background
avatar
DonnieD
Szint: 43
13 éve tag, offline
1.7K ☀
1.3K 💬
36 éves, férfi
Magyarország

Harry Potter and the Deathly Hallows Part 1 Teszt

Írta: DonnieD, 2011. August 30., játékteszt
Játék: Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1

A Harry Potter and the Deathly Hallows első epizódjának játékadaptációjáról elmondható, hogy
simán hozza azt a minőséget, mint a film. Talán rá is ver egy-két körrel itt-ott. Ez mind szép is jó,
csak a probléma az, hogy már a film sem volt olyan jó, mint ahogyan azt többen várták volna.
Így viszont elmondható, hogy amilyen pocsék volt a film első része, ugyanolyan maga a játék is.

Nem mondanám magam Harry Potter rajongónak. Annyira nyerte el a tetszésemet, hogy leüljek a
filmek elé, melyeket megnézzek párszor. Játékok terén azonban soha sem volt kiváltképp
kedvencem, pedig az első három epizód játékadaptációjával rengeteget játszottam, s bizony
valahol el is nyerték a tetszésemet. Sajnos a későbbi részek már kevésbé. Ahogyan a film
kezdett r0;felnőnir1;, azaz a gyermeki meséből végül egy elég kemény szinte majdnem akciófilm
lett, s ehhez viszonyulva úgy változtak a játékok is, amivel nagy baj nem is lenne, de sajnos ez a
változás nem nevezhető még a legnagyobb jóindulattal sem pozitívnak. Már az ötödik illetve a
hatodik rész játékváltozatának is voltak nagyon kiugró hibái, amit egyébként illett volna
kijavítani, azonban az új résszel sikerült azokat felnagyítani és egyébként teljes egészében új
szintre emelni azokat, hogy aztán az ember elmondhatja később, hogy ez bizony minden volt,
csak nem szórakoztató.

Persze, ha egy mozifilm (és most már sorozatok is) utózengésnek kap egy játékadaptációt az
mindig elgondolkodtató, hogy vajon történetesen hogyan is fog elsülni. Mert nem elég, ha az
alapanyag megjelenik előttünk játszható formában, hanem annak bizony jónak kell lennie, s
legalább annyira, hogy az ember érezhesse azt, hogy bizony ugyanolyan r11; ha nem jobb -, mint
az alapmű, ami megtetszett neki. Sajnos a filmek alapján készült játékok legtöbbször csúnyán
elbuknak, hisz nem képesek azt a minőséget megütni, mint kellene. És bizony ez elég nagy baj.
Akkor végképp, ha egy közép kategóriás film játékadaptációja még az alsó kategóriás szintet
sem tudja nyújtani.
A Harry Potter and the Deathly Hallows első epizódjának játékadaptációjáról elmondható, hogy
simán hozza azt a minőséget, mint a film. Talán rá is ver egy-két körrel itt-ott. Ez mind szép is jó,
csak a probléma az, hogy már a film sem volt olyan jó, mint ahogyan azt többen várták volna.
Így viszont elmondható, hogy amilyen pocsék volt a film első része, ugyanolyan maga a játék is.

A játék sem grafikailag, sem stílusban nem hasonlít az elődeire. Simán kijelenthetjük, hogy egy
akciójátékról beszélünk. Tehát szakítottak a régi részek keresgélős, gyűjtögetős és
varázslatfejlesztős megoldásaival. Pontosabban utóbbi megvan, csak éppenséggel annyit ér, mint
Kiszel Tünde évente megjelenő falinaptára. A régi részektől való eltérés akár jó is lehetne, de míg
az előző epizódoknak volt valamiféle élvezeti faktora, addigra az új játékból ez teljesen kiveszett,
hisz rengeteg dolgot sikerült elrontani. Vagy akár mondhatjuk azt, hogy teljesen mindent sikerült
elrontani?
Kezdjük rögtön a legelején azzal, hogy teljesen leegyszerűsödött a varázslatok használata, ami
egyébként pozitív lenne, ha éppenséggel irányíthatóság terén nem lenne az egész katasztrófa,
ami leginkább a játék első tíz perce után derül ki. Az mellékes, hogy a két filmben összesen nem
volt ennyi halálfaló, mint a játékban, de az már felettébb idegesítő, hogy legtöbbször kénytelenek
vagyunk ráközelíteni ellenfeleinkre, s így pedig teljes egészében sebezhetőekké válunk. Nincs
mese, egyszerűen legtöbbször fel kell áldoznunk magunkat, ha tovább akarunk jutni. És most
első körben még a legkönnyebb nehézségi szintről beszélek. A legrosszabb az egészben pedig
az, hogy amint sikerül ellenségünkre fókuszálni, akiket le akarunk mosni a színről onnantól
kezdve egerünk/kontrollerünk kamerája gyakorlatilag vagy ötven százalékkal lassabbá válik, így
egy másodlagos, harmadlagos támadást nem tudunk kivédeni. És akkor még nem esett szó
arról, hogy állapotjelzővel nem rendelkezünk, így gyakorlatilag nem is tudjuk pontosan, hogy
milyen az egészségi állapotunk. Így sokszor előfordulhat velünk, hogy egyszer csak egy hirtelen
támadás miatt földre rogyunk.


És az irányítás még csak hagyján, hisz nem ez a játék legnagyobb hibája. Aki úgy ül neki, hogy
nem látta előtte a filmet és/vagy nem olvasta a könyvet bizony vakarhatja majd a fejét, mert
iszonyatosan rövid átvezetőkből nem derül ki teljesen, hogy akkor konkrétan mi is lenne a
dolgunk, továbbá mi is a játék történetvonala.
A játékidő iszonyatosan rövid. Ami ennél a játéknál egyébként iszonyú pozitívum, mert aki be
akarja fejezni, s megfelel neki egy középszerűnél egy fokkal rosszabb játék annak nem kell
sokat szenvednie. Szerencsére nekem sem kellett. A legtöbb esetben mást sem csinálunk, mint
ellenségeinkre lövöldözünk varázspálcánkkal. Hiába lesz a játék végére elég komoly arzenálunk
mindenféle varázslatból, ha igazából csak egy-kettő van, ami igazán használható. A legnagyobb
probléma pedig leginkább az, hogy sajnos szintről szintre ugyanazt kell csinálnunk. Egyik pontból
jussunk el a másikba lehetőleg úgy, hogy időközben nem harapunk fűbe. És itt jön elő
negatívumként a fentebb már említett állapotjelző hiánya.

Ellenfeleink legtöbbször ugyanazt csinálják. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy lefegyverezzük, s
elpusztítsuk őket. Ebben elvileg barátainknak is kéne segíteni, de ők egy-két lövés után
egyszerűen csak állnak meredten, mint a lányok mellbimbója a hidegben. Az ő általuk használt
varázslatok értéktelenek, mert az ellenségeink gyakorlatilag semmit nem sérülnek tőle. Érdekes
viszont, hogy különböző helyszíneken, akadályokon simán hátrahagyhatjuk őket jönnek utánunk,
mint egy jól nevelt pulikutya, s lehet ránk támadó csontvázak sokasága simán át tudnak menni
rajtuk. Pedig véleményem szerint nehézségi szempontból kiváló döntés lett volna, ha
bajtársainkat is védeni kellene, s ők is fűbe haraphatnak. De sajnos ugyebár nem így lett. És
azért eléggé kirívó negatívum, ha az általunk irányított karakter pályaszakaszokon szenvedve
kerül át, s társaink pedig sérülés nélkül átjutnak rajta, ha mi csak sorsukra hagyjuk őket.
Nehézség szempontjából szintén kiakasztó a játék. Egyszerűen nem sikerült rendesen eltalálni a
készítőknek a mércét. Mert bizony akad olyan része a játéknak, amelyiken az adott játékos szó
szerint vért izzad, ellenben akad olyan rész, amit röhögve végig lehet csinálni. És épp ez az, ami
nincs arányban egymással. Arról nem is beszélve, hogy lazán képünkbe nyomják a
megoldásokat, hisz csak suhintunk pálcánkkal egyet, s máris mutatja az adott varázsige, hogy
bizony nekünk pontosan merre is kell menünk. Zseniális, mit ne mondja. Irányítás mellett ez a
másik legnagyobb csalódás.
Természetesen a készítők igyekeztek némi logikát is belevinni a játékba, de sajnos ez sem
sikerült. Hiába hellyel-közzel jó filmes anyag, sajnos a benne rejlő potenciált nem sikerült
kihasználni. Arról nem is beszélve, hogy a játék az első negyed óra után átcsap tömör unalomba,
s ezek után már csak ismétlődnek a feladatok, s az egész mindenség gyakorlatilag önmaga
ismétlődésévé válik. Így az első húsz perc után bizony már nem igazán lesznek olyan dolgok,
mint például az újdonság varázsa.


De természetesen ezt még lazán felül lehet múlni a későbbiekben. Nem elég a fentebb felsorolt
negatívumok, de akkor az is elmondható, hogy a játéknak azért bőven vannak grafikai és
technikai bakijai, ami még jobban lehúzza az egészet.
Ráadásul hozzá kell még tennem, hogy a játéknak értelmes(ebb) befejezése nincs, s nem is
látjuk előre mikor is lesz vége, mert egyszerűen csak megjelenik a stáblista mindenféle nagyobb
harc elkerülésével. Így, aki arra számít, hogy majd a játék végén lesz valami nagyobb,
monumentálisabb harc annak rossz hírem van: nem lesz ilyen.

Ugyan nem bántam meg a ráfordított időmet, mert előtte rengeteg hozzászólást, s kritikát
elolvastam, s így semmiféle elvárásom nem volt a játékkal kapcsolatban, de el kell ismernem,
hogy még a semmi elvárást is sikerült alulmúlnia a játéknak. Nem mondom, hogy életem egyik
legrosszabb játéka, de igencsak közel van hozzár30;

Pozitívumok:
> Varázslatok sokasága;
> Egyszerűsített játékmenet.

Negatívumok:
> Monoton játékmenet;
> Grafikai és egyéb bugok tömkelege;
> Játék befejezése.

Értékelés:
Grafika:
██████████
100%
Hang:
██████████
100%
Játékélmény:
██████████
100%
Összességében:
██████████
20%
Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1
Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1
Harry Potter and the Deathly Hallows - Part 1
Megjelenés: 2010. November 16. (PC)
Műfaj: , ,
Fejlesztő: EA Bright Light
Hozzászólások: 9
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Mesterlovesz avatar
Egyetértek az előttem szólókkal, a grafika nálam pedig 2011 ben vagy 10 ben vagy nemtom mikor készült a game az EA tól jóindulatúlag egy 6pont a 10 ből.... játékélmény konkrétan nincs, max játékterem játéknak menne el, de ahogy az írás szerzője is említette, nagyjából 20 perc után halálunalom... a másik dolog ami lehúzta szerintem, az a borzalmas időhúzó pályák, amik random lettek a játékmenet közbe ékelve a játékidő növelése érdekében... gondolok itt az ilyen ments meg muglikat a gonosz halálfalóktól a minisztériumban, ments meg muglikat a gonosz halálfalóktól az erdőben, ments meg muglikat a gonosz fejvadászoktól az erdőben... harcolj muglikkal a gonosz halálfalók ellen meg a gonosz fejvadászok ellen..satöbbi, érezhető a változatosság a felsorolásból... a millióegy varázslatból a használhatóak pedig mindössze a sima alap lövöldöző stupor, a géppuska expulso, a mesterlövész confundo, és esetleg a capitulatus...... mész azt ölsz
0
0
0
0
DonnieD avatar
Kettő 10-esből meg egy 1-esből, hogy jön ki 2 összességben?


Úgy, hogy a hangot, és a grafikát értékelésnél nem veszem figyelembe.


Ha meg 1-est adtál a játékélményre, az az brutálisan egy fostalicska játéknak, sőt játszhatatlannak gondolod, akkor nem tudom, hogy bírtál annyit játszani, hogy írj egy tesztet.


Én olyan játékot nem értékelek itt, amit játszhatatlannak tartok, mert azt végig se viszem. Ez a játék épp arra volt jó, hogy amikor nem volt munkám időtöltésnek megfeleljen. Annak megfelelt, így nálam az osztályzatot gyakorlatilag úgy kell értékelni, hogy egynek elment... ennyi...

Az meg úgy emlékszem nem volt kitétel, hogy csak olyan játékról lehet írni, ami tetszik... Időm volt, kedvem volt... hát írtam róla, ennyi.
0
0
0
0
CrimE avatar
HÁHÁHÁ Y😆DDD most úgy fel röhögtem 😆DDDD még a bug is szépp....háh á ááá 😆😆
0
0
0
0
DonnieD avatar
Ha tele van grafikai buggal miért 10-est adtál rá


Azért, mert ezektől eltekintve nekem még tetszik a grafika.
Olyan, mint a Tomb Raider Underworld, ami szintén tele van grafikai és egyéb buggal, de ettől függetlenül nekem nagyon tetszik grafikailag. 😀


Mert maga bug is szép


Igen... Néha én is jót röhögtem egy páron 😀
0
0
0
0
nemkrisz11 avatar
Szerintem pedig kimondottan csúnya a játék, de te véleményed....
0
0
0
0
tametix avatar
Még a bug is szép😂😆
0
0
0
0
Zergi0 avatar
Mert maga bug is szép 😃 .
0
0
0
0
gigazte avatar
Nem értem a pontozásod! Ha tele van grafikai buggal miért 10-est adtál rá?😆
0
0
0
0
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
6
10 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek


Elfelejtett jelszóRegisztráció