Menu
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Facebook profilja
DonnieD
Szint 20
DonnieD avatar
29 éves, férfi
Magyarország
Offline, itt járt 1 napja
6 éve tag
Lara Croft and the Temple of Osiris teszt
Írta: DonnieD, 2014. december 25., játékteszt
Játék: Lara Croft and the Temple of Osiris

A játékosok körében most elsősorban a jövő decemberben érkező epizód van középpontban, amely egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag Xbox konzolokon fog majd megjelenni. Sok rajongó – köztük én is – nem túlzottan örült, amikor a kiadó bejelentette, hogy érkezik a mellékág folytatása, azaz a Lara Croft and the Temple Of Osiris. Igazából nem nagyon voltam ráhangolódva, de persze abban biztos voltam, hogy már maga a franchise is kötelez engem, mint rajongót, hogy végigvigyem.

Platform: PC, XBox One, Playstation 4

Nagyjából öt év telt el a két fő Tomb Raider epizód között. E között az időintervallum között látott napvilágot a Lara Croft and the Guardian of Light, amelyet a rajongók többsége nagyon szeretett, ellenben én nem igazán voltam oda érte. Az első képek alapján én csak nagyon reménykedtem benne, hogy a mellékág is kap egy rendes grafikai megjelenést, s nem csak egy felülnézetes valami lesz belőle. Végül számomra egy felülnézetes, olykor igazán nehezen irányítható valami lett, amelyet ugyan egyszer végigvittem, de azóta se vitt rá a lélek, hogy ismét nekiüljek.
A játékosok körében most elsősorban a jövő decemberben érkező epizód van középpontban, amely egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag Xbox konzolokon fog majd megjelenni. Sok rajongó – köztük én is – nem túlzottan örült, amikor a kiadó bejelentette, hogy érkezik a mellékág folytatása, azaz a Lara Croft and the Temple Of Osiris. Igazából nem nagyon voltam ráhangolódva, de persze abban biztos voltam, hogy már maga a franchise is kötelez engem, mint rajongót, hogy végigvigyem. Megérkezett, kipróbáltam, egyelőre a munka miatt hagytam heverni. Ma délelőtt elővettem, s bizony este tízig nyomtam kisebb megszakításokkal.


Ugyan magyarázatot nem tudok rá mondani, de az egyiptomi kultúra nem csak hogy hidegen hagy engem, hanem valamilyen szinten irritál is. Többeknek azt mondtam, hogy minden bizonnyal előző életemben valamiféle rabszolga lehettem a homokviharban, azért sem kedvelek olyan írott, vagy vizuális anyagot, melynek középpontjában áll Egyiptom. A fő epizódokat szinte kivétel nélkül élveztem, s a fentiek miatt nem tudtam átadni magam teljes egészében a negyedik, The Last Revelation alcímet viselő epizódnak, mely szinte kizárólag ezt vette alapul. Pedig, ha megnézzük, akkor bizony kiapadhatatlan forrása lehet eme “mitológia” egy ilyen műfajú játéknak. Vonakodva ugyan, de végül úgy döntöttem, hogy egy szabadnapot feláldozok, hogy én is véleményt alkothassak az új alrészről.
Többször elhangzott már a számból, s ennél többször is írtam le több helyen, hogy véleményem szerint sok alkotás pont azért is vérzik el, mert rendkívül nagy elvárásokat támasztunk az adott produktum felé. Az előző rész alapján tisztában voltam vele, hogy mit is fogok majd kapni, s milyen grafikai megoldásokkal nézek majd szembe. Így gyakorlatilag nulla elvárással ültem le a tévé elé, s magam is meglepődtem, hogy az első fél óra után mennyire jól szórakoztam. Ugyan a szemem jelezte, hogy nem szokásom ennyit kockulni játékkal, de délután már elhangzott bennem többször: ez igen!

Az elindítás után a menübe érkezve rengeteg opció vár ránk, aminek köszönhetően meg van a esély rá, hogy remekül tudjunk szórakozni. Gondolom nem csak én vagyok egyedül azzal, hogy rögtön az egy személyes kampányt választom, amelyhez némileg tartozik egy történeti szál. Annak ellenére, hogy a játék készítői a letűnt egyiptomi kultúrából és ehhez köthető dolgokból próbáltak meríteni nem kis ötletet mégis úgy éreztem, hogy a történetnek nagyjából csak összekötő szerepe van az egyes helyszínek között, s pont utóbbi az, ami megadja azt a hangulatot, amit az ember várna.
Igazából egyetlen egyszer vittem végig az előző epizódot, s az is csak közepesre sikeredett véleményem szerint, így elég érdekes lenne, ha megpróbálnám összehasonlítani azzal, hogy miben is fejlődött a játék, illetve mi az, ami különbözhet. Pár dolog az, ami emlékeimből megmaradt, s itt is fellelhető, de gyakorlatilag nekem nagyon sok minden újdonságnak hatott. Természetesen első indításkor megkapjuk az alap történetet, melynek köszönhetően elindulhatunk felfedezni a terepet. Egy olyan terepet, amely méretileg meg van határozva. Vannak különböző helyszínek, eldugott helyek, ahol különböző kincseknek a tulajdonosai lehettünk. Természetesen kizárólag csak akkor, ha képesek vagyunk túljutni a csapdákon, és egyéb megpróbáltatásokon, amik ránk várnak.


Mert bizony a játék java része pont a gyűjtögetésen múlik, ugyanis épp ez az, ami legjobban meghatározza, hogy egyes helyeken túl tudunk-e menni, vagy esetleg könnyen, vagy nehezen fogunk tudni boldogulni. A gyűjthető gyémántok itt is visszatértek, melynek létjogosultságát nem igazán éreztem. Ennek oka leginkább pont az volt, hogy az első két órában nagyjából nem igazán értettem, hogy pont szerzésen kívül mi jelentősége van. Főleg akkor, ha az ember a steam fiókját kizárólag játék vásárlásra használja (illetve, ha megvásárol valamit fizikai adathordozón, amit teszem azt csak aktiválás után tud használni), s nem pedig arra, hogy virtuális nagyfiút játszhasson más játékosok előtt, hogy milyen remek eredményei vannak. Többször futottam bele példának okáért felnyitható ládákba is, melyeknek csak elenyésző részét tudtam megnyitni, s ezáltal értékes tárgyaknak lehettem végül gazdája. Talán a harmadik óránál járhattam, amikor rájöttem, hogy bizony a gyémántok száma az, ami meghatározza, hogy mit és mennyit tudok kinyitni ezekből.
Nem tűnik nagy kihívásnak eme számok feltornázása, főleg akkor, ha alapul vesszük, hogy szinte mindenhol vannak belőlük, akár tonna számra. Cserepekben, föld alatt, illetve a szemünk előtt. Biztosra veszem, hogy ha nem úgy működne a játék motorja, hogy elég átmenni rajtuk, hogy magunkénak tudhassuk lazán beleakadnánk, vagy pedig szépen hasra esnénk. És akkor nem esett szó arról, hogy az elpusztított ellenfél is hagy maga után ilyen csecsebecséket. Könnyűnek tűnhet első ránézésre, azonban csak a harmadik óra végén vettem észre, hogy a gyűjthető gyémántokból is csak egy bizonyos színű az, ami felhasználható ezen ládák megnyitására!

Nem fogok hazudni, hogy bizony akadtak olyan részek, amelynél elég szépen sikerült elakadnom. Amikor már eltelt fél óra, s már az ideg kezdett rángatni, persze hagytam pihenni a játékot egy kicsit. Visszatérve nem rögtön a parancsikonra mentem, hanem éppen a közkedvelt videomegosztó portálra navigáltam, hogy ott szépen pofára eshessek. A játékok többségében szépen mehetünk előre. Egyfajta kikövezett utat járhatunk be olykor némi plusz elágazással. Na most a Temple Of Osiris is hasonlón indul el, azonban egyes pályaszakaszokat külön is be tudunk járni, vagy pedig másfajta sorrendben tehetjük őket magunkévá. Ennek köszönhetően egy végigjátszás gyakorlatilag hasztalan, ha épp nincs szerencsénk, s nem épp akadunk rá pont arra a videóra, amelyre szükségünk van. Így végül számomra maradt az, hogy egyedül kínlódjak. És mindezt úgy, hogy nincs lehetőség nehézségi szint állítására.


Tetszik, vagy nem tetszik a játék nem a könnyű nehézségi fokozatáról lesz híres. Még úgy sem, hogy akár egy délután alatt végig lehet játszani. Szemben ezzel nekem egy egész napom ment rá, hisz egyes helyeken sikerült elakadnom. A rejtvényeket, s logikai feladványokat sikerült tényleg remekül eltalálni, azonban nem ezek voltak azok, amelyeknek köszönhetően egyes helyszínen akár fél, vagy egy órát is megrekedtem. Hanem az ellenfelek. Az egyiptomi vallásból nagyon sokat merítettek az alkotók, így aztán szinte nincs olyan teremtmény, amivel ne találkoznánk eme kaland során. A célunk összeszedni egy szobor darabkáit, hogy aztán mindent rendbe hozhassunk. Pont ezért is kell egy viszonylag nagy területet átjárnunk, ahol szinte nincs olyan zug, ahol biztonságban lehetnénk.
Első körben vagy ellenfél az, ami megnehezíti azt, hogy egyenletesen tudjunk haladni, vagy pedig egy logikai feladat. A játék első felében ezekből válogathatunk, azonban a játék második fele ezeket ötvözi, s onnantól kezdve többször megfordult a fejemben, hogy a kontrollert gyakorlatilag olyan sebességgel, s erővel vágom a földhöz, hogy a darabjaiból sem fogja tudni senki megmondani, hogy mi is volt az.

Ha a fentiek nem is lennének elegendőek, akkor minden bizonnyal a sűrűn felbukkanó boss harcok lesznek azok, amiktől a játékosokban felmerül a “lefosom a bokám” életérzés. Nem csak a megalkotástól, hanem magától a harcok kivitelezésétől. Bevallom először tartottam tőlük, habár ahogyan belemélyedtem a játékba inkább azt vettem észre, hogy a készítők iparkodtak azon, hogy ezekkel szemben a nehézséget a játék előre haladtával növeljék. Amennyiben van némi potenciál az adott játékosban, hogy egy logikai feladvány ne feküdje meg a gyomrát, akkor ezek a harcok gyakorlatilag mentális orgazmust is okozhatnak. És nem csak a megoldásokkal, illetve a grafikai megvalósítással, hanem leginkább az ötletességnek köszönhetően.


Az egy személyes kampány végéhez közeledve durvul be, s amikor az ember fel kel a képernyő elől hatalmába kerítheti az az érzés, hogy mekkora arc, hogy ezt le tudta gyűrni. Mert bizony jelentősen oda kell figyelni. Elég sovány lenne, ha a játék nagyjából ennyiből állna, mert akkor tényleg el kellene gondolkodni azon, hogy vajon a készítők min is dolgoztak ennyi ideig. Ellenben, ha eredeti példánnyal rendelkezünk, akkor lehetőségünk van arra, hogy különböző kampányokhoz csatlakozzunk, s adott személyekkel játszhassunk. Két dolgon múlik az egész: az adott játékosnak mennyire van igénye a multiplayer módra, illetve mennyire is stabil a szerver, hogy ezt ki tudja szolgálni.
Természetesen ebben még nem merülnek ki a játék lehetőségei. Ugyan a fenti több személyes módra nem voltam kíváncsi, de ezzel szemben az offline részére kíváncsi voltam. Összesen négy választható személy van, azaz maximálisan egyszerre csak négyen tudnak egy időben játszani. Egyértelműen behatárolja az adott masinához kapcsolható irányító eszközök száma is, ámbár nálam ketten el szórakozhattunk volna egy ideig, hisz tökéletesen működött a kezemben a kontroller, míg a másik személy ölében a klaviatúra & egér páros.

Számomra a legnagyobb meglepetést egyértelműen a grafikai megoldás hozta. Bevallom a felülnézetnek nagy ellensége voltam, s vagyok is, de az első fél óra után valahogy ez itt már nem nagyon zavart. Annak ellenére, hogy nagyon sok mindent madár távlatból kellett szemlélnem elmondható, hogy valóban akadtak helyszínek, amelyek tényleg gyönyörűre sikeredtek, itt talán érthető is már a magas gépigény, amelyet sokan indokolatlannak találtak. Én egyetlen egyszer futottam bele grafikai bugba, történetesen egy átvezető animáció kapcsán, ahol Lara Croft copfja tűnt el, de ennyivel be is zárult a kör. Semmiféle más vizuális, vagy technikai hibába nem botlottam. Egyetlen dolog volt zavaró, hogy a felülnézetnek köszönhetően sokszor végződött az adott küldetésem halállal, mivel nem volt kiszámítható az ugrás annak ellenére sem, hogy egy géphez kötött Xbox 360-as kontrollerrel vittem végig a kalandot, mely tökéletesen működött a játék befejezéséig.


Összességében azonban azt gondolom, hogy valóban minőségi anyag került terítékre. És ezt úgy mondom, hogy az előző epizód nem volt az ínyemre való, s ezt sem vártam. Nem mondom, hogy előre leírtam, de várakozási faktor nálam egyértelműen nulla volt. Ennek ellenére nagyon jól szórakoztam, s végül nem bántam meg, hogy ezt az esős napot teljesen a játékra szántam rá. Bátran ajánlom mindazoknak, akik nem ijednek meg a kihívásoktól, de mindenképp szeretnének egy remek játékot.

Értékelés:
Grafika:
██████████
10
Hang:
██████████
10
Játékélmény:
██████████
7
Összességében:
██████████
8
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
8
5 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Szavazás
Szoktál videós játékteszteket készíteni vagy nézni?







Szavazáshoz be kell jelentkezni