Menu
DonnieD
Szint 20
DonnieD avatar
30 éves, férfi
Magyarország
Offline, itt járt 1 napja
7 éve tag
Uncharted 2: Among Thieves (PS3) teszt
Írta: DonnieD, 2014. február 28., játékteszt
Játék: Uncharted 2: Among Thieves (PS3)

WOW!! Egyelőre csak ennyit tudok kinyögni, pedig már lassan van tíz perce, hogy kikapcsoltam a TV-t, s a kontrollert pedig szépen elé helyeztem nem sokkal a nemrég vásárolt konzol mellé. Azt kell mondanom, hogy a címbeli játék lenyűgözött, s ismét gazdagodtam egy fantasztikus vizuális élménnyel, amit természetesen szeretnék majd még többször is átélni. Nem csak a szóban forgó játék újbóli kipörgetése során, hanem a további folytatások mellett is. Mindamellett bízom benne, hogy hasonló minőségű játékok fognak majd napvilágot látni, melyek hasonló pozitív értékeléseket kapnak majd, mint amit az Uncharted 2: Among Thieves is kapott. Halkan megjegyzem, egyben remélem is, hogy majd nem kell mélyen a zsebbe nyúlni gépfejlesztés miatt, vagy elkerülhetetlen konzolvásárlás esetén. Egyetlen egy videót láttam az Uncharted kapcsán, ez pedig az első előzetese, s gameplay videója volt. Már akkor úgymond beleszerettem, hogy csak mozgóképet láthattam róla, s esélyem sem volt kipróbálni. Mivel hű Tomb Raider rajongó vagyok, így tökéletes klónjának tartottam Drake első kalandját. Legyünk azért őszinték, míg Croft kisasszony a férfiakat varázsolta el, addig a női rajongóknak maximum példakép lehetett. Pusztán egy évtizedet kellett várni arra, hogy egy borostás szépfiú megjelenhessen a képernyőkön. Tetszett a kaland, s az akció keverése, s az egzotikus tájak pedig elvarázsoltak. Utóbbi számomra kevésnek bizonyult, s nehézségi szint sem felelt meg. A fejlesztőcsapat váltása ugyan orvosolta valamennyit, de azért maradt némi hiányérzetem. Igazából nagy reményeket fűztem Drake kalandjaihoz, de először diák státuszomból fakadó anyagi háttér nem tette lehetővé, hogy magaménak tudhassak legalább egy végigjátszást, utána pedig félelmem zárta az utat. A félelmem pedig jogos volt, hisz minek áldozzak több, mint fél havi fizetést azért, hogy vásárolhassak egy konzolt, utána pedig egyetlen egy játékot, ami persze esélyes, hogy a videókon látottak alapján mégsem jön be? A blu-ray lejátszóm meghibásodása, illetve a szóban forgó konzol akciós ára pedig rávett arra, hogy ruházzak be mégis egy playstation 3-ba. Utóbbit nem bántam meg, sőt. Viszont elmondhatom, hogy ami hiányérzet volt a Tomb Raider kapcsán, azt megkaptam az Uncharted-tól.


Lényeg, hogy az akció, s kaland stílus keverése nálam ízlés szempontjából rendkívül jó találat. Persze, ha minőségi szinten történik. Sokszor elhangzott már a számból, s nem is tudom megszámolni, hogy mennyiszer írtam le véleményemet azzal kapcsolatban, hogy valami iránt táplált elvárás hozzásegíti az adott embert, hogy tudjon csalódni, s nem is kicsit. Teszem azt este leülünk megnézni egy filmet valamely csatornán a tetszési faktor sokkal magasabb lehet, ha nem támasztunk elvárást, vagy ha igen, akkor például nem várjuk el egy alacsony költségvetésű akciófilmtől, hogy mozifilmekhez hasonló robbantásokkal, s menő sztárokkal legyenek tele. Ellenben, ha magas elvárásokat támasztunk, s ennek ellenére is tetszik az adott film, s még rá is tesz egy lapáttal, hogy utána alvás helyett ismét megnéznénk, akkor gond a minőséggel nem lehet, sőt! Valahogy ezzel a hasonlattal tudnám röviden vázolni azt az élményt, amit az Among Thieves okozott nekem. Nagy elvárásokkal ültem le a játék elé, s még ezeket is sikerült felülmúlnia, szóval azt hiszem innen is vizuális pacsi a készítőknek.

Ahogyan a valóságban eltelt két év az első rész óta, úgy a történetben is. Persze karaktereink nem öregedtek, s nagyjából mindenki vissza is tér a Drake’s Fortune-ból, valamilyen szerepben. Főhősünket megkeresi régi cimborája, aki olyan ajánlatot tesz neki, amit egyszerűen nem lehet visszautasítani. Ahogyan az első rész esetében, itt is kapunk egy alap történetet, amely első látásra roppant egyszerűnek tűnik, de ahogyan haladunk előre a játékban úgy élünk meg különböző meghökkentő eseményeket, melynek köszönhetően olyan szépen csavarodik az elsőnek sablonosnak ható történet, hogy jó pár füzet lapot betöltene, ha mindent részletesen le kellene firkantani. Véleményem szerint remek megoldás volt az első rész kapcsán, hogy a pályák között nem volt töltőképernyő. Tulajdonképpen pályák sem voltak, mert az egész játék egy hatalmas nagy terep volt, melyen belül változtak a helyszínek. Utóbbiakat pedig egy átvezető animáció különítette el, s Drake kalandjai pedig fejezetekre lettek osztva. Egy nagy helyszín pedig akár 3-4 fejezetre is volt osztva. Véleményem szerint ez a megvalósítás sokkal jobb, s reálisabb megoldás. Ezzel kapcsolatban sokak hasonló vélemények voltak, vannak, így nem meglepő, hogy ezen a téren semmit nem változtattak. A játékon kívül szinte minden maradt ugyanolyan, ami sok esetben negatívum lenne, de itt egy hatalmas nagy pozitívum. Fontos még megjegyezni, hogy a mentési rész sem változott, így ha játék közben szeretnénk tudni, hogy nagyjából hol járunk elég csak bepillantani a mentések közé, ahol egy szép statisztika vár, melyben szerepel épp mely fejezetnél járunk, illetve a játék hány százalékát teljesítettük az eltelt idő alatt. Mondjuk utóbbi kicsit csalóka, mert egyes fejezeteknél csak pár százaléknyi változás van, míg más helyszíneken egy lépés után változik ez az adat. Bár bevallom a játék szempontjából ez érdektelen, s elhanyagolható tényező.


Az indításkor ismét lehetőségünk van nehézségi szintek közül választani. A Drake’s Fortune esetében csak három állt rendelkezésünkre, itt már négy. Az alap könnyű, közepes, nehéz szintek mellé csapódott egy nagyon könnyű is. Ugyan semmiféle hivatalos kijelentést nem olvastam e kapcsán a fejlesztőktől, de szerintem tanultak az első rész hibájából, hisz ott akadtak olyan helyzetek, részek, amikor az adott játékos a legkönnyebb nehézségi szinten is kínlódott. Vannak olyan játékosok, amelyek nem azt helyezik előtérbe, hogy mekkora egy adott cím szórakozási faktora egyes emberek számára, hanem véleményük szerint a legnehezebb nehézségi szint az, amitől tökös lesz valaki. Ezen csoportba tartozó játékosok minden bizonnyal leköpik a monitort, ha leírom, hogy bizony én a legkönnyebb nehézségi szintet választottam, s ezen is vittem végig a játékot. Az előrébb jutást két dolog nehezíti meg: az egyik az ellenfelek, a másik pedig a tovább vezető út. Utóbbival az első epizódnál sem volt probléma. Többnyire partnerünk segít valamilyen beszólással, amiből már tudunk következtetni, hogy pontosan mit is kell csinálni, merre kell menni. Amennyiben ilyen segítség nincs előkaphatjuk a noteszünket is, s abból is könnyen kikövetkeztethető, hogy mit is kell csinálnunk ahhoz, hogy tovább jussunk az adott helyszínen. Ahogyan az előző részben, úgy itt is elég kevés olyan helyszín volt, ahol nem tudtam, hogy merre kell menni, mit kell csinálni. Azonban az ellenfelek… Az első felvonásban roppant dühítő volt, hogy könnyű nehézségi szinten is akár két kilométer távolságból kaptam egy fejlövést, s azonnal kezdhettem újból az adott szakaszt. Nem beszélve arról, hogy nem volt olyan lépés, ahol nem botlottam volna emberi ellenfelekbe, akik persze csapatostul jöttek. Így nem is volt könnyű dolog. Szerencsére ezen rengeteget csiszoltak a készítők. Megmaradt ugyan, hogy szinte mindenhol emberek támadnak ránk, de ártalmatlanítani őket már sokkal könnyebb lett, így szerencsére a tovább haladás sem olyan nehézkes, mint volt.

Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt mondom, hogy a harci rész szinte már-már tökéletesre sikerült. Az esetek többségében egyébként választhatunk, hogy szépen csendesen, lopakodva hatástalanítjuk az adott ellenfelet, ellenfeleket, vagy pedig rambó módra szépen előkapjuk az épp aktuális fegyverünket, s szépen megritkítjuk a skalpunkra pályázókat. Ha utóbbit választjuk akkor mindenképpen fontos szem előtt tartani, hogy muníció most is véges, s szintén két fegyver típust cipelhetünk magunkkal: egy kisebbet, mely csípőnknél kap helyet, illetve egy nagyobbat, amely viszont a hátunkon hordva vihetünk magunkkal. Pár új fegyver típust is kaptunk, bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor közelharcokba nem hiszem, hogy bárki is azon fog gondolkodni, hogy mely fegyver az, amit felfog venni. Hisz ilyen gondolkodásra nincs idő, mert könnyen fűbe haraphatunk.
Ahogyan az előző részben, úgy itt is a sokkal nagyobb hatásfokkal rendelkező fegyverek, mely első találatra leteríti az adott ellenfelet többnyire kevés lőszerrel rendelkezik, s kevés utánpótlást is találunk hozzá. Így elég komolyan meg kell gondolni, hogy amikor elindulunk valahová, akkor milyen eszközöket, fegyvereket is viszünk magunkkal. Mert egy rossz döntés, s ott állunk muníció nélküli fegyverrel, s marad a közelharc. Utóbbi persze nem mindig helyes döntés, főleg akkor, ha sok ellenfél van közelünkben. De azért akad szép választék, illetve az ellenfél némely fegyvere is használható, ami sokszor elég jól jön.


Ha lusta disznók akarunk lenni, s minél jobban spórolni a lőszerrel, akkor nem kell mást tennünk sokszor, mint szépen megbújni egy olyan helyen, ami fel tudja fogni a golyózáport, s egy esetleg gránát, vagy egy rakéta sem árt nekünk. Ami meglepő volt számomra, hogy jóformán majdnem elveszett az önállóság az Among Thieves játszása közben. Ugyanis véleményem szerint nagyon kevés az olyan helyszín, ahol ténylegesen egyedül vagyunk, s nem kell senkiért se menni, senkinek segíteni továbbjutni például egy ajtó kinyitásával, vagy egy létre leengedésével. Meglepő volt számomra mindenképp ez a lépés, bár hozzátenném, hogy ugyan segítségünkre vannak ezek az emberek, de ha meg is bújunk valahol akkor bizony elég hosszú időnek kell eltelnie, hogy levadásszanak mindenkit. Így nem hiszem, hogy bárki ezt a módot választaná az ellenfelek lelövése kapcsán, hanem inkább maga végez velük.
Az előre haladás közben igazából egyetlen egy olyan karaktert kapunk, aki valóban főszerepben fog pompázni, s már ismert az előző epizód kapcsán. Természetesen nem meglepő, hogy a női oldalt erősíti, bár részemről ebben semmiféle problémát nem vélek felfedezni. Viszont sokszor éreztem azt, hogy valahogy ez nem működik, sok ez a karakter, hogy mindig a tövemben van. Sőt! Akadnak olyan helyzetek is, amikor többen szállunk harcba, s bizony vigyázni kell mindenki életére. Nem mondom, hogy rossz megközelítés, de azért nekem hiányzott kicsit az önállóság, hogy egyedül tudjak felfedezni jó sok dolgok, helyszínt. Azonban tény, hogy nagyon sok olyan helyzet van, amit csak akkor tudunk megoldani, ha van is mellettünk valaki, mert egyedül képtelenek lennénk megoldani azokat a tényezőket, amelyeknek köszönhetően tovább tudunk menni, s nem csak toporgunk egy adott helyen.

Végül is toporoghatunk egy helyen is. Pontosítva toporoghatnák, ha lenne rá idő. A játék ahogyan elindul az utolsó képkockáig le nem áll, pörög, s szinte lélegzetnyi időt sem hagyva nekünk. Egy percig nem unatkozik az ember, s talán sokan is örülnek neki, hogy valóban lehet haladni a játékban, s ezáltal sokkal nagyobb a játék szavatossága, hisz többször lehet rá kényszer, hogy ismét nekiüljön valaki. Ámbár én szeretem azt, ha lehet haladni, nem kell erőlködni, idegeskedni, bár egyes helyszínen nem bántam volna, ha toporoghattam volna egy helyben, s szétnézhettem volna. Nem mondom azt, s nem is mondhatom, hogy ha alapul venném a helyszíneket, akkor bejártuk az egész világot. Hazudnék, ha ezt írnám, de ennek ellenére hihetetlen, s nagyszerű tájegységeket kaptunk, ami szó szerint szemgyönyörködtetőre sikerült. Még a belső terek is. Csodálkoztam, hogy mennyire elüt az első résztől, hiszen sokat csiszoltak a grafikai megjelenésen. Ha nem konzol exkluzív játékról lenne szó nem lepődtem volna meg, de így. Egyetlen egy negatívumot tudnék felhozni e kapcsán, hogy sajnos a játék csak sima HD felbontást tudhat magáénak, így egy full HD LED tv-n, mint amilyennel én is rendelkezem van némi digitális képzaj.
Ugyan magával a konzollal nem, de egy Xbox 360-as kontrollerrel rendelkezem, amit még a PC-mhez vásároltam úgy bő egy évvel ezelőtt. Nagyon dicsértem, s most is azt mondom, hogy egy remek irányító eszköz. Nem véletlen, hogy ha játékról van szó – s persze életre is lehet kelteni – akkor kizárólag kontroller jöhet szóba. Féltem, hogy mi lesz, ha a playstation 3 kontrollerét kezembe veszem, nem lesz-e idegen a másik után. Illetve milyen lesz kettőt egyszerre használni, ha a sors úgy hozza. Szerencsére ezen a téren nem volt problémám, így mindkettő kézre áll, habár a 360-as kontrollerét jobbnak tartom, azért a playstation 3-éval is elboldogulok. Fontos tényező ez, hisz ha nem jó az irányítás akkor akármilyen könnyű is a játék nem lehet haladni benne normálisan. Evvel kapcsolatban ismét volt némi csiszolás a játék kapcsán, ami szerintem jól sikerült. De úgy érzem egy-két dologhoz azért nem kellett volna nyúlni. Az első résznél hasonló problémákkal nem találkoztam, így kifejezetten idegesített, hogy például a főhős sokszor nem azt csinálta, amit parancsba adtam neki. Nem arra ment, amerre kellett volna, nem bújt olyan könnyedén fedezékbe. Efelett sokszor hunytam szemet, de sajnos sokszor volt olyan helyzet, hogy egy rossz mozdulat, s bizony kezdhettem elölről az adott részt. Emiatt azért kicsit mérges vagyok.


Hatalmas pozitív élményt nyújtott maga a játék, s azt hiszem nálam elég magas az újrajátszási faktora, s most nem csak egy vagy két alkalomról beszélek, mely után vaterán köt ki a játék általam. Én azt vallom, hogy nincs olyan, hogy csak jó és csak rossz. Mindennek megvan a maga oldala, valamelyik az egyik, valamelyik a másikból rendelkezik többel. Így az Uncharted második részére sem tudom azt mondani, hogy ez bizony a legjobb, legtökéletesebb, legkirályabb játék, amivel valaha is találkoztam. Könnyen legyőzhetőek az ellenfelek, habár ez nehézségi szinttől is függ. Azonban még mindig nem sikerült megoldani azt, hogy az ember ne fusson beléjük minden egyes lépésnél, s ne egy egész hadsereg rohamozza meg. Ebből fakadóan hiába a szép, hatalmas, változatos tájak, helyszínek, ha az embernek egyszerűen ezek miatt nincs ideje felfedezni, s elmélyedni, s szinte vizuális orgazmust éljen át a grafikai megvalósításnak köszönhetően. Ennél már csak az a zavaróbb, hogy szinte állandóan átvezető animációkba botlunk. Ezek is a játék grafikai motorjával készültek, de sokkal több lett belőlük, mint amennyi volt az első részben. Ha iszonyatosan hosszú lenne a játék egy szavam nem lenne, de ez sajnos nincs így. Sokszor fordul elő, hogy eltelik 8-10 perc és kapjuk a következő átvezető animációt. Ha szó esett a grafikai megoldásokról, akkor arra tényleg egyetlen egy szavunk sem lehet. A fent említetten kívül, miszerint a játék csak sima HD felbontást kapott, így Full HD monitoron, készüléken előjöhet némi digitális képzaj. Ami igazából zavaró ezen a téren, hogy sokszor vannak olyan tárgyak, kiemelkedések, amelyek olyan hatást keltenek, hogy az előrejutást segítik, közben pedig nem. Esetleg olyan megvalósítások, melyek kapcsán például egy párkány megközelíthetőnek, elérhetőnek hat, közben pedig mégsem. A fizikai realizmus teljes hiánya is egyben, hisz főhősünket tesztelve egy helyben jó, ha pár centit tud ugrani. Így olyan elemek, amelyek elérhetőnek hatnak sokszor el sem érjük. És ilyenkor foghatja az ember a fejét, hogy miért nem? Későbbiekben ez pedig okozhat némi zavart, ugyanis egyes ugrásoknál nem lehet eldönteni, hogy akkor kivitelezhető vagy sem. Ilyenkor főhősünk ugyanis képes akár egy-két métert ugrani mindenféle segítség, vagy komolyabb fizikai megerőltetés nélkül, hogy akár egy cerkófmajom is vörösre színeződik az irigységtől.

Összegezve azonban mégis egy nagyszerű, s kiemelkedő játéknak tartom, amely szinte minden téren felülmúlta az elődjét. Én nagyjából három nap alatt tettem magamévá a játékot, bár ha megszállott gyűjtögető lennék, akkor minden bizonnyal minden érmét összeszedtem volna, illetve minden kincset, amiből összesen 100 darab található meg a helyszíneken elrejtve. És persze ott van a multiplayer is, amely személy szerint engem egyáltalán nem vonz, de lehet sokadik végigjátszáskor majd én is teszek vele egy próbát.
Azt gondolom, hogy nem baj, hogy elromlott a blu-ray lejátszóm, s beruháztam egy konzolra. Így szert tehettem erre a játékra, s bízom benne a harmadik része – mely egyébként már itt van a polcomon, s holnap már neki is ülök – hozni fogja ezt a szintet. Remélem, hogy a negyedik majd azért napvilágot lát majd ezen a konzolon is, akár egy butított látványvilág keretén belül. Azt hiszem bárkinek ajánlható a játék, hisz sokak tetszését elnyerte, köztük az enyémet is.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 3
kisfiu87 avatar
3 éve | 2014. 08. 11. 12:37:14
#
Remek teszt lett, kijátszottam mind a 3 részt. Nagyon szeretem ezt a szériát, lesz a 3-ból is teszt?
DonnieD avatar
3 éve | 2014. 03. 24. 13:12:32
#
Nálam is ez volt. Először az anyagi keret nem tette lehetővé, bár akkor még úgy voltam vele, hogy egy játékért nem veszek konzolt. Aztán mégis... :D
Matej013 avatar
3 éve | 2014. 03. 10. 14:03:53
#
Mindig is ki szerettem volna próbálni az Uncharted szériát, csak az anyagi keretek... Mindegy is, majd valamikor. :)
Értékelések
Összes átlaga:
█████████
9
11 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek