No Man's Sky: hamarosan itt a multiplayer

Szerző: xoki | 2018. July 18. | hír | 15 hozzászólás

A No Man's Sky megjelenését követően sok kritikát kapott, és jelenleg a fejlesztők folyamatosan azon dolgoznak, hogy olyan formába hozzák a játékot, amilyennek a megjelenés napján kellett volna lennie.

Sean Murray és csapata abban reménykedik, hogy a „Next” frissítéssel remélhetőleg végre sikerül teljesíteniük az ígéreteket, ugyanis jön a multiplayer, amely lehetővé teszi, hogy ismeretlenekkel vagy barátainkkal összefogjunk és együtt felfedezzük a játékot. Együttes erővel mostantól kisebb menedék, de akár nagyobb kolóniák építésére is lehetőség lesz. Ezt a bolygó bármelyik részén megtehetjük, és ennek érdekében több száz új elem áll majd a rendelkezésünkre.

Az alábbi videóban részletezték, hogy mire is számíthatunk:

A fentieken kívül javult még a látvány, - kidolgozottabb felhők, víz, talaj - valamint mostantól belső vagy külső nézetben is játszhatunk. A Next frissítés július 24-én válik majd elérhetővé és mindenki számára, aki birtokolja az alapjátékot, ingyenes lesz.

No Man's Sky
No Man's Sky
No Man's Sky
Megjelenés: 2016. August 12. (PC)
Műfaj: Kaland, Túlélő
Fejlesztő: Hello Games
Hozzászólások: 14
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
no avatar
Majdnem sikerült betartani a határidőt, laza 2 év csúszás megjelenés óta de azért hajrá. 😜
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
Már nagyon várom de eddig még mindig csak mindenhol a multit nyomják, attól félek azon kívül nem sok minden lesz. :/
0
0
0
0
💬 7
no avatar
@Warlordcommander: A véleményem az, hogy egy felfedezős-túlélő játékba vagy egyjátékos történet kell (Subnautica) vagy multi (Space Engineers és több tucat másik).

NMS-ban egyik sem teljesült a megjelenéskor. Ezzel a patchel talán a multin csiszolnak és akkor már lesz valami értelme is. Más kérdés hogy ha a cél a galaxis közepe, akkor minek is akarnék bázist építeni egy bolygón ahonnan amint lehet továbbállok és soha vissza nem térek? Ennek talán úgy lenne értelme ha egy "anyahajót" lehetne fejlesztgetni, építgetni, vagy extrém esetben egy Stargate Atlantis féle "várost" amivel folyamatosan lehet haladni is.
Planetary Annihilation féle Aszteroidára hajtóművet építeni ötletet sem vetném el, és akkor még van értelme a különféle buggy-knak is.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@Palanova: Elmondanám neked hogy anyahajót is lehet, sőt kell fejleszteni. Ott vannak a nagy űrhajók amit meg lehet venni és bázist építeni rá, plusz fejleszteni hogy nagyobbat ugorjon stb, így nem csak 300 fényévet tudsz ugrani mint egy kis űrhajóval hanem 1000-et is, és ugye ahogy mondtam rajta a bázisod a kereskedő ponttal meg növényekkel stb amik nyersit adnak szóval még le se kell menni róla maximum néha néha nyersanyagért hogy még többet fejlessz. De még akkor se kell leszállni mert vannak másik hajók akikkel kereskedhetsz és meg is támadhatod őket/segíthetsz a kalózoknak legyőzni. Szinte így le se kell szállni egy bolygóra, de persze bolygón is lakhatsz plusz ugye mivel már többfelé lehet utazni kapukkal folyamatosan haladhatsz ha akarsz a galaxis közepébe és onnan visszaugorhatsz bázisra aztán ha megcsináltad amit akartál megint elindulhatsz, van benne csomó minden de úgy látszik te se merültél bele teljesen csak mondod itt azokat a dolgokat ami most épp benne van 😃
0
0
0
0
no avatar
@Warlordcommander: Megjelenéskor megnéztem, nem tetszett amit láttam. Egy kishajóval irány a közepe nem igazán nevezhető történetnek. Utána 1-2 patchről még olvastam, mint a bolygókon bázisépítés és a buggy-k, majd abbahagytam a játék követését. Az anyahajós megoldást meg annyira nem reklámozták, hogy eljusson hozzám, igaz nem is én vagyok már a célközönség.
0
0
0
0
susguy avatar
@Warlordcommander: Megjelenésről volt szó, amikor egyáltalán nem voltak benne ezek a dolgok.
0
0
0
0
Warlordcommander avatar
@susguy: Megjelenéskor az összes játék egy rakat ... ha úgy nézzük, főleg manapság, csak ugye van amibe fizetős dlc formájában van amibe ingyen érkezik kieg, én utóbbit jobban szeretem 😃 Megjelenési formájában a Skyrim a fallout 4 a witcher 3 vagy akármelyik játékba kevesebb tartalom van úgy ahogy itt is volt.
0
0
0
0
susguy avatar
@Warlordcommander: A különbség az hogy ott DLC-k/kiegek nélkül is volt tartalom, ez a játék pedig üresen kezdett. Ez nem ingyen DLC vagy kiegészítő. Ez egy hotfix, mert megjelenéskor elfelejtették belerakni a játékba a játékot.
0
0
0
0
WeKing avatar
@susguy: "megjelenéskor elfelejtették belerakni a játékba a játékot."

Ez jó volt 😂 😂
0
0
0
0
no avatar
Ebből a videóból mennyi rész nem fog a patch megjelenésekor teljesülni? Legalábbis az első videókból kiindulva ez volt az első gondolatom ennek nézése közben.
De ügyesen csinálják.
A víz alatti résszel a subnautica multit hiányolókat akarják megfogni, a felszínen a különféle space survival építkezős multis játékosokat, és emellett még van valamennyi űrrepkedés is.
0
0
0
0
no avatar
Törölt hozzászólás
0
0
0
0
💬 1
Mesterlovesz avatar
"legalább 100 olyan gamer aki 5-6 játékban top10 speedrunner"
ez matematikai lehetetlenség 😃

amúgy szerintem nem gondoltak ezek semmit, úgy voltak vele, hogy veszik így is úgy is, azt teszünk rá, hogy hány óra játékot nyújt a dolog... persze aztán megszívták mert volt ilyen csalás miatti pénzvisszatérítéses dolog, szóval összességében mégsem jártak annyira jól.
0
0
0
0
19ati93 avatar
Jó lesz annak a pár embernek aki még játszik vele.😂
0
0
0
0
TheMenkuPocok avatar
2 év és meg kapjuk amit ígértek először 😆
0
0
0
0
gigazte avatar
Egy kupac szarra tejszínhabot effektus... 😂 Most már legalább többen csinálhatjuk a semmit!
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció