Megmenekült a Crytek által bezárt szófiai stúdió

Szerző: xoki | 2016. December 27. | hír | 6 hozzászólás

Nemrégiben a Crytek bejelentette, hogy a hét stúdiójából búcsút mond ötnek. A már régóta pénzügyi gondokkal küszködő cég rákényszerült a bezárásukra, de most kiderült, hogy az egyik közülük megmenekült és önálló stúdióként folytathatja tovább.

A szófiai stúdiót eredetileg Black Sea Studios néven ismerhettük, amelyet felvásárolt a Crytek 2008-ban. Ekkor a Crytek Black Sea nevet kapta, akiknek olyan játékokat köszönhetünk, mint a Knights of Honor, WorldShift vagy Arena of Fate.
Most visszatértek, mint egy önálló stúdió Vesselin Handjiev vezetésével, aki az eredeti Black Sea alapítója is volt 2001-ben.
A cég nyilatkozatában a következők hangzottak el: „Célunk, hogy hardcore játékokat készítsünk, amelyek újból és újból szórakozást nyújtanak a játékosoknak. Hisszük, hogy a legjobb játékélmény abból ered, hogy kihívást adunk a játékosoknak jelentős választási lehetőségekkel, de egyben szabadságot is adunk nekik, hogy megalkossák saját játékbeli történetüket."
Az is kiderült, hogy a cég már nagyban dolgozik egy még be nem jelentett címen.

Hozzászólások: 6
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
noka32 avatar
Biztos nem lesz Crysis játék már, erre a nyakamat teszem + a cikkben említett Black Sea egy teljesen a crytek től különálló studió mostmár, mondhatni újjáéledt.Én is szeretema Crysist szívesen látnék egy 4-dik részt viszont sokan nem és szerintem jogosan, tudni kell abba hagyni, jelenleg a crytek haldoklik,muszály új ösvényt taposniúk vagy elsüllyednek,a kitaposott sárban 😀
0
0
0
0
santakigyo avatar
Főleg ha úgy készítik el mint a 2. részt.
0
0
0
0
Sztrelok avatar
Egy Crysis 4 már nem csak az GTX 1080-at hanem még a GTX 1380-at is befogná a jövőben 😂
0
0
0
0
Vigilante avatar
carl18: Izzad az már full HD-ban is egy Deus Ex Mankind Divided, vagy egy Quantum Break alatt is. 😜
0
0
0
0
no avatar
Azért megnéznék majd egy Crysis negyedik részt! 😀 A Crysis mindig az aktuális hardverek csúcsra járásáról volt híres és grafikától mindig leesett az emberek álla! Szóval remélhetőleg jön majd idővel egy új rész! 😃 Durva volna látni a GTX 1080-at full hd alatt izzadni! 😃
0
0
0
0


Elfelejtett jelszóRegisztráció