


Következzenek a fegyverek. Ezek között szintén vannak újak és vannak régebbiek. Több második világháborús puskát is használhatunk a küldetésekben. A közelharci fegyverek mint például a baseball ütő vagy a kés, kimaradtak ebből a részből, továbbá a molotov-koktélt pedig egy küldetésben használhatjuk, amit az ötödik bekezdésben említettem, piszkosul nagy hátrányba kerülünk miatta. Egyébként nagyon jól sikerültek a fegyverek hangeffektjei, mindegyik stukker különböző hangon szólal meg. A képernyő bal alsó sarkában választhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabb (vagy az adott helyzetnek megfelelő) ólomszórót, ezek csoportosítva vannak. Négy csoportra vannak osztva: az egyik nyilván a puszta ököl, a második turnusba a pisztolyok (Revolverek, Magnum-ok, Colt-ok), a harmadik csoportba a géppuskák tartoznak (Tommy géppisztolyok, MP40, M3 Gun), és végül az utolsó besorolásba a shotgun-ok (Remington [ezt fogjuk legtöbbször használni], M1 Garand). Ezek mellett még használni fogjuk az MG42-est a szicíliai hadműveletben és az ötödik fejezetben. Fontos még tudni, hogy az egyes épületekben, és otthon nem használhatjuk a fegyvereket (vagyis tiltja az rendszer, hogy elővegyük). A lövöldözések nagyon jóra sikeredtek, vértócsák vannak. Nagy újdonság volt számomra, hogyha például a tócsába lépünk, akkor a cipőnk talpa véres lesz. Az is pozitívum, hogy amikor egy emberre lövünk, akkor a lövés helyét pontosan meglehet állapítani. Egyébként a fejlövés azonnali halált okoz, ha más testrészre célzunk (egy lövéssel), akkor csak könnyebb sérülést tudunk elérni. Újdonság volt az előző részhez képest, hogy ha sérülést szenvedünk, akkor egy rövid idő után visszatöltődik az életünk. Az viszont nem tetszett, hogy amikor egy gépjárművezetőt lelőttünk az utcán, és mi az anyósülésről szálltunk be az autóba, akkor egyszerűen eltűnt a holttest (elnyelte a föld vagy az autó, nem tudom).


Érdekesség a játékról

Sokan úgy gondolják, hogy Empire Bay egy kitalált név, de valójában nem így van. Ilyen néven fut egy város Új-Dél-Wales-ben, Ausztráliában. Lehetséges, hogy ez csak a véletlen műve.
Ebben a játékban észlelhető a legjobban az Xbox 360 és a Playstation 3 közötti grafikai különbség.

Végszó

Ezzel véget ért az elemzésem. A második rész eléggé vegyes hangot ad (viszont ellentétben a többiekkel, nekem jobban tetszik, mint az előző része). A játék nekem kifejezetten tetszett, viszont vannak hiányosságok, és bakik ebben a részben. Sokszor hasonlítottam össze a GTA IV-el, ez nem volt véletlen, csupán ezzel be akartam bizonyítani, hogy vannak olyan pontok, ahol az ember úgy érzi, hogy ez a játék kicsit le van maradva a korához képest. Viszont az újítások mind-mind nagyon beváltak, viszont szinte mindenhol találunk hibát, és a hiányosságok (például a szabad kóborlás) sem kicsik.

    Pozitívumok:
  • Élethű grafika
  • Törésmodellezés
  • Piti bűncselekmények
  • Évszakok változása
  • Fegyverek hangeffektjei
  • Sztrádai és a városi élet
  • A mesterséges intelligencia hol nagyon jó...
    Negatívumok:
  • ... hol szörnyű
  • Szabad kóborlás hiánya
  • Hiányosságok, melyek az első részben jelen voltak (például az index)
  • Befejezésnek sem mondható befejezés
  • Katasztrofális körözési rendszer
Hozzászólások: 14
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Remek teszt, remek játék!
0
0
0
0
nagyerik99 avatar
Jó lett a teszt gratulálok ! 😀
0
0
0
0
GameTestMan avatar
Köszi 😀 Orulok hogy te is így gondolod.
0
0
0
0
Kicsi_Joe avatar
Nekem nagyon tetszett! 😀 Szerintem a teszted nagyon "királyos" lett! 😃 Ment az 5*
0
0
0
0
GameTestMan avatar
repulomajom-legikoz: Köszi, az értékelést! Örülök, hogy másoktól független volt az osztályzatot.


Egyébként rövid tesztet meg nem akartam írni róla, az volt az elsődleges célom, hogy az olvasó, aki nem játszott vele, minél több dolgot tudjon meg a játékról.
0
0
0
0
repulomajom-legikoz avatar
Egy ötvenes listán belül nekem is az egyik kedvencem! 😀
Tetszeni végül is tetszett, csak a rövidsége, befejezése meg egyéb néhány dolog oda tették nekem a lécet. Itt-ott valóban lehettél volna egy kicsit lényegre törőbb, de ez most nem számít! 😀

5*!
0
0
0
0
GameTestMan avatar
djwarp: Köszi, nekem is az egyik kedvencem 😀
0
0
0
0
Sicu33 avatar
Remek teszt lett,nekem az egyik kedvenc játékom 😀
0
0
0
0
GameTestMan avatar
Mert nem akartam leloni a poent.
Viszont probaltam minel reszletesebben leirni a tesztet, mert nekem megfelelo ertekelest akartam elerni (ami sajna most sem sikerult) nehol meg reszletesebben, elvegre nekem azert teszt a teszt. Bar errol nem is tudtam palyakezdete ota, hogy van olyan hogy folosleges resz 😆
Azert koszi.

Elnezest most mobilon vagyok.
0
0
0
0
Matt99 avatar
Te jó ég mégegy Mafia II teszt 😃
Mindenesetre elolvastam, és az a bajom vele, hogy sok helyen tök felesleges dolgokról írtál. Ez a kedvencem:
"A különféle boltok zöld vagy kék színt és szimbólumot kaptak a térképen"
Egész biztos vagyok benne, hogy aki meg akarja venni ezt a játékot, azt csakis ez az egy dolog fogja érdekelni, hogy milyen színnel jelölik a boltokat a térképen.

Amit viszont komolyan nem értettem, hogy főleg egy ilyen történet-alapú játéknál mért írtál ilyen keveset a cselekményről. Vagy magáról a történetről, hogy most jó-e szerinted vagy nem.

4*-ot viszont megérdemel mert azért a legfontosabb dolgok nagyrészt elhangzottak benne, csak ugye a sok felesleges információ könnyen elveheti az olvasó kedvét az olvasástól.

Jah, és nem te döntöd el, hogy tapasztalt tesztíró vagy-e vagy sem, hanem mi 😃
0
0
0
0
GameTestMan avatar
Wtf? Mi a baj? Tul hosszu? Vagy mi a gond? Hat igen, meegertem. Ez az uj rekordom, de sokkal tobbet is le lehetettvolna irni. Tudod, predans vagyok. De ettol fuggetlenul nem ertem a leertekelest ugyhogy letszi kifejtened?
0
0
0
0
Értékelések
Összes átlaga:
██████████
8
15 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció