Menu
Deck3515
Szint 1
no avatar
30 éves, férfi
Magyarország
Offline, itt járt 16 napja
75 napja tag
Egyet én, kettőt vagy hármat te...?
Írta: Deck3515, 2017. október 13., játékteszt
Játék: XCOM 2

Maga a játékteszt ellőt következzen egy rövid bemutatkozás, mert úgy gondolom ez kapcsolódik a vélemény nyilvánításhoz.
Szóval, én egy 30 éves gamer fej vagyok :). Igazándiból a 90-es évek óta játszok szabadidőmben különböző típusú játékokkal, hol konzolon, hol pedig PC-n (jelenleg az utóbbin).
Jelen tesztem alanyának elődjével is játszottam, az XCOM Enemy Unknown-al.

Az XCOM második része ott fojtatódik ahol az első rész véget ért. Az emberiség illetve bolygónk a Föld, túl van egy földönkívüli megszálláson. Azonban, a nemzetközi összefogás ellenére is, fajunkat legyőzték. AZ UFO-k az egész bolygót leigázták, ennek ellenére nem irtották ki az embereket. Egyfajta agy-mosott, rabszolgasorsba lett taszítva a többség....

Igen, a többség. Mivel létezik egy kőkemény ám szűk emberi létszámmal és technikai keretekkel rendelkező, rebellis társaság.
Ebben a részben stratégiai és részben taktikai játékban ennek a már említett ellenálló csapatnak leszünk a vezére. Kezdetben a csapat egyetlen tudósból illetve egy mérnökből áll, plusz a katonai osztagból. Főhadiszállásunk egy nagy repülőcirkáló. Itt kap helyet többek között a labor is, ahol a később bővülő tudós gárda dolgozik az újabb fejlesztéseken. Itt található a parancsnoki híd is, ahol láthatjuk milyen fő és mellékküldetések várnak ránk. Ezek egy holografikus földgömbön jelennek meg, melyek között bizonyos korlátozások mellet mi választhatunk. Itt sok esetben döntési helyzetbe is kerülünk, mivel a különböző küldetések csak ideig-óráig érhetőek el. Valamint a küldetések nagyobb része komoly pozitív vagy negatív hatással is rendelkezhet. Például: bevállalunk egy viszonylag könnyebb küldetést Kínában. Eredménye -képen újabb mérnökökkel bővül gárdánk. Építkezéseink így felgyorsulhatnak. Viszont, közben kihagytunk mondjuk egy szabotázs akciót Kelet-Európában. Így azonban az UFO-k lázadásleverő akciói gyorsulhatnak fel.

Maguk az akciók körökre osztott csatákban zajlanak le. Kezdetben, ezen akciókon 4 katonával vehetünk részt, akik különböző irányba specializálódnak, ahogy egyre több bevetésen vesznek részt. Kár, hogy ez megfigyelésem szerint teljesen esetleges. Például, egy újonc az első bevetésén egy rakás földönkívülit elintéz, igazi Rambo. Ennek ellenére, egyfajta műszerészé léptetik elő (amugy ez új specializáció), aki inkább a távolból, dronn segítségével operál.

Ezek az akciók igazándiból az előző résszel szemben azt az újdonságot hozzák Elvileg, hogy most mi vagyunk akikre nem számítanak és úgymond lesből hajtunk végre valamiféle rajtaütést. Sajnos viszont ez nem így működik teljesen. Mivel ha csak az egyik csapattagot is kiszúrják, akkor azonnal az összes többi katonánk pozíciója is ismerté válik az ellenség számára. Amugy, ez a furcsa kettősség a játék többi részére is igaz. Egyfelől érezhetnénk kellemesen nehéznek és taktikusnak a játékot. Ugyanakkor, én többször is úgy éreztem inkább csalásról van szó amellett, hogy persze bénázok is. Igaz ez szerintem a játék stratégiai részére is de főképp az akciók során volt gyanús, hogy nem arról van szó, hogy nagyon jó az AI, inkább csak unfair.
Sajnos, még folytatnom kell kicsit a savazást. Ahogyan azt az elején is írtam, játszottam az XCOM 2012-es korábbi verziójával. Viszont, a második részben én alig látok igazi újítást. Mind a taktikai mind a stratégiai része a játéknak pont ugyan úgy működik mint korábban és csak alig - alig vannak kibővítve. Sőt, vadászgépeket például ebben az epizódban nem is menedzselhetünk. Persze az nem baj, hogy ami tök jól működött az első részben az itt is hasonló legyen. De mégis, én úgy érzem, annak ellenére, hogy ott a 2-es az XCOM felírat után alig tud ez a game többet vagy mást mint az előző epizód. A grafika is elsőre és második ránézésre is csak gyenge közepes. Bár itt meg kell említeni, hogy a különböző akciók során a pályák látványosan rombolódnak. Ez ráadásul egyáltalán nem csak grafikai elem, hiszen sok esetben a fedezéknek szolgáló tereptárgyak is ripityára zúzódnak például egy gránát robbanása után. Tehát ez nagy piros-pont.
Ha már a technikai résznél járunk, pár szóban a zenéről, hangokról.
A szinkronhangok rendben vannak és az akciók közben katonáink szavai is változatosak, hitelesek. A zenék már kicsit kevésbé sikerültek változatosra. Sokszor fognak ismétlődni ugyan azok a dallamok. Összességében azonban, megfelelő minőséget képvisel a játék ezen a téren.

Igazándiból ezt kell írjam akkor is ha a játék egészét szeretném minősíteni. Megfelelő szintet képvisel. Különösen ajánlom azon gamer-ek számára az XCOM 2-öt akik az első résszel valamiért nem játszottak. Ők egy egyedi, stratégiai és taktikai játékot kapnak ami komoly kihívásokat (jó sok reloading-ot ;) ) tud felvonultatni. Azoknak már kevésbé ajánlanám (esetleg komoly leárazáskor) akik kipörgették az első részt. Mivel igazi újdonság alig akad. Valamint pedzegettem már, hogy a játék alkalmanként elég nehéz (talán unfair). Ezért ha például egy hosszú munkanap végén csak valami könnyedebb, szórakoztatóbb game-el töltenénk az időnket, akkor ne ezt a címet válaszuk.

Tippek, megjegyzés, egyebek

A játék 2016-os megjelenése óta számos patch-et kapott, javítottak optimalizáltságán. A PC-s verzió futtatása közben semmilyen bug-al nem találkoztam.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást. Légy te az első hozzászóló!
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
6
4 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek