Menu
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Google+ profilja
Gépigény Facebook profilja
apetit1989
Szint 17
apetit1989 avatar
(boy)
27 éves, férfi
Pozsony
Szlovákia
Offline, itt járt 1 éve
8 éve tag
Tömény szórakozás 640x480-as felbontáson
Írta: apetit1989, 2012. március 08., játékteszt
Játék: Ignition

Ignition. A játék, amit csak azok nem szeretnek, akik nem ismerik.

1997-et írunk. A gyerek nagyjából 1 hete büszke tulajdonosa egy számítógépnek, a szüleitől kapta. Gyakorlatilag semmit sem tud róla, azelőtt csak néha-néha ült ilyen masina előtt, egy gazdagabb haverjánál Tubularoztak vagy Szerencse-kerekeztek Dos alatt. Órákig ültek a gép előtt. Mindig vágyott egy PC-re. Volt ugyan egy Nintendója, de a számítógép nyűgözte le igazán. Még az MS Paint előtt is órákig el tudott lenni, a Sound Recorderrel való marhulás meg egyenesen a szórakozás netovábbja volt neki.
Szóval nagy öröm volt, amikor megkapta a saját gépét, pedig a feltételek veszélyesek voltak: cserébe minden nap suli után rögtön meg kellett írni a leckét, addig semmiféle biciklizésről, panel ház mögötti háborúkról szó sem lehetett, míg rend nincs a szobában. De bevállalta.
Hétvégén már korán reggel felkelt, hogy minél előbb elkezdhesse az ismerkedést az újdonsággal. Bekapcsolta a főkapcsolót. Felberregett az AT tápegység, a 900MB -os merevlemez elnyújtott zümmögéssel vette tudomásul, hogy 1 hét alatt bizony huszadszorra is be kell, hogy töltse a Windows 95-öst. A floppy meghajtó berregése után az alaplapi kishangszóró jelezte, hogy a rendszer rendben van, a BIOS post screent követően a képernyőn megjelent a felhős háttéren a Windows 95 lógója. A gyerek megvárta, míg eltűnik a homokóra (úgy tanították neki, addig ne csináljon semmit, míg a gép "gondolkodik") és már rá is kattintott a desktopon az IGNWIN.EXE ikonjára.

A gyerek konkrétan én lennék, az IGNWIN.EXE meg nem más, mint az Ignition játék futtató parancsikonja.


A játék 1997-ben jelent meg, tehát megint egy retró-játéktesztet kaptok tőlem, előre készülhetünk a játék adatlapján olyan kommentekre, mint: "100% - 100% ez még a számológépemen is elfutna" vagy "mi a fenének raktok fel ilyen régi sz*rt".
Megnéztem mit írnak róla Wikipédián. Németországban Bleifuss Fun-nak hívták, Franciaországban meg Fun Tracks- nek. Én mindig is Ignitionnak ismertem, úgy ahogy írtam: nem "ignejsön" volt, hanem "ignitijon". Egyébként a Virgin Interactive adta ki, szóval nem egy kicsi hobbi játékfejlesztőcsapat munkája. Épp ezért nem értem, hogyan feledkezhetett meg róla a világ, a Carmageddonnak sokkal nagyobb kultusza van, pedig legalább olyan jó és nem mellesleg egy időben jelentek meg. Mindegy, lapozzunk.
Autós játék, de nem a klasszikus valójában. Felülnézetes, a nyilakkal irányítunk egy kisautót. Nagyjából a Micro Machines és a Death Rally közé lehetne sorolni. Nem olyan rajzfilmes, mint a MM, de nem is olyan durva mint a Death Rally. Teljesen 3D-s. Az egész játék nem foglal többet 17MB-nál, ennek ellenére nem kis időbe telik, míg félre tesszük, és erre még rádob a multi, mert bizony van benne split screen, illetve LAN-on is lehet vele játszani. Szuper.
Ha bekapcsoljuk, először megkérdezi, milyen nyelven akarod, hogy kommunikáljon a játék. A főmenü is jópofa: a háttérben "előben" versenyzik két autó, tehát mozgó főmenünk van. 320x240 -tól 800x600-as felbontásig lehet állítani a képet, 3DFX-szel még nagyobbra is tehetjük, de ezt konkrétan nem próbáltam. Pedig később volt Voodoo kártyám is, majd kipróbálom és beszámolok róla kommentben.
Négyféle versenytípus van: Single Race, Championship, Time Trial és Pursuit mode. A Single Race nem meglepő módon egy sima verseny, ahol választhatunk autót és pályát, aztán mehet a móka. Ebben a módban csak akkor tudjuk kiválasztani az összes autót, ha már a Championshipben unlockoltuk azokat, magyarul meg kell nyerni a Championshipet. A Time Trial módban az idő ellen versenyzünk, ez gondolom világos, végül pedig maradt a Pursuit Mode, ami a legtutibb cucc: annyi kör van, mint amennyi autó, és a kör végén az utolsó mindig kiesik. Az nyer, aki megmarad.
Felmerülhet a kérdés: jó, de ilyen stílusú játék annyi van, mint a tenger. Mi ebben olyan különös? Sok minden. Haladjunk szépen sorjában, kezdjünk az autókkal, ha már autós játékról van szó. Nincs sok, de amennyi van, az mind szuperül meg van csinálva, értem ezalatt magát a kinézetet és a tulajdonságokat is. Van rendőrautó, iskolabusz, katonai dzsip, Kamion, Porsche, VW bogár, stb. Külön ki van dolgozva mindnél a tapadás, a gyorsulás és a végsebesség. Tényleg jól néznek ki, a játék teljesítése után pedig kapunk bónusz autókat.
A pályák meg tényleg nagyon jól le vannak gyártva. Ebből is jó néhány van, többek között: dzsungel, bányaváros, vulkános terület, japán metropolisz, stb. Az összes város él: a bányavárosban a csillék mozognak, a hegyoldalról sziklák esnek le, ami összelapíthatja az autónkat, szó szerint palacsintává. A mezővárosban traktorok közlekednek, sínek keresztezik az utat, ahol vonat közlekedik, amibe bizony csúnyán bele lehet rohanni. A pályák telis tele vannak ilyesmi csapdákkal, de rövidítők is vannak, amik segíthetnek, de ha rosszul jön ki a dolog, felrobbanhat az autónk. Egy példa erre a vulkános pálya, ahol adott esetben ki kell kerülni a vulkánt, de ha van bennünk kurázsi, át lehet ugratni a kráter felett, levágva egy nem is kicsi szakaszt. De ha rosszul sül el a dolog, felrobbanunk...
És a végére hagytam azt a dolgot, ami igazán megkülönbözteti a játékot a többi sablonos autóversenyektől: az Ignition tartály. Mindegyik kocsihoz tartozik egy tartály, amit a Shift gombbal lehet aktiválni. Ekkor rövid időre sokkal gyorsabban halad a járgányunk, jó kis előzéseket lehetővé téve. Az összes kocsin más effektet dolgoztak ki, amikor aktiválva van az Ignition: az iskolabuszban a gyerekek sikítanak, ordítoznak. A rendőrautó szirénázik, a monster truck meg oroszlánüvöltést hallat. Ez az igniton tartály nem ideiglenes, bizonyos idő elteltével újratöltődik.
A végére csatolom a képeket, de a hangulatot csak úgy tudjátok átérezni, ha ki is próbáljátok. Működik Windows 7 64 bit alatt, mindenféle peccselés nélkül is. Sziasztok!



Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Hozzászólások: 13
apetit1989 avatar
2012. 03. 17. 09:53:44
#
3DFX alatt akár még sokkal többre is. Annak idején a gépünkön 640x480-ban futott jól.
CsehMedve avatar
2012. 03. 13. 09:05:34
#
Remek teszt egy remek játékról! Imádtam! Nagyon jól ki van dolgozva de ennek ellenére meg sem izzasztotta a 200Mhz brutális erőtől duzzadó Intel MMX processzoromat anno :). Nekem a kedvenc járgányom a lángcsóvás izomautó volt :)
no avatar
2012. 03. 12. 12:13:59
#
Remek teszt, gratulálok hozzá :)
Jómagam is játszottam ezzel a kis gyöngy szemmel, és valóban abbahagyhatatlan volt.
Igazsághoz hozzá tartozik, hogy én a Death Rally-t jobban szerettem, de persze ez is meghatározó játék volt annó gyerek koromban.
Bicike avatar
2012. 03. 09. 21:55:01
#
Jo teszt megy a felulmulhatatlan XD
Norbi777 avatar
2012. 03. 09. 19:06:18
#
Nagyon jó teszt, rengeteget játszottam ezt az unokatesómmal míg kissebbek voltunk,még néha elő is vesszük ha úgy van kedvünk.Ment a Felülmúlhatatlan! :D
Tesla GoD avatar
2012. 03. 09. 16:50:07
#
Jó teszt, kimondottan teszik, hogy szívesen nyúlsz vissza a 90-es évek végére, jó kis nosztalgia hangulatot idéz elő, eszembe juttatja honnan indult a gémer pályafutásom, ami a mai csili-vili játékok világában ritkán körvonalazódik bennem részletesen. Nagyon jó visszaemlékezni rá, csak így tovább.
apetit1989 avatar
2012. 03. 09. 15:17:41
#
Glidewrapperrel menni fog. Utánanéztem
tibi a tibi avatar
2012. 03. 09. 14:47:28
#
Nagyon jó teszt lett! :D Le is töltöm a játékot és kipróbálom ;)
Oliver95 avatar
2012. 03. 09. 14:30:34
#
Nagyon jó teszt egy nagyon jó játékról:D kiskoromban énis rengeteget játcottam vele :)
Matej013 avatar
2012. 03. 09. 13:30:50
#
Nekem az első játékom a Prince of Persia volt.XD
apetit1989 avatar
2012. 03. 09. 12:18:59
#
Köszi!
Most az van, hogy nekem sem megy. Friss Win install után még simán futott, most meg semmiképpen sem akar elindulni...
Nekem ez volt az egyik első játékom, sosem fogom elfelejteni
gregorpgm avatar
2012. 03. 09. 07:00:44
#
Végre írt valaki tesztet erről a mesterműről! :D A Terep 2-vel én is játszottam, de számomra az Ignition volt a minden! Még a kis Pentium 1-es gépemen játszottam 320x240-ben vagy 10 éve először, és azóta is mindig játszok vele. Kivéve mióta Win7-em van, mert az istenért nem bírom elindítani rajta. Kipróbáltam legalább 5 verziót, de semmi. Ha tudnál nekem küldeni PÜ-ben egy működő linket, azt nagyon megköszönném! :)

Nagyon jó teszt lett, ment az 5 csillag. :)
Matej013 avatar
2012. 03. 09. 06:41:38
#
Ezt ismerem, ezen én is játszottam, de az én időmben (Ami 1998-ban voltXD) inkább a Terep 2-vel, meg a Blood-al játszottam.XD Emlékszem mennyire be voltam rezelve, amikor az elején kinyitottam a kripta ajtaját, és jött felém a zombi.XD Még most is játszok rajta.XD Lehet, hogy majd írok én is a Blood-ról egy játéktesztet.:) Ment a felülmúlhatatlan.:)
Értékelés
Összes átlaga:
██████████
10
16 értékelés alapján
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Szavazás
Szoktál videós játékteszteket készíteni vagy nézni?







Szavazáshoz be kell jelentkezni